Polgár fiúiskola, Csongrád, 1940

A cserkészet egy kis országot jelentett számukra, ahol élhették a boldog fiúk életét. A csapat élniakarásának kifejezéseként 1. év március 16-án műsoros ünnepélyt tartottunk. A város cserkészbarátai kedves érdeklődésükkel és szívük nemes anyagi támogatásával is közelebb juttattak célunkhoz, a nyári táborozás megvalósulásához. Erdélyben akartunk táborozni. Parancsnokvál­­tozás miatt sajnos ez most elmarad. Helyettük a város tiszaparti részein lesz­­nek kirándulások és kisebb táborozások. Nevezetesebb események a csapat életében. Az év április első napjai a Kapisztrán cserkészek számára is gyászt jelentett. Gróf­­Teleki Pál fő­ cserkész halála minden fiút megrendített. Hiszen Benne a magyar cserkészet apostolát ismertük. Emlékére a cserkészliliom alatt 6 hétig gyászszalagot visel­­tünk. Az iskolai év októberében búcsúztunk a csapat eddigi lelkes támoga­­tójától, Kaza Lőrinc igazgató, szervezőtestületi elnök úrtól. Fájlaltuk távo­­zását. Iskolánk új igazgatója, Kováts László azonban nagy szeretettel állt a csapat mellé. Mint régi cserkész mindenben támogatott. Itt is hálás köszönet ezért Neki, a magyarabb­ magyar mozgalom nevében. Május hó 20 — 25-ig kilenc cserkész vett részt a szegedi őrsvezető táboron. Ezt megelőzőleg a csapat rendezésében a város csapatai részére is őrsvezetői tanfolyamot rendeztünk. A vízicserkészet érdekében a múlt évben Balázsfalvy Kiss Ferenc orsz. vízivezetőtiszt úr tett látogatást a csapatnál. Mivel alulírott parancsnokot Pécsre helyeztek, a csapat további veze­­tését Thiskolcz József cserkésztiszt úrnak adom át. Kívánom, hogy vezeté­­sével a fiúk közelebb jussanak az emberebb*ember eszmény megvalósulá­­sához. CSABA LÁSZLÓ csapatparancsnok. Az ifjúsági sportkör 1940—41. tanévi működéséről. A sportkör neve: Szt. László Ifj. Sportkör. Kerület: Szeged. Csoport: Csongrád. A sportkör igazolási száma: 195. Megalakulási ideje: 1929. szept. 27-én. A sportkör tiszteletbeli elnöke: Kováts László igazgató. A sportkör vezetőtanára neve és lakcíme: vitéz Boda Vilmos, Csongrád. A sportkör vezetőtanára testnevelési tanár*e? Nem. Az intézet tanulóinak teljes létszáma: 172. A testgyakorlás alól felmentettek száma: 4. A testnevelési alap fizetése alól felmentettek száma: 2. A testnevelési alapra fizető tanulók száma: 170. A sportkörben működő tagok száma korosztályonként: I. korosztály (10—12 évesek) 98. II. korosztály (14—16 évesek) 74, összesen: 172. A korosztályok sportköri foglalkozásának heti óraszáma összesen: 1. A működő szakosztályok: játék, torna, atlétika, úszás, télisport (kor­­csolyázás, ródlizás), céllövészet. Van*e az intézetnek tornaterme? Igen. Hány m2? 162 m2. Van*e az intézetnek játékra alkalmas udvara? Nincs, mert kicsi és

Next