Polgár fiúiskola, Csongrád, 1925
Adatok az 1925—26. iskolai év történetéhez. Beiratások. Iskolánk a folyó iskolai évben fennállásának 53. esztendejébe lépett. Magas tanulólétszámát az idén is megtartotta, bár a tavalyi létszámmal összehasonlítva, némi csökkenés észlelhető, aminek oka azonkívül, hogy az I. osztályba már a háborús években született gyermekek iratkoztak be, nagyrészt abban keresendő, hogy a szegénysorsú szülők a mostoha gazdasági viszonyok miatt nem tudják előteremteni a magas tandíjakat és az iskoláztatással járó egyéb költségeket és inkább az ismétlőiskolába íratják be gyermekeiket, sőt arra is van eset, hogy mindennapi tanköteles korban levő tanulók ezen okból visszamennek az elemi iskolába. Beiratkozott az I. osztályba 96, a II.-ba 89, a III.-ba 56 és a IV.-be 32, összesen 273 tanuló, 30-al kevesebb, mint az elmúlt évben. A beiratkozott tanulókat az I. és II. osztály párhuzamosításával 6 osztályban helyeztük el. Szükséges lett volna a III. osztály párhuzamosítása is, mivel a nagy létszám és a III. osztály nagy tantervi anyaga miatt a megfelelő taneredmény csak megfeszített munka árán volt biztosítható. A további osztályszaporítás azonban mindaddig lehetetlen, míg a reálgimnázium az iskola épületében van elhelyezve. A tanári testület alakuló értekezletét augusztus 26-án tartotta, melyen megállapította a nevelés és oktatás munkájában követendő általános irányelveket, az iskolai rend, fegyelem és tisztaság érdekében foganatosítandó intézkedéseket, a magán-, javító-, felvételi- és tantervkülönbözeti vizsgálatok rendjét, a tanítás tárgyainak felosztását, a tanári mellékteendőket, az óra- és felügyelet rendjét. A magán-, felvételi- és tantervkülönbözeti vizsgálatokat augusztus 29-én, a rendes- és magántanulók javítóvizsgálatait augusztus 31-én tartottuk meg. Felvételi- és tantervkülönbözeti vizsgálatra 22, magánvizsgálatra 1 és javítóvizsgálatra 28 rendes- és 3 magántanuló jelentkezett, akik 2 rendes tanuló kivételével valamennyien sikerrel vizsgáztak. Az iskolai évet a Rendtartási Szabályzat értelmében szeptember 3-án nyitották meg. A tanulók a tanári testület vezetésével Veni Sancte után összegyűltek az iskola tornatermében, ahol az igazgató számos szülő jelenlétében megismertette az iskola rend- és fegyelmi szabályait s kitartó, szorgalmas munkára serkentette az ifjúságot. A tanítás szeptember 4-én kezdődött.