Állami polgári leányiskola, Csongrád, 1946

~1­ 0­EV 2010 /V % Az egész város osztatlan részvéte kísérte ez év február 20-án utolsó útjára s ekkor látszott meg igazán, hogy nem mindennapi embert zárt be a sír. Hirtelen halálhírére előretörő könnyes fájdalom mutatta, hogy mindenki mennyire szerette. 1910-ben került az állam szolgálatába, majd 1913-ban városunkba, hol 1928-ig a polgári fiúiskolában, mint tanár működött, ahonnan igazgatói megbízással került iskolánkhoz. Mi, akik közvetlenül szemléltük, élveztük az ő munkásságát, saját élete példaadásával mutatta meg, hogy mi adja meg az ember életének igazi értékét. Kiegyensúlyozott lelkü­letével, bizakodó, derűs kedélyével tűrte az élet megpróbáltatásait, vigasztalta a háború viharában megtépázott családi fészkek szomorú fiókáit. Négy évtizedes működésében óráról-órára törte a szenvedésektől kemény magyar ugart a szeretet ekéjével és vetette bele a remény és derű életerős magját. Munkájának az a soha el nem múló legszebb eredménye, hogy tanítványai továbbadják ezt a szeretetet, a legdrágább kincsét minden emberi közösségnek. Gencsi József igazgató igazi jó ember volt, aki bátran állhatott a Nagy Igazgató elé, nehéz fel­adatát a földön maradék nélkül elvégezte. Most már valamelyik égi kated­ráról figyeli szavunkat s mikor meghallja, hogy milyen szeretettel és hálá­val szólunk róla, biztosan sűrűn törülgeti elhomályosuló szemüvegét és zavarban van, mert a hála kissé szokatlan neki. Valamennyien őszinte, igaz szeretettel zárjuk szívünkbe emlékét s mély alázattal hajtjuk meg fejünket a Mindenható akarata előtt. 2. 1. f Gencsi József 1886—1947. A tanév története. Iskolánk a folyó tanévvel fennállásának 48. évét fejezte be. A beírt tanulók közül évközben egészségi okokból és elköltözés miatt kimaradt 19, tanulmányainak más iskolában való folytatása miatt­­, összesen 20­­1. Javítóvizsgálatok. A javítóvizsgálatot szeptember 2-án tartották. Javítóvizsgálatra jelentkezett 6 tanuló, mindnyájan megfeleltek és beirat­koztak a magasabb osztályokba. 2. Beiratások. A beíratások szeptember 2-án és 3-án voltak. A tanév elején az általános iskola V. osztályába beiratkozott 65 tanuló, a VI/a.-ba 41, a VI/b.-be 42, a polg. isk. III. o.-ba 48 és a IV. o.-ba 49, összesen 245 tanuló. Az általános iskola alsó tagozatába (Dohánysor) beiratkozott 120 tanuló.

Next