Csongrád Megyei Hírlap, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-06 / 107. szám

Szegeden, a Juhász Gyu­la Művelődési Központban ismét várják az érdeklődő­iket a családi hétvége prog­ramjaira. Ma, pénteken délután 3 órától Tévétevők címmel a Mórahalmi Álta­lános Iskola diákjainak gyermekműsorát láthatja a közönség. A műsor végén — illetve holnap, szomba­ton délelőtt 10 órától­­ le­vetítik Radványi Géza: Va­lahol Európában című film­jét. Délután ismét filmve­títés lesz: 6 órától a Sze­relmem , Hirosima című al­kotást nézhetik meg az ér­deklődők. Ugyanezt a fil­met holnap, szombaton dél­után 6 órától és vasárnap délelőtt 10 órától is bemu­tatják. Ezt megelőzően azonban ma, pénteken este 7 órától a Centrum Áruház — mint társrendező — tavaszi di­vatújdonságokat felvonulta­tó bemutatója várja a kö­zönséget. A családi hétvége programjai holnap, szomba­ton délelőtt 9 órakor ugyan­ Családi hétvége csak a Centrum Áruház árubemutatójával folytatód­nak. Az áruház ezúttal a jelenleg kapható konfekció­­termékeit, valamint az első osztályosoknak ajánlott árucikkeit kínálja. Szintén szombaton délelőtt nyílik meg — a békehónap jegyé­ben — a művelődési köz­pont agyagozó szakkörének kiállítása, de ugyanebben az időpontban számítógépes játékok és videofilm-vetítés is várja a gyerekeket. A kölyökparti délután 2 óra­kor kezdődik, és ugyancsak akkor bábelőadás lesz, mégpedig­­az Ifjú Gárda Nevelőintézet szakköre mu­tatja be Vásározás című műsorát. Az előadás után bábkészítésre is lehetőség nyílik. A Kossuth Lajos sugárúti nyugdíjasklubban délután fél 3 órától A tize­des meg a többiek című filmet vetítik. Ugyanezt a filmet vasárnap délután 6 órától a művelődési köz­pontban láthatják a nézők. A szombati programok kö­zött délután 3 órától teke­verseny, 4 órától pedig a Szeged Filmstúdió rövid­filmjeinek vetítése szerepel. Vasárnap délelőtt 10 órá­tól — a békehónap jegyé­ben — aszfaltrajzversenyt rendeznek a gyerekeknek, és ugyancsak 10 órától szá­mítógépes játékok is vár­ják őiket. A Dugonics mo­ziban , holnap, szombaton, és vasárnap délután fél 4 és fél 6 órától Az utolsó csillagharcos című ameri­kai sci-fi filmet láthatják az érdeklődők. Végezetül, de nem utolsósorban: a há­romnapos rendezvénysoro­zat idején az első osztályos gyermekeknek ajánlott könyveket is megvásárol­hatják a szülők. KIÁLLÍTÁS Csikós Miklós, Hódmező­vásárhelyen élő festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás ma, pénteken délután 4 óra­kor Gádoroson, a Justh Zsigmond Művelődési Ház­ban. A tárlatot május 20- ig — szombat és vasárnap kivételével — naponta 8 és 19­ óra között tekinthetik meg az érdeklődők. MOTOROSVERSENY Segéd- és nagymotoros összetett honvédelmi ver­senyt rendez Szentesen, má­jus 7-én, szombaton dél­előtt az MHSZ, a szakszer­vezetek városi bizottsága, a kht, az autóklub és a MÁV Vontatási Főnökség. A ver­senyre a gyülekezés helyszí­nén, az MHSZ Sáfrán Mi­hály utcai székháza előtt le­het benevezni reggel három­negyed 8-tól. A közönséget 8 órára várják a szervezők a MÁV-pályára, ahol ügyes­ségi bemutatót láthatnak. MŰSOROS EST Szentesen, május 7-én, szombaton este 8 órától anyák napi köszöntőt ren­dez a helyőrségi klub. A műsorban fellép Németh Marika, Marik Péter, Csá­­nyi János, Galambos Szil­veszter. Közreműködik a klub kisegyüttese. Jegyeket­ az intézmény portáján áru­sítanak. INDIAI SAVTRAGÉDIA Szörnyű baleset történt az indiai Disza városban. Egy savat szállító tartálykocsi megcsúszott az országúton, és felborult: a mérgező anyag pillanatok alatt szét­­ömlött a sűrűn lakott kör­nyéken. Csütörtök reggeli hivatalos közlések szerint ti­zenkilencen olyan súlyos sé­rüléseket szenvedtek, hogy életüket már nem lehetett megmentetni. Az áldozatok többsége gyermek. A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 18. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 19, 21, 29, 58, 79. EIFFEL-TORONY CUKORBÓL Richard UWE nyugatnémet szakácsmester bemutatja alko­tását, a párizsi Eiffel-torony cu­korból készített mását az egyik Kuala Lumpur-i szállodában rendezett francia szakácsművé­­szeti fesztivál idején. (Telefotó / MTI). Lakodalom, lesz a mi utcánkban... (Fotó: Enyedi Zoltán) Tömegverekedés Szegeden Május 4-én, szerdán este, valamivel 9 óra előtt arra figyeltek fel Szegeden a Ká­rász utcai járókelők, hogy­ két arab fiatalt kerget 7-8 punk öltözetű fiatalember, kezükben deszkákkal, vasru­­dakkal. (Egy építkezés mel­lett szedték fel a „fegyver­zetet".) A történtekről azon­nal értesítették a rendőrsé­get. Az egyik menekülőnek sikerült kijutnia a Dugonics térre, ahol a szökőkút kör­nyékén legalább 15 arab fia­tal tartózkodott. A gyorsab­ban menekülő szót váltott velük, mire azok felugráltak és az üldözők elé futottak. A két csapat végül is a Ká­rász utca és a Somogyi utca találkozásánál csapott össze. A kialakult tömegverekedés­ben az egyik támadó szege­di fiatal súlyosan, többen pedig könnyebben megsérül­tek. Mire a rendőrjárőr a helyszínre érkezett, a gyor­san lezajló,verekedés már befejeződött. A még ott ma­radt tanúk elmondása alap­ján sikerült megtalálni a két fiatal arab egyetemistát, akik egyébként kuvaiti ál­lampolgárok, orvostanhallga­tók. Előzőleg — ők ketten — a Széchenyi téri Debrecen­­-teremben tartózkodtak. Este 8 óra után mentek ki a térre, s a Kárász utca kez­deténél látták meg a ko­paszra nyírt fiatalokat, akik őket megpillantva — még részleteiben nem teljesen tisztázott körülmények kö­zött — fenyegető kiáltozá­sokkal kezdtek rohanni fe­léjük, ők pedig a tanúk el­mondásából már leírt mó­don menekültek. Végül is a Kárász utca és a Somogyi utca találkozásánál körülbe­lül 25 fiatal vett részt az „ütközetben”. Az ügy kapcsán a Szegedi Rendőrkapitányság büntető­­eljárást indított csoportosan elkövetett garázdaság bűn­tettének alapos gyanúja mi­att ,hat szegedi fiatal, a 22 éves Kórász Gyula (Csong­rádi sgt. 110.), a 19 éves Nagy Róbert (Felső Tisza part 30.), a 19 esztendős Kórász Gábor (Csongrádi sgt. 110.), az ugyancsak 19 esztendős Jász Sándor (Csongrádi sgt. 110.), vala­mint a fiatalkorú T. Tamás és N. Péter ellen, s egy — a súlyos testi sértést okozó — arab diák ellen is. Az ügyben a rendőrség folytat­ja a vizsgálatot. A verekedést kezdeménye­ző Kórász Gábort és Jász Sándort a rendőrség őrizetbe vette. ­ ' ------------------------------------'N --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------/ Azonosították az áldozatot Keddi lapszámunkban kö­zöltük, hogy Üllés határá­ban egy fának rohanó Tra­bant kigyulladt és — akkor még ismeretlen — vezetője bennégett. Az ügyben indí­tott rendőrségi nyomozás megállapította, hogy a bal­eset áldozata Szelják János 31 éves szegedi (Csongrádi sgt. 84/A) lakos. A Kókusz eszpresszóba menet ta­­­­lálkoztunk Zanovával. Könnyes volt a szeme. Kezében egy üveg volt, benne húsleves. Amikor meg­látott bennünket, sírva fakadt. Be­vittük magunkkal a Kókuszba, de csak nagy nehezen tudtuk lecsilla­pítani. — Mondd már el, mi történt — mondta Solowiejczyk asszony, ami­kor Zanoza egy kicsit magához tért. — Strawny ... — kezdte volna Zanoza, de újra sírva fakadt, majd amikor végre uralkodni tudott ma­gán, befejezte a mondatot: — Strawny megbetegedett. — Valami romlott ételt evett? — kérdezte Koszon, a költő. — Ne viccelj! — mondta Solowi­ejczyk asszony. — És hogy van , most a beteg? — Ezt a kérdést már Zanozához intézte. Zanoza a száját harapdálta. A jószívű ember — Rosszul van — mondta. — Tegnap óta a kórházban fekszik. Álmatlanul töltöttem az éjszakát, most viszek neki egy kis húslevest, hogy erősödjön. Talán narancslevet is kellene vinnem ... Tudnátok kölcsön adni egy kis pénzt? De ezt az ötletet elvetettük, mert senkinél nem volt pénz. Zanoza ek­kor tenyerébe temette az arcát. — Ez a betegség úgy ért engem, mint a villámcsapás — mondta re­megő hangon. — Szinte hihetetlen. — Hát igen, az ilyesmi kellemet­len — mondta Solowiejczyk asz­­szony. — Kellemetlen? — csodálkozott Zanoza. — Mi az, hogy kellemet­len? Rettenetes, szörnyű! Megtörölte a szemét a zsebken­dőjével, és felállt az asztal mellől.­­ — Megyek — mondta, felemelve az üveget a húslevessel. — Az is­ten legyen velem! Megyek a kór­házba. Elment, és mi elgondolkodva néz­tünk utána. — Nem tudtam, hogy ilyen közel áll hozzá ez a Strawny — mondta Solowiejczyk asszony. — Ez a Za­­noza nem akármilyen fickó. Úgy látszik, lehet rá számítani. Jó szí­ve van. — Talán rokona Zanozának ez a Strawny? — kérdezte. — Nem rokona — mondta Ko­szon, a költő. — De Strawny tar­tozik neki. Ekkor valamennyien megkönnyeb­bültünk. Mert már kezdett kisebbségi ér­zésünk lenni. (megán) Baranya megye és Pécs város iparosai, vállalkozói egy szép­ patinás épületben helyezhették el képviseleti szerveiket. Az Iparosháznak elnevezett épületben helyet kaptak műhelyek, üz­letek és egy hangulatos vendéglő is. (MTI-fotó) A Székkutas és Vidéke Takarék­­szövetkezet ingatlanajánlata Lakások Hódmezővásár­helyen: Bajza u. 48. V. 14. 48 négyzetméteres, 1,5 szo­bás lakás 599 ezer 800 fo­rint, Malinovszkij u. 23. VII. 37. 47 négyzetméteres 1,5 szobás lakás 594 ezer forint, Kistópart u. 3. IV. 20. 53 négyzetméteres, 1+2 félszobás lakás 683 ezer fo­rint, Malinovszkij u. 23. VII. 39. 53 négyzetméteres, 1+2 félszobás­­lakás 690 ezer fo­rint, Oldalkosár u. 11. V. 26. 53 négyzetméteres, 1+2 fél­szobás lakás 699 ezer 600 forint, Dr. Münnich F. 1/B. I. 5. 55 négyzetméteres, 2 szobás lakás 772 ezer forint, Dobi I. u. 1. IV. 16. 62 négyzetméteres, +5 szobás lakás 790 ezer forint. Lakó­házak: Hmv.-hely, Jókai u. 261. 2 szobás családi ház, 906 n négyzetméter telken 1 millió 50 ezer forint, Mind­szent, Rózsa F. u. 10. 283 négyzetméter telken 2 szoba +­ étkezős családi­ ház 850 ezer forint. Lakóteren: Hmv.-hely, Rácz F. u.15. 913 négyzetméter területű épí­tési­­telek 275 ezer forint. Telephelyek Hódmezővá­sárhelyen: Ady E. u. 4. 28 négyzetméter területű üz­lethelyiség, Piac­­tér, 12 négyzetméteres pavilon el­adó, Hódtó utcában 27,5 négyzetméter alapterületi üzlethelyiség eladó, Tany­i 1433. 290 négyzetmétere­s telefonos üzemépület + in­da + öltöző bérbe adó. A lakás, lakóház és lakótelek ingatlanokra jelentkezni május 13-áig lehet licittel az „Otthon” ingatlanközve­títő irodában, Hódmezővá­sárhely, Lenin u. 50. szám alatt. A telephelyek iránt érdeklődni a Telephelyfor­galmi Rt. dél-m­agyarországi képviseleténél, Hódmező­vásárhely, Lenin u. 50. szám alatt lehet. Telefon: 45-455. (x) TANÁCSOK KERTÉSZKEDŐKNEK UBORKASZEZON. Magyarországon régóta ter­mesztik a sokféleképpen elkészíthető uborkát. A két világháború között az alföldi emberek igen fontos nyári­őszi eledele volt. Újabban a kozmetikai ipar is felhasz­nálja bőrregeneráló hatása miatt, de mint vízhajtót, és reumás panaszok enyhítőjét is ismerik. A népi tapasztalat szerint az uborkamagot az év szá­zadik napján, április 10-e körül kell elvetni. Sajnos, az idei tavasz nem kedve­zett az áprilisi uborkavetés­nek. Most is vethetjük meg. Fészektrágyázott helyre elő­csíráztatott magot tegyünk, gyorsabb lesz a kelés. Meg­kezdhetjük az uborkapalán­ták kiültetését is, de koc­kázatmentesen csak a fa­gyosszentek után ajánlható. Csak edzett palántákat ül­tessünk, az edzés nélküliek lehullajtják leveleiket, erő­sen visszaesnek a fejlődés­ben.­­ Hagyományos termesztés­sel négyzetméterenként 3-5 kg termésre számíthatunk. Támrendszer mellett ennek kétszerese érhető el. Az 1,8—2 méter magas tám­rendszer kiskertben is lét­rehozható. A növényeket az oszlopok két oldalán, iker­­sorban (60x140 cm) ültes­sük, a tőtávolság 30 cm. A növények alsó 40-50 cm-es részén az oldalhajtásokat ki kell törni, a feljebb levőket pedig vissza kell csípni. Támrendszer nélküli ter­mesztésnél a sortávolság 80-100 cm legyen, míg a tőtávolságot 10—20 cm kö­rül válasszuk meg. A bő fajtaválaszték oly­kor gondot is okoz, nem tudjuk, hogy melyik fajta lenne a legmegfelelőbb szá­munkra. Kifejezetten korai, így fólia alá is való a Sma­ragd, a Budai félhosszú, a Budai korai, a Belcanto, a Recap. A csemegeuborka termesztésénél lényeges, hogy a termések hosszú ide­ig szedhetők legyenek. Er­re a célra a legjobb a Nim­busz és a Kecskeméti cse­mege. Támrendszer mellé a túlnyomóan nővirágúakat te­gyük, például: Tétényi nő­virágú, Budai csemege, Kecskeméti bő termő, Fan­­to, Tarca stb. Magnélküli fajtákról egyszerre 4—6 ter­més is szedhető, tehát nem kell naponta szedni, viszont igen drága a vetőmagjuk. A gyümölcsfák, bokrok most igénylik a legtöbb táp­anyagot, hisz a terméskötés megtörtént, következik a termésfejlődés időszaka. A fák közül négyzetméteren­ként 4—5 dkg nitrogéntar­­­talmú műtrágyát szórjunk ki. Gyorsíthatjuk a felszívó­dást, ha vízben oldva jut­tatjuk ki a tápanyagot. A szamóca javában virágzik, a fejlődő indákat távolítsuk, el, legfeljebb a továbbszapo­­rításra kijelölt töveken hagyjuk meg. A szamóca műtrágyázásakor vigyáz­zunk, hogy műtrágya ne jusson a levelekre, mert perzsel. Folytassuk a bimbós pa­radicsompalánták kiülteté­­sét. Megkezdhetjük a táp­kockás dinnyepalánták sza­badföldi kihelyezését is, a 4-5 leveles uborka-, sárga­dinnye-palántákat vissza­csíphetjük. Valamennyi ki­ültetett palántát alaposan öntözzünk be, hogy a víz a gyökerek közé mossa a talajszemcséket. A­ tökfélék vetése előtt a területet se­kély kapálással gyomtalanít­­suk. Gyomos földbe ne ves­sünk, és ne is ültessünk, szól Horváth György szakta­nácsa. rmtri'jr* .vi+n'Ti r ;ir?i +'rW3 ■ -.......... ....................................................................................................................----------------------------------------------------------------------------------------------------------­ — MBL- ——p—Az MSZMP CSONGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA. Főszerkesztő: TAMASI MIHÁLY. Főszerkesztő-helyettes: BEDŐ NÁNDOR. Szerkesztőség: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. JSH Rüt K?i Wl fWk. EffljBl) 6740 1,1 162­­24-633, éjszakai ügyeleti telefon (62121 844 Telex 062 282 VÁROSI SZERKESZTŐSÉGEK Hódmezővásárhely, Tanácsháza, fszt 15. 6800 Tel 1621 41 906 Telex 084 237 Makó Pl 33 ISs­ni A Felszabadulás útja 3. 6900. Tel.: (65) 11-198. Szentes, Kossuth tér 1. 6600. Tel.: 470. Csongrád. Felszabaduló útja 2-4 Tel. (631 31 656 Kiadja : Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Szeged. -4SA- -AA. Tanácsköztársaság útja 10. 6740. Tel.: 162124-633 162) 13-130. Felelős kiadó KISPÁL ANTAL. A lapot terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj. ---------------.„TiTTLxrxuxx ---------------------------------------------------------­­ hónapról 43 Ft • negyedévre 129 Ft , fél évre 268 Ft , egy évre 616 Ft. A lapot a Szegedi Nyomda készíti. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky u 28. 6720. Tel.: (62) 21-844. Nyomdaigazgató: SURÁNYI TIBOR --------------11. MtcTEI SIZ0TTSAC4MAK L«1 £»-------------- Csongrád Megyei Hírlap megyei kiadás: HU ISSN 0133­ 0101. Csongrád Megyei Hírlap makói kiadás: HU ISSN 0133-29-53. Csongréd Megyei Hírlap vásárhelyi kiadás: HU ISSN 01330012­0------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------—___________________________________________________________________________________________________________________

Next