Csongrád Megyei Hírlap, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-02 / 103. szám

Kádár János nyilatkozata Kádár János, az MSZMP főtitkára, a buda­pesti dolgozók május elsejei felvonulásán nyi­latkozott a televíziónak és a rádiónak.­­ Közel száz esztendeje, a Föld csaknem minden országában megünneplik május elsejét, a munkásosztály nemzetközi szolidaritásának nagy napját. E napot a szocialista országokban az egész dolgozó nép ünnepli. A mostani, buda­pesti felvonulás méltó azokhoz a hagyományok­hoz, amelyek évtizedek óta jellemzik a főváros dolgozóinak május elsejei ünnepségeit. Minden bizonnyal ígey köszöntik a munkásünnepet az egész országban. Ez alkalommal is köszöntöm a felvonuláson résztvevőket, fővárosunk lakosságát, a május elsejét ünneplő dolgozó népünket. Ennek az ünnepnek nagyon sok mondanivalója van a vi­lág számára, ezért is figyelik barátok és ellen­felek egyaránt, hogyan ünneplünk. Ez a mai demonstráció is kifejezi azt az eszmei közössé­get, amely ma Magyarországon van. Ennek a tartalma mindenekelőtt a szocializmus, és a béke iránti elkötelezettség, a tenni akarás, va­lamint az, hogy népünk értékeli a nehezen megszerzett vívmányokat. S kifejezi — ami ta­lán még ennél is fontosabb —: a bizalmat! Ismeretes, hogy országunk most a szocia­lista fejlődés számos nehéz kérdésével küzd. Ezek megoldása valóban nem könnyű. De itt is láthatja mindenki, hogy népünk e nehézségek tudatában is bizakodva ünnepel. A párt közel­gő országos értekezletének eg­yik feladata, hogy megmutassa az előre vezető utat a szocializmus építésében. Sokan felvetik — itthon is, külföldön is — azt a kérdést: mi a garanciája annak, hogy a mostani, egyáltalán nem könnyű feladatokat megoldjuk? Két garanciája mindenképpen van. Az egyik, a megtett út, amely arról tanúsko­dik, hogy munkásosztályunk, parasztságunk, dolgozó népünk — pártunk vezetésével — már ennél nehezebb feladatokat is megoldott. Ha egységben, közös akarattal hozzálátunk, akkor mostani tennivalóinkat is elvégezzük. A másik „garancia” itt vonul elülünk, demonstrálva az összetartást, az egységet és a szolidaritást. Azt szeretném, ha mindazok az erők — a szocialista országok népei, a haladás és a béke támogatói, szerte a világon —, akikkel szolidá­risak vagyunk, tudatában lennének annak, hogy ott vagyunk, és a jövőben is ott leszünk közöt­tük. S ezt azoknak az erőknek is tudomásul kell venniük, akik nem szeretik a mi rendsze­rünket. A magyar néphez való viszonyukat an­nak tudatában formálhatják, hogy ez a nép tovább halad a szocialista társadalom építésé­nek, a béke védelmének és megőrzésének útján. Nekem, s mindannyiunknak, akik részesei va­gyunk ennek az ünnepnek, nagy erőgyűjtést je­lent a mai nap a további munkás hétköznapok­hoz — mondotta befejezésül Kádár János. Találkozó Kádár János, az MSZMP főtitkára a Felvonulási té­ren találkozott azokkal a külföldi szakszervezeti veze­­tőkkel, akik május elseje alkalmából a magyar szak­szervezetek meghívására tar­tózkodnak hazánkban, s részt vettek a budapesti dolgozók ünnepi seregszem­léjén. A találkozón jelen volt Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a SZOT elnö­ke és Baranyai Tibor, a SZOT főtitkára. Kádár János az MSZMP Központi Bizottsága nevé­ben köszöntötte a vendége­ket.­­ A budapesti ünnepség egyszersmind üzenet a világ többi népének, mindazok­nak, akik a társadalmi ha­ladásért küzdenek — mon­dotta egyebek között. — Ki­­fejezi szilárd szolidaritásun­kat a szocializmust építő népekkel, s azokkal a nem­zetekkel, amelyek még a szabadságukért küzdenek, azért a jogukért harcolnak, hogy szabadon dönthessenek fejlődésük útjáról, maguk alakíthassák sorsukat. — Ezen a napon az a mondanivalónk a világ min­den országának, hogy éljünk kiegyensúlyozott, konstruk­tív viszonyban egymással, hiszen — a társadalmi rend­szerek különbözőségétől füg­getlenül — minden nép kö­zös érdeke, hogy béke le­gyen. E cél érdekében mind­annyiunknak össze kell fog­ni. Mi minden békét óhajtó, tisztességes emberrel együtt akarunk élni, egy nyugod­­tabb világban. HÉTFŐ, 1988. MÁJUS 2. Ünnepi beszédében utalt arra, hogy az utóbbi időben sokat beszélünk a nehézsé­gekről, válságról, problé­mákról, ám belső indítta­tásból is kötelességünk, hogy a nehéz és súlyos sza­vak mellett a tiszteletet és a szeretetet kifejező szava­kat is használjuk, amikor a terheket is viselő, s ugyanakkor a család leg­főbb bázisát jelentő édes­anyákról szólunk. — Az anya a legfőbb ka­paszkodó az ember számá­ra — mondotta. — Felnőtt­ként is jó néhány alkalom­mal visszagondol arra: sze­rettem-e eléggé, megmutat­tam-e eléggé, hogy szere­tem, s visszagondol arra, hogy mennyi örömtől fosz­tódott meg azáltal, hogy ko­rábban elment, mint kellett volna, és hogy terheket vi­selve is mennyi öröme len­ne az életben,­­ha még lát­hatná a gyermekeit. Mert az anya számára a gyermek a minden. Berecz János felidézte a salamoni bölcsességet, amely szerint a gyermek az anyaszívűeké, hiszen az édesanya nem tud kárt okozni a gyermekben, bizo­nyítva, hogy az övé. — Szakértők szerint az ember már a méhben meg­formálódik, nemcsak fizi­kailag, hanem alapvető tu­lajdonságait is megkapja — folytatta. — Azonos szívrit­must kap, ezért van az, hogy mindig szívesen bújik később az anyjához, mert a szívritmusuk rögtön talál­kozik. Ott­­kapja a meleget, amelyet mindig hiányol, ha távol van az édesanyjától. Érzelmi élete is akkor ala­kul ki. Az első években leg­fontosabb nevelője az édes­anyja. Lehet, hogy ezt el­felejti később, lehet, hogy hálátlan lesz, de soha nem szakíthatja el magát ezek­től, az életét döntően befo­lyásoló időszakoktól. Ezért menekülünk mindig az édesanyához, a családhoz. A családról szólva kifej­tette: sokban megjósolták annak válságát, de szerepét nem válthatja fel másik sejt; család volt, van és lesz, nemzetünk alapja, al­kotó sejtje. Hibát követünk el, ha nem gondolkodunk, nem gondoskodunk eléggé a családról. Berecz János a további­akban felidézte a Nemzet­közi Demokratikus Nőszö­vetség 1945-ben, Párizsban tartott konferenciáján elfo­gadott határozatot, amely­ben a nők szüntelen harc­ra hívtak fel, hogy az egész világon tartós legyen a bé­ke, otthonaink boldogságá­nak, gyermekeink boldogu­lásának együttes biztosíté­ka. Ismét össze kell fogni az édesanyáknak, hogy ez a határozat megvalósuljon — jelentette ki. A párizsi felhívás szellemében az édesanyák nélkül nem lehet és nem szabad politizálni. Ők tudják igazán meg­becsülni azt a szándékot, hogy atomfegyver mentes világot akarunk az ezred­fordulóra, hogy megsemmi­sítsék a vegyi fegyvereket, hogy leszereljék a rakétá­kat. Ez a határozat ma iga­zán időszerű. A család léte­zésének ugyanis egyik leg­fontosabb feltétele a béke. De tudjuk, hogy nemcsak az: a haza állapota is je­lentős mértékben befolyá­solja a család, s így az édesanya sorsát. Illyés Gyula Szekszárd felé című versét felidézve megállapította: szép a mi nyelvünk. Szülő, szülőföld, anya, anyaföld, haza, édes­anya egymástól elválasztha­tatlan fogalmak. A haza viszont konkrét, kemény, s megpróbáltatást is ró ránk néha. Most ilyen időszak van. Változásra, reformra, fordulatra van szükség — de nem felfordulásra. S minden változást, minden fordulatot, minden refor­mot nyugodtan, magabizto­san, a közmegegyezés alap­ján kell végigvinni. Ennek a nemzetnek nincs szüksé­ge felfordulásra, nincs szüksége olyan konfliktu­sokra,­­amelyek nagy fáj­dalmat okoznak a családok­nak, édesanyáknak, az égés­ nemzetnek. Meggyőződését fejezte ki: képesek és ké­szek vagyunk arra, hogy minden gondot nyíltan meg­tárgyaljunk, párbeszédet folytassunk róla, s végül döntsünk és cselekedjünk Az édesanya sohasem vára­kozik, mindig tesz valamit a családért. Akármit is dönt a közel­jövőben az országos párt­értekezlet, e döntésből nem lesz semmi, ha tovább vá­rakozunk — jelentette ki. — Mindenből akkor lehet valami, ha cselekvés tá­masztja alá, ha az életben nemcsak szavakban, hanem tettekkel is szolgáljuk tö­rekvéseinket, céljainkat. Egy családban az édesanya az, aki nyugalomra inthet, aki cselekvésre serkenthet, és aki levezeti a feszültsé­geket. Néhány intő jel azon­ban mutatja hogy valami elromlott a családban: ma minden ezer családból öt­száz felbomlik. Ez egy megtisztulási folyamat, amely után ismét helyreáll majd a család értéke. En­nek érdekében anyagi se­gítségre és társadalmi fi­gyelemre, gondoskodásra, a társadalom egészének közös felelősségvállalásra, a saját poszton történő cselekvésre van szükség. Meggyőződé­sem, hogy nemzetünk erő­sebb lesz, s a magyarság megvívja kemény küzdel­mét a nehézségekkel, s megtalálja a szocialista ki­utat, amelynek megjelölé­séhez az országos pártérte­kezlet nagymértékben hoz­zájárulhat. " — Komoly, súlyos felada­tok várnak ránk, hiszen senki sem oldhatja meg he­lyettünk a problémákat, nem enyhítheti a gondokat, nem változtathat a ma­gyarság helyzetén. Az MSZMP vállalja a felelős­séget nemcsak a múltért, nemcsak a jelenért, hanem a jövőért is. Arra kérem a magyar édesanyákat, hogy támogassák ezt a felelősség­­vállalást, a párt törekvé­seit, döntéseit, mert nem önmagáért, hanem a ma­gyar népért teszi. A ma­gyar nép nagy erejét pedig elsősorban a magyar édes­anyák, törekvéseik, az ál­taluk szült és nevelt gyer­mekek jelentik — mondot­ta végezetül a Központi Bi­zottság titkára. Az anyák napi rendez­vény az ünnephez méltó kulturális programmal ért véget (MTI) Anyák napi ünnepség a Parlamentben mondott beszédet Az édesanyákat köszöntötték szombaton, a Parlament kongresszusi termében. A Magyar Vöröskereszt országos vezetősége és a Magyar Nők Országos Tanácsa, kö­zös, az anyaság társadalmi megbecsülését jelképező rendezvényére hatszáz vendé­get hívtak meg: többgyermekes anyákat, a mások gyermekeit nevelő nevelőanyákat és sok nehézséget vállaló nagymamákat. A központi ünnepséget megnyitó beszédében Hantos János, a Vöröskereszt fő­titkára emlékeztetett arra, hogy 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt kezde­ményezte az anyák napjának megünneplését Magyarországon. Azóta hagyomány, hogy május első vasárnapján országszerte megemlékeznek az édesanyákról. Ezt követően Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB tit­kára, a Központi Bizottság nevében köszöntötte az anyákat, a nagymamákat. „Felemelkedésünk garanciái bennünk vannak" Köszöntöm Önöket szép ünnepünk, május elseje előestéjén. Meghitt, de­rűs ünnep ez, a dolgozó emberek ta­vaszköszöntője. Bensőséges, családias, telve érzelmekkel és gondolatokkal. Tartalmas, mert a munka ünnepe, a szolidaritásé, az internacionalizmusé. Ezért gondolunk most tisztelettel a mába érő tegnapokra, a jövőt hor­dozó múltra. Visszagondolunk a XIX. század utolsó évtizedeire, és felidéz­zük magunkban az 1886-os chicagói munkástüntetést, az akkori rendőr­­sortüzet, s a II. Internacionálé 1889- ben hozott határozatát, amely május elsejét a munkásszolidaritás ünnepé­vé nyilvánította. Egyetemes, világméretű ünnepet köszöntünk, a világ valamennyi dol­gozójának seregszemléjét, amely a munkához való jogot, a tisztessége­sen végzett munka kötelességét, a se­gítés, az összefogás eszméjét jelké­pezi. De ezek az eszmék nem való­sulnak meg önmaguktól, küzdeni kell értük. Május elseje ezért harcos ün­nep is. Ezen a napon a dolgozó em­berek szerte a világon felmérik ere­jüket, újrafogalmazzák érdekeiket, megerősítik elhatározásukat a társa­dalmi haladás szolgálatára, a fel­­emelkedésért, a jobb, az emberibb élet megteremtéséért A közös törekvések minden ország sajátos, időszerű tennivalóiban ölte­nek testet, így válik nemzetivé, min­den ország dolgozóinak saját ünne­pévé május elseje egyetemessége, így lesz az egyéni szándék közös akarat­tá, a szétforgácsol­tság összetartozás­sá, tudatos összefogássá. Az ünnep tartalma a történelem diktálta körülmények és feladatok szerint módosult, és változik hazánk­ban is. A felszabadulás óta eltelt 43 esztendőben minden május elsejének megvolt a maga, időszerű mondani­valója és sajátos atmoszférája. Idei ünnepünk hangulatát árnyékolja, hogy megszaporodtak problémáink, felerősödtek a feszültségek. Nehezeb­bé vált életünk, több a kétségünk, nőttek aggodalmaink, a változó való­ság sodrában bizonytalanabbá let­tünk, egy korszakváltás gyötrelmei­vel birkózunk. Mostani helyzetünkkel elégedetle­nek vagyunk. Felerősödtek a kritikai hangok a szakszervezetekkel szemben is. Jogos bírálatok érik munkánkat. Erős az igény az érdemibb érdek­­képviseletre, a határozottabb érdek­­védelemre. Érezzük, tudjuk, hogy változnunk és változtatnunk kell. Miben, és hogyan? Elsősorban abban, hogy még jobban együtt gondolkod­junk, együtt cselekedjünk a tagság­gal. Arra kell törekednünk, hogy az érdekképző tényezők közül egyre töb­bel tudjunk számolni, és az érdeke­ket hatásosabban tudjuk megjelení­teni. Az a feladatunk, hogy demok­ratikusan összegyűjtsük a tagság igényeit, jelzéseit, és nyilvánosan el­juttassuk azokat rendeltetési helyük­re, a döntési pontokra. Tennünk kell ezt akkor is, ha látszanak az érvé­nyesíthetőség korlátai. Tudományo­san igazolt tapasztalatok bizonyítják ugyanis, hogy az érdekszintézis, a magasabbrendű érdek nem alakulhat Csikós Pál ünnepi rádió- és televízióbeszéde ki valamennyi részérdek integrálása nélkül. Ilyen érdekhordozó felfogásban válhat a szakszervezeti mozgalom a szocialista társadalom jelentős erő­forrásává, a kibontakozás segítőjévé. Olyan szervezetté, amely hiteles, amelynek nagy a tömegbefolyása. Hivatása teljesítéséhez ugyanakkor szükségesek a változó körülmények­hez igazított politikai és jogi garan­ciák is. A szocialista építőmunka nehéz, embert próbáló szakaszához érkez­tünk. Eredményekben és tapasztala­tokban gazdag út áll mögöttünk, de tévedéseink miatt sajnos, sok lehető­séget nem használtunk ki kellőkép­pen. Nyomasztanak bennünket a megélhetés gondjai, az élet- és mun­kakörülmények javításának igényei. Ebből fakadnak feladataink: a gazda­sági nehézségek leküzdése, a termelés minőségének fejlesztése, a fizetőké­pesség megőrzése Olyan szerkezetvál­tást kell végrehajtanunk, amely meg­alapozza előrehaladásunkat, és hosz­­szú távon segíti felemelkedésünket. Mindezekhez már nem elegendők a régi módszerek. Új módon kell gon­dolkodnunk és dolgoznunk, korszerű válaszokat, megoldásokat kell talál­nunk, hogy megteremtsük a gazda­sági alapot az igazságosságon és mél­tányosságon nyugvó, javuló életkö­rülményekhez. Közös dolgunk, hogy egyszerre gondoskodjunk a gazdaság teljesítőképességének fokozásáról, a teljesítményekkel arányos bérezésről, és a rászorultak segítéséről, a hátrá­nyos­ helyzetű rétegek terheinek eny­hítéséről. A nehéz helyzetben lévők­nek ez alkalommal is meg kell mon­danunk: tisztában vagyunk kényszerű áldozatvállalásukkal, nyomasztó ter­heikkel Helyzetük, sorsuk azt paran­csolja a szakszervezeti mozgalomnak is: minden erejével és eszközével se­gítse, hogy áldozatvállalásuk ne le­gyen hiábavaló. A gondterhelt idők különösen indo­kolják, hogy kitartsunk reformeszmé­ink, törekvéseink mellett, még akkor is, ha a reformfolyamatok eredmé­nyeit csak később érezhetjük. Arra van szükség, hogy gyorsabb mozgás­ba hozzunk minden fizikai és szelle­mi alkotóerőt, kibontakoztassunk minden képességet, hiszen társadal­mi, gazdasági feladatainkat csak úgy tudjuk teljesíteni, ha erkölcsi és szel­lemi energiáinkat is meghatványoz­zuk, morális értékeink megőrzésével és újrateremtésével, a cselekvés meggyőző, magával ragadó erejével. Kedves Hallgatóim előtt ismert, hogy a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága május kö­zepére országos értekezletet hívott össze. Az állásfoglalás tervezetének vitája egyértelműen bizonyítja, hogy közösen kutatjuk feladataink megol­dásának lehetőségeit, hogy cselekvés­re készek mindazok, akik szeretik hazánkat, becsülik szocialista társa­dalmunkat. A munka ünnepe alkalmat ad, és kötelességünkké is teszi, hogy beszél­jünk arról, ami a munkához kapcso­lódóan foglalkoztat bennünket. Bib­liai átok és emberi létszükséglet, gyötrő teher és felemelő gyönyörűség egyszerre a munka. Mindig feltétele volt a létfenntartásnak, de sohasem csak ennyit jelentett. Mindig próbája volt a képességnek, mércéje az em­ber értékének. Juhász Gyula az e­m­­bert egekbe emelő tettnek, a jövő nagy menedékének nevezte a mun­kát. Költő óriásunk, Ady Endre pe­dig így fogalmazott: „Áldással, alko­tó Verejték!”. Igen! Most is csak önmagunk tud­juk megteremteni a nehéz helyzetből való kilábalás feltételeit. Nem part­talan vitákkkal, leszerelő pesszimiz­mussal, cselekvést bénító kivárással, hanem értékképző munkával, a tu­dás, a képzettség felhasználásával, a műveltség megbecsülésével, a demok­rácia, a társadalmi nyilvánosság fej­lesztésével Felemelkedésünk garanciái ben­nünk vannak Mindannyiunkban. Május elseje eszméiben, a szervezett dolgozók akaratában, összefogásában. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében kívánok mindannyiukr­ak derűs ün­nepet, örömteli, szép tavaszi vasár-’ napot — mondotta befejezésül Csikós Pál, a Szakszervezetek Országos Ta­nácsának titkára, a rádióban és a té­vében, április 30-án, szombaton el­hangzott köszöntőjében. ---------3

Next