Református gimnázium, Csurgó, 1866
Gróf Somssich Pongrác emlékezete Junius 8-án 1867. Eljött a rég esdett, óhajtott pillanat. — Tehát most már hinnünk, reménylenünk szabad Egy boldogabb jövőt; Mit a király kívánt, mit a nép odaad Fejére ma teszik a fényes koronát Mint örök frigy-kötőt. Egész ország örül, — fennen dobog szive Mert egy jobb jövőnek szép szivárvány-ive Fenn ragyog az égen, — Maga a természet vidám arcot öltött, Mert ily egyetértés király ,és nép között Rómn volt, jó régen! Egész ország örül! — Örülj hon! de ide E percben ne tekints, mert a kit bevite Szerelmed legjobban: Annak büszkesége, törzse virágára Legszebb reményére, egyetlen fiára A sirkant most dobban!............. Hogy örömöd legyen, hogy halavány arcod Felderüljön hazám ! — Ő is ép ott harcolt A honatyák között. Abdon vette a hírt, hogy siessen haza, Mert szép családfáján a halál angyala Rémes sátort ütött. S alig múl néhány nap, az ifjak remeke Kit a legjobb anya, hon ! neked nevele Élettelen, halott! — Hát a legodaadóbb anyai szeretet Mélyebb mint a t naer, —semmibevétetett ? Ilyet óh ! ki hallott? ! Kit egy egész vidék Isten-áldásképen Áldott, mert ő az volt! annak szivét, épen Azét sebzéd, halál! S" ki egy megye dísze, majd később a haza Öröme lett volna, ó, a jóknak java Nyilad ilyet talál! Kiért mindent tettek, ’s ki mindent megteve, A miért doboghat egy nemes szív heve Az étel tavaszán, Kinek jóllétéért anyi köny kihulla Az anyai szívből, az mint hideg hulla Fekszik ravatalán! Mellette, mint sírjel, áll bánatos atyja Holttá vált tagjait meg-megtapogatja . I Nincs-e benne élet ! Óh ! a’ nyíl jól talált! érezte bár víjjai A földet, az eget, — egyetlen egy fijad Többé föl nem éled ! Többé föl nem éled ! igen, „szól egyszerre De találtam, fiam! találtam egyszerre Mely feltámaszt téged, — Neved a halálfial biztosan megójja; Van kedves megyémnek Kapósa, Csurgója Megőrzik emléked ! S mint a nemes kagyló, hogyha megsebezték Mielőtt a napok sebét behegeszték Terem drágagyöngyöt: Mindkét intézetet kegyébe felveszi, És olyat tesz, a mely a sírról leveszi A nehéz göröngyöt. S ha majd, idők múltán, a hálás nemzedék Mely az elhúnyt nevén tettre lelkesedek Koszorúkat füzend : Festetics*, Gyikkwly melett, évről évre A nagy Somssich család ősi címerére Friss koszorút füzend. Emlékedre nemes törzs letört virága Mint szomorúfűznek bubánatos ága Úgy hajlik le lelkünk ! Megőrizzük híven, dicső szép emléked Nem lesz idő, nem lesz hatalom, mely képed Elhagyja felednünk ! Héjas Pál.