Csongrád Megyei Hírlap - Délvilág, 1990. szeptember (47. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-01 / 205. szám
Temesvári 47/205. 1990. szept. 1szombat Ára: 5,30 Ft. Romániában: 5 lej Ha tovább nyomják az árgombot A boltban nem kapsz majd csirkecombot! Augusztus közepe óta új időszámítás van a baromfifeldolgozó ipar, valamint a kis- és nagytermelők életében. A kormányzat 20 százalékkal csökkentette a csirke, 15 százalékkal pedig a pulyka exporttámogatását. Azoknál a vállalatoknál, ahol csirkére szakosodtak már hallani lehet a csődóra ketyegését. Ám nincsenek jobb helyzetben a háztáji és a nagyüzemi gazdaságok sem, mert a jövedelmezőség oly alacsony, hogy lassan, de biztosan közelít az elviselhetetlenség határához a csirke- és a pulyka-előállítást nézve. — Az elmúlt esztendő közepétől idáig 10 forinttal emeltük a csirke, pulyka felvásárlási árát. Viszont oly rohamosan emelkednek a termelési kedvet hátráltató táptakarmány-, energia- és gyógyszerárak, amivel — vállalatunk részéről — nem tudunk most már lépést tartani — mondja Szilágyi Gábor, a Szentesi Baromfifeldolgozó Vállalat mezőgazdasági főosztályának vezetője. — Akkor mi tartja mégis a lelket a termelőkben? — Most az a helyzet, hogy a csirkénél nem hárítottuk át az exporttámogatás csökkentésének terhét a termelőre. Tehát változatlanul hagytuk a felvásárlási árat. Ebben közrejátszik, hogy a csirke tonnánkénti értékesítése valamit javult a dolláros piacon. Ezzel ellentétes szituáció van a pulykánál, ezért kénytelenek voltunk 4 forinttal csökkenteni a felvásárlási árat. Igazság szerint ennek nagyobb mértéke lett volna indokolt, de mi is vállaljuk a rizikót. Nagyon fontos körülmény, hogy az említett 4 forintból — a szentesi Árpád Tsz-hez tartozó integrációban — csak egyet kell viselni a termelőnek, mert két forint támogatást ad a gabonaipar, és egy forintot pedig az átvevő. Ezek után nem véletlen, hogy mind a feldolgozóiparban, mind a kis- és nagyüzemek körében nagy várakozással tekintenek a mezőgazdasági kormányzat moszkvai tárgyalásai elé. A szovjet exportpiac megtartása, netán bővítése létfontosságú a magyar kínálat szempontjából. Ugyanis a nyugati piacon rendkívül éles versenyben és államilag jelentősen támogatott partnerekkel szemben kell helytállni. SZ.R Megnyílt OMÉK Pénteken, a kőbányai vásárvárosban megnyílt a 71. Nemzetközi Mezőgazdasági, Élelmiszeipar Kiállítás és Vásár (OMÉK). Megnyitóbeszédet Göncz Árpád köztársasági elnök mondott. Hangsúyozta: hazánk fejlődésében, népünk boldogulásában a mezőgazdaság meghatároóan fontos szerepet tölt ki Nemzetgazdaságunk egyéni sikerágazata napjainkban : a pusztító aszállyal , az átalakulással járó goldokkal küszködik, ám sol a felszínre hozható lendíti erő is. Ezek azonban csak akkor érvényesülhetnek igazából, ha az ágazat elfogadható áron és jó minőségben jut hozzá a kiállításon is látható hazai és külföldi biológiai anyagokhoz, műszaki eszközökhöz, technológiákhoz, valamint a tudományos világ kínálta legkorszerűbb ismeretekhez és módszerekhez. A vendégek ezután megtekintették a vásárvárost, amelyben 611 hazai és 178 külföldi kiállító vizsgázik szeptember 9-éig, az OMÉK zárásának napjáig a szakma és a nagyközönség előtt. Algyői olijosjubileum Negyedszázados az első kút Kivételes jelntőségű ünnepre seregletik Jószerencsét! köszönései tegnap, pénteken délelőt az NKFV Szegedi Üzemélk dolgozói. Termelők, kutaik, irányítók, mindannyia a kezdetekre emlékezte a Szegedi Nemzeti Színházon tartott ünnepségen, kis saját múltjában kutatva, pedig a munkatársak „hikor idézésében”. Huszonöt évvel ezelőtt kezdődött meg az algyői, majd a szegfi környéken tovább terjekedő olajmezőn az országnergiaellátása szempontjábó óriási jelentőségű kőolaj- s földgázkincs kitermelése. A kétnapos ünepség nyitóeseménye a sínházbeli megemlékezés volt ahol elsőként Hangyái Jnos, az OKGT vezérigazgó-helyettese mondott köszönőt. Viszszatekintett az első időszakra, az algyői olaj- gázmező generálművelési érvének kialakítására, a bénázásokra, s azokra a szószerűen kimutatható termelő eredményekre, amelyek millió tonnákban és milliós köbméterekben mérhető Szólt a jövőbeni lehetőségéről is, ami által még évtizekig jelentős tényező lesz a szegedinél immáron távolabbi szénhidrogén-lelőhelyek sora. Az alapítóknak Szalóki István, az NKFV vezérigazgatója emlékplakettet adott át a jubileum alkalmából. Barna János, Baros József, Baros Józsefné, Dávid Péterné, Flaisz Sándor, Fűrész Kálmán, Jenei János, Juratovics Aladár, Klemann páter, Kocsis József, Molnár Imre, Nemoda Sándor, Sipos János, Somogyvári István, Székely Péter, Tari Ferenc, Terhes József, Tóth Antal kapott 25 éves emlékplakettet. Dr. Pohankovics István, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium államtitkára is részt vett az ünnepségen. A kormányzat nevében köszöntötte az üzem dolgozóit, hangsúlyozva, hogy a hazai földben rejlő energiahordozók felszínre hozása a jövőben is döntő feladat. Mindezzel párhuzamosan az országban öt év távlatában az energiafelhasználás mintegy 10-15 százalékos csökkentésére lenne szükség. Az ünnepségen köszöntőt mondott még a jugoszláviai Vajdaság Naftagas üzemének képvi(Folytatás a 3. oldalon.) Derék Anonymus, királyi jegyző szerint itt pihentek meg országszertő őseink a honfoglalás utolsó csatája után, és itt szedték szerbe az ország dolgait. Későbbi értelmezés szerint itt tartották tehát az első magyar országgyűlést. Magyar szokás szerint azonban szoborból is mindjárt kettő készült, mert ki tudná eldönteni annyi idő után, a szeri pusztának melyik részén táborozhatott Árpád serege. A kecskemétiek is fölállították a magukét a későbbi Pusztaszeren, a szegediek pedig a későbbi Ópusztaszeren. Erősen föltehető, hogy a szegediek ötlete régebbi gondolatokra épült, hiszen monostor is épült régesrégen, több fokozatban, azon a helyen. Az ugyan egyáltalán nem biztos, hogy a honfoglaló seregek is ott pihentek volna meg, ahol a nagy épület emelkedett, hiszen a megpihenés legföljebb a füvet nyomja meg, más nyomot nem nagyon hagy maga után. De ha van valami, ami szintén nagyon régi, ahhoz könnyű hozzákötni a még régebbit. A népi legenda pedig megteremtette a Nagyszer városát, amelynek az egyik utcája Szegedig elért. A monostor akkor is magához kötve tartotta a honfoglalás legendás befejezését, amikor már csak romjai álltak. Az alföldi bazilika búcsúja volt a napja az Árpád-ünnepeknek is. Így is nevezték- Szobori búcsú. Elő tudnám keresni, hogy szeptember elején pontosan mikor tartották, ha hiteles történetét akarnám megírni, de mostani szempontjaink szerint nincsen jelentősége, hiszen a mai világban mindig szeptember első vasárnapján történt. Erősen lerobbant állapotában találtam rá az ünnepre 1961 őszén. Szép számmal összejöttek ugyan a környező falvak lakói, sőt, sokan már előző napon megérkeztek, de jószerivel nem volt több a szobori búcsú, mint a Kisteleki Egység Földművesszövetkezet kihelyezett barnája. Hazatérve méltatlankodva mondtam, ennél azért többet érdemelne Árpád apánk. A következő évektől kezdve megyei pártfogás alá került az ünnepség, rendezvényfelelőse a (többszöri névváltozáson átesett) megyei népművelési tanácsadó, a megyei módszertani központ, illetve a megyei művelődési központ lett. Minden névváltozás vedlést jelent, de ez a feladat maradt. Azonnal megkezdődött a régi ünnep politikai aktualitásának a megteremtése is. Magyarul így kéne mondanunk: a politikai átfestése. Azonnal megalkották a második honfoglalás fogalmát, ami rögtön két dolgot jelentett: az ország fölszabadítását a fasizmus járma alól, és a földosztást. A földosztással azonban bajban is voltak a szónokok, hiszen pár év múlva vissza is vették a parasztság ezeréves jussát, de jó szónoknak ez se okozott gondot. Emlékszem rá, némely keményfejű parasztemberek úgy vontak párhuzamot a régi búcsú és a későbbi megideologizált ünnepségek között, hogy azelőtt hosszú ingben mondták a misét, most pedig rövidben. Volt egy ember, Csongrád megye „nagy fia”, aki a legelsők között szerepelt ott, rövid ingre vetkőzve, a központi hatalom kimagasló egyéniségeként, aki teli torokból kiabálta bele a téeszszervezés csődjének beismerését váró tízezrek fülébe, hogy számunkra a hatalom a legfontosabb, és ebből a hatalomból jottányit se engedünk. Ha jól emlékszem, egészen addig minden esztendőben eljártam ide, amíg szeptemberben tartották az ünnepségeket. Amíg, ha csak a fű alatt is, de megmaradt szobori búcsúnak. Egyszer se mentem viszont azóta, hogy a nagy ünnepáthelyezési akciók keretében ezt is át nem tették augusztus 20- ára. Annyi biztos, nagy sérelem nem esett, hiszen Árpád is Árpád-házi fejedelem volt, és Szent István is Árpád-házi király, de nekem úgy tűnt első pillanattól kezdve, egy kimondottan helyhez kötődő országos ünneppel kevesebb lett. Azt persze annak idején is beteg elmék tervezgetésének tartottam — valamikor a hatvanas évek közepén —. (Folytatás a 2 oldalon.) Árpádtól Istvánig A szobori búcsú Tartok tőle, ezért az írásomért se kapok tapsot. Meg kell írnom mégis, amit majdnem mindenki tud, aki kicsit is odafigyel dolgainkra. Arra például, hogy Ópusztaszeren Árpád ül szobori változatban az emlékmű tetején. Leolvasható az is az emlékműről, hogy a honfoglalás ezredéves fordulójára készült. Behajthatatlan követelések Megint hitelt veszünk föl Magyarország 500 millió márka, korábban már kilátásba helyezett hitelt kap nyugatnémet bankoktól, részben szövetségi kezességvállalással — jelentette a Frankfurter Allgemeine Zeitünk pénteken exkluzív értesülésként. A tizenkét hónapra szóló hitelt a Deutsche Bank vezetésével nyugatnémet bankkonzorcium nyújtja a Magyar Nemzeti Banknak. A kamatláb ötnyolcad százalékkal a Libor-kamatláb felett lesz, a hitelösszeg tíz százalékáért a bankok vállalnak kockázatot, a szövetségi kezesség kamatokkal együtt 495 millió márkára terjed ki. (Ezzel egy időben a nyugatnémet, szövetségi kezelésben lévő Kreditanstalt Lengyelországnak 421,55 millió márka értékben nyúj újjáépítési hitelt.) Mint a frankfurti lap írja, Magyarország likviditási gondjainak enyhítésére kap pénzügyi segítséget. Az ország devizaszűkében szenved, a Szovjetunióval szemben behajthatatlan követelései vannak Magyarországnak, a Bolgár Külkereskedelmi Bank pedig leállította kifizetéseit. Galamb és olajág A legenda szerint, amikor Noé úgy gondolta, hogy szűnőben az Úr haragja, és közel az özönvíz, vérge, kibocsátott egy galambot a bárkából. A galamb olajággal a csőrében tért vissza hamarosan, az égen pedig a megbékélés jeleként fölragyogott a szivárvány. Jómagam építészmérnök létemre is örömmel vállaltam, hogy megnyissam a szegedi képzőművészek kiállítását itt, Temesváron. Arra gondoltam, hogy a mi korunkban miért is ne lehetne a művészet a bibliai fehér galamb? A reménykedés madara, aki a vízöszönt meg nem szüntetheti, de biztatást és hitet adhat ahhoz a munkához, amit nekünk közösen kell majd elvégezni. Azért, hogy elvonuljon végre az ár. A bibliai özönvíz az Isten büntetése volt Ez, a miénk sokkal kegyetlenebb, mert az a Sátántól kapott jutalom. Az a jutalom, amelyet évtizedek, talán évszázadok gyanakvásaiért, gyűlölködéséért és türelmetlenségéért kaptunk. Ezért van az, hogy ezt a bűzös tengert, amit az elnyomás, a félelem és az erőszak bomlástermékei szennyeznek még ma is, bizony magunknak kell lecsapolni. Át kell vágjuk a sovinizmusból, tudatlanságból és rossz babonákból épített gátakat mindkét oldalon, hogy a szenntyet levezetve, a szabadság és a demokrácia napsugara mihamarább termőtalajjá változtathassa a ma még mérgező mocsárvilágot. Hiszem és vallom, hogy ebben a sorsfordító munkában Szegednek és Temesvárnak küldetése van. Az 1956-os forradalom és szabadságharc szivárványa először Szeged fölött jelent meg, mint ahogy a hősi román népé Temesvárott 33 évvel később. E két város homlokát maga a történelem jelölte meg. Ez a történelem akarata, ami elől éppen úgy nem futhatunk el, mint ahogyan Jónás sem futhatott el az Úr elől. A mocsártenger lecsapolásához vezető út göröngyös, de nem nehéz rátalálni. A kölcsönös megismerés, a kölcsönös tisztelet és az egymásra utaltság tudata mutatja az irányt. És tovább, az ösvényt, amely Európa felé vezet az Emberi jogok és a Félelem nélküli élet feliratú tábla jelzi majd. Ne csodálkozzunk azon, hogy e szörnyű tenger lecsapolásának közeli lehetősége félelemmel és dühvel tölti el mindazokat, akik a rémület tengerén kalózkodva remélik hatalmukat fenntartani. Tudják ugyanis — hiszen a történelem is arra tanít —, hogy a zsarnokok kora a fasizmus és a kommunizmus végleges bukásával lejárt, és a nagy diktátorokat tanítványaik nem sokkal szokták túlélni. A félelmetes kalózhajók rozsdás roncsait nemsokára mementóként fogjuk mutogatni az eljövendő boldogabb kor gyermekeinek. Ez a kiállítás — mondhatni — kísérlet, a műveket nem válogatta zsűri, és senki sem szólt bele abba, hogy a művészek mit mutassanak meg a munkásságukból. Ezért azután hiába is keresnének itt valamiféle központi koncepciót. A szegedi művészek úgy mutatják meg magukat nyitott nyakkal és nyitott szívvel, ahogyan szomszédolni szoktak a jó barátok. A koncepció az ismerkedés és a személyes barátságok építése. Hiszem, hogy ez az, ami igazán aktuális. A nyitott szív és a baráti kézfogás. A galamb és az olajág. Bizonyos vagyok abban, hogy a szegedi szivárvány — és az, amelyik az önök csodálatraméltó városa fölött ragyogott tavaly decemberben — teherbíró híddá fog sűrűsödni hamarosan, megbékélést hirdetve a sokat szenvedett népek és nemzetiségek számára. És biztatást Európa számára is: itt nem lesz, nem lehet többé vízözön! (Elhangzott 1990. augusztus 30-án, Temesvárott.)