Csongrád Megyei Hírlap, 1985. június (42. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-01 / 127. szám

9 1 !" Hogyan értékelhetjük a Moszkvában lezajlott tárgyalásokat? Jóllehet, nem kevés fontos belpolitikai, mindenekelőtt gazdasági téma került előtérbe a Szovjetunióban, Moszkva továbbra is jelentős diplomáciai események színhelyéül szolgál. A „diplomáciai vendégkönyvben” egymást követik a bejegyzések, alighogy közzétették a szovjet—indiai csúcstalálkozó eredményeit összegező közleményt. Willy Brandt nyugatnémet szociáldemoktrata pártelnök, s egyben a Szocialista Internacionálé elnöke érkezett Moszkvába, ahol ötórás tanácskozást folytatott Mihail Gorbacsovval. Ezután magas szintű szovjet—olasz tárgyalások következtek, majd Gustáv Husák részvételével szovjet—csehszlovák eszmecserére került sor. Mindez jól tükrözhette a szovjet külpolitikának minden irányban megnyilvánuló hagyományos aktivitását, s az utóbbi időben történt felélénkülését a legmagasabb szinten is. Természetesen különös figyelem kísérte a szovjet— olasz megbeszéléseket, amelyek súlyát csak növelte, hogy jelenleg Itália tölti be a közös piaci tízek soros elnöki tisztét. Róma közismerten az Egyesült Államok szövetségese a NATO-ban, s Bettino Craxi, nem sokkal moszkvai útját megelőzően, Washingtonban is járt. Olaszország külpolitikai állásfoglalása ily módon alapvetően behatárolt, és számos lényeges nemzetközi kérdést, folyamatot a Szovjetuniótól eltérő módon ítél meg. A szovjet és olasz párbeszéd azonban bizonyíthatta: ha a realitások, a józanság, a kompromisszumok keresésének talajáról közelítik meg a vitás problémákat, lehet érintkezési pontokat találni. Nem titok, hogy az Egyesült Államok milyen nyomást gyakorol szövetségeseire, hogy azokat felsorakoztassa a washingtoni nézetek támogatására a csillagháborús tervektől egészen a Nicaraguával szemben elrendelt embargóig. A NATO- partnerek többé-kevésbé megoszlanak, s ilyen körülmények között a magas szintű szovjet—olasz tárgyalások a kedvező lehetőségeket mutatják a szembenállás helyett az együttműködésre, a kelet-nyugati kapcsolatok alakítására. A Willy Brandttal folytatott eszmecsere során az SPD-vel, s általában a szociáldemokrata pártokkal, a Szocialista Internacionáléval kialakítható kapcsolatok kerültek előtérbe. (Emberi érdekességként említhető, hogy Reagan elnök NSZK- beli látogatása során elzárkózott a Brandttal való eszmecserétől, a Kremlben viszont politikai formátumának megfelelő fogadtatást kapott...) Nyilvánvaló, hogy az ellenzékben levő nyugatnémet szociáldemokratákkal több érintkezési felület kínálkozott, a genfi tárgyalásokkal kapcsolatosan például azonos elvi álláspontra jutott az SZKP és az SPD. A maga keretei között mind Craxi, mind Brandt moszkvai tárgyalásai a kelet-nyugati viszony javításának lehetőségeit jelezték, ha az a kölcsönös érdekek, a megértésre való törekvés jegyében történik. A h 3 kérdése következett a most záruló hét csütörtökéig. A tanácskozások zárt ajtók mögött folynak, így legfeljebb egyegy összejövetel időtartama kap nyilvánosságot, s azt közük, hogy a teljes küldöttségek tárgyaltak-e, vagy a három tárgyalócsoport valamelyike. A nyilatkozatok és komzitentárok azonban világossá tehették, hogy az első fordulóban nem történt haladás, és a két alapvetően eltérő álláspont egyelőre ugyanolyan távol áll egymástól, mint a „start” órájában. Sőt, bonyolódott a helyzet, hiszen kitűnt, hogy amerikai részről nem tartják be a külügyminiszterek, genfi megállapodásának közösen lefektetett elveit. Washington változatlanul nem hajlandó feladni az úgynevezett SDI-t, a hadászati védelmi kezdeményezésnek nevezett űrháborús programját. Az űrfegyverkezés megindulása viszont azzal fenyeget, hogy megbontja a jelenleg fennálló katonai egyensúlyt. Ilyen körülmények között természetesen elkerülhetetlenek az egyensúly helyreállítására szánt lépések, s nehezen lehetne megkezdeni az interkontinentális vagy közép-hatótávolságú fegyverek csökkentését. Így állunk most a második forduló kezdetén. Pedig lenne lehetőség eredményekre a genfi tárgyalásokon, a szovjet kommentárok felvetik például, hogy továbbra is érvényes Moszkva indítványa, amely Európa teljes atommentesítését célozza. Szovjet részről készek jelentősen csökkenteni az interkontinentális rakétákat is, de a kulcselv az, hogy elejét vegyék az űrfegyverkezésnek. A kérdés most az: megváltoztatja-e tárgyalási magatartását az Egyesült Államok, s hajlandó-e a tisztességes, a kölcsönös biztonsági igényeket szem előtt tartó megbeszélésekre a továbblépés érdekében? 3. Mi az oka az újabb libanoni harcoknak? Tragikus hírek érkeznek Bejrútból, s azokban viszszacseng az 1982 őszén mártíromságot szenvedett Szabra és Satila neve. Súlyos harcok folytak három, öszszesen 120 ezer lakosú menekülttáborban a támadó síita milicisták, illetve a palesztin fegyveresek között. A helyzet nehezen áttekinthető, tűzpárbajok és fegyvernyugvási időszakok váltják egymást, legalább ötfajta közvetítés folyik, sorozatosan tárgyalnak a libanoni és szíriai vezetők is. A harcok kirobbanását a palesztinok szerint egy fiatalember Szabrában történő lefegyverzése, a síiták szerint egy milicista kocsi tűz alá vétele okozta. Az eredmény több száz halott (pontos számukat még lehetetlen megállapítani), csaknem kétezer sebesült. Valójában régi számlák intézésére került sor: palesztinok és síiták között 1982 júniusa előtt rossz volt a viszony Dél-Libanonban, s az izraeli megszállókkal szemben kialakult, úgy tűnik, átmeneti összefogás után, ismét felújult a bizalmatlanság. A síiták attól tartanak, hogy a palesztinok újra bázisokat építenek ki a túlnyomórészt síiták lakta délen, a palesztinok táboraik biztonságát féltik. A harcok sajátosan átszervezték a libanoni frontokat, a palesztin mozgalom viszálykodó erői — valószínűleg csak időlegesen — együtt léptek fel; a drúzok semlegességet vállaltak; helyreállt a beszélő viszony Arafat és Líbia között. Részben megoldódni látszanak, részben bonyolódnak a problémák, elsősorban vonatkozik ez utóbbi Szíria és a PFSZ, Arafat vezette irányzatának viszonyára. RÉTI ERVIN 2. Milyen lehetőségek kínálkoznak a genfi második fordulóban? Május utolsó előtti napján, az eredeti menetrendnek megfelelően, kezdetét vette a genfi szovjet—amerikai tárgyalások második szakasza. Az előzmények köztudottak: január elején a genfi Gromikov Schultz találkozón született meg az elvi megállapodás, macius 12-én indultak maguk a tárgyalások, és jó hat hét után „gondolkodási szünet” Szabó István látogatása Tegnap délelőtt "Csongrád megyébe látogatott Szabó István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a TOT elnöke. Szentesen találkozott Szabó Sándorral, a Csongrád megyei pártbizottság első titkárával, és időszerű kérdésekről folytattak megbeszélést. Ezt követően Szabó István tanácskozott Mag Pállal, a Szentesi Baromfiföldieázó Vállalat igazgatójával a Nádudvari Vörös Csillag Tsz és az üzem között tervezett termelési és áruértékesítési kooperáció előkészítése jegyében. KÖZISMERT, hogy Ausztriát nemcsak közelsége, hanem más okok és körülmények miatt is szoros szálak fűzik hazánkhoz. Az osztrák—magyar kereskedelmi kapcsolatokról, annak jelenlegi állásáról és a fejlődés várható irányairól beszéltünk az illetékesekkel az osztrák államszerződéssel összefüggő jubileumi ünnepségek alkalmával. A Stubenring 1. szám alatt levő kormányépületben a kereskedelmi minisztérium egyik osztályának, vezetői és tagjai készséggel álltak rendelkezésünkre, így dr. Dieter Kovar, dr. Alfred Pschorn és dr. Josef Georg Tschach. „Magyar részről” azzal kezdjük az eszmecserét, hogy restellkedünk futballcsapatunk hollandokkal szemben elszenvedett veresége miatt. Ezzel a hangulat az első pillanatokban feloldódik, de az is nyilvánvalóvá válik, hogy a gazdasági kapcsolatok minősítésének, elsődleges szempontjai nem a focipályán találhatók. Azt azért hozzá kell tenni, hogy a bécsi közvélemény előtt azokban a napokban a magyarok nem voltak éppenséggel népszerűek, pontosabban a magyar focisták. Az első kérdésünk a következőképpen hangzott: — Milyen segítséget nyújt a nagypolitika a gazdasági, és ezen belül a kereskedelmi kapcsolatok elmélyítéséhez? Gondolunk itt arra, hogy hagyományosan jó a viszony Magyarország és Ausztria között. A jó politikai légkör valóban szükséges a jó gazdasági kapcsolatok kialakításához, akárcsak az általános államközi megállapodások. Ennek ellenére bizonyos szempontból a politikai kapcsolatok nem sorolhatók mindig a minőségi elemek közé a kölcsönös kereskedelemben. A gazdasági életben más törvényszerűségek uralkodnak. Ugyanakkor a gazdasági és ezen belül a kereskedelmi kapcsolatok a politikára is hatnak. — Tehát, fordítva is igaz, amit először kérdeztünk? — Igen. Különben is, nálunk az a vélemény, hogy több száz év óta sohasem volt olyan jó kapcsolat a két ország között, mint most. — Milyen tendenciák jellemzik a kereskedelmet? — Magyarország osztrák szempontból — a teljesítések volumenét nézve — az erős partnerek közé tartozik. A szállítások fokozatos emelkedéséről beszélhetünk, és ezen belül az utóbbi időszak átlagon felüli mutatóiról. Egyebek között százhúsz élő és működő kooperáció létezik osztrák, és magyar , vállalatok között. A szállítások a nyersanyagok és különféle áruk széles skáláját ölelik fel. ENNÉL A TÉMÁNÁL az osztrák szakemberek hoszszabban időztek, pontos számadatok és tények felsorakoztatásával világítottak rá az árustruktúra öszszetételére és az ebből levonható következtetésekre. Azt is megemlítették, hogy változások vannak a vámpolitikában, amelyek mindkét fél közreműködésével születtek meg. Más ágazatokra is kitekintve elmondták, hogy az osztrák idegenforgalomban az NSZK-nak igen komoly vetélytársa Magyarország. Ez elsősorban abban mutatkozik meg, hogy egyre növekszik a Magyarországra látogató osztrák turisták száma. Mi a véleményük áruink versenyképességéről ? — Közismertek az osztrák és a nemzetközi piaci követelmények. Azt gondoljuk, hogy nyilván a magyar szállító felek is figyelemmel kísérik ezeket az igényeket. Ez persze nemcsak az elvekben, hanem a gyakorlatokban is megmutatkozik. ■ — Milyennek látják az osztrák—magyar gazdasági kapcsolatok jövőjét? ! — Számos területen jó az együttműködésünk. Persze, a világgazdasági tendenciáikat nem hagyhatjuk figyelmen kívül, és részben en- nek is függvénye az elkö- ] vetkező időszak. Minden- ] esetre, még vannak tartalé- kok a kooperáció bővítésé- ] ben, és egyes sajátos terü- leteken is léphetünk előre. Szorosabbra lehet fűzni a vállalatok konkrét kapcsolatát. Szólhatunk még az együttes fellépés lehetőségeiről az úgynevezett harmadik világban. Ennek a részleteit még tisztáznunk kell magyar partnereinkkel. A STUBENRING 1. szám alatt tehát változatlanul készek az osztrák—magyar kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére, bővítésére. Ez ebből a rövid beszélgetésből is kiderült. Persze, a tartalmi kérdéseket, és a fokozottabb együttműködés módozatait, lehetőségeit a két ország szakemberei, kereskedelmigazdasági életének vezetői szabják meg. A mai nehéz világgazdasági helyzetben mindenképpen jól érzékelhető és jól értékelhető súlya van a két ország kölcsönös áruforgalmának és piaci jelenlétének Nyugaton és Keleten egyaránt. SZABÓ RÓBERT (Vége.) Bécsi ünnepnapok (3.) Vélemények a közös dolgainkról Az összefogás, az egység kovácsolja Kállai Gyula 75 éves Ha arra a kérdésre keresek választ, mi jellemzi Kállai Gyulát, mint politikust közírót, államférfit leginkább, azt kell mondanom: minden bizonnyal az a felismerése, hogy hazájának, népének sorsát, jövőjét, csak sok-sok ember öszszefogásával, együttes erőfeszítésével lehet kedvezően befolyásolni, jobbra fordítani. A berettyóújfalusi csizmadia fia az első világháború éveiben kezdett iskolába járni, első tapasztalatai környezetéről, a világról, emberi sorsokról, szegények és gazdagok szembenállásáról a forradalmak időszakából és az azokat követő nehéz, viszontagságos, ellenforradalmi évekből valók. Alighanem észzel függ össze — és fogékonyságával, igazságérzetével, emberségével —, hogy húszévesen, a debreceni egyetemen a haladó, baloldali, a kommunistákkal kapcsolatot kereső és találó diákok csoportjába került. Ettől kezdve szüntelen harc volt az élete. Háborúellenes, antifasiszta magatartásáért letartóztatták, a gyanúsak, a megbízhatatlanok, a rendszerrel szembenálló veszedelmes emberek között tartották számon. Már Debrecenben felismerte, hogy néhányad magával, elszigetelten, bármilyen világos és közérdekű célokat kíván is szolgálni, nem érhet el jelentékeny sikert, kézzel fogható eredményt. Ezért vált egyik kezdeményezőjévé a márciusi fiatalok mozgalmának, amely 1932-ben felhívást tett közzé Bajcsy-Zsilinszky Endre lapjában, elgondolásainak megismerésére, megvitatására és elfogadására szólítva fel az ifjú értelmiségieket és a dolgozó fiatalokat. Érthető, hogy felfigyeltek rá, és meghívták munkatársnak Budapestre a Népszavához, a szociáldemokraták hivatalos napilapjához. Odamenetele korántsem csupán egy jótollú fiatal publicistával erősítette meg a lap munkatársi gárdáját, hanem mindenekelőtt azt -a kis csoportot tette mozgékonnyá, harcképessé, amelynek tagjai akkor már kommunistaként, a valamelyest érvényesülő munkásegység és a népfrontpolitika szósznlójaként járultak hozzá az országban erőteljesebben kibontakozó antifasiszta küzdelem összehangolásához. A közeledő katasztrófát az illegális és a legális munkásmozgalom legjobbjainak elszánt, áldozatkész öszszefogása sem volt képes feltartóztatni. Ez mind jobban felismerhetővé vált, de Kállai Gyulát és társait ez a körülmény sem rettentette vissza a harc folytatásától. Ő is egyike azoknak, akik előkészítették, megszervezték az országra szerencsétlenséget zúdító hadba lépést követően az aradi vértanúk napján a Batthyány-emlékmécsesnél, mindenszentek napján a Kerepesi temetőben, a Kossuth-mauzóleumnál lezajlott tüntetést öszszeállították, napra készre szerkesztették a Népszava híres karácsonyi számát, létrehozták a Magyar Történelmi Emlékbizottságot, irányítói voltak azoknak az akcióknak, köztük a március 15-i demonstrációnak a Petőfi-szobornál, amelyek figyelmeztették az ország vezetőit, hogy végzetes útra léptek, végveszélybe sodorják az országot. A háború utolsó időszakában, amikor a kommunisták és más pártállású hazafiak már mind nagyobb erőkre támaszkodva tudtak fellépni a háborúból való kilépés érdekében. Kállai Gyula, mint a Magyar Front intéző bizottságának tagja, ismételten nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy létrejöjjön a két munkáspárt, és a szakszervezetek akcióegysége, egyesítsék a korábban különálló munkásmozgalmi forradalmi erőket, ellenálló csoportokat. A párt képviselőjeként a német megszállást követően részt vett azokon a megbeszéléseken, amelyek során megkísérelték, hogy Horthy kormányzóval az utolsó percben megértessék, milyen felelősség terheli őt személy szerint is az ország jövőjéért. A felszabadulás után egyik szerkesztője volt a Szabadság című napilapnak. Ekkortól kezdve már az egész ország lakossága, annak minden rétege figyelemmel kísérhette újságírói, politikai munkáját, állásfoglalásait is, hiszen megfordult az ország valamennyi megyéjében, városában. Kivette részét a földreform végrehajtási terveinek kidolgozásából, aztán, mint a párt központi vezetőségének tagja miniszterelnökségi, tájékoztatási államtitkárként dolgozott, emellett vezette a pártközpont értelmiségi osztályát. Később az ország külügyminisztere lett, s 1951-ben neki is osztoznia kellett azok sorsában, akiket a személyi kultusz megszállottjai koholt vádak alapján letartóztattak, s éveken át minden jogalap nélkül börtönben tartottak. Megszabadulása és rehabilitálása után töretlen lélekkel dolgozott tovább, ötvenhat őszén az elsők között állt csatasorba a párt újjászervezéséért. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány művelődésügyi, majd államminisztere lett, a miniszterelnök első helyettese, 1965—67-ben a miniszterelnöki tisztséget töltötte be. Jelenleg, mint a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke folytatja munkáját. Nemrég egy interjú során arra a kérdésre válaszolt, hogy mit gondol hazánk jövőjéről. A többi közt ezt mondta: — Magyarország jövője? Én továbbra is szépnek és biztatónak látom. Az alapok erősek, a falak szilárdak. Majd csak felkerül rájuk a tető is. Igaz, vannak még gondjaink és bajaink, nem is csekély számban. Olyan negatív jelenségek is terhelik életünket, amelyeknek jó része nem fejlődésünk szükségszerű velejárója. Itt az ideje, hogy új erőt merítve, a mai nehéz helyzetből is megtaláljuk a kivezető utat. Sok könyve közül cikkeit, beszédeit tartalmazó munkáiból ki kell emelni A magyar függetlenségi mozgalom című kötetét. Ez a mű hat alkalommal jelent meg, nagy példányszámban, és valóságos tankönyvvé vált, százezrek olvasták, tanulmányozták. Nyolcvanban látott napvilágot Életem törvénye címmel csaknem hétszáz oldalas önéletrajzi írása, amelyből az olvasó nyomon követheti, megismerheti azokat az eseményeket, küzdelmeket, melyeknek résztvevője, alakítója volt. Mai, 75. születésnapján szeretettel és nagyrabecsüléssel köszönti az ország Kállai Gyulát, a népi-nemzeti egység kovácsolóját, a kommunista mozgalom régi, kiemelkedő harcosát. VADÁSZ FERENC A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Kállai Gyulának, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökének eredményes munkássága és közéleti tevékenysége elismeréseként, 75. születésnapja alkalmából, a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést adományozta. • A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke pénteken adta át. Jelen volt Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese és Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. SZOMBAT, 1985. JÚNIUS 1.