Cukoripar, 1955 (8 . évfolyam, 1-12. szám)

1955-01-01 / 1. szám

Rtfigytár Történelmi visszapillantás A cukorrépát Tessedik Sámuel a XIX. század elején hozta Magyarországra. A magyar répacukor­gyártás azonban csak a múlt század közepén lendült fel, amikor egymás után keletkeztek új cukorgyárak. Magyarországon jelenleg 11 nagy és korszerűen be­rendezett répacukorgyár dolgozik. A cukorrépaterület a felszabadulás után rohamosan emelkedett és ma több mint kétszerese a második világháború előtti tízéves átlagnak. A magyar cukoripar fedezi a lakos­ság gyorsan emelkedő fogyasztását és ezen túlmenően komoly tételeket exportál. A magyar cukorrépaterme­lés jelentősége még nagyobb azonban, mint ahogyan ezt a répával bevetett, viszonylag kis terület alapján gondolnánk, mert a cukorrépa hálás, de igényes nö­vény, mely belterjes gazdálkodáshoz vezet és így ked­vezően hat az egész mezőgazdasági termelésre.­­ Míg a többi növényeknél a hazai nemesítési munka már az évszázad elején átütő sikerhez vezetett, a magyar cukorrépanemesítés kudarccal végződött. Még a múlt század végén keletkezett hazai nemesítő üzemek az első világháború után megszűntek és Ma­gyarország kizárólag külföldi, főleg nyugati cukorré­pamag importjára és elitmag elszaporítására volt rá­utalva. Mindenki belenyugodott abba, hogy „lemarad­tunk már arról, hogy felvegyük a versenyt a világ­hírű, nagy nyugati cukorrépanemesítő üzemekkel“ (Fleischmann Rudolf). Feladatok és célkitűzések Ebben az időben, tehát a 20-as évek elején az európai cukorrépanemesítés holtpontra jutott. A vi­lág répacukortermése erősen visszaesett, újból csak lassan emelkedett és messze elmaradt a nádcukorter­més mögött. Szakkörökben is mindinkább elterjedt az a vélemény, hogy már kimerítettük a répában rejlő lehetőségeket és ha sikerül is a cukorrépa cukortar­talmát kitartó szelekcióval 1—2%-kal fokozni, ez csak a termések rovására mehet. Ez a megállapítás annál lesújtóbb volt, mert ugyanabban az időben az új jávai cukornádfajta, a POJ 2878 rövid idő alatt kerek 40%-kal javította a területegységenkénti nádcukor­termést. 1926—1929-ig a nádcukortermés Jáva szige­tén hektáronként 109,7 g-ról 155,2 g-s átlagra emel­kedett. (5) Nem nyugodhattunk bele abba, hogy a cukor­répatermelés és nemesítés véglegesen holtpontra ju­tott. Miért legyen a répa kivétel, amikor az új magyar búza, kukorica-, árpa- és lenfajták olyan átütő sikert ? Elhangzott 1954. dec. 1-én a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Nemzetközi Tudományos Kongresszuson, hoztak? Amikor még hozzá a cercospora, amely nyu­gaton akkor még ismeretlen volt, Magyarországon évről évre nagyobb kárt okozott. Világos, hogy a cu­korrépánál sem érhetünk el eredményt életerős, szá­razságtűrő, ellenálló, bőtermő hazai fajták nemesítése nélkül. Ilyen fajtákat pedig csak a nagybani termelés éghajlati és talajviszonyai mellett nemesíthetünk; meg kellett indítanunk a magyar cukorrépanemesítést. Kezdeti nehézségek. Csakhogy a cukorrépanemesítés nem egyszerű feladat: hosszadalmas, mert a répa kétéves, idegen­beporzó növény, évek kellenek, amíg egy új fajtát le­het állítani és forgalomba hozni, költséges, mert jól berendezett laboratórium, drága műszerek, képzett szakszemélyzet, speciális tisztítóberendezések és mag­tárak, jó minőségű, idegen pollenfertőzéstől mentes szántóföldek szükségesek, kockázatos, mert a répamag — ha vetőmagként nem kel el — értéktelen, nem úgy, mint a búzavetőmag, mely legrosszabb esetben a ma­lomba kerül. 1930-ban indítottam meg a cukorrépanemesítési munkát Sopronhorpácson, azzal a céllal, hogy ellen­álló, bőtermő és cukordús répát nemesítsek, mely az ipar és a mezőgazdaság kívánalmait egyaránt kielé­gíti. Az első eredmények hamarosan mutatkoztak. A BETA C 242 1937-től kezdve első helyre tört az össze­hasonlító fajtakísérletben és legyőzve a legjobb kül­földi fajtákat, állami törzskönyvezésben részesült. Még eredményesebb volt a vadrépával, Beta maritimá­­val való keresztezésből származó hibridünk, mely kiinduló anyaga lett az első cercospora-rezisztens ma­gyar fajtának, a BETA Y-19-nek (Anticercospora). A gyors és könnyű siker minden várakozást felülmúlt; a fajták elszaporítása, sőt exportja már a második világháború előtt megindult. A fajták fenntartása és továbbnemesítése azonban az eddig alkalmazott régi módszerekkel — egyedkiválasztás az utódok bírála­tával — nem vezetett a várt eredményekhez. Új utat kellett keresni, hogy hazai fajtáink életrevalóságát és minőségét tovább fokozhassuk. Új nemesítési módszerek alkalmazása. A beltenyésztés kikapcsolása, a formalisztikus szelekció elhagyása, új szabad keresztezések segítségé­vel az eddiginél életrevalóbb hibridfajtákat állítottunk elő. A régi szigorú és rendszeres egyedkiválasztásos módszer helyett, mely a beltenyésztésen keresztül a fajta elszegényedéséhez vezetett, a legjobb egyedeknek páronként, vagy tömeges elvirágoztatásával, heterózis­­nemesítés bevezetésével új fajtákat állítottunk elő, amelyek eddig ismeretlen mértékben egyesítették ma­gukban a nagy termést a jó minőséggel. A CUKORIPAR ÉS A MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET CUKORIPARI SZAKOSZTÁLYÁNAK HAVI FOLYÓIRATA * 19­55. JANUÁR A magyar cukorrépanemesítés módszerei és eredményei* D r. Sedlmayr Kurt, Kossuth-díjas akadémikus

Next