Debreczeni Ujság, 1932. november (36. évfolyam, 247-270. szám)
1932-11-03 / 247. szám
a Hallgassa meg Ön is Hacsek és Sajó véleményét a szagtalanul elégő, nem kormozó, magas hőfokú Salgó és dorogi brikettről Meghallgatható ma este a VIGMOZGÓBAN Salgó és dorogi brikett Kapható a képviseletnél, Selmschsky János és Tsa. cégnél. Telefon: 12—48., 12—62., továbbá minden szénkereskedésben . akarja a pénzngyi kérdéseket olyan mereven kezelni, mint az előző kormmányok. Biztos tudomása szerint a jövő héten Budapesten nagyon komoly tárgyalások indulnak hogy ez a bőséges és új hitel rendelkezésre is álljon Javasolja, hogy a takarékossági bizottság az insegakcióra szükséges, illetőleg a cselekvő hátralék mobilitására szükséges hitel rendelkezésre állítása érdekében intézzen felterjesztést a kormányhoz. felirat a kormányhoz a hitelpolitika megváltoztatása érdekében Vásáry István polgármester. Az Osztrák-Magyar Bank annak idején közvetlenül is adott hitelt a városnak. A Magyar Nemzeti Bank ezt a helyes utat nem követte, s nem azt kívánja, hogy a Nemzeti Bank fedezetlen bankjegyekkel elégítse ki a hiteligényeket. A statútumok szerint a Nemzeti Banknál 24% arány s devizafedezetnek kell lenni. E pillanatban még mindig 70 millió pengő értékű bankfevet bocsáthatna forgalomba anélkül, hogy a statútumokban megállapított bankjegymennyiséget túllépné. Infláció nélkül még ma is nagy összegeket lehet forgalomba hozni. Miután azonban a Nemzeti Bank 70 milliót tartalékol, ugyanilyen politikára kényszeríti a több pénzintézeteket is. A Pesti Hazai Első Takarékjelentésébőlmegálladta, hogy ez a bank is nagy összegeket tartalékolt és vont el a gazdasági élettől. Magyarország tőkeszegény ország, de tőkét csak munkával lehet teremteni. Javasolta tehát, hogy a bizottság állapítsa meg a gazdasági élet bajait s mutasson rá arra, hogy ezeket a bajokat a jelenlegi fegyintézeti szabályokkal meggyógyítani nem lehet. Kérjék fel a kormányt, hogy keressen ezen a téren olyan megoldási módokat amelyek talán újszerűnek látszanak, de amelyek az újszerű viszonyokhoz alkalmazkodnak. Addig is a bankstatutumok 58. szakaszát igyekezzék a kormány kiterjesztője, értelmezni, vagy oly szabályok megalkotásával lehetővé tenni, hogy a Nemzeti Bank a gazdasági élet hiteligényeit kielégíthesse. A takarékosság bizottság a polgármester javaslatát el is fogadta. Bűvészkedés a városi nyomda költségvetésével Ezután a városi nyomda időközben módosított és redukált költségvetését tárgyalták. Az első tervek szerint körülbelül 52.000 pengőshiány lett volna a nyomdánál. A télieket azonban addig forgatták, csűrték-csavarták, míg végre nagy nehezen kihoztak 1000 pengő körüli várható nyereséget. Kérdés persze hogy ez a nyereség be is fog-e folyni valamikor? A nyomdai költségvetést a takarékossági bizottság vita nélkül elfogadta. Vita a gáz és villanyárak csökkentéséről A világítási vállalat költségvetését és az ennek megvizsgálására kiküldött bizottság jelentését Rimanóczy Béla igazgató ismertette. A bizottság többek között megállapítota, hogy a vállalat a házipénztárba beszolgáltatandó jövedelemből az utóbbi években 1.100.000 pengőt nem szolgáltatott be. Javasolja a bizottság, hogy ezt az összeget hagyják meg a vállalatnál olyformán, hogy ebből 2.000.000 pengőre emeljék a vállalat alaptőkéjét. Szükség van a vállalat elavult üzletszabályzatának módosítására is. Az albizottság foglalkozott a gáz ár leszállításával is és javasolta hogy a gáz árát 26-ról 22 fillérre szállítsák le. Ez ugyan látszólag 48.000 pengő bevételi elmaradást jelent, de remélni lehet, hogy olcsóbb egységárak mellett a fogyasztás emelkedni fog. Javasolta a bizottság, hogy a városi tisztviselők 14 filléres , kedvezményes egységárát tartsák fent. A bizottság javasolta, hogy az üzletvilágítás 60 filléres egységárát ne csökkentsék, ellenben a kirakatvilágításra szolgáló áram árát 30 fillérről 28 fillérre mérsékelték. Csökkentik a motorikus áram egységárát is, éspedig olyformán, hogy 1000 kilowatt fogyasztása esetén 5%, 2000 kilowattnál 10%, 5000 kilowattnál 15 százalék, 10.000 kilowattnál 20 százalék, 20.000 kilowatt fogyasztása esetén 25 százalék kedvezményt adnak. Végül javasolta a bizottság, hogy a közvilágítási lámpákat este 11 óra helyett csak éjjel 12 órakor oltsák el. Több felszólalás után a bizottság elfogadta a világítási vállalat költségvetését. Kimondotta, hogy a váz egységárát 22 fillérben állapítja meg. A nagy fogyasztók külön kedvezményét egyelőre levették a napirendről. Az órabérek mérséklésének ínyét szintén elfogadták és kimondták hogy az árammérők bérét 40 fillérre mérséklik. A legközelebbi ülés pénteken délután 4 órakor lesz. DEBRECZENI ÚJSÁG 1932 NOVEMBER 3. CSÜTÖRTÖK Szilicei Várady Gyula előadása A Katholikus Népszövetség debreceni csoportja november 6-án, vasárnap délelőtt 11 órakor ismeretterjesztő előadást tart, melynek keretében Szilicei Várady Gyula nyug. plébános fog felolvasást tartani. Ismerve az előadó nagy tudását és élvezetes előadását, a csoport nyomatékosan hívja fel erre a tagok figyelmét. A kereskedelmi miniszter árdrágítás miatt feloszlatott két kartelt Budapest, november 2. A kereskedelmi miniszter a sodronyfonat-kartel s egy kőanyagszállító kartel feloszlatása tárgyában a következőket közli: Az öt legnagyobb hazai sodronyárugyár még tavaly kartelmegállapodást létesített és ezzel kapcsolatban sodrony szövetek és sodrony fonatok árát kb. 15 százalékkal felemelte. Vizsgálat indult meg a kartel ellen. Ennek során a kereskedelmi miniszter a kartel-bizottsággal egyetértésben azt a felfogást juttatta érvényre, hogy a kartel az ár alakulását a fogyasztóközönség hátrányára szabályozza és így nem egyeztethető össze a közgazdaság és közjó érdekeivel, miért is a kartel feloszlatása iránt közérdekű kereset megindítását látja indokoltnak. A kereskedelmi miniszter közölte ezt az érdekeltekkel, akik ennek folytán a mai napon bejelentették a kartelek megszüntetését. Hasonló módon szűnt meg az a kartel is, amelyek hazai kőbányát létesítettek hazai kőanyag szállításra. ■ '■■Ma—— % MM—— ■un Károlyi Gyula gróf lemondott mandátumáról Székesfehérvár, november 2. Károlyi Gyula gróf volt miniszterelnöki,borszállási birtokáról levelet intézett Széchenyi Viktor gróf fejérmeevei főispánhoz, amelyben közölte, hon székesfehérvári mandátumáról lemond. — Mandátumomat — írta Károlyi Gyula — most visszaadom a város hazafias közönségének, mert nincs szándékom a jövőben a politikai életben aktív rész lenni. A levél vétele után a főispán kedden délelőtt tizenegy órára értekezletre hívta meg a város politikai vezetőit. Az értekezleten azt ajánlotta, hogy a megüresedett mandátumot kínálják fel Hóman Bálint kultuszminiszternek. Csitáry G. Emil polgármester táviratban rögtön fel is ajánlotta a mandátumot a kultuszminiszternek. A napokban dől el, lesz-e a kultuszminiszternek ellenjelöltje vagy sem. • • Öngyilkosságot követett el Budapesten egy fiatal házaspár Budapest, november 2. Szerdán reggel az egyik Üllői úti lakásban, fürdőszobájukban holtan találták dr Vajay Endre OTI ső titkárt és feleségét. A házbeliek erős gázszagra lettek figyelmesek s miután a lakásból senki sem jelentkezett az érdeklődésre, felnyitották a szobát. A gázkályha csövéből még mindig ömlött a gáz, a sezlonon pedig ott feküdt már életlenül a fiatal pár, mindketten még az éjszaka folyamán meghaltak. A tragikus végetért házaspár tizenhárom nappel ezelőtt esküdött meg s látszólag boldogan éltek. A hátrahagyott bucsúlevélből azonban kiderült, hogy a férfi súlyos idegbajban szenvedett s ezért határozta el magát az öngyilkosságra, felesége pedig nem akart nélküle élni és közös elhatározással követte férjét a halálba. -- Wat—lirwwinwimw—■—■■■ ■ A debreceni Jótékony Nőegylet műsoros estélye Holnap, pénteken este 8 órakor lesz a Nőegylet műsoros estélye az Arany Bika dísztermében. A műsoros est magas színvonalú műsora magasan kiemelkedik a mindennapi öszszejövetelek közül. A mai időkben mindenkit érdeklő gazdasági kérdésről dr Kovácsné Tüdős Ilona közgazdasági írónő, Debrecen egyik kiváló szülötte tart előadást. Érdekességet kölcsönöz az estélynek, hogy három csoportban, mint Versbokrétában bemutat a debreceni költők közül tizenkettőt, még pedig úgy, hogy dr Szondy György nőegyleti titkár bevezető szavakat mond s azután részben szavalattal, részben megzenésített költemények eléneklésével élvezni fogják Tóth Árpád, Baja Mihály, Benke Tibor, Fényes Jenő, Benyovszky Pál, Gulyás Pál, Juhász Géza, Oláh Gábor, Liszt Nándor, Király Tibor, Zivuska Andor és Térey Sándor költeményét bemutatni. A szavalók: Markovicsné Csűrös Ferike, Fáy Árpádné úrnők, Tóth Kató és Tuster Jolánka úrleányok, valamint Benke Tibor, Farkas Pál, Kertész Dániel, a KIÉ kórus, továbbá Oláh Emil joghallgató, aki a dalokat fog énekelni. Nagy vonzó erővel hat a műsoros estély műsorában az, hogy bemutatja a legújabb táncokat Debrecen társadalmának egyik legelőkelőbb kolonja, így dobogóra jut a tap-trot Birinyi Manci, az angol keringő Bónis Malvin, a biguin Noszlopy Éva, a charleston-tap Pápay Irénke, a rumba F. Szabó Mimia, a tangó Vidori Böske urleányok és partnereik művészi lejtésében. Ennek a táncbemutatónak méltó koronája, egyszersmind a műsor utolsó száma magyar tánc, amelyet Vásáry Anna urleány és Kardos Géza mutat be klasszikusan. A műsort pontosan nyolc órakor a híres Kollégiumi Kántus nyitja meg Csokonai-dallal. Az egyes számok alatt az ajtók zárva lesznek. Jegyek még kaphatók Springer József papírüzletében 2 és 1 pengő és 50 filléres árban. Őszi szükségleteit legelőnyösebben a Takarékosság könyvecskéjével való vásárlás útján szerezheti be. Könyvecske igényléssel forduljon a „TAKARÉKOSSÁG" irodájához, Debrecen, Deák Ferenc utca 6. szám.