Polgári leányiskola, Csorna, 1934

Az októberi gyűlést az aradi vértanuk emlékének, a novemberit Szent Erzsébet és az irgalmasság erénye dicsőítésére szenteltük. Decemberben jól sikerült Mikulás-napot rendeztünk. Gyermekek és tanárok derűs, jó han­gulatban voltak, jót kacagtak a humoros, de mégis tanulságos előadáson. A hazafias érzés nyert kifejezést márc. 15-i iskolai ünnepélyükön. A magyar­ruhás lányok festői csoportban a magyar zászló köré sorakozva lelkesedéstől kipirult arccal adták elő számaikat és kérték a „szabadság Istenét” hazánk sorsának jobbrafordulásáért. A Rákóczi-ünnepély kis szereplői tudásuk, előadó-képességük legjavát adták. A dolgozatok, szavalatok, ének és zene­számok együttese megjelenítette a nagy magyar szabadsághős alakját és feltüzelte a lelkekben izzó hazaszeretet és hűség érzését. Különös bensőséggel ünnepelték május 30-án az „Anyák napját”. Boldog volt az a gyermek, aki akárcsak rövidke kis verset is mondhatott. Az édesanyák szemében ragyogó könnyek bizonyították, hogy a szívből jövő szavak eltaláltak a szívekhez. Hűségi ígéret és virágcsokrok átadása fejezte be az anyák és gyermekek­­ legkedvesebb ünnepét. Iskolai ünnepélyeink sorát szokás szerint igazgató urunk név­ünnepével nyitottuk meg, amelynek műsora a következő: Ildikó király­kisasszony. Mesejáték 4 felvonásban. Irta: Pohárnok Jenő. Előadták az elemi és polgári leányiskola növendékei együttesen Személyek: Ildikó: Bodnár Edit. Királyfi: Lovász Szabó Margit. I. Táltos: Gulyás Erzsébet. 11. Táltos: Hoffmann Margit. Gonosz: Cvitkovits Rózsi. Jótündér: Lipovits Juci. Hajnalka: Hatos Anna. Tündérek: Varga Erzsi, Csikor Mária. Jóska Porcz Magda. Piroska: Horváth Sárika. Anyóka: Tóth Anna. I. koronaőr: Vados Gizella. II. koronaőr: Ehrenwerth Irma. Vitézek: Limpek Erzsébet, Csizmazia Anna. Kis tündérek: Ormos Dusi, Rákosi Ili, Gébert Zsuzsi, Cser Gertrud. A polgári iskola nevében köszöntőt mond: Hensler Erzsi IV. o. Az elemi iskola részéről: Takács Judit IV. o. A nagyóvodások előadták: „Három pillangó mesejátékját, a kisóvo­­dások „Kedves találkozás”-t. Október 6. 1. Szózat: Énekli a kar. 2. A hősök sírja (Gyulai Pál). Szavalja Medgyesi Éva I. o. 3. Ébresztő (Varga Gyula). Előadja Varga Erzsi II. o. 4. Igazgató úr ün­nepi beszéde. 5. A halhatatlan tizenhárom (Havas István). Szavalja Ifjú Ilona. 111. o. 6. Új Mária-ének (Finta Sándor). Szavalja Domonkos Mária IV. o. 7. Himnusz. Erzsébet ünnepély műsora. 1. Leányszövetség (Szavalókórus) IV. o. 2. Jelszó. Énekli a III. és IV. o. 3. Szent Erzsébet élete. Elmondja Gramanitz Erzsi II. o., 4. A wartburgi rózsakert. Szavalja Szabó Erzsi I. o. 5. Magyarország dicsősége. Ének. 6. Fohász Szent Er­zsébethez. Tóth Margit III. o. 7. „Boldogok az irgalmasok”. irta és felolvassa Se­bestyén G. IV. o. 8. Áldjon meg az Isten. Varga Jolán II. o. 9. Erzsébet száműzetése. Irta és felolvassa Ehrenwerth I. 10. Szent Erzsébet rózsái (Mentes Mihály). Hensler E. IV. o. 11. Őszi dal. Ének. 12. Igazgató úr beszéde.

Next