Csongrád Megyei Hírlap, 1986. április (43. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-01 / 76. szám
Újabb amerikai feszültségnövelő lépés Reagan elutasította Gorbacsov tárgyalási javaslatait Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára szombaton este elmondott tévébeszédében közölte: már a közeljövőben kész Londonban, Rómában, vagy bármely más európai fővárosban találkozni Ronald Reagan amerikai elnökkel, hogy megállapodást érjenek el a kísérleti atomrobbantások moratóriumáról. A szovjet vezető bejelentette: ha az Egyesült Államok március 31. után nem hajt végre újabb nukleáris kísérleti robbantást, a Szovjetunió továbbra is fenntartja nyolc hónappal ezelőtt életbe léptetett, eddig a dátumig érvényes egyoldalú moratóriumát az atomrobbantások , ellenkező esetben azonban a Szovjetunió felújítja atomkísérleteit. Mihail Gorbacsov bevezetőben emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok néhány nappal ezelőtt újabb nukleáris robbantást hajtott végre. Nyilvánvaló, hogy az időpont kiválasztása nem volt véletlen, az egyoldalú szovjet moratórium lejártának közeledtéhez időzítették. Pénteken ismertté vált, hogy az Egyesült Államok a közeli napokban még egy atomrobbantást szándékozik végrehajtani Ez a hír — mondotta az SZKP KB főtitkára — felháborodást keltett a Szovjetunióban és világszerte. Az SZKP Központi Bizottságához számos levél érkezett, amelyeknek szerzői a helyzet értékelésére kérik a testületet, s felteszik a kérdést, hogy mit szándékozik tenni ilyen körülmények között a szovjet vezetők. Nyíltan megmondom, hogy az amerikai kormány cselekedeteit provokációnak tekintjük, kihívásnak, amely a Szovjetunió és az egész világ, minden nép, köztük az amerikai nép ellen irányul. Olyan körülmények között, amikor a világban nukleáris fűtőanyagból egész hegyek halmozódtak fel, a nukleáris kísérletek beszüntetésének kérdése óriási jelentőségű. A nukleáris kísérletek beszüntetése — mondotta Mihail Gorbacsov — a fegyverkezési hajsza beszüntetéséhez vezető legreálisabb út. Ilyen kísérletek nélkül nem lehet tökéletesíteni a nukleáris fegyvereket, és nem lehet új atomfegyverfajtákat létrehozni. Röviden szólva, ha az Egyesült Államokkal, más nukleáris államokkal együtt, megállapodnánk az atomrobbantások beszüntetéséről, ez lehetővé tenné, hogy elmozdítsuk a nukleáris leszerelés egész folyamatát a holtpontról. A nukleáris kísérletek folytatása hatalmas, talán teljes egészében még fel sem mért károsodást okoz a természetben, amelyben valamennyien együtt élünk. Vajon nem kötelességünk gondoskodni saját otthonunkról? Ebben a nehéz dologban nem szeretnénk a nulláról indulni — hangsúlyozta a szovjet vezető. Megtettünk bizonyos utat, vannak közös tapasztalataink. Arra gondolok, hogy már sok éve nem hajtunk végre nukleáris kísérleteket a légkörben, a víz alatt és a szárazföldön. Nem volt atomrobbantás a világűrben sem. A Szovjetunió mindezek figyelembevételével, gondosan mérlegre téve mindazt, ami mellette és ellene szólt, nyolc hónappal ezelőtt, Hirosima és Nagaszaki tragédiájának 40. évfordulóján rendkívül fontos kezdeményezést tett: beszüntetett minden — mind katonai, mind békés célú — atomrobbantást, és felszólította az Egyesült Államokat és a többi atomhatalmat, hogy kövesse példáját: induljon el a nukleáris leszerelés útján. Alkalmam volt már kifejteni, hogy nem volt egyszerű ilyen döntést hozni olyan körülmények között, amikor a nemzetközi feszültség nem csökken. Ehhez a lépéshez egyaránt szükség volt az atomhatalmak kormányait terhelő felelősség megértésére, és megfelelő politikai akaratra. A szovjet vezetés döntésében kifejezésre jutott annak a szovjet népnek a felhatalmazása, amely tudatában van a béke árának, őszintén törekszik annak megőrzésére és megszilárdítására, az együttműködésre minden néppel. Ezek voltak az egyoldalú szovjet moratóriumról hozott döntésünk motívumai. Milyen volt az Egyesült Államok kormányának magatartása? Szavakban az atomfegyverek megsemmisítését sürgeti. Több ilyen értelmű nyilatkozatot tett. A valóságban azonban ismét szakadék támadt a szavak és tettek között, Washington folytatta atomrobbantásait. Bizonyos reményeket fűztünk az Egyesült Államok elnökével Genfben tartott találkozóhoz, arra számítottunk, hogy megállapodunk vele erről a kérdésről. A genfi találkozó eredményei arra ösztönöztek bennünket, hogy jóakaratunk jeléül még egy lépést tegyünk: ez év március 31-ig meghosszabbítottuk moratóriumunkat. Cselekedeteinket nem az vezérelte, hogy propagandapontokat szerezzünk, hanem a szovjet néppel és más népekkel szemben a nukleáris fenyegetés felszámolásáért, a béke megőrzéséért és megszilárdításáért viselt felelősségünk. Februárban hat el nem kötelezett ország vezetői a közvéleményben uralkodó hangulatot kifejezve azzal a felhívással fordultak a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetőihez, hogy tartózkodjanak a nukleáris robbantásoktól a következő szovjet—amerikai csúcstalálkozóig. Mi ezzel egyetértettünk. Nyilvánvaló: az Egyesült Államok kormányzata a katonai-ipari körök önző érdekeit az egész emberiség és saját népe érdekei elé helyezte. Egyáltalán nem jelentéktelen az sem, mindezt, hogy teszik, demonstratívan, gőgösen, semmibe véve a világ kövéleményét. Sem realitásérzék, sem felelősségérzés! A szovjet politikai vezetésnek nem egyszerű kérdésre kell válaszolnia: hogyan reagáljon az Egyesült Államok magatartására. Álláspontunk világos. Úgy véljük, hogy a világ felelős döntések időszakába lépett. Nem távolodunk el a béke megőrzésének és megszilárdításának irányvonalától, amit teljes határozottsággal megerősített az SZKP XXVII. kongresszusa is. Ami az egyoldalú szovjet moratóriumot illeti, változatlanul március 31-ig érvényes. Ez után az időpont után sem fogunk atomrobbantást végrehajtani, ha az Egyesült Államok is így jár el." Újabb esélyt adunk az amerikai kormányzatnak arra, hogy felelős döntést hozzon: beszüntesse az atomrobbantásokat. Ellenkező esetben a Szovjetunió felújítja a kísérleteket. Ennek teljes mértékben világosnak kell lennie. Sajnáljuk ezt, de kénytelenek vagyunk így tenni, mert nem mondhatunk le biztonságunkról, szövetségeseink biztonságáról. Ugyanakkor még egyszer hangsúlyozom: fő törekvésünk a nukleáris fegyverkezési hajsza megállítása. A legegyszerűbb, legvilágosabb és leghatékonyabb lépés ehhez a nukleáris robbantások beszüntetése lenne. Javasoltuk, hogy haladéktalanul kezdjünk tárgyalásokat az atomfegyver-kísérletek teljes betiltásáról, beleértve az ellenőrzés kérdéseit. A Szovjetunió számára elfogadható bármilyen variáns, kétoldalú szovjet—amerikai tárgyalások, háromoldalú tárgyalások Anglia részvételével, sokoldalú tárgyalások a genfi leszerelési konferencia keretében. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a helyzet halaszthatatlan cselekvést követel Kész vagyok már a közeljövőben találkozni Reagan elnökkel Londonban vagy Rómában, bármely más európai fővárosban, ahol hajlandóak fogadni bennünket, hogy megállapodjunk erről a kérdésről. Nem látok leküzdhetetlen akadályt — sem politikait, sem technikait, sem mást — e tekintetben. Megfelelő politikai akaratra és közös felelősségünk megértésére van szükség. Javasoljuk, hogy találkozzunk, cseréljünk véleményt erről a létfontosságú problémáról, és adjunk megbízást megfelelő megállapodás előkészítésére. Reméljük, hogy a Szovjetunió javaslatait kellőképpen értékeli és helyesen fogadja az Egyesült Államok elnöke, és az egész világ. Az idő nem vár. A szovjet nép nevében felhívjuk az amerikai népet és kormányát, minden ország népét és kormányát, hogy aktívan, gyakorlati tettekkel járuljanak hozzá ahhoz, hogy a nukleáris robbantások tilalma tény legyen, az államközi kapcsolatok normájává váljon. Az emberiség, nagy felelősséget követelő határra érkezett. A nukleáris fegyverkezési hajsza következményei veszélyesen megjósolhatatlanokká válhatnak. Együtt kell cselekedni — ez mindenkire vonatkozik — fejezte be tévébeszédét az SZKP főtitkára. VILÁGPOLITIKAI HÍRADÓ A római perben Felmentették A Antonovot Szombaton Rómában az esküdtszék bizonyítékok hiányában felmentette a pápa elleni merénylet megszervezésével gyanúsított személyek perének három bolgár vádlottját: Szergej Antonovot, Zselju Vaszilevet és Todor Ajvazovot, s elrendelte Antonov szabadlábra helyezését. Ugyanezzel a jogi formulával mentették fel az ügy két török vádlottját, Musza Szerdar Celebit és az ismeretlen helyen tartózkodó Oral Celiket. Egy harmadik török személyre, Omer Bagcira a bíróság három évig és két hónapig terjedő szabadságvesztést szabott ki, Ali Agcát (akit ebben a perben azért vontak felelősségre, mert illegális úton fegyvert csempészett be Olaszországba) egyévi börtönbüntetésre ítélték. 2 MA 1986. ÁPRILIS 1., KEDD Hugó napja A Nap kel 6 óra 24 perckor, és nyugszik 19 óra 13 perckor. A Hold kel 2 óra 34 perckor, és nyugszik 10 óra 6 perckor. KILENCVEN ÉVE, született akommunista mozgalom kiváló harcosa, Jakab József (1096—1930) orvos. Az orvostudományi egyetemen kerültkapcsolatba a baloldali diákmozgalommal, tagja lett a haladó szellemű egyetemi ifjúság Gáli lei-körének. 1913 januárjában a rendőrség feloszlatta a kört, de a forradalmi fiatalok összefogásábólnovember 30-án új szervezet született, az Ifjúmunkások Országos Szövetsége. Miután 1919 áprilisában a magyar ifjúkommunisták új nevet és új vezetőséget választottak szervezetüknek, aKIMISZ tizenkilenc tagú központi vezetőségeinek titkára lett, s belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába. A Vörös Hadsereg egyik alakulatának politikai megbízottjaként tevékenykedett, az ellenforradalom fölülkerekedése után aromán kommunista ifjúmunkások mozgalmában dolgozott, később pedig Bécsben, illetve Pozsonyban, ahol 1925-ben orvosi diplomát szerzett. A zaklatások elöl a Szovjetunióba emigrált, s egy klinikán orvosként dolgozott. A sztálini törvénysértések áldozataként halt meg időjárás Várható időjárás ma estig: nyugat felől erősen megnövekszik, majd csökken a felhőzet. Többfelé várható gyenge eső, zápor. Ma északnyugati szél lesz, amely sok helyen megélénkül, néhol megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között várható. MOZI / Csongrád, Szabadság: A kis egyszarvú. Színes japán rajzfilm. II. helyárral! Kezdés: fél 4 órakor. Farkasverem —■ I—II. Színes szovjet krimi. 14 éven felülieknek! Dupla helyárral! Kezdés: fél 6 órakor. Vásárhely, Béke: A smaragd románca. Színes amerikai kalandfilm. 14 éven felülieknek! Kiemelt helyárral! Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. Videomozi (emeleti klubterem): Ellopták a hangomat. Színes angol filmbohózat. Kezdés: fél 4 és háromnegyed 8 órakor. *jTerv: Jégmezők lovagja. Színes szovjet film. Kezdés- három órakor. A smaragd románca. Színes amerikai kalandfüm. 14 éven felülieknek! Kiemelt helyárral! Kezdés: «negyed 6 és fél 8-kor. Makó, Szabadság: ördögi kísértetek. színes magyar film. 14 éven felülieknek!" Kezdés- negyed 6 és fél 8 órakor. Vörös Csillag: Ágyúgolyó futam. Színes amerikai filmvígjáték. III. helyárral! Kezdés fél 5 és 7 órakor. Videomozi (klubterem) Jazz-énekes. Színes amerikai zenés film. Kezdés- háromnegyed 6 és 8 órakor. Szentes, Filmszínház (ifjúsági ház, Tóth József u.): Piszkos ügy. Színes amerikai film. 14 éven felülieknek! II. helyárral! Kezdés 4, 6 és 8 órakor Szeged, vörös Csillag: Vaskos tréfa. Színes olasz filmvígjáték. 14 éven felülieknek! III. helyárral! Kezdés: délelőtt 10 órakor. Szerelem első vérig. Színes magyar film. 14 éven felülieknek! II. helyárral! Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor. Szabadság: Androidok lázadása. Színes amerikai tudományos-fantasztikus film. 14 éven felülieknek! III. helyárral! Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor. Filmtéka (MTESZ- székház, Kígyó u. 4.). Agónia — I—II. Színes szovjet film. Dupla helyárral! 14 éven felülieknek! Kezdés: este 6 órakor. Fáklya: Hiúz a vadászösvényen. Színes szovjet film. Kezdés: háromnegyed 3 órakor. Vaskos tréfa. Színes olasz filmvígjáték. 14 éven felülieknek! III. helyárral! Kezdés: negyed 6 és fél 8 órakor. Kiskőrössy halászcsárda, videomozi (Felső Tisza part). A tizedes meg a többiek. Színes magyar filmvígjáték. Kezdés: este 10 órakor. MAGYAR TELEVÍZIÓ BUDAPEST 1. 8.55: Tv-torna — (ism.) 9.00: ITV 9.55: Rideg Sándor: Kristóf, a magánzó — tv-játék — (ism.) 11.20: Képújság 15.45- ITV • 16.25: Hírek . 16.30: Három nap tv-műsora 16.35: Kiváncsi kamera — amerikai film — (ism.) 17.05: Képújság 17.10: Tegeződő — ifjúsági műsor 16 éven felülieknek 18.05: Diagnózis 18.25: Reklám 18.30 Iparvilág 18.50: Mini-Stúdió ’86 18.55: Reklám 19.10: Tv-torna 19.16: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: A pármai kolostor — olasz—NSZK tv-filmsorozat — 5. 21.00: Stúdió ’86 22.00: Rekviem egy hídért — dok.-film 22.40 : Tv-híradó 3 22.50: Himnusz BUDAPEST 2. 17.35: Tv-BASIC-tanfolyam — 13. — (ism.) 18.05: Autó-motorsport 18.25: Képújság 18.30: Körzeti adások — Budapest, Pécs, szeged 19.35: J. S Bach: 3. G-dúr brandenburgi verseny 19.50: Vörös szén — román kisfilm — (ism.) 20.00: Gondolkodó — tudományos magazin 20.40: Barangolás a természetben — A sólymok jövője — csehszlovák kisfilm — (ism.) 21.00: Tv-hiradó 2. 21.20: Reklám 21.25: Nincsen hulla Lilly nélkül — osztrák tv-film 23.05: Képújság RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH 8.20: Társalgó 9.44: Éneklő Ifjúság 10.05: Diákfélóra — (ism.) 10.35: Dallal üzen Ázsia 10.52: Arturo Toscanini vezényli az NBC szimfonikus zenekarát 11.40: Isten egyetlen igazi pénze — Molnár Géza elbeszélése — 1. 12.30: Ki nyer ma? 13.45: A Rádió Dalszínháza — Offenbach: A férj kopogtat — daljáték egyfelvonásban 13.30: Kóruspódium 14.10: Magyarán szólva . .. — Nyelvőrködés 14.25: Orvosi tanácsok 14.30: Dzsesszmelódiák 15.00: Arcképek a német irodalomból — Thomas Mann — (ism.) 15.18: Sík Endre évfordulói 16.05: Hallgatózó 17.00: Magyarok a VEGA-bon 17.30: Beszélni nehéz . . . 17.45: A Szabó család 19.10: Gondolat 20.00: Hangportrék — rádiós emlékek fényében: Udvardy Tibor 21.04: Szebenyi János fuvolázik 21.30: Korlátok közötti beszélgetés az árpolitikáról 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Balassa Sándor: Cantata Y 22.42: „Rögeszméim” 22.52: Beethoven: IX. szimfónia 0.10: Himnusz 0.15: 24.20: Fő fél után . . . PETŐFI 8.08: Slágermúzeum 8.50: Délelőtti torna 9.05: Napközben — zenés délelőtt 12.10: Áprilisi tréfa — fúvószene 12.30: Nóták 13.05: Popzene sztereóban 14.00: Viselkedjünk! 15.05: Maros Éva hárfázik 15.20: Könyvről könyvért 15.30: Csúcsforgalom 17.30: Tini-tonik 18.30: Talpalávaló 10.06: Csak fiataloknak! 20.00: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik 20.30: Kottafejek indigó alatt — (ism.) 21.05: Cserebogár, sárga cserebogár . . . Blaha Lujza naplója — HL. 21.31: Népdalkörök pódiuma — (ism.) 21.56: Zeneközeiben a hallgató 23.20: — 0.14: A Zeneközelben a hallgató c. műsor folytatása 0.15. 14.20: Éjfél után ... Reagan amerikai elnök még szombaton elutasította Mihail Gorbacsov új javaslatát a nukleáris fegyverkísérletek felfüggesztésére és egy — az atomkísérletek teljes eltiltásával foglalkozó — csúcstalálkozóra. A kaliforniai birtokán tartózkodó elnök nevében sajtóirodája terjedelmes nyilatkozatot adott közzé, amelyben kijelenti: az Egyesült Államok álláspontja nem változott meg a nukleáris kísérletek moratóriumáról, és szükségesnek tartja saját kísérletei folytatását Mint ismeretes, a Szovjetunió önként vállalt kísérleti tilalma óta az Egyesült Államok több nukleáris robbantást hajtott végre, a legutóbbit az elmúlt napokban. Washington folytatja a föld alatti nukleáris robbantásokat, a legközelebbi ilyen fegyverkísérletet a jövő hónapban akarja végrehajtani, és értesülések szerint 16 alkalommal tervez az idén a nevadai telepen atomrobbantást. A Fehér Ház által kiadott nyilatkozat azt mondja, hogy az Egyesült Államok „többször is kifejezésre juttatott álláspontja szerint a nukleáris fegyverkísérletek korlátozása terén most a kölcsönös bizalmat növelő gyakorlati intézkedésekre van szükség, amelyek megnövelik a felek képességét a fennálló egyezmények megtartásának ellenőrzésére”. Washington a szovjet moratórium kezdetekor „világosan kifejezésre juttatta, hogy a kísérletek felfüggesztése nem szolgálja az Egyesült Államok, szövetségesei és barátai érdekeit”, mert — a nyilatkozat érvelése szerint — „az Egyesült Államok a gyakorlatból tudja, hogy a moratórium nem vezethet el a biztonság megnöveléséhez". Reagan azt hangoztatja, hogy „a nukleáris fegyverekre továbbra is szükség van az agresszió megakadályozásához, a béke biztosításához, s mindaddig, amíg ez marad a helyzet, a korlátozott mértékű kísérletekre szükség van ahhoz, hogy biztosítsák az Egyesült Államok elrettentő erejének megbízható, biztonságos és hatékony működését”. A nyilatkozat megemlíti, hogy az Egyesült Államok jelenleg csupán két, korábban megkötött egyezmény ratifikálására lenne hajlandó, a kísérleti robbantások felső határáról, illetve a békés célokat szolgáló nukleáris robbantások eltiltásáról — s erre is csupán abban az esetben, ha megállapodás jönne létre a tilalom ellenőrzésének új módszereiről. Mint ismeretes, Reagan azt ajánlja, hogy erről szakértői szinten tanácskozzanak csupán, s szovjet szakértők tekintsék meg a legközelebbi amerikai föld alatti robbantás idején az ellenőrzés új amerikai módszereit. A csúcstalálkozó gondolatát az elnöki nyilatkozat azzal utasítja el, hogy „bármilyen fontos is a nukleáris kísérletek kérdése, ez csak egy kérdés, aminek megoldása ráadásul szorosan összefügg más kérdésekkel, mindenekelőtt a fennálló nukleáris fegyverkészletek szintjének csökkentésével és a hatékony ellenőrzési eljárás megteremtésével. Az Egyesült Államok ezeknek a kérdéseknek ad prioritást”. Reagan ismételten azt hangoztatja egyébként, hogy bármiféle csúcstalálkozónak az Egyesült Államokban kell sorra kerülnie. Az elnöki állásfoglalástól függetlenül az amerikai tömegtájékoztató eszközök, a hírügynökségek, a rádió és a televíziós állomások szombaton déltől vezető helyen foglalkoztak Mihail Gorbacsov fontos új javaslatával. Bár egyes kommentárok megkísérelték azt „propagandaakciónak” minősíteni, a jelentések túlnyomó többsége aláhúzta, hogy a Szovjetunió továbbra is határozottan törekszik a fegyverkísérletek megszüntetésére és nagyfokú megegyezési készséget tanúsít akkor, amikor Washington kifejezetten erőszakolja a nukleáris kísérletek folytatását. TÉGLASZÁLLÍTÁS UNIFORM, THERMOFORM, válaszfal, kisméretű tégla, béléstest szállítása gépi rakodással, DÍJTALAN beszerzéssel a megye egész területére. SZABÓ ATTILA, Békéscsaba, Bartók B. út 61—65. Bp. 22. Telefon: 66, 24-953 Ádám Éva Kapcsolatteremtő Szolgálat. Tájékoztatónknak válaszborítékot kérünk. SZEGED, pL: 696. 6701. KEDD, 1986 ÁPRILIS 1