Csongrád Megyei Hírlap - Délvilág, 1990. június (47. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-01 / 127. szám

Csongrád megyei hírlap 47­ 127. 1990. jún. L, péntek Ára: 4,30 Ft ' ■ . ------------------- - -------. / —■■ ,"u '■ 1 . 0. " Megszületett a Ház heti munkarendje • Sikerült a kompromisszum Eltékozolt közös vagyon Kipréselték a földtörvényt Már az előző héten fölve­tődött annak szükségessége, hogy a Parlament munka-, azaz­ ülésrendjét szabályoz­zák, a zaklatott munkastí­lust szüntessék be. Nos, csü­törtökön azzal a bejelentés­sel folytatódott az ülésszak, miképp foglalt állást e kér­désben a Házbizottság. En­nek értelmében az Ország­­gyűlés hétfőn és kedden tartja már a jövő héttől kezdődően plenáris üléseit. Ezek fél 11-kor kezdődnek, és általában 18 órakor befe­jeződnek. Továbbá: a képvi­selők mindig keddenként a délutáni órákban az inter­pellációkkal és a kérdések­kel foglalkoznak majd. Az Országgyűlés bizottságai csak szerdán és csütörtö­kön üléseznek, s ami válto­zás, a plenáris tanácskozá­sok napján nem tarthatnak ülést, a plénum munka­rendjéhez hasonlóan fél li­kor kezdik munkájukat, mi­vel előtte a parlam­enti párt­frakciók tartanak ülést. A pénteki napon a képviselők Parlamenten kívüli felada­taikat teljesíthetik. A sür­gősséggel benyújtott indít­ványokat mindig a követ­kező, tehát a javaslat bizott­sági mérlegelését követő plenáris ülésen tárgyalják a jövőben. Ezután az Országgyűlés a földtörvény módosításának előző napon félbeszakadt vitájával folytatta munká­ját Szabad György elnökle­tével. Vagyis: a képviselők vitatták a szövetkezeti tu­lajdonban lévő termőföld tu­lajdon-átruházásának átme­neti tilalmáról szóló, illetve a volt egyházi ingatlanok elidegenítési tilalmával fog­lalkozó törvényjavaslatokat. Tegnap délelőtt a földtör­vény módosításával foglal­kozó általános vitával telt el. Az álláspontok sokáig nem közeledtek egymáshoz, sőt a kormányzó pártok sem mindig tudták véleményü­ket közös nevezőre hozni. Pető Iván (SZDSZ) ezt a helyzetet­­ fölismerve nem véletlenül mondotta: nem az ellenzékben lévő képviselő­kön múlott az, hogy a vita olyannyira elhúzódott. Jól­lehet Ungár Klára (Fidesz) megismételte utólag párt­frakciója álláspontját, mely ■i (Folytatás a 3. oldalon.) Halál a sugárúton Tudósításunk a 4. oldalon. (Fotó: Pintér József) Gorbacsov Bushnál Mihail Gorbacsov szerdán, közép-európai idő szerint csütörtök hajnalban megér­kezett a washingtoni csúcs­­találkozóra. A szovjet elnök és házigazdái aznapi nyilat­kozatai arra utaltak, hogy nehéz, kemény tárgyalások várhatók a­ német kérdésről, s a fegyverzetkorlátozásról csakúgy, mint a balti álla­mok önállóságáról. Délelőtt, közép-európai idő szerint délután volt a hiva­talos fogadtatási ünnepség a Fehér Háznál, majd Bush és Gorbacsov délelőtt és dél­után másfél-másfél órát tár­gyalt. Valamennyi forduló a két elnök négyszemközti megbeszélésével kezdődött, csak a tolmácsok jelenlété­ben, majd tanácsadóik bevo­násával folytatták a tárgya­lást. Este Bush elnök dísz­vacsorát adott vendége tisz­teletére. A Fehér Ház közlése sze­rint a két elnök ma, pénte­ken a fegyverzetkorlátozás, a regionális válságok kérdé­seivel foglalkozik, míg a né­met kérdés, a kétoldalú kap­csolatok problémái a szom­bati, kötetlen beszélgetések­re maradnak, a Camp Da­­vid-i elnöki üdülőben. u Magánmegrendelőink es közületi partnereink éjjel-nappal a nap min-1 J I den órájában feladhatják hirdetesmegrendelésüket J ■ . telefonszam .üzenetrögzítőjén, es ugyanitt terefa- J I a 62/23-708-as xon- A* toy feladott hirdetésük 24.órán belül J megjelenik. : J ■ Ugyanezen a számon fogadják állandóan új élőfize- Varja hívását i­­­totrkjelentkezései.’ Próbálj­a lo új volgáltatásunkat. a Délvilág Rt. ! Fülelnek Nagymágocson Lajos gróf Brazíliából üzent Határozatképtelenség miatt hónapok óta nem lehet ta­nácsülést tartani Nagymá­gocson. A távolmaradó és felelőtlen tanácstagok ellen­példáját mutatták a nagy­község lakosai, amikor a hét elején tartott falugyűlés al­kalmával teljesen megtöltöt­ték a helyi kultúrház szék­sorait. Az esemény leveze­tésére és a vitaindító el­mondására Nagy Józsefné tanácselnök vállalkozott. Megjegyezte, hogy ilyen mi­nőségében valószínűleg az utolsó falugyűlés lesz szá­mára a mostani. Az igazsá­got fejezte ki, amikor arra utalt, hogy az utóbbi tíz esztendőben nagyot fejlődött Nagymágoccsal együtt — lásd gázprogram, útépítési akció stb. — a társközség, Árpádhalom is, amely leg-­ .később 1991 januárjától vá­lik önállóvá. Elmondta az elnök asszony, hogy ő min­dig kikérte mások vélemé­nyét — szóban, írásban — a községpolitika kérdései­ben. — ... Csak az valósult meg, amit ő akart, és amit ő elképzelt! Más nem jutott szóhoz — hangzott a nagy­községi főorvosnő kontra­véleménye, Nagy Józsefné­­nek címezve. (Folytatás a 3. oldalon.) Vass Istvánnéval lecöve­­kelünk egyik vesszőpari­ s­pámnál, a tanyai könyvtá­raknál. Régen elmúltak már azok az idők, amikor estén­ként elindult a művelődési autó, hordozható könyves­polcaival, embernyúzó aggre­gátorával, mozigépével. Né­veri Béla volt a sofőr és a gépész, Tóth János a könyv­táros, és mivel maradt még egy hely, legtöbbször elő­adót is vittek magukkal. A megszállott emberekben ak­kor még erősen élt az a szándék, hogy a tanyai éle­ten változtatni elsősorban úgy lehet, hogy a szellem világosságát visszük el hoz­zájuk. Be kell látnunk, azóta inkább a kinyitott ab­lakokat csukogattuk be. A hatalmas határral ren­delkező Vásárhelyen hosz­­szas latolgatások után is­ mindössze kilenc olyan ta­nyai körzetet számláltunk össze, amelyben van letéti könyvtár, de harmada en­nek is intézeti: a kakasszé­ki, a kútvölgyi és a kisho­­moki. Utolsóként jön szóba a mátyáshalmi iskola kicsi­ke könyvtára, ennek látásá­ra szaladtam ki, ötszáztizen­hat kötet van odakint, és nyolcvanhét olvasót tarta­nak nyilván. * Beszédes kép fogad. A szá­zad első negyedében itt is állítottak hősi emlékművet az első világháború hősei­nek, külön föltüntetve, kik haltak meg a szerb, az olasz és a román harctéren, és kiket vitt el a háborúban szerzett betegség. Előtte, mellette azonban szemétku­pac van. Az épület téglafala árulkodik, nem is olyan­­ré­gen borostyán futotta be. A kérdés azonnal adott: miért mezteleníthették le a házat? Az alsó tagozatosok tanítónője — a szünetet ki­használva — a kertben ka­pál, tőle kérdezem tehát. Igen hamar olyan hangu­latba kerülök azonban, ami miatt nem írom le se az ő nevét, se a fölső tagozatos kollégájáét. Aki ismeri őket, úgy is tudja, kikről beszé­lek. Aki viszont­ nem, ne kösse személyükhöz tanyai lerongyolódásunk előre meg­jósolt következményeit. Ki­mondom magyarán: elszé­gyelltem magamat. Ha any­­nyira sikerült aláásnunk az emberi tartást, hogy a ta­nyai körzet talán leginkább szem előtt lévő két értelmi­ségi tagja kénytelen döntő­bizottság elé, illetve döntő­bírósághoz vinni azt a majd­­nem­ majdnem filléres ügyet, hogy kettejük közül melyik legyen az iskolavezető taní­tó, akkor legszívesebben el­sírnám magamat. Az egyik érve az­, hogy hamarosan nyugdíjba megy, neki tehát sokat számít az utolsó két év is. A másiké: bevett gya­korlat, hogy a fölső tagoza­tos a tagiskola vezetője. Egyetlen pillanatig nem őket hibáztatom, nem is tudnám ilyen rövid idő alatt kitalálni, melyik mellé áll­hatnék szavammal. Inkább arra a romlásra utalnék, amely a megye nagyobbik részén egyszerűen lesöpörte térképről az elődök gondos­ságával fölépített iskolákat, a meglévőkben pedig annyira (Folytatás a 2. oldalon ) Kicsinyes viszályok A mátyáshalmi borostyán Múltat idézni ugrottam be a vásárhelyi könyvtárba. Harminc évvel ezelőtt dolgoztam benne. Mivel azonban a harminc évvel ezelőtti időnek talán egyetlen olyan pillanata sincsen, amihez jelenünk ne kapcsolódna, né­­hány másodperc elteltével már arról beszéltünk, mi volt másként akkor. Ízlés dolga, ki mit választ ki a tenger­nyi időből, halászhatunk, mint az emelőhálóval dolgo­zó, tavi halász. Minden merítés biztos fogás. Megméretve E­gykoron L. Ny. Tolsztoj írta: minden ember egy törthöz — is — hasonlítható. E tört számlálója, amit az illető valójában ér, nevezője, amit gon­dol magáról. Azt már — a nagyobb plaszticitás ked­véért — mi tesszük hozzá, hogy a matematika szigorú törvényei szerint, mentől nagyobb a nevező, annál ki­sebb a tört értéke. Mint a hasonlat lényegéből kihüvelyezhető, a mű­velet nem csupán a matematikában végezhető el, ha­nem a nagybetűs Életben is. Korábban erre csak el­vétve volt példa, manapság ellenben annál gyakrabban adódik. Egy ember esetében a számláló és a nevező fent ecsetelt összefüggését eleddig azért nem lehetett ele­mezni, mert a „káderek” kiválasztása távolról sem ter­mészetes úton, hanem nagyon is mesterségesen történt Az illető érhetett bármennyit, gondolhatott-vélhetett bármit magáról (természetesen, pozitív és negatív érte­­lemben egyaránt), sorsát mindig SZINTÉN az ELV­­TÁRSAK döntötték el. A lényeg tehát az volt: beke­rült-e egy nagyon szűk és épp ilyen kivételezett kör­be, s annak tagjai hogyan-miképp vélekedtek róla. Az egyéni megmérettetés csak szinte napjainktól kezdődően jött divatba, kezd részévé válni a társadalmi praxisnak. S persze, szükségszerűen hozta magával a dolgok reális(abb) értékelését. Az emberekét is. Ma már a közvélemény is kezd adatokat kapni az egyes emberek „számlálójáról” és „nevezőjéről”. Ilyen adatokkal szolgált a legutóbbi választás is, melynek szükségszerűen voltak ugyan nyertesei és vesztesei, ám hogy ki mennyi ideig maradt versenyben — s verseny­ben maradt-e egyáltalán —, az sok mindent elárult ar­ról, reális volt-e egyáltalán az illető startolása. S amennyiben nem, akkor arról is kaptunk adatokat, mennyit ért valójában az illető — meg persze arról, mit gondolt, vélt, feltételezett önmagáról, saját érté­keiről,­ kifutási lehetőségeiről. Az óhatatlan mindannyiunk esetében, hogy önszem­léletünk szubjektív elemeket is hordoz. Elvégre, az ember nem ugorhatja át saját árnyékát Ám ha en­­gedjük, hogy szubjektivitásunk teljességgel elfödje elő­lünk a valóságot a tényleges realitást, akkor bizony nagyon kemény konfliktusoknak nézünk-nézhetünk elé­be. A kollektív megmérettetés mindenesetre segíti az egyént abban is, hogy úgymond a közösségi koordinációs rendszerben is mintegy „helyrerakja”, „helyrerakhassa” saját magát, és ne váljék — ne válhassék — illúziók rabjává. Vagy pedig hogyha netán esetleg mégis azzá válik, akkor (épp a megmérettetés okán-jogán) kemény leckét kap a valóságtól. Miért mondom el mindezt? Mert a napokban össze­találkoztam egy régi kedves barátommal, aki — anno dacumal — képviselőjelöltként startolt a március 25-i választásokon, ám az első fordulóban még annyi sza­vazatot sem sikerült összeszednie, mint ahány ajánló­cédulával rendelkezett korábban. Igencsak lógatta orrát, tekintete felettébb komor volt. S miközben vigasztalni próbáltam, arra gondoltam: lám, lám, barátocskám, túl­értékelted magad, meg a kifutási lehetőségeidet is, s mindeközben elfeledkeztél a realitásról. Nos, a sors, az élet ,keményen megleckéztetett. (Amire, magunk közt szólva, ezek szerint rá is szolgáltál) De most már túl vagy az egészen. Ne lógasd az orrod. A lecke arra szól, hogy az eddiginél reálisabban, és persze szerényebben ítéld meg magad. Ne hidd, hogy te vagy a világ köze­­pe — általában elmondható legtöbbünkről: nem va­gyunk azok! —, de azt se hidd, hogy használhatatlan ember vagy. Sőt — meggyőződésem, hogy e leckét kö­­vetőleg a korábbinál használhatóbb ember lettél. Hi­szen ezt követőleg reálisabban ítéled meg magad — majd arra vállalkozol, ami összhangban áll képessége­iddel, s így terveidet meg is valósítod. 0 * * nbizalmad, lám, e kis leckét követőleg már har­monizál kifutási lehetőségeiddel. S tulajdonkép­pen — bármennyire is, nem hiszel esetleg pilla­natnyilag ebben — köszönettel tartozol a (nagyobb) kö­zösségnek, hogy ehhez hozzásegített.

Next