Polgár fiúiskola, Csongrád, 1939
Tanítványaink pályaválasztása. Hatvanhetedik évét betöltött iskolánk négy-négy évig otthona az egyes nemzedékeknek. Évről-évre jönnek hozzánk az új meg új korosztályok. Megismerkedünk velük, neveltjeink lesznek s mikor eltelt a négy év, tovább mennek az élet útján, hogy az iskolánkban szerzett útravalóval ellátva küzdjenek meg az élettel. Minden évfolyamnak nyomába szegődik egy év múlva a következő, mely 3 évig utóda is, kortársa is az előző évfolyamnak s mikor a negyedik évet elvégezték, eltűnnek közelünkből. Megszűnik az az egység, mely egy osztályt alkotott iskolánkban. Az a családias, testvéri kapcsolat, mely fiainkat összefogta, meglazul, mert megszűnik a mindennapos együttlét. Ki-ki a maga életpályáján folytatja az életet. Kevés alkalmunk van ezután figyelemmel kísérni tanítványaink életét, mert az iskolát elhagyottak száma évről-évre több és több és mindig nő azok száma, akik városunkból elkerülnek s ezáltal csak hosszabb utánajárással lehet megtudni, hogy ki hova került, kiből mi lett. Valamikor nagyon sokféle életpályára szóródtak el tanítványaink. Ma az a helyzet, hogy a legtöbb szülő azzal a megokolással adja hozzánk gyermekét, hogy a polgári iskola elvégzése nélkül nem lehet iparos a fiam. Elvégeztetem vele a polgári iskolát, hogy iparos lehessen. Ez azt mutatja, hogy a szülők túlnyomó többségben iparosnak, esetleg kereskedőnek szánják a kezünkbe adott gyermeküket. Az iskolánkat elvégzett tanulók valóban többnyire iparosok, kisebb részben kereskedők lesznek. Ez az életpálya annyira majdnem kizárólagos, hogy még olyanok is az ipari pályára kerülnek, akik néhány évig a szülői házban maradnak, míg végül rátalálnak arra a foglalkozási ágra, mely nekik megfelelő idősebb korban válnak inasokká. Mindezekből azt hihetné az ember, hogy a szülők és gyermekek nagyobb fokú tudatossággal szemelik ki jóelőre azt az életpályát, amelyre az egyes fiúk a legalkalmasabbak, amelyre a legszívesebben mennek, vagy amelyiken a boldogulás a legvalószínűbb. Ezzel szemben a legtöbb esetben hiába kérdezi az ember még a IV. osztályos tanítványt, vagy annak szüleit is, hogy milyen foglalkozási ágat szeretne űzni. Nem tudnak rá választ adni. Gyakran előfordul az is, hogy egyik-másik végzett növendékünk 2—3 iparágat is végigpróbál, míg egy merőben ellentétes természetű foglalkozási ágnál állapodik meg, mint amilyennel először próbálkozott. Ez a tétovázó bizonytalanság semmiképen nem előnyös. Nem előnyös gazdasági szempontból, mert a negyedik osztályt végzett tanuló eltartása a szűkös anyagi viszonyok közt élő szülőkre nézve jelentékeny teher. Ha akár csak egy év is úgy telik el, hogy sem a család, sem a tanuló semmi hasznát sem veszi, pótolhatatlan veszteség éri mind a kettőt. Ugyanazok a szülők, akik addig, amíg gyermekük iskolánkba jár, görcsösen ragaszkodnak ahhoz, hogy fiuk akkor is jusson előbbre, ha nem felel meg a követelményeknek, mert a gyep