Dátum, 1990. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1990-03-15 / 63. szám

8 DÁTUM I Fiatalok Pulzus címmel jelent meg a maros­­vásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar diákjainak független szemléje. A februári első számot vet­tük kézbe, aminek mottója: „A demok­rácia polgára tudja, hogy kis elnyo­másból lesz a nagy, kis szabad­ságkorlátozásból a nagy zsarnokság...” (Konrád György). Ez­úttal az intézet történetét vizsgáló írá­sát idézzük. Tekintettel arra, hogy az elmúlt na­pokban a valóságtól merőben eltérő „mendemondák” keltek szárnyra a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógysze­részeti Intézet múltját illetően, szüksé­gesnek tartjuk a dokumentumokkal kellően alátámasztott tények, adatok közlését. Ugyanakkor e tények ismere­tében talán élhetőbbé, elfogadhatóbbá válik a kételkedők számára a marosvá­sárhelyi önálló, magyar orvosi oktatás létjogosultsága, anélkül, hogy ez vala­mennyire is sértené a román oktatást. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Felsőoktatási Intézet több mint négy évtizedes múltra tekint vissza. Az intézet 1945-ben a Kolozs­váron létesített magyar tannyelvű Bo­lyai Tudományegyetem orvosi kara­ként kezdte meg működését Marosvá­sárhelyen a volt Hadapród iskola épületében a 407/1945-ös törvény­­erejű rendelet alapján. Az 1948-as Tanügyi Reformot kö­vetően intézetünket különválasztot­ták a kolozsvári Bolyai Tudomány­egyetemtől, önállóvá lett „Marosvá­sárhelyi Orvostudományi és Gyógy­szerészeti Intézet” néven, kizárólag magyar nyelvű oktatással. 1945-1962 között az intézetben az oktatás nyelve tehát az eredeti rendel­tetésének megfelelően magyar volt, mert magyar nemzetiségi intézmény­ként hozták létre. A román tagozatot 1962-ben az ak­kori felsőoktatással foglalkozó Ceau­­sescu utasítására alakították meg min­den hivatalos közlés nélkül. A korabeli dokumentumokat fella­pozva, pontosan követhető a marosvá­sárhelyi Orvosi Kar sorsa, működése 1948-ig, a már említett Tanügyi Refor­mig. Ezt követően az intézet működé­sével kapcsolatos rendeletek és határo­zatok nem jelentek meg sem a hivata­los közleményekben, sem a sajtóban. Ebből kifolyólag az 1962 utáni idősza­kot írásos dokumentummal kevésbé tudjuk alátámasztani. Rendelkezé­sünkre állnak viszont pontos demográ­fiai adatok is, amelyek félreérthetetle­­nek: így az 1987/88-as tanévben az or­szág 6 egyetemén összesen 3292 orvos, fogorvos, gyógyszerész végzett, amelyből a marosvásárhelyi egyete­men 224 hallgató. A 3292 hallgató át­számítva a magyar lakosság országos számarányára (7,9%) 260 magyar hall­gatót jelentene, amely viszont megha­ladja a marosvásárhelyi egyetemen végzett román – magyar hallgatók összlétszámát (224 hallgató). Az eddigi közös úgynevezett kétta­­gozatos oktatás (román és magyar elő­adásokkal és kizárólag román gyakor­latokkal) a magyar tagozat elsorvasz­tásához vezetett. Ez egyértelműen kitűnik a hallgatók számának alakulá­sából: 1960-ban az orvosi fakultás végzőseinek száma 143, ebből 129 magyar, 1 román, 13 más nemzetiségű, 1987-ben az orvosi fakultás végzősei­nek száma 172, ebből 76 magyar, 88 román, 8 más nemzetiségű. A magyar tagozat hallgatóinak ará­nya: 1965/66-ban 91%, 1987/88-ban 35%, 1988/89-ben 29,7%. A magyar tagozat sorvasztásának üteme az utóbbi években felgyorsult. Ezt a következő adatok bizonyítják: a jelenlegi orvosi kar évfolyamonként 200-as létszámából a magyar tagoza­ton a hallgatók száma a következő: VI. éven 80, V. éven 75, IV. éven 57, III. éven 40, II. éven 26,I. éven 16. A fo­gászati karon a 25-ös létszámból II. éven 2 diák hallgat magyar előadáso­kat, az I. éven pedig 3. A magyar oktatók száma is jelentő­sen csökkent, több diszciplínán már egyáltalán nincs magyar oktató. (Pl. biofizika, radiológia, endokrinológia, elmegyógyászat, törvényszéki orvos­tan.) Az úgymond közös felvételi - amely korántsem biztosította a román és magyar tagozat arányos beiskolázá­sát - azt eredményezte, hogy az 1988/89-es tanévben az orvosi egyete­mekre felvett magyar diákok az orszá­gos orvostanhallgatók létszámának kb. 2%-át tették ki, amely messze alatta marad a magyarság országos arányai­nak. Mozogjunk hát mindannyian a va­lóság talaján! „Ideig-óráig rejtezhet az igazság, de nem bukhat el ideig-óráig rejtezhet az önkény, de nem győz sosem.” (Augustinus) Puskás A. Szemle a marosvásárhelyi Pulzusból A valóság talaján „Arijának nincsenek problémái”­­ J Emil Molt, az NSZK-beli waldorfi As­toria cigarettagyár tulajdonosa 1920-ban iskolát alapított a gyárban dolgozók gyer­mekeinek. Vezetését Rudolf Steiner tanító­ra bízta. Molt és Steiner a gyerekek szociá­lis helyzetét akarta javítani. Az iskola ide­ája, gyakorlati tevékenysége, működtetése Steiner nevéhez fűződik. Ma több mint négyszáz iskola működik szerte a szövetsé­gi köztársaságban és a világon a Molt-Stei­­ner koncepció szerint. A modell, a szisztéma, máig sok vitára ad okot. Az ellenzők és a mellette voksolók gyakorta veszekednek, noha céljaik azo­nosak. Mindkét fél azt akarja „ami a gye­rekeknek a legjobb”.­­Anjának nincse­nek problémái a nyelvtannal, a szókinccsel és az írásbeli dolgozatokkal. Igaz, „ jobban koncentrál a tanulásra”. Ez a szöveges ér­tékelés állt a 18 éves hölgy bizo­nyítványában. A Freie Waldorfschulét Mainz-Finthenben módomban állt szemé­lyesen is felkeresnem. Tekintve, hogy korábban több évet ma­gam is a pedagógus pályán töltöttem el, így nem teljesen laikusként is, elmondhatom, a látottak tiszteletteljes csodálattal töltöttek el. Ott, Finthenben már az óvodai nevelés is ezen a koncepción alapul. A gyermekek természetesek, ismeretlen számukra a szo­rongás. A közös tevékenység nagyon közel hozza őket egymáshoz. Zenélnek, koron­­goznak, makraméznak, sőt­, főznek, tapé­táznak és meszelnek is, természetesen az elméleti ismeretek elsajátításával párhuza­mosan. Meglepően érett alkotásokat láttam a szobrász szekció munkái között Az iskola kamarazenekara is páratlan élménnyel szolgált. Ina Weimpert Wupper­­talban diák, Waldorf-növendék. Az ő ér­demjegye angolból szintén szöveges érté­­kelésű. Numerikus jegyek itt nincsenek a bizonyítványban. Igaz, más tantárgyakból sem! Van még néhány dolog, ami más, mint az állami iskolákban. A nyugatnémet kisis­kolások, hasonlóan a hazaiakhoz, elsőtől negyedik osztályig járnak általános iskolá­ba. Utána választhatnak oberschulét (a fel­ső tagozatnak felel meg), reáliskolát vagy gimnáziumot. Ez tanulmányi eredménye­iktől függ. Anja és osztálytársai 12 évig jár­nak ugyanabba az iskolába Nincs félel­mük, hogy megbukhatnak. Nyolc évig ugyanaz az osztályfőnökük, ő tanítja őket mindennap az első két órában, 3-4 hétig ugyanarra a tantárgyra. Ebben az esetben a német nyelvre. Anjáéknak tehát 3-4 hétig németet tanítanak, utána ugyanennyi ideig matematikát, utána kémiát stb. így jobban tudnak a tanulók egy dologra koncentrálni. Igaz, tanáraik is igen sokoldalúan képzet­tek! Az órarendben olyan tantárgyak is sze­repelnek, mint: kertészet, barkácsolás, kó­rus, zenekar, kézimunka és festés. Kézmű­­vesi és művészeti tárgyak állnak a normál teória mellett. Fiúk és lányok együtt van­nak a foglalkozásokon. Már az első osztálytól tanulnak angolt és franciát. Játékos módon, dalokkal, kiszá­molókkal, versekkel, így éreznek rá a nyelvre. A nyelvtan és a szókincs elsajátí­tása csak egy későbbi fázisban kezdődik. A 12. osztály végén kapnak csak numeri­kus számokkal történő értékelést. Ilyetén lezárásuk egy közép­érettségnek felel meg. A tanulók azután, egy év elteltével tehet­nek vizsgát.­ ­ Bayer - Iskolák szorongás nélkül A mottó: egyszerűen, fiatalosan. Tavaszelőt idézik az üde, virágos-pettyes összeállítások. Színben, mintában, fazonban ízlés szerint kombinálhatók, és ami legalább ilyen fontos, az üzletekben is megvásárolhatók. Felvételünkön szín­padra lépés előtt... fotó:­­kapfinger- f-------------------------------------------­ Kokárdafény koldus tavasz s vízum nélküli szelek csak csontjaid fénylenek szétroncsolt időből fölcsap a fűből komoly természeted mint tengerek s ózondús dzsungelek világszabadság-jelek Kovács József V___________________J 1990. március 15. Egy kis tavaszi - nyári hangulat! Ötlet Ádámnak, Évának­­ A közkedvelt farmert a tizen- és huszonévesek rendszerint addig viselik, míg alul rojtos, térde rongyos lesz, sőt, így a „sikkes”. A tavaszi szép napokra, illetve későbbre, az üdülés, táborozás, víkendezés idejére készülődve célszerű a képen látható módon átalakítani. Vágjuk le a térd fölött mintegy tíz centivel, s vagy hagyjuk rojtosan, vagy pedig kicsit szegjük föl. Akár egész, akár kétrészes ruha, mi „Évák”, idővel kicsit megunjuk, egyhan­gúnak tartjuk. Mindjárt másként fest azonban, ha fekete keskeny lakkövvel, bőrövvel díszítjük, amit kétszer lehet lazán a csípőre ejtve magunk köré kapcsol­ni. Divatüzletekben, butikokban ilyen hosszúságban már kapható, ennek híján azonban magunk is készíthetünk hasonlót: két normál méretűből (az egyik csat­jának levételével) egyet fabrikálhatunk. B. K. Közerkölcsök Amikor a honatyák a Parlamentben az új sajtótörvényről vitatkoztak, végül megegyeztek abban, hogy a sajtónak nem szabad a közerkölcsöket megsértenie. Úgy gondolták talán, hogy ezzel elintézték a dolgot, megtalálták a helyes kife­jezést Pedig amikor a „közerkölcs” szót kiejtették, olyan ingoványos talajra léptek, melyen lépten-nyomon bokáig, derékig, sőt esetleg nyakig lehet beleme­rülni az iszapba. Aki csak egy kicsit konyít a művelődéstörténethez, tudhatja, hogy a közer­kölcsök korok, országok, társadalmak szerint változtak. A babonás-vallásos „sö­tét” középkor emberének közerkölcsét nem sértette, hogy a bordély­házak tulaj­donosai és örömlányai ugyanolyan elismert céhbe tömörültek, mint a csizmadi­ák, szabók, pékek és más iparosok, saját zászlójuk alatt még a körmeneteken is felvonultak. A reneszánsz polgárait nem botránkoztatta meg a hölgyek szabadon mutogatott meztlen melle, csak a lábukat kellett hosszú, földig érő szoknyának takarnia. A múlt században még a múzeumok antik szobrainak meztelensége is mély megbotránkozást váltott ki és ezért egyes helyeken utólagosan fügefaleve­lekkel takarták be nemi szerveiket. És így lehetne sorolni tovább a közerkölcsök változását napjainkig, amikor a strandokon fürdőző nők már alig takarnak el valamit a testükből, az újságokban, képeslapok címlapjain tombol a meztelenség, színpadokon olyan szavakat használnak, olyan jeleneteket mutatnak be, melye­kért még alig néhány évtizeddel ezelőtt bezárták volna a színházat. De hát milyenek is ma a közerkölcsök? Mi az, ami a mai átlagember erkölcsi érzékét sérti? Ezt rendkívül nehéz megállapítani, s mert az átlagpolgárok közé tartozik a rózsafűzért imádkozó 80 éves nagymama és a testét pucéran mutogató tizen-huszonéves fiatal hölgy egyaránt. Amitől az egyik elborzad, az a másik számára természetes. Hol található a válaszvonal? És főleg ki állapítja meg, hogy meddig sérti valami a közerkölcsöt a mai normák szerint, és mi az, ami súlyosan vét ellene? Ezeken a kérdéseken nyugati országokban is sokat vitatkoztak már, anélkül, hogy indenki számára elfogadható eredményre juthattak volna. Annyi bizonyos, hogy a szigorú tilalom sehol sem vezetett eredményre. Éppen ellenkezőleg. Amit tiltottak, egyszerre érdekessé­ vált még azok számára is, akik egyébként rá se hederítettek volna. Ezt először - különös módon - a római pápa vette észre, amikor megszüntette az indexet, azaz az egyház által tiltott könyvek listáját. Az emberek lelkiismeretére bízta, mit olvassanak, mi az, ami megbotránkoztatja őket, ami bűnre csábítja, és mi az, ami nem okoz kárt a lelkükben. A világi életben a skandináv országok találták meg a legjobb megoldást, ami­kor feloldották a pornográfia terjesztésének tilalmát. Ezekben az országokban nem lehet a közerkölcsöket sajtótermékekkel megsérteni. Aki efféle irodalomra, filmre vagy egyébre vágyik, nyíltan megvásárolhatja elsősorban olyan boltok­ban, melyek ilyenek árusítására rendezkedtek be, vagy megkeresheti őket a na­gyobb könyvkereskedések külön osztályán. Az ismert magyar közmondás szerint „Nem erőszak a disznótor”. Akinek az erkölcsi érzését sérti valamilyen írott vagy képekkel ellátott nyomdatermék, nem köteles megvásárolni. Egy demokratikus ország törvényhozásától el lehet várni, hogy elég türelme van - mondhatná valaki -, de mi legyen az ifjúsággal? A kiskorúakkal? Ezt a kérdést is sokkal egyszerűbben lehetne megoldani, mint ahogy a legtöbb felnőtt gondolná. A gyerekeket ugyanis nem lehet megbotrán­koztatni, mert általában mindaddig, amíg el nem jutnak biológiai fejlettségüknek egy bizonyos fokára, a legcsekélyebb érdeklődést sem tanúsítják olyan dolgok iránt, amik bizonyos felnőtteket megbotránkoztatnak. A tiltalom csak feles­legesen felcsigázza érdeklődésüket. A gólyamesék korán már nagyjából túlju­tottunk, tehát senki sem tarthatja megbotránkoztatónak, ha a gyerekek is tudják, mi a különbség a férfi és nő között, és hogyan születnek a kisgyerekek. Pedig nem is olyan régen még sok felnőtt ezeknek az egészen egyszerű biológiai té­nyeknek az ismeretét is közerkölcsök elleni súlyos vétségnek tekintette. Mi lehet a teendő? A válasz egyszerű: a közerkölcsök meghatározásában is demokratikusan kell gondolkoni. Eleinte talán nehéz lesz, de meg kell szokni. Vezényi Pál

Next