Dátum, 1990. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-22 / 18. szám

1990. január 22. Társadalom DÁTUM 7 17/ra turulmadár és országzászló Nagykanizsai változások A Nagykanizsai Városvédő Egye­sület javaslatára, a városi tanács hoz­zájárulásával alig öt hónap múlva, jú­nius 3-án, Pünkösd vasárnapján nem mindennapi eseményre kerül sor Nagykanizsán, az egykori Fő utca (ma Lenin út) keleti centrumában lévő Deák téren, ünnepélyes keretek között avatják fel újra a tér egykori ékessé­gét, a turulmadarat és az országzász­lót. A nagykanizsai országzászló és tu­rulmadár eredeti „születését” az aláb­biakban foglaljuk össze: A városi Katolikus Legényegylet 1932. tavaszi közgyűlését követő tár­sas vacsorán Boda Károly tag javasol­ta a Muramenti Végek Országzászlója felállítását. Az ötlet városszerte nagy tetszést aratott. A városi vezetés - dr. Kvátky István polgármesterrel az élen - támogatta a javaslatot. A kivitelezés irányítására Kalmár Zoltán városi épí­tészmérnököt jelölték ki. Az akkor Nagykanizsán szerkesz­tett és nyomtatott Zalai Közlöny felhí­vása révén a városban gyűjtés indult el. Az adományokból 1200 pengőért vásárolták meg Istók János szobrász bronz-alkotását: a 235 kg súlyú, 130 cm magas, 190 cm széles, kiterjesztett szárnyú turulmadarat. A város nőegyeletei Budapesten ké­szítették el a Schütz-ruhatár ajándékát, a díszlobogót. A zászló egyik oldalán magyar címer, másik oldalán pedig Zrínyi címer került elhelyzésre. A sza­lagokat polgári iskolás leányok hímez­ték. A zászlórúd Schloss István könyv­­kereskedő nevéhez fűződik. A mintegy két méter magas talpa­zatra kiscímer került. Az országzászló avatására ritkán látható impozáns ünnepség keretében 1933. június 4-én, Pünkösd vasárnap­ján került sor a Deák téren. A nagy na­pon szerte a városban nemzeti színű zászlók százai tarkították az épülete­ket. Az egyházi felekezetek reggel ün­nepi istentiszteleteket tartottak. A fő­városból indított „Filléres” gyorsvo­nattal közel 1300 érdeklődő érkezett, s megjelent számos előkelőség is. A ragyogó napsütésben a környező utcák torkolatát is megtöltő tízezres tömeg előtt az országzászló tövében elhelyezett tábori oltárnál 11 órakor dr. Simon György katolikus prelátus ka­nonok - a magyar ruhás elemi iskolás kórus, az egyházi vegyes énekkar és a levente zenekar közreműködésével - celebrálta a napi főmisét, amelynek keretében a Himnusz akkordjai mellett szentelte fel az országzászlót. Az ünnepi beszédek során a szóno­kok az igazságtalan trianoni döntést is hangoztatták. A kormányt is képviselő Zala vármegyei főispán, Gyömörey György többek között így fogalma­zott: „Hirdesse ez a zászló a közköte­lességek fokozott teljesítésének szük­ségességét; hirdesse, hogy nem re­ményvesztett, hitehagyott, hanem bi­zakodó, erős magyar nép él e földön... Ez a zászló mindig figyelmeztessen kicsit és nagyot az osztály-, foglalko­zás-, felekezetkülönbség nélküli ös­­­szefogásra...” A Rákosi-korszak megszállottai 1949-ben az emlékművet lerombolták, megkurtítva ezzel a szép Deák teret. Néhány jóérzésű hazafi révén csak a teljes bronz turulmadár és az ország­zászló egy darabkája maradt meg az utókornak a helyi Thury György Mú­zeumban. ' * Az újraavatás előkészületeiről Kar­­mazin­ Józseftől, a városi tanács mű­szaki osztályvezetőjétől, a városvédő egyesület titkárától kértünk és kaptunk tájékoztatást. - Az emlékmű felállítására a Deák tér átrendezése keretében kerül sor. A FORMATERV keszthelyi irodájá­nak két változatban készített terveit még december hóban a város több pontján elhelyeztük, lakossági és tes­tületi visszajelzések céljából. Mindkét tervváltozat első szakaszában szerepel a turulmadár és az országzászló vis­­­szaállítása. Az új talpazat eredeti he­lyére kerül, rajta a helyi Dunántúli Kő­olajipari Gépgyár dolgozói által társa­­­dalmi munkában restaurálásra kerülő turulmadárral. A zászlótartónál válto­zás lesz, ugyanis a kor jelenlegi szelle­mének megfelelően a korábbi egy rúd helyett három árboc elhelyezését ter­vezzük - mondotta. Nagykanizsa polgárai már szorong­va várják az 57. évfordulón, Pünkösd vsárnapján sorra kerülő megható újra­avató ünnepséget Tihanyi István (fotómásolat: Soproni Tibor) A legnagyobb arányú áremelés után „A Magyar Szocialista Párt elnök­sége szerdai ülésén olyan állásfogla­lást fogadott el, amely merőben eltér az eddig megszokott általános megál­lapításoktól. Annak jegyében, hogy az új párt kíméletlenül szembe kíván néz­ni az MSZMP névvel fémjelzett múlt­tal, név szerint is megnevezte azokat a vezető tisztségviselőket, akiket a leg­inkább felelősnek tart a párt elhúzódó válságáért, akik következetesen oppo­nálták a tervezett reformlépéseket Öt közismert név szerepel az állásfogla­lásban: Biszku Béla, Gáspár Sándor, Korom, Mihály, Németh Károly és Pallai Árpád.” (Részlet: Magyar Nem­zet 1990. január 5-i számából.) Ez az állásfoglalás nemcsak félre­vezető - hiszen kizárólag a jelenleg is élőkről szól, mintha az elhunytakat semmiféle felelősség nem terhelné -, de elsődleges célja a közelmúlt fe­lelősségének áthárítása, hiszen nem le­het kétséges, hogy az MSZMP-MSZP uralkodó párt volt és ma is az. Rendkívül népszerű lehet - külö­nösen, hogy közeledik a választás - az ország helyzetéért történő felelősség személy szerinti áthárítása olyanokra, akik ezért ma már sem büntetőjogilag (lásd: új Btk.), sem erkölcsileg nem vonhatóak felelősségre. Ugyanakkor az egész „állásfoglalás” lényege a tel­jes felelősség áthárítása. Magyarország - véleményem sze­rint - békeidőszakban még soha nem volt olyan súlyos gazdasági helyzet­ben, válságban, mint jelenleg. És ezért olyan politikusok, személyek felelő­sek, akik évek óta nyugdíjban vannak? Ez lehetséges, de csak részbeni.]). Ha az ország gazdasági állapotát 1987. december 31. után vizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy az „ál­lásfoglalás” nem említi az azóta eltelt időszakért való felelősséget. És ez a lényeg! Hiszen ebben az időszakban tovább nőtt a külföldi adósság­­állomány, több mint háromszorosára nőtt a költségvetés hiánya, jelentősen romlott az életszínvonal. A mai napig nem lehet tudni, hogy­­ kizárólag 1988-1989. évben mibe került az országnak a jamburgi, tengizi, bős­­nagymarosi beruházás, a külföldi or­A jobboldal címkézi a baloldalt, a bal meg a jobbot. Az egyik ellenzéki a mási­kat, a másik meg viszont. A jelzők egyik csoportjában ez áll: kozmopolita, judais­­ta, burzsoá-liberális. A másik ilyesmiket röptet: nacionalista, antiszemita, kommu­nista kollaboráns. De jelzőt kap a másként gondolkodó, a másik csoporthoz, egyesülethez tartozó. A fiatal minősíti az öreget, az öreg meg a fiatalt. A hivatalnok a szabadúszót és for­dítva. Nem folytatom. Én is címkézhető vagyok. Elég régen élek itt - sajnos, nem sajnos - Kelet-Eu­­rópában. Segítek a címkeaggatóknak. Falusi gyerek, levente, népi kollégista, népi írók neveltje, marxista, kiábrándult marxista, fideista, antiklerikális felvonu­szágok támogatása (Kuba, Vietnam, Laosz stb.), a KGST és sorolhatnám tovább. Mindezekért név szerint ki a felelős az elmúlt kettő évben? Hogyan sikerült - az elmúlt 10 év után - további kettő évvel elhalasztani a tényleges szerkezetváltást? Mibe ke­rült az országnak a veszteséges válla­latok támogatása az elmúlt 24 hóna­pon belül és ezért kik név szerint a fe­lelősek? Az áremelések - véleményem sze­rint - elérték a lakosság tűrőképessé­gének határát az utóbbi kettő évben. Mindez kizárólag az elmúlt 15 év „eredménye” vagy az utóbbi kettő év teljesen elhibázott, kapkodó gazdaság­­politikájáé is? A lényeget tekintve, az elmúlt 1988. és 1989. évben semmifé­le gazdasági előrelépés nem történt. CIMKÉZES ló, kulák-rokon, ’56-os tüntető, a francia kultúra szerelmese, Szoc. Kult, kitünte­tett, bűnbak, osztályvezető, szamizdat-ol­­vasó, Jurta-látogató. Rosszul vagyok, ha a trianoni térképre nézek, könnyezek, ha a Himnuszt éneklem, átkozódom, amiért a rokonságom Beregszászban rekedt, el­gyengülök, ha művelt paraszt­arcot látok, megremegek, ha zsoltárt énekelek. Szégyellem, hogy letagadtam, hogy anyám szepességi német, hogy elhallgat­tam, rokonaim élnek az Egyesült Álla­mokban. Örülök, hogy a fiam otthon van a világ minden táján, hogy az unokám könnye­dén cseveg angolul. Restellem, mert el­sőt folytatódott a visszaesés, a reform állandó hangoztatása és a politikai re­formok megvalósítása mellett. Ezért is az „állásfoglalás”-ban felsoroltak a felelősek vagy esetleg mások? Kik a felelősek azért, hogy az el­múlt 24 hónapban - és jelenleg is - a gazdaságpolitikát az ad hoc intézkedé­sek és főleg a kibontakozástól egyre távolodó monetáris diktatúra pótolja? (Áremelések, vám, adó, valuta stb.) Végezetül: „A kritikai össztűz mér­téke, bármely témában, fordítottan arányos a téma valódi fontosságával” (Murphy). Úgy vélem, az „állásfogla­­lás”-ra mindez azért vonatkozik, mert a valóban fontos az lett volna, hogy az utóbbi kettő év felelősségével foglal­kozzék. dr. Réczei Róbert hallgattam a zsidóviccet feltételezett zsi­dó­ társaságban és internacionalistának mutattam magam párttagok körében. Nem szóltam, amikor mondani kellett volna: nagybátyám szovjet gulágban pusztult el, unokatestvérem Recsken ra­boskodott, apósom meg üldözött kulák volt. • És még elmondom: a legnagyobb ma­gyar gondolkodónak Német Lászlót tar­tom, a hozzám legközelebb álló költőnek Ady Endrét. Rendszeresen olvasom az Ószövetséget, Esterházy Pétert, s mosta­nában Petri Györgyöt. Címkézhető vagyok. Tetszés szerint. Tessék. Debreczeni Tibor

Next