Csongrád Megyei Hírlap, 1990. február (47. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-15 / 39. szám
«A helyzet változatlan Tarja Nem, nem arról akarok én írni, hogyan bontják az embert lassan arjára és tarjára a különféle adókulcsok és -hivatalok ... Mindössze magáról „a" tarjáról akarok írni. — Ismerősöm a minap bement a sarki Közértbe (hovatovább ideje lenne ezt az el-, nevezést közellenre módosítani), szóval bement, s egyebek közt kért húsz deka tarját. Meg is kapta rögtön. A magáét. Úgy számolta ugyanis, hogy a tarja summa summarum, körülbelül 50 forintba kerülhet. Tapasztalatlan tarjaevő lévén (évente másfélszer engedi meg magának e luxust, és azután két hónapig furdalja a lelkiismeret) — nem tudta, hogy az ötvenes valószínűleg a három nappal ezelőtti ár. A tartós papírra az eladó ugyanis félreérthetetlenül a 75-ös számot írta. Ismerősöm nem esett kétségbe, mikor ezt meglátta, elvégre, manapság 25 forint annyi, mint a semmi. Ez is valami. Csak ez a szám, ez a 75, ez szúrta kicsit a szemét. Hetvenöt forint... Húsz deka tarjáért, ami úgy eltűnik a szatyor sarkában, akár este a tányérról. Hetvenöt forint... Ha az ember fölvált egy százast, és elkölt belőle 75 forintot , a maradékot akár már ne is kérje vissza. Hetvenöt forint éppen olyan kevés pénzben, mint amilyen kevés 20 deka tarja kilóban; ez a hasonlat ugyan tudománytalannak hangzik, viszont találó. Nem is a húsz deka tarja érdekelte ismerősömet, és nem a hetvenöt forint. Nem azt nézte, milyen kevés az egyik, s ezzel szemben milyen sok a másik — hanem hogy miért kapott ily sok pénzért, ilyen keveset? — Csak azt szeretném tudni — kérdezte —, most akkor becsaptak, vagy már tényleg ennyibe kerül a tarja? — Szerintem mind a kettő — mondtam. — Hogy érted ezt? — Úgy, hogy az eladó azt hitte, hogy jól átvágott téged, és maga sem tudta, már valóban ennyi az ár. Hiába, az árak napról napra emelkednek, az emberiség története a szabad árak története. — A boltos tehát nem nyert rajtam egy fillért sem? — Hát persze, hogy nem. Az árutermelés és pénzgazdálkodás kezdeteitől fogva mindenki arra törekszik, hogy minél több pénzért minél kevesebb árut adjon, s ugyanakkor minél kevesebb pénzért minél több áruhoz jusson. — Eszerint a helyzet évszázadok óta változatlan — mondta ismerősöm, és elkezdte kicsomagolni a hihetetlenül kevés tarját. (Hetvenöt forintért!...) F. CS. Termelni nem szabad, pénzt a bankba (Folytatás az 1. oldalról.) A csanádpalotai áfész elnöke, Lakita Jánosné azzal kezdi, hogy lám, a horoszkópok nem hazudnak. Már hetek óta várja, mikor okoz nekikellemetlenséget a sajtó. — Gondolja, erről van szó? — Mi másért jött? — Molnár Tóth Tamásné ügye érdekelne. — Ha jól tudom, már megvettük a libáit. — Másokét is? — Tavaly december 31- éig hetvenegy termelőtől nem tudtuk felvásárolni a libákat, ez úgy 80-100 ezer darabot jelent. Az érdekeltek többsége Csongrád és Békés megyei. — Miért rendelték el a felvásárlási stopot? — Mi szerződést kötöttünk a kecskeméti baromfi-feldolgozóval 150 ezer darab libára. Kilónként átlagosan 68 forintban állapodtunk meg. Ehelyett a januári tárgyalásokon 30 forintot ajánlottak. Nem fogadhattuk el, hiszen a kistermelőkkel kötött szerződéseinkben más állt. Ugye, üzleti tisztesség is van a világon? — Igen ám, de mi lesz a hetvenegy termelővel? És a százezer libával? — Nagyon nehéz megoldásokat találnunk. A Szentesi Baromfifeldolgozó Vállalat felajánlotta a segítségét. A rubelexport megtiltása után bejelentették, a továbbiakban már nem lehetnek partnerek. Két kft.-vel is próbálkozunk, továbbtartásra is igyekszünk rávenni termelőket. — Milyen eredménnyel? — Körülbelül már csak (!) 40 ezer liba vár feldolgozásra. * Közben belép a szobába Szamázló János, az áfész főosztályvezetője. .. Dr. Nagyon sok termelővel kerestük a kapcsolatot, sajnos, az eredmény majdnem semmi. Senki nem vállalkozik a levágásra, a feldolgozásra. Ha valaki szenvedő alanya a libaügynek, hát azok mi vagyunk. A csőd szélére sodorhatja a szövetkezetet a buta gazdaságpolitika, a feldolgozói maffia. Ebben a világban termelni nem szabad. Tőkegyűjtésre kell berendezkedni, minden arra ösztönöz bennünket, tegyük pénzünket a bankba. — Úgy tűnik, most libatúltermelés jött létre az országban. Ha sok van, miért nem adják olcsóbban? — Körülbelül 1 millióval több a liba, mint amennyit fel tudunk dolgozni. — Tehát a libacombról továbbra is csak álmodunk? — Magyarországon befuccsolt a libatartás. Azt ne tőlem kérdezze, miért nem tudunk a libahúsból például felvágottat készíteni. * Hogyan tovább? Ezt ismét az elnök asszonytól kérdezem. — A termelőket ki kell fizetnünk. Nem egyébből, mint a közel 40 százalékos bankhitelből. Ezen a területen nincs keresnivalónk. Termeltetünk, de a libáktól nem tudunk megszabadulni. Egy lehetőség marad: behúzni a csápokat és vegetálni. Tudom, ezért megköveznek, de sajnos, csak így maradhatunk talpon. A libastop úgy 15-20 milliós megterhelést jelent a palotai áfésznak. Ha pert indít a kecskeméti baromfifeldolgozó ellen, feltehetően visszacsordogál ebből a pénzből valamennyi. Mi pedig szövögethetjük álmainkat a libacombról, a libamájról ... BODZSÄR ERZSÉBET CSÜTÖRTÖK, 1990. FEBRUÁR 15. A siker sohasem véletlen. Egyéni sikert elérhetünk ugyan a véletlenek szerencsés egybejátszása révén — ám a sikersorozat, a fölfelé ívelő pálya mögött mindig munka áll. Demoszthenész annak idején kavicsot tett a nyelve alá, és az Égeitenger partjára kiállva harsogta túl a hullámok morajlását — így küzdve le eredendő dadogását. A nehézségek legyőzése során kifejtett erőfeszítés, s eredménye, a siker annyira megnövelték önbizalmát, hogy egy beszédhibás emberből, akihez hasonlók bizonyára ezerszámra szaladgáltak az ókori világ napos partjain — szóval, idővel Demoszthenész, a szónok vált, akinek összegyűjtött beszédei ma minden könyvtárban kikölcsönözhetők. A beszéd a napi helytállásnak csak egyik tényezője, ám az SKR-stúdium, amiről most szólunk, nemcsak erre tanítja meg a tanfolyamra jelentkezőket. Hogyan lehet a mai gazdasági környezetben talpon maradni? Miként alkalmazkodhatunk a folytonosan és gyorsan változó környezethez, minimális veszteségekkel? Hogyan lehet egy piacgazdálkodásban vállalkozásba kezdeni, azt sikeresen fönntartani és vezetni? — Jelenleg tárgyalás- és előadástechnikai kurzust tartanak a stúdiumon belül (helyszín a megyei tanács oktatási és továbbképzési intézete; Újszeged, Középfasor 1—3.) , de a későbbiek során vállalkozásmenedzselési, üzletkötési, etikett-protokoll, s marketingtanfolyam is indul. A foglalkozásokat Péter Gábor főiskolai docens vezeti. Nem elméletieskedő pszichologizálást, hanem használható magatartás-, illetve általában életmódrecepteket kapnak itt az emberek, eszközt életük sikeres újjászervezéséhez. A kurzuson tapasztaltak kizökkentik az embert kitaposott szellemi kerékvágásából, új gondolatokat, ötleteket, becsvágyat ébresztenek benne. Aki a foglalkozásokon részt vesz , nő a népszerűsége, új barátokra, üzletfelekre tesz szert, befolyása megnövekszik, magával tudja ragadni munkatársait. Mindezek következtében pedig emelkedik a jövedelme — a részvételi díj tehát egy idő után sokszorosan megtérül. Péter Gábor, a foglalkozások nagy szakmai tudással, rengeteg élettapasztalattal rendelkező vezetője, saját szavai szerint, haszonelvű ember. — Mindenkitől, aki részt vesz egyszer a foglalkozásokon — mondta —, csak ezt kérdezem: milyen haszna származott a kurzusból? Sok ezer ember közül nem akadt eddig egy sem, aki ne tudott volna beszámolni valamely pozitívumról. S egy emlék . . . Szolnokon tartottam előadás-sorozatot annak idején, és az egyik rendezvényen három ember igen ellenségesen szólalt föl Nem hitték el, hogy bármiféle hasznukra lehet a kurzus, nem is vettek részt a foglalkozásokon. Később azonban, a többiek sikerét látva, ők is be akartak szállni, akkor viszont főnökük már nem járult ehhez hozzá. Mondván, tartsák magukat ahhoz, amit nyilatkoztak. Egyiküknek mégis sikerült bejutnia, s ő jegyzetelt másik két társának is... Érthető: olyan életsratégiákkal ismerkednek meg az emberek e foglalkozássorozaton, melyek létezéséről előttem nem is álmodhattak. Ókori hellénnel kezdtük, fejezzük be egy csaknem mostanival. „Táncolni kell, uram, a zene majdcsak megjön valahonnan” — mondta Kazantzakisz könyvében Zórbász, a görög. Ez az SKR-stúdium mottója — amely név, mint rövidítés, egyébként a SIKER szó mássalhangzóiból állt össze. Nem véletlenül! FARKAS CSABA Démoszthenész is így kezdte A tanárnő a múlt év októbere óta minden hét két napján Szegedre utazik Hajnalban kel, és késő délután érkezik haza. Egyike azoknak az orosz nyelvtanároknak, akiket újra iskolapadba ültetett az élet, no meg a Művelődési Minisztérium — jelentőségét nézve felbecsülhetetlen, ámbátor meglehetősen előkészítetlen, átgondolatlan határozata: az orosz nyelv kötelező oktatásának eltörlése, választhatóságának bevezetése. A tanárnő egyáltalán nem tehet arról, hogy volt időszak Magyarországon, amikor kötelező volt az orosz tanítása, talán még meg sem született, amikor mindez eldöntetett. Arról sem tehet hogy annak idején oly nagy szükség volt rá — és persze, sok ezer társára —, hogy államunk milliókat költött képzésükre. A főiskolákon, az egyetemeken a legnépesebb csoport évtizedeken át az orosz szakosoké volt. Egyszóval: a tanárnő semmiről nem tehet. A mostani helyzetről legkevésbé, hisz akaratától függetlenül döntöttek sorsáról. Mindazonáltal helyesli a döntést úgy véli: épp itt az ideje, hogy Magyarország felzárkózzék Európához, és hogy ez abban is megmutatkozzék: a magyar gyerekek azt az idegen nyelvet tanulják az iskolában, amelyiket akarják: németet, angolt spanyolt, olaszt franciát, de akár még az oroszt is ... "Helyeslését azzal fejezte ki, hogy zokszó nélkül vállalta a tanulást — mely orosz szakos pedagógusbólnémet szakos pedagógussá való átképzését szolgálja —, noha ez millió gonddal, bajjal jár. Megsínyli a család, megsínyli, végső soron pedig megsínyli az iskola, ahol tanít, távollétében helyettesítéséről kell gondoskodnia, órakedvezményt kell adnia, és ráadásul mindehhez „jó képet kell vágnia” az agyonra terhelt kollégáknak. Hát, nem biztos, hogy jó képet vágnak, sőt sokan szóvá teszik: ajaj, ha ők ingyen tanulhatnának idegen nyelveket... Igazából tehát nem jó ez senkinek, ettől függetlenül, a tanárnő szorgalmasan tanul, néhány hónap alatt féléves anyagot vett át, úgy érzi, kötelessége, hogy minél hamarabb nyelvvizsgát tegyen. Jó szándékához tehát kétség sem férhet. Nem is háborogna hát, ha nem lenne rá oka. De van oka, mégpedig nyomós. Úgy érzi, becsapták. Becsapták, mert azt ígérték, hogy az „átképzősöket” tanulmányi idejük alatt semmiféle hát- Félpénzért rány nem érheti. Márpedig érte, méghozzá anyagi. A pedagógusok januári, 30 százalékos béremeléséből ugyan nem maradtak ki, de az összegnek csak a felét kapták meg. S tulajdonképpen szavuk sem lehet, hiszen a kötelező — húsz — óraszámuknak is csak a felét tartják meg. Félmunka — félpénz. Az iskolák az átképzés idejére általában heti 10 óra kedvezményt adtak, s ezzel egy időben 50 százalékkal csökkentették az alapbéreket. Nyilván, a béremelésnél is ezt, a csökkentett alapösszeget vették figyelembe. Az átképzésre vonatkozó jogszabály ugyanakkor kimondja: a kieső munkaidőre átlagkereset illeti meg a dolgozókat. Az átlagot a múlt évi jövedelmekből számítják ki. A megyei tanács is ezt tette, amikor a megye csaknem háromszáz, orosz szakos pedagógusának átképzésére benyújtotta pályázatát az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatalhoz. A hivatal kinek-kinek folyósítja is a tanulmányi időre járó összeget: az iskolától kapott félpénz így kerekedik ki egésszé. Ám januárban is maradt annyi, amennyi volt ugyanis az ÁBMH-val tavaly kötött szerződés nem a naptári év, hanem a tanév végéig szólóan köttetett Amikor megállapodtak, még senki sem tudta, hogy januárban béremelést kapnak a pedagógusok. Annyi hitegetés, ígérgetés után, ugyan ki hitt volna komolyan a bérfejlesztésben? A jövőre vonatkozó tanulság mindenesetre az: a következő évi szerződést már 1990 decemberéig köti a megyei tanács, elvégre, nem tudhatják előre, tanév közben, mi változik, s mi nem. A pedagógusok azt mondják: havonta ezer-ezerötszáz forint a veszteségük, a tanácsiak úgy számolják, ennél kevesebb, s igazán csak azok jártak rosszabbul kollégáiknál, akik gyeden, gyesen vannak. Úgy érvelnek: az orosz szakosok örüljenek, de legalábbis tanúsítsanak nagyobb toleranciát, hisz ennél rosszabbul is járhatnának. Mondjuk, két év múlva, amikor demográfiai apály köszönt az általános iskolákra... Mit szólnának ahhoz, ha utcára kerülnének az orosz szakos diplomájukkal? így legalább biztosított a jövőjük. Más megyékben élő kollégáiknak még ez sem adatott meg, hiszen az országban összesen nincs annyi „átképzés”, mint Csongrádban. S hogy ez némi pénzükbe is kerül? Mi lett volna akkor, ha az eredeti elképzelés válik valóra, s a tanfolyami díjak felét saját zsebükből kellene megfizetniük? A tanárnő megérti, illetve kénytelen-kelletlen, tudomásul veszi ezeket az érveket. Hogy újabban már napidíjat sem kap? Hát, Istenem, az ÁBMH úgy ítélte meg, az nem jár neki, a megyei tanács pedig hiába fellebbezett, egyelőre választ még nem kapott. A tanárnő egyezkedjen az iskolával... Szóval, mindent megért ő, és megértenek mindent a hasonló cipőben járó kollégái is. Egyedül csak azt nem értik: a politikai rendszer oktatáspolitikai baklövéseinek miért ők isszák meg a levét? Még most is, még ma is, amikor pedig már anyányi minden változott... No, de változott-e valójában? TÖRÖK ERZSÉBET Téli gépjavítás - zökkenőkkel Több mint 200 ezer kisebb-nagyobb növényápoló, öntöző-, nyári talajművelő és betakarítógépet hoznak rendbe az állami gazdaságok és a szövetkezetek a téli időszakban. A legtöbb helyen még a hagyományos módszerekkel folyik a javítás. A kisgazdák szintén ezt az időszakot használják ki a munkára. A 40-50 lóerős külföldi traktorokat viszonylag folyamatosan tudják javítani, megfelelő az alkatrészutánpótlás. Körülményesebb a 10-15 lóerős kerti traktorokhoz és munkagépeikhez pótalkatrészt szerezni. Sokak szerint ennek az az oka, hogy a kistraktorokat több kereskedelmi cég forgalmazza, aminek számos előnye is van, viszont e gépek alkatrész-utánpótlásával érdemlegesen egyik cég sem foglalkozik. A kisüzemekben ilyenkor van idő arra, hogy „új” gépeket fabrikáljanak maguknak. A régi, elhasznált traktorok felújításával nem mindig biztonságos járó- és fékszerkezetű erőgépeket állítanak elő. A szakemberek szerint ez a későbbiekben gondot okoz, hiszen — ha a közutakra nem is merészkednek ki velük — esetenként a használóikra veszélyesek lehetnek ezek a minősítés nélküli gépek. Az eddigi tapasztalatok szerint nem zökkenőmentes a nagyobb gépek javítása. A hazai gyártású eszközökhöz többnyire elegendő alkatrészt kaptak az üzemek, a külföldi gépek alkatrészeiből viszont nincs elég. A csehszlovák és az NDK - gyártmányú erőgépekhez pl. nélkülözhetetlen alkatrészek hiányoznak. Ennek okára világítottak rá az Agroteknél; az MTI munkatársának elmondották: a csehszlovák partner a Zetor traktorokhoz tavaly április végéig megrendelt alkatrészeknek mindössze a harmadát szállította le. Hasonló gondot okoz a kereskedelmi vállalatnak, hogy az NDK-ből csak a töredéke érkezett meg — a hazánkban nagy számban használt — E—516-os gabonakombájn alkatrészeinek. Elsősorban a főtengelyek hiánya hátráltatja a kombájnjavítást. A mezőgazdasági üzemekben befejeződött a tavasszal legkorábban használatos, egyszerűbb, kevés alkatrészt igénylő talajművelő gépek javítása. Ezekben a napokban már a traktorok, vető- és növényvédő eszközök felújításához is hozzáláttak az üzemekben. A munka a műhelyekben nem zavartalan, mivel számos külföldi géptípushoz nincs elegendő alkatrész. ---------------3