Debreceni Szemle, 1928 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1928 / 9. szám - Nánay Béla: Bánffy Miklós, Szabó Mária, Tabéry Géza
Nánay Béla, Bánffy Miklós, Szabó Mária, Tabéry Géza. 537 súlyos kérdéseit veti fel : a föld, a magyar sors, a középosztály, a frázisok (melyek Gyulai szerint Mohácsnál többet ártottak) kerülnek egy tiszta lélek megfigyelése alá. De vizsgálja az egyéniség, a nő sorsát is ; tágabb körben a tömeglélek s az emberiség problémáit. A kérdésekkel szembenéz s a legemberibb megoldásokat keresi. Jól megfigyeli és rajzolja a vidéki társaságot ; meleg érzéssel állítja olvasói elé Ágnes, Sziráky s a béresgazda alakját. A regény etikai értékeivel szemben tehertétel az anyagpazarlás. Az író feladata ma a legkevesebb anyag felhasználásával a legmagasabbnak legtisztább kifejezését adni. Szabó Mária azonban sok gondot fordít családi apróságok, rokonságok magyarázgatására, mákszemrények feljegyzésére, súlytalan jelenetek kidolgozására, leírásokra. Ezek azok a szalagok, csipkék, gombok, díszek a regényen, amelyek a modern női ruháról már eltűntek. Az Appassionato, (1926) Szentmiklóssy Mártája is Ágnes-fajta erős leány, tele földszeretettel. De gavallér apja és kapzsi nagybátyja elszedtek tőle mindent. Ám van ereje és jobb napokban, kész cél nélkül szerzett tudása. Könnyű lélekkel vállalja a küzdelmet : öccsét, a világ legnehezebben kezelhető gyermekét és magát munkával eltartani. Pedig a divatszalonban meg kell birkóznia a „kenyéradó“ szeszélyeivel s munkástársai úr gyűlöletével. De Márta a gyűlöletet betegségként kezeli, jósággal felel rá. Ez a hitvallása : „Igazi szépség esősorban a jóság. A lélek szépsége. Mert nemcsak tájak, képek, szobrok és könyvek vannak a világon, hanem érző, örülő és szenvedő emberek is. Ezeknek a szeretése, a mások örömében osztozás, a szent segíteni vágyás a legörökebb szépség.“ Ez a szent érzése győz a gyűlöleten. Ez dönti el élete további sorát. Először volt közvetlenséggel és gyöngédséggel tárja fel lelkét Szécsy László előtt , míg a szomszéd teremben Beethoven Appassionatáját zongorázza egy művész —, mert emberi érzése diktálja, hogy legyen jó a szerencsétlen vakhoz, akivel véletlenül találkozott. A szent segítenivágyás szerelemmé erősödik s Szécsy feleségévé lesz. De az esztéta-lélek önző, — hiszen az esztétaságban sok az önzés — kételkedő, durva. Felesége megoperáltatja, hogy a látással visszaszerezze házuk nyugalmát. De a férj türelmetlen ; nem hiszi, hogy Márta szép, holott lelke a szépségre szomjas ; idő előtt letépi szeméről a kötést. Látja Mártát és annak szépségét s aztán örökre megvakul. De ezután feleségét fiatalnak, szépnek, jónak látja, tudja s ezután minden percük az eljött boldogságé. Az Appassionata magán viseli a „Felfelé“ című regénnyel való rokonságát ; sok szépség is van benne, pl. Márta emberiessége a műhelyben, az a gyöngédség, amellyel nemet mond Morvainak, első beszélgetése Szécsy Lászlóval stb. , mégis mögötte marad. A mesét nem tartja az író fegyelmezetten a kezében s a történetet nem tudja lezáró keretbe foglalni. Magamtól—másokig (1926) novellás kötet. A tiszta jóság egyszerű, közvetlen vallomásai ezek a novellák. Szociális ellentétektől elválasztott, gyűlölettől acsargó embereket von megfigyelésébe. Éles tekintettel hatol lelkükbe, le a tudat alá, de nem ítélni, hanem megérteni. Fájó szeretettel látja őket. Aztán megmutatja az ellentéteket össze-