Debreceni Szemle, 1997 (5. évfolyam - Új folyam, 1-4. szám)

1997 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Nyyssönen, Heino: A múlt politikai eszközeként. Finnország 1918-as és Magyarország 1956-os eseményeinek összehasonlítása

Heino Nyyssönen következményei lehetnek most a közelmúlt új értelmezéseinek. Vannak akik ar­ról beszélnek, hogy a kutatói légkör szabaddá vált a Szovjetunió összeomlása után. A szavak és a dogmák relatívvá váltak vagy éppen új jelentéseket keres­nek számukra. Milyen mértékben vezethet például a „Finnlandisierung” kuta­tása új keleti politikához? Az új értelmezések legalábbis rálátást eredményeznek Kekkonen korára, és számot vetnek a Szovjetunióhoz fűződő viszonnyal, vala­mint a „Finnlandisierunggal”, amelyekhez a függetlenné válás kérdése is kap­csolódik. A különböző terminusok nem képesek politikai szenvedélyeket ébreszteni Finnországban az 1990-es években. A szabadságharc névnek megpróbáltak vala­miféle revánsot adni, de határozottan általánosan elfogadják a dolgok több­értelműségét. Megértik, hogy az eseményeknek az interpretálótól függően több nevük van. Nem csak nemzeti múlt létezik. Sok név ad szempontot a múltnak, gazdagítja és értelmezi a múltat, amely­ben azt gondolják, lehetetlen megtalálni az egyértelműen egyetlen igazságot. Jari Ehrnroothnak az a véleménye, hogy 1918 első felével kapcsolatban az esemény­nevekről való vitatkozás már egy az egyetértésre való nem ésszerű törekvést tük­röz. Az egyetértéssel teremtették meg a nemzeti identitást, ami a jóban és a rosszban egyaránt az egyformaság erőteljes nyomásaként volt jelen, így a történelemírás és különösen azok íróinak politikai feladatának a nem­zeti identitás megteremtése és fejlesztése bizonyult. Úgy gondolták, hogy a fé­nyes múlt valamilyen összetartó erő, amellyel a „nemzetek közé” lehet emel­kedni vagy meg lehet maradni nemzeteknek az egyesülő Európában. Különösen a volt szocialista országokban nagyon erős manapság az ilyen új kollektív tör­ténet keresése. Finnországban az identitás új szakaszát képviseli — remél­hetőleg — az, hogy több értelmezés jogosultságát támogatják. A kis történetek történelméről beszélnek, és valószínűleg az az idő lejárt, amikor az egész nem­zet szereplő volt. Magyarországhoz hasonlítva a hatalom és a történelemírás változásai Finn­országban nem voltak olyan drámaiak. Mindamellett a történelemírás kötve volt és van a hatalomhoz és a saját korához is. Az értelmezésekhez tartozó nevek első­sorban a különböző szimbolikus jelentéseket és a nemzeti identitást érintették. Azt képzelték, hogy valamely eseményt meg lehet határozni objektívan, bár a külön­böző nevek mégis előnyöket és hátrányokat jelentettek a különböző szereplőknek. A szimbolikus jelentéseken kívül a múlt elnevezéséből anyagi haszon is szár­mazhat, mint például a különböző kárpótlások fizetésében. Finnországban az 1918-as kutatások politikai következménye a „fehér” Finnország legitimációja, a konszenzus szellemű nemzeti identitáspolitika, az elsősorban a kommunistákhoz kapcsolt elkülönülési politika és a külpolitikai doktrína. A nemzeti identitás most ismét átalakulóban van. Jelenleg az Orosz­országtól és a Szovjetuniótól eltávolodó nyugatosítás politika, a „Brüsszel előtti hasra vágódás politikája” jöhetne szóba.

Next