Debreceni Szemle, 2007 (15. évfolyam - Új folyam, 1-4. szám)

2007 / 4. szám - A FOLYÓIRATOK BEMUTATKOZÁSA - Kulcsár-Szabó Ernő: A közelség távlatai. Debreceni folyóiratok az ezredfordulón

Kulcsár-Szabó Ernő váltotta válaszok arányos konstellációiban. Ilyenkor rajzolódik elő példaérvény­­nyel többek közt az is, kik gondolkodnak élő s ezért a problémamegoldó poten­ciált újra meg újra próbára tevő összefüggésekben és kik tekintik ugyanazt le­zárt, egyszer s mindenkorra „rendezett” tudományos kérdésnek. Éppen nem deb­receni szerző tollából ugyan, de az ő hivatkozásában jelenik meg talán a leg­meggyőzőbben az a tudományfelfogás is, amely úgyszólván az egész Szemle szerkesztési koncepcióját kifejezhetné: „Azt remélem - írja 1988-ban Freeman Dyson -, sikerül majd bebizonyítani, hogy a fizika világa is olyan kimeríthetet­len, mint a matematikáé. Néhány részecskefizikus kollégánk azt gondolja, hogy egyre közeledünk a természet alapvető törvényeinek teljes megértéséhez. Az el­múlt tíz évben valóban óriási volt a fejlődés. Ennek ellenére azt remélem, hogy a fizika legvégső törvényeinek megtalálása ugyanolyan illúziónak fog bizonyulni, mint a matematikában a formális logikai állítások eldönthetőségi problémájának fogalma.” (Debreceni Szemle, 2004/1.) A Debreceni Szemle vélhetőleg ennek a szemléletmódnak a fedezetével testesíti meg a gondolati tájékozódás legjobb ér­telemben vett kiegyensúlyozottságát. És ebbe éppoly problémátlanul illeszkedik bele a határon túli magyar tudományosság iránti elkötelezett, támogató érdeklő­dés, mint a tudományok sorsának egészét érintő globalitáselvvel, a világ szelle­mi kérdéseire adott allopoietikus gazdasági válaszokkal folytatott vita dokumen­tumai. Mindez olykor, igen szerencsés módon, olyan kivételes és átfogó tájéko­zottság és kulturált írásmód támogatásával, amely a Szemlében elsősorban Be­­rényi Dénes autentikus szövegeinek sajátja. Aki e lapok majdani olvasójaként a Debreceni Disputa helyét keresi az ezred­forduló kulturális archívumában, bizonyos értetlenséggel tapasztalja majd, hogy az Élet és Irodalom egyetlen potenciális „versenytársa” olyan különös vissz­­hangtalansággal látta el igen magas színvonalon a maga szellemi hivatását, hogy az legfeljebb művi körülményekkel magyarázható. Tudható itt ma persze, kivált a nevezetes heideggeri „távirányított vélemény-előállítás” korában, hogy az or­szágos és a regionális közti megkülönböztetés többek közt a terjesztés, forgal­mazás, átfogóbban: a mediális továbbítás technikai feltételrendszerének a függ­vénye is. Még ha mindez így is van a Debreceni Disputa esetében, ám pusztán attól, hogy töredékét sem éri el az ÉS olvasói tábora nagyságrendjének, szellemi horizontja nem hogy szűkösebb („regionálisabb”) volna a népszerű kultúrfóru­­ménál, hanem nála némelykor pontosabban artikulálja a tágasságot. Tágasságot és szakszerűséget abban az értelemben is, hogy a kulturált publicisztikát nem új­ságírói (s kivált nem harcos politikai) ügynek tekinti, hanem csak tényleges szel­lemi-szakterületi háttérrel művelhető értelmiségi műfajnak. Félreértés ne essék, nem politikamentességet jelent a nyelvi-tartalmi igényességnek ez a fajtája, hi­szen a Debreceni Disputa a legutóbbi választások idején sem vonta ki magát az eszmecseréből s nem színlelte a folyamatok fölé emelkedett politikai szakítás elvileg is lehetetlen pozícióit. Mégis képes volt olyan szakszerűen orientáló ér­telmiségi álláspontok megnyilvánítására, amilyeneket az országos hetilapban

Next