Csongrád Megyei Hírlap, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-02 / 103. szám
Kádár János nyilatkozata Kádár János, az MSZMP főtitkára, a budapesti dolgozók május elsejei felvonulásán nyilatkozott a televíziónak és a rádiónak. Közel száz esztendeje, a Föld csaknem minden országában megünneplik május elsejét, a munkásosztály nemzetközi szolidaritásának nagy napját. E napot a szocialista országokban az egész dolgozó nép ünnepli. A mostani, budapesti felvonulás méltó azokhoz a hagyományokhoz, amelyek évtizedek óta jellemzik a főváros dolgozóinak május elsejei ünnepségeit. Minden bizonnyal ígey köszöntik a munkásünnepet az egész országban. Ez alkalommal is köszöntöm a felvonuláson résztvevőket, fővárosunk lakosságát, a május elsejét ünneplő dolgozó népünket. Ennek az ünnepnek nagyon sok mondanivalója van a világ számára, ezért is figyelik barátok és ellenfelek egyaránt, hogyan ünneplünk. Ez a mai demonstráció is kifejezi azt az eszmei közösséget, amely ma Magyarországon van. Ennek a tartalma mindenekelőtt a szocializmus, és a béke iránti elkötelezettség, a tenni akarás, valamint az, hogy népünk értékeli a nehezen megszerzett vívmányokat. S kifejezi — ami talán még ennél is fontosabb —: a bizalmat! Ismeretes, hogy országunk most a szocialista fejlődés számos nehéz kérdésével küzd. Ezek megoldása valóban nem könnyű. De itt is láthatja mindenki, hogy népünk e nehézségek tudatában is bizakodva ünnepel. A párt közelgő országos értekezletének egyik feladata, hogy megmutassa az előre vezető utat a szocializmus építésében. Sokan felvetik — itthon is, külföldön is — azt a kérdést: mi a garanciája annak, hogy a mostani, egyáltalán nem könnyű feladatokat megoldjuk? Két garanciája mindenképpen van. Az egyik, a megtett út, amely arról tanúskodik, hogy munkásosztályunk, parasztságunk, dolgozó népünk — pártunk vezetésével — már ennél nehezebb feladatokat is megoldott. Ha egységben, közös akarattal hozzálátunk, akkor mostani tennivalóinkat is elvégezzük. A másik „garancia” itt vonul elülünk, demonstrálva az összetartást, az egységet és a szolidaritást. Azt szeretném, ha mindazok az erők — a szocialista országok népei, a haladás és a béke támogatói, szerte a világon —, akikkel szolidárisak vagyunk, tudatában lennének annak, hogy ott vagyunk, és a jövőben is ott leszünk közöttük. S ezt azoknak az erőknek is tudomásul kell venniük, akik nem szeretik a mi rendszerünket. A magyar néphez való viszonyukat annak tudatában formálhatják, hogy ez a nép tovább halad a szocialista társadalom építésének, a béke védelmének és megőrzésének útján. Nekem, s mindannyiunknak, akik részesei vagyunk ennek az ünnepnek, nagy erőgyűjtést jelent a mai nap a további munkás hétköznapokhoz — mondotta befejezésül Kádár János. Találkozó Kádár János, az MSZMP főtitkára a Felvonulási téren találkozott azokkal a külföldi szakszervezeti vezetőkkel, akik május elseje alkalmából a magyar szakszervezetek meghívására tartózkodnak hazánkban, s részt vettek a budapesti dolgozók ünnepi seregszemléjén. A találkozón jelen volt Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöke és Baranyai Tibor, a SZOT főtitkára. Kádár János az MSZMP Központi Bizottsága nevében köszöntötte a vendégeket. A budapesti ünnepség egyszersmind üzenet a világ többi népének, mindazoknak, akik a társadalmi haladásért küzdenek — mondotta egyebek között. — Kifejezi szilárd szolidaritásunkat a szocializmust építő népekkel, s azokkal a nemzetekkel, amelyek még a szabadságukért küzdenek, azért a jogukért harcolnak, hogy szabadon dönthessenek fejlődésük útjáról, maguk alakíthassák sorsukat. — Ezen a napon az a mondanivalónk a világ minden országának, hogy éljünk kiegyensúlyozott, konstruktív viszonyban egymással, hiszen — a társadalmi rendszerek különbözőségétől függetlenül — minden nép közös érdeke, hogy béke legyen. E cél érdekében mindannyiunknak össze kell fogni. Mi minden békét óhajtó, tisztességes emberrel együtt akarunk élni, egy nyugodtabb világban. HÉTFŐ, 1988. MÁJUS 2. Ünnepi beszédében utalt arra, hogy az utóbbi időben sokat beszélünk a nehézségekről, válságról, problémákról, ám belső indíttatásból is kötelességünk, hogy a nehéz és súlyos szavak mellett a tiszteletet és a szeretetet kifejező szavakat is használjuk, amikor a terheket is viselő, s ugyanakkor a család legfőbb bázisát jelentő édesanyákról szólunk. — Az anya a legfőbb kapaszkodó az ember számára — mondotta. — Felnőttként is jó néhány alkalommal visszagondol arra: szerettem-e eléggé, megmutattam-e eléggé, hogy szeretem, s visszagondol arra, hogy mennyi örömtől fosztódott meg azáltal, hogy korábban elment, mint kellett volna, és hogy terheket viselve is mennyi öröme lenne az életben,ha még láthatná a gyermekeit. Mert az anya számára a gyermek a minden. Berecz János felidézte a salamoni bölcsességet, amely szerint a gyermek az anyaszívűeké, hiszen az édesanya nem tud kárt okozni a gyermekben, bizonyítva, hogy az övé. — Szakértők szerint az ember már a méhben megformálódik, nemcsak fizikailag, hanem alapvető tulajdonságait is megkapja — folytatta. — Azonos szívritmust kap, ezért van az, hogy mindig szívesen bújik később az anyjához, mert a szívritmusuk rögtön találkozik. Ottkapja a meleget, amelyet mindig hiányol, ha távol van az édesanyjától. Érzelmi élete is akkor alakul ki. Az első években legfontosabb nevelője az édesanyja. Lehet, hogy ezt elfelejti később, lehet, hogy hálátlan lesz, de soha nem szakíthatja el magát ezektől, az életét döntően befolyásoló időszakoktól. Ezért menekülünk mindig az édesanyához, a családhoz. A családról szólva kifejtette: sokban megjósolták annak válságát, de szerepét nem válthatja fel másik sejt; család volt, van és lesz, nemzetünk alapja, alkotó sejtje. Hibát követünk el, ha nem gondolkodunk, nem gondoskodunk eléggé a családról. Berecz János a továbbiakban felidézte a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1945-ben, Párizsban tartott konferenciáján elfogadott határozatot, amelyben a nők szüntelen harcra hívtak fel, hogy az egész világon tartós legyen a béke, otthonaink boldogságának, gyermekeink boldogulásának együttes biztosítéka. Ismét össze kell fogni az édesanyáknak, hogy ez a határozat megvalósuljon — jelentette ki. A párizsi felhívás szellemében az édesanyák nélkül nem lehet és nem szabad politizálni. Ők tudják igazán megbecsülni azt a szándékot, hogy atomfegyver mentes világot akarunk az ezredfordulóra, hogy megsemmisítsék a vegyi fegyvereket, hogy leszereljék a rakétákat. Ez a határozat ma igazán időszerű. A család létezésének ugyanis egyik legfontosabb feltétele a béke. De tudjuk, hogy nemcsak az: a haza állapota is jelentős mértékben befolyásolja a család, s így az édesanya sorsát. Illyés Gyula Szekszárd felé című versét felidézve megállapította: szép a mi nyelvünk. Szülő, szülőföld, anya, anyaföld, haza, édesanya egymástól elválaszthatatlan fogalmak. A haza viszont konkrét, kemény, s megpróbáltatást is ró ránk néha. Most ilyen időszak van. Változásra, reformra, fordulatra van szükség — de nem felfordulásra. S minden változást, minden fordulatot, minden reformot nyugodtan, magabiztosan, a közmegegyezés alapján kell végigvinni. Ennek a nemzetnek nincs szüksége felfordulásra, nincs szüksége olyan konfliktusokra,amelyek nagy fájdalmat okoznak a családoknak, édesanyáknak, az égés nemzetnek. Meggyőződését fejezte ki: képesek és készek vagyunk arra, hogy minden gondot nyíltan megtárgyaljunk, párbeszédet folytassunk róla, s végül döntsünk és cselekedjünk Az édesanya sohasem várakozik, mindig tesz valamit a családért. Akármit is dönt a közeljövőben az országos pártértekezlet, e döntésből nem lesz semmi, ha tovább várakozunk — jelentette ki. — Mindenből akkor lehet valami, ha cselekvés támasztja alá, ha az életben nemcsak szavakban, hanem tettekkel is szolgáljuk törekvéseinket, céljainkat. Egy családban az édesanya az, aki nyugalomra inthet, aki cselekvésre serkenthet, és aki levezeti a feszültségeket. Néhány intő jel azonban mutatja hogy valami elromlott a családban: ma minden ezer családból ötszáz felbomlik. Ez egy megtisztulási folyamat, amely után ismét helyreáll majd a család értéke. Ennek érdekében anyagi segítségre és társadalmi figyelemre, gondoskodásra, a társadalom egészének közös felelősségvállalásra, a saját poszton történő cselekvésre van szükség. Meggyőződésem, hogy nemzetünk erősebb lesz, s a magyarság megvívja kemény küzdelmét a nehézségekkel, s megtalálja a szocialista kiutat, amelynek megjelöléséhez az országos pártértekezlet nagymértékben hozzájárulhat. " — Komoly, súlyos feladatok várnak ránk, hiszen senki sem oldhatja meg helyettünk a problémákat, nem enyhítheti a gondokat, nem változtathat a magyarság helyzetén. Az MSZMP vállalja a felelősséget nemcsak a múltért, nemcsak a jelenért, hanem a jövőért is. Arra kérem a magyar édesanyákat, hogy támogassák ezt a felelősségvállalást, a párt törekvéseit, döntéseit, mert nem önmagáért, hanem a magyar népért teszi. A magyar nép nagy erejét pedig elsősorban a magyar édesanyák, törekvéseik, az általuk szült és nevelt gyermekek jelentik — mondotta végezetül a Központi Bizottság titkára. Az anyák napi rendezvény az ünnephez méltó kulturális programmal ért véget (MTI) Anyák napi ünnepség a Parlamentben mondott beszédet Az édesanyákat köszöntötték szombaton, a Parlament kongresszusi termében. A Magyar Vöröskereszt országos vezetősége és a Magyar Nők Országos Tanácsa, közös, az anyaság társadalmi megbecsülését jelképező rendezvényére hatszáz vendéget hívtak meg: többgyermekes anyákat, a mások gyermekeit nevelő nevelőanyákat és sok nehézséget vállaló nagymamákat. A központi ünnepséget megnyitó beszédében Hantos János, a Vöröskereszt főtitkára emlékeztetett arra, hogy 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt kezdeményezte az anyák napjának megünneplését Magyarországon. Azóta hagyomány, hogy május első vasárnapján országszerte megemlékeznek az édesanyákról. Ezt követően Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, a Központi Bizottság nevében köszöntötte az anyákat, a nagymamákat. „Felemelkedésünk garanciái bennünk vannak" Köszöntöm Önöket szép ünnepünk, május elseje előestéjén. Meghitt, derűs ünnep ez, a dolgozó emberek tavaszköszöntője. Bensőséges, családias, telve érzelmekkel és gondolatokkal. Tartalmas, mert a munka ünnepe, a szolidaritásé, az internacionalizmusé. Ezért gondolunk most tisztelettel a mába érő tegnapokra, a jövőt hordozó múltra. Visszagondolunk a XIX. század utolsó évtizedeire, és felidézzük magunkban az 1886-os chicagói munkástüntetést, az akkori rendőrsortüzet, s a II. Internacionálé 1889- ben hozott határozatát, amely május elsejét a munkásszolidaritás ünnepévé nyilvánította. Egyetemes, világméretű ünnepet köszöntünk, a világ valamennyi dolgozójának seregszemléjét, amely a munkához való jogot, a tisztességesen végzett munka kötelességét, a segítés, az összefogás eszméjét jelképezi. De ezek az eszmék nem valósulnak meg önmaguktól, küzdeni kell értük. Május elseje ezért harcos ünnep is. Ezen a napon a dolgozó emberek szerte a világon felmérik erejüket, újrafogalmazzák érdekeiket, megerősítik elhatározásukat a társadalmi haladás szolgálatára, a felemelkedésért, a jobb, az emberibb élet megteremtéséért A közös törekvések minden ország sajátos, időszerű tennivalóiban öltenek testet, így válik nemzetivé, minden ország dolgozóinak saját ünnepévé május elseje egyetemessége, így lesz az egyéni szándék közös akarattá, a szétforgácsoltság összetartozássá, tudatos összefogássá. Az ünnep tartalma a történelem diktálta körülmények és feladatok szerint módosult, és változik hazánkban is. A felszabadulás óta eltelt 43 esztendőben minden május elsejének megvolt a maga, időszerű mondanivalója és sajátos atmoszférája. Idei ünnepünk hangulatát árnyékolja, hogy megszaporodtak problémáink, felerősödtek a feszültségek. Nehezebbé vált életünk, több a kétségünk, nőttek aggodalmaink, a változó valóság sodrában bizonytalanabbá lettünk, egy korszakváltás gyötrelmeivel birkózunk. Mostani helyzetünkkel elégedetlenek vagyunk. Felerősödtek a kritikai hangok a szakszervezetekkel szemben is. Jogos bírálatok érik munkánkat. Erős az igény az érdemibb érdekképviseletre, a határozottabb érdekvédelemre. Érezzük, tudjuk, hogy változnunk és változtatnunk kell. Miben, és hogyan? Elsősorban abban, hogy még jobban együtt gondolkodjunk, együtt cselekedjünk a tagsággal. Arra kell törekednünk, hogy az érdekképző tényezők közül egyre többel tudjunk számolni, és az érdekeket hatásosabban tudjuk megjeleníteni. Az a feladatunk, hogy demokratikusan összegyűjtsük a tagság igényeit, jelzéseit, és nyilvánosan eljuttassuk azokat rendeltetési helyükre, a döntési pontokra. Tennünk kell ezt akkor is, ha látszanak az érvényesíthetőség korlátai. Tudományosan igazolt tapasztalatok bizonyítják ugyanis, hogy az érdekszintézis, a magasabbrendű érdek nem alakulhat Csikós Pál ünnepi rádió- és televízióbeszéde ki valamennyi részérdek integrálása nélkül. Ilyen érdekhordozó felfogásban válhat a szakszervezeti mozgalom a szocialista társadalom jelentős erőforrásává, a kibontakozás segítőjévé. Olyan szervezetté, amely hiteles, amelynek nagy a tömegbefolyása. Hivatása teljesítéséhez ugyanakkor szükségesek a változó körülményekhez igazított politikai és jogi garanciák is. A szocialista építőmunka nehéz, embert próbáló szakaszához érkeztünk. Eredményekben és tapasztalatokban gazdag út áll mögöttünk, de tévedéseink miatt sajnos, sok lehetőséget nem használtunk ki kellőképpen. Nyomasztanak bennünket a megélhetés gondjai, az élet- és munkakörülmények javításának igényei. Ebből fakadnak feladataink: a gazdasági nehézségek leküzdése, a termelés minőségének fejlesztése, a fizetőképesség megőrzése Olyan szerkezetváltást kell végrehajtanunk, amely megalapozza előrehaladásunkat, és hoszszú távon segíti felemelkedésünket. Mindezekhez már nem elegendők a régi módszerek. Új módon kell gondolkodnunk és dolgoznunk, korszerű válaszokat, megoldásokat kell találnunk, hogy megteremtsük a gazdasági alapot az igazságosságon és méltányosságon nyugvó, javuló életkörülményekhez. Közös dolgunk, hogy egyszerre gondoskodjunk a gazdaság teljesítőképességének fokozásáról, a teljesítményekkel arányos bérezésről, és a rászorultak segítéséről, a hátrányos helyzetű rétegek terheinek enyhítéséről. A nehéz helyzetben lévőknek ez alkalommal is meg kell mondanunk: tisztában vagyunk kényszerű áldozatvállalásukkal, nyomasztó terheikkel Helyzetük, sorsuk azt parancsolja a szakszervezeti mozgalomnak is: minden erejével és eszközével segítse, hogy áldozatvállalásuk ne legyen hiábavaló. A gondterhelt idők különösen indokolják, hogy kitartsunk reformeszméink, törekvéseink mellett, még akkor is, ha a reformfolyamatok eredményeit csak később érezhetjük. Arra van szükség, hogy gyorsabb mozgásba hozzunk minden fizikai és szellemi alkotóerőt, kibontakoztassunk minden képességet, hiszen társadalmi, gazdasági feladatainkat csak úgy tudjuk teljesíteni, ha erkölcsi és szellemi energiáinkat is meghatványozzuk, morális értékeink megőrzésével és újrateremtésével, a cselekvés meggyőző, magával ragadó erejével. Kedves Hallgatóim előtt ismert, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága május közepére országos értekezletet hívott össze. Az állásfoglalás tervezetének vitája egyértelműen bizonyítja, hogy közösen kutatjuk feladataink megoldásának lehetőségeit, hogy cselekvésre készek mindazok, akik szeretik hazánkat, becsülik szocialista társadalmunkat. A munka ünnepe alkalmat ad, és kötelességünkké is teszi, hogy beszéljünk arról, ami a munkához kapcsolódóan foglalkoztat bennünket. Bibliai átok és emberi létszükséglet, gyötrő teher és felemelő gyönyörűség egyszerre a munka. Mindig feltétele volt a létfenntartásnak, de sohasem csak ennyit jelentett. Mindig próbája volt a képességnek, mércéje az ember értékének. Juhász Gyula az embert egekbe emelő tettnek, a jövő nagy menedékének nevezte a munkát. Költő óriásunk, Ady Endre pedig így fogalmazott: „Áldással, alkotó Verejték!”. Igen! Most is csak önmagunk tudjuk megteremteni a nehéz helyzetből való kilábalás feltételeit. Nem parttalan vitákkkal, leszerelő pesszimizmussal, cselekvést bénító kivárással, hanem értékképző munkával, a tudás, a képzettség felhasználásával, a műveltség megbecsülésével, a demokrácia, a társadalmi nyilvánosság fejlesztésével Felemelkedésünk garanciái bennünk vannak Mindannyiunkban. Május elseje eszméiben, a szervezett dolgozók akaratában, összefogásában. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében kívánok mindannyiukrak derűs ünnepet, örömteli, szép tavaszi vasár-’ napot — mondotta befejezésül Csikós Pál, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkára, a rádióban és a tévében, április 30-án, szombaton elhangzott köszöntőjében. ---------3