Dátum, 1989. október (1. évfolyam, 129-154. szám)
1989-10-26 / 150. szám
4 ( „A színes fátyol” és a könyvszakma harcai Huszonkilenc esztendeje, hogy a magyar könyvszakma megrendezi az őszi megyei könyheteket. Az idei megnyitót holnap, pénteken tartják meg Mezőtúron, a rendezvénysorozat sajtótájékoztatóját pedig tegnap tartották a TÉKA budapesti székházában. Az idén 17 kiadó 44 műve jelenik meg az őszi megyei könyvhetekre, sokféle korosztály számára. Kezdjük azzal, amelyik nagyanyáink szívét dobbantotta meg: kapható lesz a mű, a „Nagyi szexkönyve”, az iskolából kicsapások egyik legfőbb tárgyi bizonyítéka. Erdős Renée: Santerra bíboros című, mára csak zsenge erotikájú regénye. A deresedő hajú férfiaknak utólag mondhat el történelmi titkokat Winston Churchill gátlástalanul őszinte önéletrajza, A második világháború című két kötetes mű. De ne soroljuk tovább a nemzedéki szempontokat, inkább idézném Czine Mihályt, aki ismertette a kiadványokat, miután lelkiismeretesen elolvasta, vagy legalábbis átlapozta valamennyit. Ennek ékes bizonysága, hogy az egykori híres Váncza szakácskönyv mostani tizennegyedik magyar kiadásáról kiszámította, hogy az eddigi kiadások összes példányszámát egymásra raknánk, akkor a Gellért-hegynél magasabb hegyet rakhatnánk fel. Ugyanakkor jó szemmel vette észre, hogy egy könyvnépszerűsítő rendezvény előtt sokat mondanak a boltok rendelései. Íme néhány adat szembeállítása: Dobai Péter: Lendkerék című művéből .2 700 példányt rendeltek, az Erich Segal: Olivér története című édeskés sikerműből viszont 35 000-et. Alig néhány ezer eladására számítanak Dobos László: Földönfutók című, a felvidéki magyarok sorsáról írott könyvének megrendelése szerint, holott csak az áttelepítettek és leszármazottak legalább százezren élnek Magyarországon. És a mezőgazdaság? Dr. Böő István: Sertés a kisgazdaságban és Miklósné Horváth E.: Baromfi a kisgazdaságban című köteteiből 3 500, illetve 2 500 példányt rendeltek, talán mert tyúkhoz, disznóhoz jobban ért a magyar gazda, meg háziasszony, mint amennyire egy könyvből érteni lehet — gondolják legalábbis. Drucker Tibor a TÉKA igazgatója szerint ezek az arányok világviszonylatban is jellemzőek. Nemcsak a míves és az édeskés irodalom viszonylatában, hanem a szakkönyvek és a szépirodalom szembeállítása során is. Csakhát a kínálatból hiányzik a klasszikus magyar irodalom, de élő irodalmunknak is alig akad képviselője, így aztán két gondolattal zárható ez a tudósítás. Egyik: Magyarországon 1989-ben minden tiszteletet megérdemel a könyvkiadó és könyvterjesztő szakma küzdelme. Másik: a könyvválasztékból legközelebb Somerset Maugham: A színes fátyol című, nálunk már 1925-ben megjelent, egy filmmel világsikerre vitt alkotása áll legközelebb az igényes, mégis népszerű szépirodalomhoz. ,A színes fátyol” a magyar fehér foltokra. Földessy Dénes V___________________________/ ) DÁTUM 1989. október 26. Riport inkognitóbanElmentem a bankomba „Az Ön bankja a Postabank”—hallottam, olvastam számtalanszor a reklámszlogent és láttam a tévében számtalanszor a szolgáltatásokat felsoroló ismertetést Mégis hitetlenként indultam riportra. A Szekszárdi II-es számú Postahivatal homlokzatán is ott a Postabank embléma, alatta a pontos megnevezés: Postabank és Takarékpénztár Rt. Talán elítélendő módon, nem jövetelem céljával kezdtem. — Jó napot kívánok! — szóltam be a tenyérnyi postahivatal harmadik ablakán. A csinos hölgy mosolyogva fogadta köszönésemet, mint később kiderült, a hivatalvezetővel, Barsi Jánosnéval beszéltem. — Segítségre lenne szükségem — mondtam. — Békéscsabáról jöttem ide és megláttam egy mosógépet, amit a feleségemmel már régóta keresünk, de nincs nálam elég pénz. Otthon Békéscsabán egy hónapja váltottam betétszámlakönyvet ötvenezerről és most húszezer forintra lenne szükségem. Tudnának adni? — Természetesen — jött a válasz —, csak kérném a betétszámlakönyvét és a személyi igazolványát. Ez volt a pillanat, ahonnét nem folytatható a játék. Elnézést kérve az eddigiekért újságíró-igazolványomat mutattam. A hivatalvezető továbbra is készségesen válaszolt a kérdéseimre. Mint elmondta, betétszámlakönyv az ország bármely részén váltható, 3200 postahivatalban és a bank saját fiókjaiban, ugyanígy a könyvből bárhol felvehető készpénz. Ha most például sokkal nagyobb összeget, esetleg több százezres, vagy milliós tételt mondtam volna, akkor is lehetséges a kifizetés? — Általában ekkora összeget nem kérnek az ügyfelek, de ha nem lenne annyi pénz a hivatalban, akkor elnézést kérnénk a várakoztatásért és egész rövid időn belül meghoznánk egy nagyobb fiókból. — Ügyfelekről beszél, tehát igénybe vették már a szolgáltatásukat. — Hogyne. Nagyon sokan. Praktikus dolog ez mindenkinek, mert nem kell nagy összegű készpénzt maguknál tartani az utazgató embereknek, ugyanakkor az ország szinte minden helységében, városában, községében — ahol postahivatal van — hozzájuthat a pénzéhez. A nálunk elhelyezett összeg pedig naponta kamatozik, évi tíz százalékkal. — Olvastam a takarékszelvényről is. Arról nem lehet bárhol pénzt felvenni? — Dehogynem. Váltható takarékszelvény is tíz, huszonöt, ötven és százezer forintos értékben. A takarékszelvénynek magasabbak a kamatösszegei, mint a betétszámlakönyvnek, viszont meghatározott időre egytől hat évig kell lekötni. A takarékszelvényt teljes összegben, vagy részben — a teljes ötödéként — lehet kivenni, így arról összesen ötször vehető fel pénz. — Véleményünk szerint tényleg a lakosság legszélesebb körének bankja lesz az Önöké? — Bízunk benne, ezért is tervezzük szolgáltatásaink továbbfejlesztését Év végére bevezetjük, hogy nemcsak készpénzzel, hanem átutalással is elhelyezhető lesz pénz, és várható a bemutatóra szóló betétszámlakönyv kibocsátása is. -Tj /a-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------a\ Az NDK felkínálja termékeit hazánknak ____________________________________! Kell-e a magyar mezőgazdaságnak az NDK-ból származó szállítójárművek, betakarítógépek sokasága? E kérdés merült fel a tudósítóban az NDK 12. külkereskedelmiműszaki napjainak megnyitóján, a KSZE szekszárdi központjában. A kiállítók komoly szándékát — hogy elmélyítsék országuk gazdasági kapcsolatait hazánkkal — mutatta az a tény is, hogy az ünnepi beszédet dr. Robert Köhler általános ipari miniszterhelyettes tartotta, de megjelent a nagykövet és több más illusztris vendég is, Köhler úr beszédében kiemelte, hogy a mostani rendezvénysorozat az első alkalom, hogy a magyar mezőgazdaság fellegváraiban (így!), Szekszárdon és Szolnokon találkozhatnak egymással — és nem Budapesten! — az eladni szándékozók és a potenciális vevők, tehát az NDK mezőgazdasági gépiparának reprezentánsai és a magyar agrárüzemek képviselői. Több mint kilencvenezer haszonjármű, harmincháromezer Robur, ötvenezer Barkas közlekedik útjainkon — mondta —, nem is beszélve a tizenegyezer arató- és cséplőgépről, ami azt mutatja, hogy szoros az együttműködés a két ország érintett gazdasági szférái között — vélte dr. Köhler —, de azért még akadnak javítanivalóink. Lakatos Csaba, a KSZE igazgatója — a következő felszólaló — némi diplomatikus bevezető után azonnal rá is tért arra, ami beárnyékolja a két ország gazdasági kapcsolatait: a tartalékalkatrészek vészes hiányára, a szolgáltatások nem megfelelő voltára. A beszédeket gépbemutató követte, a vendégek a KSZE udvarán tekinthették meg az NDK gépiparának legújabb kínálatát, az új IFA-teherkocsikat, az ,3” betakarítógép-család legfrissebb tagjait és más munkagépeket. Az újdonságok és a meglehetősen visszafogottnak látszó érdeklődés láttán, amely magyar oldalról megmutatkozott, eltűnődhettünk, hogy az első mondatban feltett kérdésre vajon mi a helyes válasz.. Nos, szakértői vélemények szerint az említett berendezések, ha nem is érik el a világszínvonalat—minőségüket, teljesítményüket, komfortjukat tekintve —, de megközelítik azt, s ami a lényeg: harmadannyiba kerülnek, mint a nyugatról származók. Ebből logikusan az következne, hogy az üzemek többsége keletnémet gépet vásárol, hiszen senki sem ellensége saját pénztárcájának, a tények azonban mást mutatnak. Az idei importliberalizálás következtében azok, akik megtehetik, hogy megfizessék a többe kerülő, de jobb és feltétlenül tartósabb gépeket, azok inkább ezt a megoldást választják. Döntésüket pedig legfőképpen azzal indokolják, nem óhajtják vállalni azt a veszélyt, hogy akár egy filléres alkatrész meghibásodása esetén a gépek dologidőben hónapokat álljanak, mert az alkatrészellátás vészesen rossz. A nyugati berendezésekhez viszont „természetesen” tökéletesen megoldott a szervizelés. Számunkra valószínűleg rejtély marad, hogy a keletnémetek vajon miért nem képesek, vagy miért nem akarják megoldani ezt a viszonylag egyszerűen kivitelezhető és megszervezhető feladatot, mint az alkatrészek utánpótlását. Annyit lehet csak tudni, hogy a szocialista német állam gazdaságszervezői még mindig a hosszú távú tervezés bűvöletében élnek, azt már most szeretnék tudni, hogy 1992-ben mennyi pótalkatrészt akarunk vásárolni — amit persze lehetetlen megjósolni —, de arról hallani sem akarnak, hogy a következő két hétben mire lenne szükségük a hazai üzemeknek. Az NDK-beli vezetők most is, mint általában, mindig ígéretet tettek a helyzet javítására, kíváncsian várjuk, hogy mi valósul meg belőle. Az említett kérdése tehát a következő a válasz: kellenének a keletnémet berendezések, de természetesen csak akkor, ha az eladók a megfelelő szintű szolgáltatásokat is képesek lesznek nyújtani hozzájuk. Az NDK műszaki napok péntekig folytatódnak szakmai előadásokkal, vitákkal, szimpóziumokkal Szekszánon és Szolnokon. Wágner Dezső