Debreceni Szemle, 2012 (20. évfolyam - Új folyam, 1-4. szám)
2012 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Szabadfalvi József: "Az állam legfőbb dísze"? Szuverenitás-integrációk a múlt század első felében
„AZ ÁLLAM LEGFŐBB DÍSZE”? 113 legjelentősebb közjogásza, Concha Győző (1846-1933) bevett meghatározásáról, mely szerint az állam szuverenitása nem más, mint „az államnak önnön akarata fölötti uralma”. A szuverenitás jellemzői közül Concha a korlátlanságot, a kizárólagosságot, az oszthatatlanságot, vagy másképp az egységességet és a felelőtlenséget emeli ki. Ennek alapján fogalmazza meg, hogy „az állam magát akaratának tartalmára más által korlátoztatni nem engedheti”,4 illetve „az állam akaratának alanya csak bizonyos állami személyiség lehet”,5 továbbá, hogy „egy államnak egy időben egy czélra vonatkozólag csak egy akarata” lehet,6 végül „kizárja, hogy a szuverén annak gyakorlásáról más akaratának feleljen, számoljon”.7 Mindezekből maga állapítja meg, hogy a szuverenitás valójában „tény” és nem jog, melyben az „államszemélyiség életmegnyilvánulását” látja. Concha organikus felfogása hosszú évtizedekre meghatározta az elmúlt századfordulót követően a közjogi, politikai irodalomban az államhoz és a szuverenitás problematikához való viszonyulást. Lényegében Conchához hasonló felfogást vallottak egykori tanítványai, így Balogh Arthur (1866-1951), vagy később Krisztics Sándor (1890-1966) is. Balogh Arthur szerint „a szuverenitás az állam feltétlen akaratelhatározási szabadsága, akaratának jogilag semmi által meg nem kötöttsége és ezen akaratnak feltétlen érvényesülése.” Véleménye szerint a szuverenitás fogalmát nem az elvont állambölcseleti vizsgálódásokból lehet levonni, hanem az alkotmánytörténeti fejlődés során konkrét tényekben tapasztalható valóságból kell megállapítani. Három évtizeddel később Krisztics Sándor Conchának ajánlott monográfiájában deklaráltan professzora interpretációs keretében tárgyalja a szuverén hatalom tulajdonságait, így ő is a szuverén hatalom korlátlanságáról, kizárólagosságáról, egységességéről (oszthatatlanságáról és felelőtlenségéről szól. Krisztics ugyanakkor kiemeli a szuverén hatalom „ténylegességének” a megkerülhetetlenségét, hiszen e nélkül a de jure szuverenitás elvesztheti jelentőségét. Az elmúlt századforduló jeles közjogászai közül Kuncz Ignácz (1841-1903) és Nagy Ernő (1853-1921) meghatározásait is érdemes kiemelni, akik szellemiségükben inkább a 19. század végi, mintsem a 20. század eleji szemléletmódot tükröző álláspontot foglalnak el. Jól jellemzi ezt az attitűdöt Kuncz megállapítása, amikor így fogalmaz: „A mai világtörténeti helyzet - írja 1902-ben megjelent művében - politikai jellegét a népsouverainetásnak alkonyodó és a nemzetsouverainetásnak kelő napja képezi.”10 Az állami szuverenitást, mint a legfőbb hatalmat - felfogása szerint - a „hibázhatatlanság” jellemzi, továbbá a „legfőbb souverain hatalomnak az is a lényegéhez tartozik, hogy az nemcsak hatáskörén belől teljes szabadsággal cselekszik (mert utóvégre jogkörén belől ) Concha Győző: Politika. I. köt. Alkotmánytan. Eggenberger-féle Könyvkereskedés, Budapest, 1895. 244. o. 4 Uo. 5 Uo. 248. o. 6 Uo. 249. o. 7 Uo. 253. o. 8 Balogh Arthur: Az állam tudománya (Politika). I. köt. Alkotmánytan. Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1909. 87. o. 9 Krisztics Sándor: Politika. 1. köt. Alapvetés - Társadalomtan. Államtan - Alkotmánytan. Franklin Társulat, Budapest, 1931.370-375. o. 10 Kuncz Ignácz: A nemzetállam tankönyve. Stein János M. Kir. Egyetemi Könyvkereskedése, Kolozsvár, 1902. 184. o.