Református gimnázium, Csurgó, 1866

Gróf Somssich Pongrác emlékezete Junius 8-án 1867. Eljött a rég esdett, óhajtott pillanat. — Tehát most már hinnünk, reménylenünk szabad Egy boldogabb jövőt; Mit a király kívánt, mit a nép odaad Fejére ma teszik a fényes koronát Mint örök frigy-kötőt. Egész ország örül, — fennen dobog szive Mert egy jobb jövőnek szép szivárvány-ive Fenn ragyog az égen, — Maga a természet vidám arcot öltött, Mert ily egyetértés király ,és nép között Ró­mn volt, jó régen! Egész ország örül! — Örülj hon! de ide E percben ne tekints, mert a kit bevite Szerelmed legjobban: Annak büszkesége, törzse virágára Legszebb reményére, egyetlen fiára A sirkant most dobban!............. Hogy örömöd legyen, hogy halavány arcod Felderüljön hazám ! — Ő is ép ott harcolt A honatyák között. Ab­don vette a hírt, hogy siessen haza, Mert szép családfáján a halál angyala Rémes sátort ütött. S alig múl néhány nap, az ifjak remeke Kit a legjobb anya, hon ! neked nevele Élettelen, halott! — Hát a legodaadóbb anyai szeretet Mélyebb mint a t naer, —s­emmib­evét­etett ? Ilyet óh ! ki hallott? ! Kit egy egész vidék Isten-áldásképen Áldott, mert ő az volt! annak szivét, épen Azét sebzéd, halál! S" ki egy megye dísze, majd később a haza Öröme lett volna, ó, a jóknak java Nyilad ilyet talál! Kiért mindent tettek, ’s ki mindent megteve, A miért doboghat egy nemes szív heve Az étel tavaszán, Kinek jóllétéért anyi köny kihulla Az anyai szívből, az mint hideg hulla Fekszik ravatalán!­­ Mellette, mint sírjel, áll bánatos atyja­­ Holttá vált tagjait meg-megtapogatja . I Nincs-e benne élet ! Óh ! a’ nyíl jól talált! érezte bár víjjai A földet, az eget, — egyetlen­ egy fijad Többé föl nem éled ! Többé föl nem éled ! igen, „szól egyszerre De találtam, fiam! találtam egy­szerre Mely feltámaszt­ téged, — Neved a halálfial biztosan megójja; Van kedves megyémnek Kapósa, Csurgója Megőrzik emléked !­ S mint a nemes kagyló, hogyha megsebezték Mielőtt a napok sebét behegeszték Terem drágagyöngyöt: Mindkét intézetet kegyébe felveszi, És olyat tesz, a mely a sírról leveszi A nehéz göröngyöt. S ha majd, idők múltán, a hálás nemzedék Mely az elhúnyt nevén tettre lelkesedek Koszorúkat füzend : Festetics*, Gyikk­wly melett, évről évre A nagy Somssich család ősi címerére Friss koszorút füzend. Emlékedre nemes törzs letört virága Mint szomorúfűznek bubánatos ága Úgy hajlik le lelkünk ! Megőrizzük híven, dicső szép emléked Nem lesz idő, nem lesz hatalom, mely képed Elhagyja felednünk ! Héjas Pál.

Next