Czuczor Gergely – Fogarasi János: A magyar nyelv szótára, 1. kötet
ELŐBESZÉD: Ezen szótár keletkezése; akadémiai utasítás és a szerzők vezérelvei annak készitésében. - ELSŐ RÉSZ: A nagy magyar szótár belső elrendelésének s miképeni kidolgoztatásának terve. Utasításul a magyar Tudóstársaság tagjainak. 1840 - I. A nagy magyar szótár belső elrendeléséről.
b) Azoknak grammaticai tulajdonságaik. c) Értelmek tökéletes meghatározása. d) Származásuk. II. szakasz. A szótárba tartozó egyes szókról. Tulajdonképen tökéletes magyar szótárban minden magyar szónak fel kellene találtatnia ; de e szerint igen sok haszontalan, roszul alkotott szóval terhelnék szótárunkat, s másfelül minden magyar szónak kikutatása nem is oly könnyű mint első tekintetre vélnök. Azonban a helyesen alkotott szók felvételére sem szoríthatjuk magunkat, mert igen sok helytelenül alkotott szó divatozik közönségesen, melyet kihagyni nem szabad. De az Írásos beszédbeli kez szokást sem lehet venni kizárólag útmutatóul, mert igen sok jó szavaink a kor viszontagságai vagy szeszélyei miatt elavultak, ellenben írók által is sok helytelen szó használtatik. Azonban a szótár dolgozásában mindezen pontokat folyvást sem előtt kell tartani, s minden egyes szót különös vizsgálat alá venni. Bizonyosabb szabályul lehet tenni a következőt: Mind azon szók, melyek classicus íróinknál és pedig akár régiebbeknél, u. m. Pázmán, Gyöngyösi stb. akár ujabbaknál, u. m. Faludi, Berzsenyi stb. előfordulnak, valamint azok is, melyeket a közszokás kelendőkké tett, a szótárba felvétessenek. A szótárban mindazáltal az egyes szóknál megjegyeztessék, melyik uj, régi vagy avult szó, melyek helyes, vagy helytelen alkotásuak, vidékiek vagy közszokásbeliek s országosak , továbbá mely uj, vidéki vagy elavult szók érdemlik a megtartást s felélesztést. Mi a classicus szókat illeti, azoknak használása által az uj szó bizonyos polgári just nyer, azért is efféle szókat a szótárból ki nem szabad hagyni; de közszokásnak különösen az idegen szókra nézve nem kell fölötte nagy kiterjedést adni, ha azt nem akarjuk, hogy szótárunk minden nyelvek zűrzavarával megterheltessék. Az idegen szók közöl tehát csak azokat kell felvennünk, melyek nyelvünkben régen meggyökerezve, s átalakítva vannak, s minden közembertől érthetők, mint: pintér, templom, kápolna, apostol stb. , vagy amelyekre okvetetlen, ha tán csak ideiglen is, szükségünk vagyon, mint: plvilosohia, passió, character stb., megjegyezvén, hogy némelyek ezek közöl csak kénytelenségből vetettek fel, mihelyt helyökbe jó magyar szó alkottatik, kiirtandók. A műszók közöl (akár tudomány-, akár művészet-, vagy kézműbeliek) fölvétessenek mind azok, melyek vagy eredetiek s köznyelven forognak, vagy ha kölcsönözöttek is, nyelvünk hangejtése szerint módosultak: p. állomány, rendszer, mód, rím, vers, stb. Családok, nemzetek, országok, tartományok, városok, hegyek, vizek, helységek stb. tulajdonneveik, mivel a szófejtegetésben felvilágosítást adhatnak, szinte felveendők, mint: magyar, cseh, Örs, Sajó, Pécs stb. Az új szók közöl felvétessenek mindazok, ha helytelen alkotásuak is, melyek classicus irók által használtattak, vagy köz divatba jöttek, mint péld. lény, modor, lég, s többefféle ; a helyes alkotásuak, ha szinte rosz irók által használtatnak is, mint péld. lény, lényeg ; a helytelen alkotásuak ellenben, s a haszontalanok, melyek sem divatba nem jöttek, sem jobb irók munkáiban elő nem fordulnak, általánosan ki legyenek zárva, ilyen péld. püspöksegedelem (Barczafalvi-Szabótól). Egyébiránt a szótárdolgozóknak, mint a nyelvbeli szók történetíróinak új szókat alkotni, s beigtatni nem szabad, néhol azonban ajánlólag, s nem a többi szók sorában, hanem ezeknek magyarázatiban új szókat javaslatul felhozni megengedtetik. Azelavult s vidéki szóknál azoknak haszonvehetőségére kell figyelemmel lennünk s felvennünk mind azokat, melyek nyelvünk belső történetire nézve nevezetesek, vagy természetének kifejtésére szolgálhatnak, mint péld. pest, tereny (tenyér értet), stb. Szóképzőinket s szótagainkat, ha azok szinte egy betűből állnának is p. o. ó, adó, a szótárból kihagyni nem lehet, mert ezek azon kivül, hogy nagy részint önállók, nyelvünk grammaticai alkotásának s a szóeredetnek kimutatására okvetetlen szükégesek. Megjegyeztetik, hogy ahol a szóeredet kétes, olyannak jelentessék ki a szótárban is; péld. töcis, mely tőböl, de tűböl is eredhetett, hihetőleg emebből, mert a tő inkább tompa, a tű hegyes. Hátra van meghatározni, micsoda alakban vétessenek fel egyes szavaink a szótárba. Erre nézve nyelvünknek a nyugatiakétól különböző természete azt hozza magával, hogy minden szó tiszta törzsökében, azaz ragatlan állapotjában vétessék fel, és ugyan a név a nevező esetben i*