Dátum, 1990. március (2. évfolyam, 51-75. szám)
1990-03-15 / 63. szám
8 DÁTUM I Fiatalok Pulzus címmel jelent meg a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar diákjainak független szemléje. A februári első számot vettük kézbe, aminek mottója: „A demokrácia polgára tudja, hogy kis elnyomásból lesz a nagy, kis szabadságkorlátozásból a nagy zsarnokság...” (Konrád György). Ezúttal az intézet történetét vizsgáló írását idézzük. Tekintettel arra, hogy az elmúlt napokban a valóságtól merőben eltérő „mendemondák” keltek szárnyra a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet múltját illetően, szükségesnek tartjuk a dokumentumokkal kellően alátámasztott tények, adatok közlését. Ugyanakkor e tények ismeretében talán élhetőbbé, elfogadhatóbbá válik a kételkedők számára a marosvásárhelyi önálló, magyar orvosi oktatás létjogosultsága, anélkül, hogy ez valamennyire is sértené a román oktatást. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Felsőoktatási Intézet több mint négy évtizedes múltra tekint vissza. Az intézet 1945-ben a Kolozsváron létesített magyar tannyelvű Bolyai Tudományegyetem orvosi karaként kezdte meg működését Marosvásárhelyen a volt Hadapród iskola épületében a 407/1945-ös törvényerejű rendelet alapján. Az 1948-as Tanügyi Reformot követően intézetünket különválasztották a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemtől, önállóvá lett „Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet” néven, kizárólag magyar nyelvű oktatással. 1945-1962 között az intézetben az oktatás nyelve tehát az eredeti rendeltetésének megfelelően magyar volt, mert magyar nemzetiségi intézményként hozták létre. A román tagozatot 1962-ben az akkori felsőoktatással foglalkozó Ceausescu utasítására alakították meg minden hivatalos közlés nélkül. A korabeli dokumentumokat fellapozva, pontosan követhető a marosvásárhelyi Orvosi Kar sorsa, működése 1948-ig, a már említett Tanügyi Reformig. Ezt követően az intézet működésével kapcsolatos rendeletek és határozatok nem jelentek meg sem a hivatalos közleményekben, sem a sajtóban. Ebből kifolyólag az 1962 utáni időszakot írásos dokumentummal kevésbé tudjuk alátámasztani. Rendelkezésünkre állnak viszont pontos demográfiai adatok is, amelyek félreérthetetlenek: így az 1987/88-as tanévben az ország 6 egyetemén összesen 3292 orvos, fogorvos, gyógyszerész végzett, amelyből a marosvásárhelyi egyetemen 224 hallgató. A 3292 hallgató átszámítva a magyar lakosság országos számarányára (7,9%) 260 magyar hallgatót jelentene, amely viszont meghaladja a marosvásárhelyi egyetemen végzett román – magyar hallgatók összlétszámát (224 hallgató). Az eddigi közös úgynevezett kéttagozatos oktatás (román és magyar előadásokkal és kizárólag román gyakorlatokkal) a magyar tagozat elsorvasztásához vezetett. Ez egyértelműen kitűnik a hallgatók számának alakulásából: 1960-ban az orvosi fakultás végzőseinek száma 143, ebből 129 magyar, 1 román, 13 más nemzetiségű, 1987-ben az orvosi fakultás végzőseinek száma 172, ebből 76 magyar, 88 román, 8 más nemzetiségű. A magyar tagozat hallgatóinak aránya: 1965/66-ban 91%, 1987/88-ban 35%, 1988/89-ben 29,7%. A magyar tagozat sorvasztásának üteme az utóbbi években felgyorsult. Ezt a következő adatok bizonyítják: a jelenlegi orvosi kar évfolyamonként 200-as létszámából a magyar tagozaton a hallgatók száma a következő: VI. éven 80, V. éven 75, IV. éven 57, III. éven 40, II. éven 26,I. éven 16. A fogászati karon a 25-ös létszámból II. éven 2 diák hallgat magyar előadásokat, az I. éven pedig 3. A magyar oktatók száma is jelentősen csökkent, több diszciplínán már egyáltalán nincs magyar oktató. (Pl. biofizika, radiológia, endokrinológia, elmegyógyászat, törvényszéki orvostan.) Az úgymond közös felvételi - amely korántsem biztosította a román és magyar tagozat arányos beiskolázását - azt eredményezte, hogy az 1988/89-es tanévben az orvosi egyetemekre felvett magyar diákok az országos orvostanhallgatók létszámának kb. 2%-át tették ki, amely messze alatta marad a magyarság országos arányainak. Mozogjunk hát mindannyian a valóság talaján! „Ideig-óráig rejtezhet az igazság, de nem bukhat el ideig-óráig rejtezhet az önkény, de nem győz sosem.” (Augustinus) Puskás A. Szemle a marosvásárhelyi Pulzusból A valóság talaján „Arijának nincsenek problémái” J Emil Molt, az NSZK-beli waldorfi Astoria cigarettagyár tulajdonosa 1920-ban iskolát alapított a gyárban dolgozók gyermekeinek. Vezetését Rudolf Steiner tanítóra bízta. Molt és Steiner a gyerekek szociális helyzetét akarta javítani. Az iskola ideája, gyakorlati tevékenysége, működtetése Steiner nevéhez fűződik. Ma több mint négyszáz iskola működik szerte a szövetségi köztársaságban és a világon a Molt-Steiner koncepció szerint. A modell, a szisztéma, máig sok vitára ad okot. Az ellenzők és a mellette voksolók gyakorta veszekednek, noha céljaik azonosak. Mindkét fél azt akarja „ami a gyerekeknek a legjobb”.Anjának nincsenek problémái a nyelvtannal, a szókinccsel és az írásbeli dolgozatokkal. Igaz, „ jobban koncentrál a tanulásra”. Ez a szöveges értékelés állt a 18 éves hölgy bizonyítványában. A Freie Waldorfschulét Mainz-Finthenben módomban állt személyesen is felkeresnem. Tekintve, hogy korábban több évet magam is a pedagógus pályán töltöttem el, így nem teljesen laikusként is, elmondhatom, a látottak tiszteletteljes csodálattal töltöttek el. Ott, Finthenben már az óvodai nevelés is ezen a koncepción alapul. A gyermekek természetesek, ismeretlen számukra a szorongás. A közös tevékenység nagyon közel hozza őket egymáshoz. Zenélnek, korongoznak, makraméznak, sőt, főznek, tapétáznak és meszelnek is, természetesen az elméleti ismeretek elsajátításával párhuzamosan. Meglepően érett alkotásokat láttam a szobrász szekció munkái között Az iskola kamarazenekara is páratlan élménnyel szolgált. Ina Weimpert Wuppertalban diák, Waldorf-növendék. Az ő érdemjegye angolból szintén szöveges értékelésű. Numerikus jegyek itt nincsenek a bizonyítványban. Igaz, más tantárgyakból sem! Van még néhány dolog, ami más, mint az állami iskolákban. A nyugatnémet kisiskolások, hasonlóan a hazaiakhoz, elsőtől negyedik osztályig járnak általános iskolába. Utána választhatnak oberschulét (a felső tagozatnak felel meg), reáliskolát vagy gimnáziumot. Ez tanulmányi eredményeiktől függ. Anja és osztálytársai 12 évig járnak ugyanabba az iskolába Nincs félelmük, hogy megbukhatnak. Nyolc évig ugyanaz az osztályfőnökük, ő tanítja őket mindennap az első két órában, 3-4 hétig ugyanarra a tantárgyra. Ebben az esetben a német nyelvre. Anjáéknak tehát 3-4 hétig németet tanítanak, utána ugyanennyi ideig matematikát, utána kémiát stb. így jobban tudnak a tanulók egy dologra koncentrálni. Igaz, tanáraik is igen sokoldalúan képzettek! Az órarendben olyan tantárgyak is szerepelnek, mint: kertészet, barkácsolás, kórus, zenekar, kézimunka és festés. Kézművesi és művészeti tárgyak állnak a normál teória mellett. Fiúk és lányok együtt vannak a foglalkozásokon. Már az első osztálytól tanulnak angolt és franciát. Játékos módon, dalokkal, kiszámolókkal, versekkel, így éreznek rá a nyelvre. A nyelvtan és a szókincs elsajátítása csak egy későbbi fázisban kezdődik. A 12. osztály végén kapnak csak numerikus számokkal történő értékelést. Ilyetén lezárásuk egy középérettségnek felel meg. A tanulók azután, egy év elteltével tehetnek vizsgát. Bayer - Iskolák szorongás nélkül A mottó: egyszerűen, fiatalosan. Tavaszelőt idézik az üde, virágos-pettyes összeállítások. Színben, mintában, fazonban ízlés szerint kombinálhatók, és ami legalább ilyen fontos, az üzletekben is megvásárolhatók. Felvételünkön színpadra lépés előtt... fotó:kapfinger- f------------------------------------------- Kokárdafény koldus tavasz s vízum nélküli szelek csak csontjaid fénylenek szétroncsolt időből fölcsap a fűből komoly természeted mint tengerek s ózondús dzsungelek világszabadság-jelek Kovács József V___________________J 1990. március 15. Egy kis tavaszi - nyári hangulat! Ötlet Ádámnak, Évának A közkedvelt farmert a tizen- és huszonévesek rendszerint addig viselik, míg alul rojtos, térde rongyos lesz, sőt, így a „sikkes”. A tavaszi szép napokra, illetve későbbre, az üdülés, táborozás, víkendezés idejére készülődve célszerű a képen látható módon átalakítani. Vágjuk le a térd fölött mintegy tíz centivel, s vagy hagyjuk rojtosan, vagy pedig kicsit szegjük föl. Akár egész, akár kétrészes ruha, mi „Évák”, idővel kicsit megunjuk, egyhangúnak tartjuk. Mindjárt másként fest azonban, ha fekete keskeny lakkövvel, bőrövvel díszítjük, amit kétszer lehet lazán a csípőre ejtve magunk köré kapcsolni. Divatüzletekben, butikokban ilyen hosszúságban már kapható, ennek híján azonban magunk is készíthetünk hasonlót: két normál méretűből (az egyik csatjának levételével) egyet fabrikálhatunk. B. K. Közerkölcsök Amikor a honatyák a Parlamentben az új sajtótörvényről vitatkoztak, végül megegyeztek abban, hogy a sajtónak nem szabad a közerkölcsöket megsértenie. Úgy gondolták talán, hogy ezzel elintézték a dolgot, megtalálták a helyes kifejezést Pedig amikor a „közerkölcs” szót kiejtették, olyan ingoványos talajra léptek, melyen lépten-nyomon bokáig, derékig, sőt esetleg nyakig lehet belemerülni az iszapba. Aki csak egy kicsit konyít a művelődéstörténethez, tudhatja, hogy a közerkölcsök korok, országok, társadalmak szerint változtak. A babonás-vallásos „sötét” középkor emberének közerkölcsét nem sértette, hogy a bordélyházak tulajdonosai és örömlányai ugyanolyan elismert céhbe tömörültek, mint a csizmadiák, szabók, pékek és más iparosok, saját zászlójuk alatt még a körmeneteken is felvonultak. A reneszánsz polgárait nem botránkoztatta meg a hölgyek szabadon mutogatott meztlen melle, csak a lábukat kellett hosszú, földig érő szoknyának takarnia. A múlt században még a múzeumok antik szobrainak meztelensége is mély megbotránkozást váltott ki és ezért egyes helyeken utólagosan fügefalevelekkel takarták be nemi szerveiket. És így lehetne sorolni tovább a közerkölcsök változását napjainkig, amikor a strandokon fürdőző nők már alig takarnak el valamit a testükből, az újságokban, képeslapok címlapjain tombol a meztelenség, színpadokon olyan szavakat használnak, olyan jeleneteket mutatnak be, melyekért még alig néhány évtizeddel ezelőtt bezárták volna a színházat. De hát milyenek is ma a közerkölcsök? Mi az, ami a mai átlagember erkölcsi érzékét sérti? Ezt rendkívül nehéz megállapítani, s mert az átlagpolgárok közé tartozik a rózsafűzért imádkozó 80 éves nagymama és a testét pucéran mutogató tizen-huszonéves fiatal hölgy egyaránt. Amitől az egyik elborzad, az a másik számára természetes. Hol található a válaszvonal? És főleg ki állapítja meg, hogy meddig sérti valami a közerkölcsöt a mai normák szerint, és mi az, ami súlyosan vét ellene? Ezeken a kérdéseken nyugati országokban is sokat vitatkoztak már, anélkül, hogy indenki számára elfogadható eredményre juthattak volna. Annyi bizonyos, hogy a szigorú tilalom sehol sem vezetett eredményre. Éppen ellenkezőleg. Amit tiltottak, egyszerre érdekessé vált még azok számára is, akik egyébként rá se hederítettek volna. Ezt először - különös módon - a római pápa vette észre, amikor megszüntette az indexet, azaz az egyház által tiltott könyvek listáját. Az emberek lelkiismeretére bízta, mit olvassanak, mi az, ami megbotránkoztatja őket, ami bűnre csábítja, és mi az, ami nem okoz kárt a lelkükben. A világi életben a skandináv országok találták meg a legjobb megoldást, amikor feloldották a pornográfia terjesztésének tilalmát. Ezekben az országokban nem lehet a közerkölcsöket sajtótermékekkel megsérteni. Aki efféle irodalomra, filmre vagy egyébre vágyik, nyíltan megvásárolhatja elsősorban olyan boltokban, melyek ilyenek árusítására rendezkedtek be, vagy megkeresheti őket a nagyobb könyvkereskedések külön osztályán. Az ismert magyar közmondás szerint „Nem erőszak a disznótor”. Akinek az erkölcsi érzését sérti valamilyen írott vagy képekkel ellátott nyomdatermék, nem köteles megvásárolni. Egy demokratikus ország törvényhozásától el lehet várni, hogy elég türelme van - mondhatná valaki -, de mi legyen az ifjúsággal? A kiskorúakkal? Ezt a kérdést is sokkal egyszerűbben lehetne megoldani, mint ahogy a legtöbb felnőtt gondolná. A gyerekeket ugyanis nem lehet megbotránkoztatni, mert általában mindaddig, amíg el nem jutnak biológiai fejlettségüknek egy bizonyos fokára, a legcsekélyebb érdeklődést sem tanúsítják olyan dolgok iránt, amik bizonyos felnőtteket megbotránkoztatnak. A tiltalom csak feleslegesen felcsigázza érdeklődésüket. A gólyamesék korán már nagyjából túljutottunk, tehát senki sem tarthatja megbotránkoztatónak, ha a gyerekek is tudják, mi a különbség a férfi és nő között, és hogyan születnek a kisgyerekek. Pedig nem is olyan régen még sok felnőtt ezeknek az egészen egyszerű biológiai tényeknek az ismeretét is közerkölcsök elleni súlyos vétségnek tekintette. Mi lehet a teendő? A válasz egyszerű: a közerkölcsök meghatározásában is demokratikusan kell gondolkoni. Eleinte talán nehéz lesz, de meg kell szokni. Vezényi Pál