Polgár fiúiskola, Csongrád, 1921

3 r. tanárt helyezte át. Ronczky Hugó r. tanára okm. 125.807—921. számú rendelete alapján egy évi tanulmányi szabadságot kapott s most a József-műegyetem közgazdasági fakultásának törekvő hallgatója. A mezőgazdasági ismeretek tanítására és az iskola gya­korló telepének vezetésére a helybeli gazd. népiskola szaktanítói nyertek megbízást, február 1-én a leányiskola rajztanára elhelyez­tetvén, a Vkm. a leányiskolai rajztanítással Szalaváry Ede rajz­tanárt bízta meg úgy, hogy heti óraszáma a fiúiskolánál megfele­lően leszállíttassék. A tanítás gondosan összeállított és jóváhagyott tanmenetek szerint nagy ügybuzgalommal és szép eredménnyel folyt. A tanári testület sűrűn tartott értekezletein az iskola belső életével kapcso­latos ügyek és pedagógiai kérdések megvitatásán kívül egy olyan egységes nevelői eljárásnak módozatait tárgyalta, melynek célja az, hogy a gyermekek szellemi és érzésvilágának középpontjába a nemzeti gondolatot helyezze, melyet céltudatosan fokozva és erősítve olyan értékeket gyökereztethetünk a fiatal lelkekbe, melyek az egyéniségnek állandó részeivé válva, az életnek bármily ellen­tétes hatásokat feltüntető jelenségei között sem engedik az ifjút meginogni, hanem örök vezetői és irányítói maradnak az életben. A módszeres értekezleteken főként a IV. osztályú új tantervi anyag tárgyalásánál követendő módszeres elvek megvitatásával foglalko­zott a testület, megállapítván, hogy az új tanterv anyaga a gyer­mekek értelmi színvonalát nem haladja meg és a polgári iskolá­nak gyakorlati jellegét a réginél jobban kidomborítja. Nehézségek csupán a vegytan és a kézimunka tanításánál merültek fel, az előbbinél a kísérleti eszközök hiánya, az utóbbinál az anyag drága­sága miatt. A gazdaságtan tanítása a gazd. szaktanítók vezetése mellett szép eredménnyel folyt, kivált a IV. osztályban, ahol a szőlőmívelés és borkezelés gyakorlati részét a tanulók néhány órán Szepessy József szőlészeti és borászati felügyelő vezetésével tanulták, akinek szíves készségéért ezúton is köszönetet mondok. A tanári testület a népfőiskolai tanfolyamon és a kath. kör­ben tartott előadásaival, a Sportegyletben kifejtett tevékenységével és gyermekelőadások rendezésével a társadalmi munkából is kivette a részét. A tanulók erkölcsi magaviselete, szorgalma és fegyelme mind­végig kifogástalan volt. Vallásos kötelmeiknek pontosan eleget tettek, a vasár- és ünnepnapi szt.­miséket, exhortációkat szorgal­masan hallgatták és húsvét előtt az iskola lelkes hitoktatójának vezetésével 2 napig tartó lelkigyakorlatokat végeztek, melyek lát­hatóan mély hatással voltak reájok. Hazafias érzületük gyarapítá­sára isk. ünnepélyt rendeztünk március 15-én, amidőn az igazgató május 2-án, a „Magyar Jövő“ napján, melyen Sövényházy Antal

Next