Debreczeni Ujság, 1932. november (36. évfolyam, 247-270. szám)

1932-11-20 / 262. szám

I. —■ Dr. Bókay Zoltánná felhívása a társadalomhoz. Az egyetemi gyermek­­klinika karácsonyfa-ünnepélyét ez évben is meg szeretné rendezni, mely annyi szegény, kis, beteg gyermeknek okoz el nem múló örömet. A jószivü emberba­rátokhoz, különösen, kiknek gyermekei már gyógyulást nyertek, intézzük felhí­vásunkat: amennyiben nélkülözhető já­tékszereik, vagy ruhaneműik volnának, esetleg pénzbeli adománnyal járuljanak hozzá beteg gyermekeink ezidei kará­csonyi örömeihez is. Az adományokat a gyermekklinikára kérjük küldeni. — A Katholikus Népszövetség kultur­délutánja.. Jelentettük, már, hogy a Katholikus Népszövetség debreceni cso­portja ismeretterjesztő előadás­soroza­tában november 20-án, vasárnap dél­után 4 órai kezdettel a kath. főgimná­zium dísztermében kulturdélutánt ren­dez. Egészségügyi előadást tart dr Szentkirályi István orvos, jónevű bel­gyógyász s ismerve az előadó szemé­lyét, a hallgatóságnak bizonyára élve­zetes és tanulságos előadásban lesz része. Az előadást egy kedves kis mű­sor fogja kísérni, amelynek során a már jól ismert Kiss Béla postafőtiszt kurucdalokat fog előadni és zongorán kíséri Forrai István karnagy. A cso­port ifjúsági önképzőköre két­­dg je­lenetet és szavalatot fog előadni és tréfás jeleneteket ad elő zongora kísé­ret mellett Nagy József postafőtiszt, akinek a neve már előnyösen ismert a tekintetben, hogy tréfáival derűt tud kelteni még ebben a mai szomorú időkben is. — Istentiszteletek a baptista imaház­ban. A Szappanos­ utca 23. alatt levő imaházban vasárnap délelőtt 9­—10-ig imaáhitat, 10—11-ig prédikáció, 11—­12- ig vasárnapi iskola, délután 6—7-ig prédikáció, ezüstmennyegzővel, fél 8-9 ig vallásos­ estély vegyeskar és zeneszá­mokkal. Szerdán este 7—8-ig prédiká­ció. Pénteken este 7—8-ig bibliaóra, sza­bad hozzászólásokkal. — Kulturest a levente otthonban. Va­sárnap, november 20-án a szokásos mű­soros estjét rendezi a levente otthon (Péterfia­ utca 28), melyre a közönséget meghívja a rendezőség. Az est műsora a következő: 1. Nyitány. Játsza a zene­­kar. Monológ.. Előadja: Herczeg Jucika. A nyomorultak. Szereplők: Schwartz Sándor és Csillag Ernő leventék. Dalok. Előadja: Radnai Ernő levente. Rajta! Rajta! Szereplők: Elek Ancika, Hencz Bözsike, Kiss Rózsika, Megyeri Gábor, Ujfalusi Sándor és Török Dezső leven­ték. Műsor után tánc. — Felmentés a sikkasztás vádja alól- Jatzkó Pál erdőbényei bánya­munkás a múlt évben sikkasztás miatt került a vádlottak padjára. A vádirat szerint Jatzkó 261 pengőt elsikkasztott a „Hubertus“ kőbánya rt.-nál vele együtt dolgozó munkások béréből, akik őt bízták meg a mun­kabérek felvételével és szétosztásá­­val. Az elsőfokú bíróság ezért Jatz­két sikkasztás vétsége miatt három hónapi fogházbüntetésre ítélte. Az ügy felebbezés folytán a debreceni tábla elé került. A táblán a vádlott azzal védekezett, hogy negyven pengőt kivéve becsületesen elszá­molt a pénzzel, ezt a negyven pen­gőt pedig útközben elveszítette. Vé­dekezését néhány tanú megerősítette illetőleg valószínűvé tette s igy a tábla a vádlottat bizonyitékok hiá­nyában jogerősen felmentette. x Olcsó szőrmebundák, boák, prémbőrök. Átalakít, javít Köváry szi­esmester, akabérház. x Cserépkályhák minden színben és nagyságban raktáron. Elvállalom cse­­répkályhák átrakását, Hundtmudt és mindenféle rendszerre, valamint tisz­tításokat is, úgy helyben, mint vidé­ken, a legtutányosabb árban. Kri­ch­ Károly kályhás mester, Debrecen, Fe­renc József-út (Piac­ utcai 89. szám. Telefon: 12—18. DEBRECZENI ÚJSÁG 1932 NOVEMBER 20.­­VASÁRNAP A Debreceni Újság—Hajduföld 68. számú keresztrejtvénye Vízszintes sorok.­­ 1. Ilyen a lucskos őszi idő. 11. A végén 6-val szicíliai város. 12. Ha a főnyereményt meg..... akkor nem félek a téltől. 14. Akit igy vágnak, megérzi a ,kobak­-ja. 15. Pró­féta. 17. Meg van hizva. 19.......áment — latin szó. 20. Riksa emelésre használják Kí­nában. 23. Étel ízesítő. 25. Az őszi szezon hozza magával. 2 szó. 28. Betű főnét. 30. ...coma 31. Éktelen viz ford. 32. Á-val benne ilyenkor elég van belőle az uccákért. 33. Ni­kédém­­­ aláírása barátjához. 35. Jókor. 37. Ar­gen­s gör. király leánya. 38. Napkeleti város. 39. Mária rövidítése. 40., Tolvaj teszi. 41. Betű főnét. 42. Pénztelenek ezekkel élnek mostanában. 49. Görög betű. 50. akták — ék felesleg. 52. Érzék szerv. 33.......akás van elég. 55. Fonna. 56. Női név. 57. Esőd bétik­ keverve. 59. LT. 60. Helyhatározó. 61. Tőzs­dei papír. 63. Nemzet. 64. A kályhákat a hideg időben — 2 szó. Függőleges sorok. 1. Szeszély ismert idegen szóval. 2. Angol sör — ford. 3. Női név. 4. Ref. püspök né­met monogr. 5. Háziur a lakbért. 6. ősi ma­gyar női név. 7. Bukleves igen jó. 8. Ke­resztül megy — ford. 9. Birkózónak kell. 10. Rossz kívánság, 2 szó. II. Motorkerék­­pár márka. 13. Világító eszköz. 14. Kicsi­nyítő rag. 16. Dal — németül ford­. 18. Ki­rály olaszul. 19. Petőfi apósa. 21. Fuga — közepe 22. Német igen — ford. 24. Galíciai város. 26­ Akik rázlódnak. 27. Hozzátarto­­zóik. 29 Reáthagyom a majorátust. 32. Ilyen cigányaiépség már kevés van. 34. a­ vai, bánra ur 36 Lear főnek, ford. 42. Lakatos szerszám névelővel. 43. Vallás röv. 44. Ki szokott látszani. 45. YRÁ. 46. Melegnél me­legebb fed. 47. Azonos betűk. 48. Vizi jár­mű. 51. Fárasztó ige. 54. Régi nép 56. Lak betűt keverve. 57 Kaszálják névelővel. 63. Idegen területmérték. 62. Kettőzve város ford. A pontverseny állása 200 pont: Szabó Gyuláné, Ulrich Tibor, Szép György, Kovács Lajos, Martinsz Vilmosné, Májerszky Klára, Németh Béla, Medveczky László, Sze­­dernyés Antal, Diószeghy Dezső, Szathmáry Tibor. 199: Nemes László. 197: Balogh Béla. 192: Csalán Szűcs Béla. 190: Kerekes írónké, Kerekes Rózsika. 180: Vajda Lajosné, Kruppa Lajos, Darvas Gyula, Tuster­­Jolánka, Szénássy Rózsi, Köss Olga, Köss La­jos. 179: özv. Weszprémy Kálmánná. 175: Ónody Károly. 172: Schlotter Ferenc. 170: Kerekes Piroska. 160: Gelléri Emil, Galvács Margit, Sziber Magda, Borbély Irénke, Takács Ilon­ka, Szinay István, Zeitler Vilmosné. 130: Jósa Mah­ld. 140: Tóth Ibolyka, Tarcza János, Seyfried Károly, Bor­ Meghatározások dás Valéria, Simon László, Nagy Zol­tán, Szoboszlay Gyu­la. 130: Berky Józsefné, Papp Gézáné, Zöld Mária. 120: Kormány Lajosné, Bihary Má­ria, Bihary Anna, Fejér Endre, Né­meth Béla, Kiss Zsigmond, Kiss Zsigmondné, Szilvássy Sándor. 117: Harczos Anna. 112: Kiss Ernő. 110: Hahn János, Farkas Mihályné, Far­kas Gábor. 108: Lukács Géza. 100: ifj. Nagy Sándor, Hajdú Babi, Moór Erzsébet, Cséke Zoltán, Huber Gab­riella, Lapis Elemér, Miklós Józsefné, Farkas Klára, Csiha Mária, P. Szabó Imre, Vendler Ervinné, Novák Györgyné, Borbély Irénke, Gadányi Fére, Bagossy Ákos. 80: Tóth Emil, Kádár András, Levi Margit, des Com­bes Edith, Szinay Gyula, Ritter Mag­da, Papp Jenő, Kiss Kálmán. 60: La­dányi László, Takács András, Kar­mazsin Ilona, Nagy Margit­, Nagy Károly, Martinsz György, Kémery Mikó Gyula, Balogh István, Ladányi Domokos, vitéz Ladányi László, Vali Géza, Nagy Margit, Dániel Aranka, Guthy István, Nagy László, Laskay Gizella, Holló Irma, Vadnay Ivánné, Balogh János, Balogh Jánosné, Mik­­lós Ibolya, Kádár I­ajos, Nagy István Böszörményi Ica, Kiss Ilonka, Lo­­sonczy Emil, özv. Szabó Józsefné. 40: Gyöngyö­sy Andor, dr Szabó Zsigmondné, Szathm­áry Elemér. Pa­villon fodrász üzlet, Nagy Manci, Marossy Etelka, de Sorgo Miksáné, Vendler Ervin, Tarcza Bertalan, Ko­vács Gyula, Nagy Ferenc, Szemere József, Tóth Zsigmond, Páll Gerzson. 20: Fü­zessy Ferenc, Jichoss Imre, Juhász Juliska, Szlanovszky Anna, Papp Géza, Berki Irma, P. Józsa Imre, Bornem­kssza Zoltán, Papp Pál, Szűcs Pál, Németh Béla, Kiss Ti­bor, Kiss Zoltán, Vendler Barna, Ba­logh Gizella, Gaál Ottilia, Szipott Zoltán, Bihary Katalin. A nyertesek Szabó Gyuláné, Ulrich Tibor, Szép György, Kovács Lajos, Németh Béla, Diószeghy Dezső, Szathm­áry Tibor, Májerszky Klára, Szedernyés Anlal, Medveczky László, Martinsz Vilmosné a pontversenyen elért eredmény alap­ján jutalomkönyvben részesülnek, amelyet a Debreczeni Újság—Hajdú­föld szerkesztőségében vehetnek át. A könyv szerdától kezdve átvehető a kiadóhivatalban Kossuth­ utca 3. sz. Arra való tekintettel,­ hogy elejét vegyük a későbbi reklamációknak, közöljük, hogy Kissné, Köss Lajos, Köss Zsigmond, Köss Zsigmondné, Köss Tibor és Köss Zoltán, valamint Papp Jenő, Poszler Jenő és Ritter Magda megfejtéseiket elkésve küldték s mery azokat a pontozásnál nem vehet­jük s­­ezembe. Készítette: Cs. Bogáts József. Tudnivalók: A keresztrejtvény-megfejtések?! csak úgy fogadjuk el, ha a megfejtés az újságban közölt és kivágott rejtvény­­kurkán történik Külön papíron meg­fejtett rejtvényeket nem fogadok el. Egyben kérjük a keresztrejtvény­­megfejtőinket, hogy a megfejtéseket mindenkor úgy kü­ldjék be, hogy a rejtvény felett nevüket és előző pontszámukat is megjelöljék. Minden helyesen megfejtett rejtvény után húsz pontot adunk S aki eléri a két­száz pontot, az jutalomban részesül. A keresztrejtvény-megfejtéseket csü­törtökön délig kérjük beadni vagy a szerkesztőségbe (József kir. herceg­iben 16.­ vagy a kiadóhivatalba (Kos­suth utca 3. szám.] SZEZONVÉGI ÁRAK: Filckalapok 3 és 4 pengőé­rt. Alakítás 2 pengőért ANNY-nál! (Csapón. 1.) 25042—1931. an. HIRDETMÉNY. Felhívja a városi adóhivat.. i­ros lakosságát, hogy a város h... .fá­ban termett, vagy vidékről a város te­rületére akár tengelyen, akár vas­alón, akár posta utján behozott fo­­gyasztási adóköteles cikkeit, — bor, sör, hús, és szeszesitalok — a beho­zataltól számított 24 óra alatt a városi adóhivatalnál a hivatalos órák alatt bejelenteni el ne mulassza. Közli a városi adóhivatal a város összes la­kosságával azt, hogy az összes beho­zatali utakat fokozott és szigorú el­lenőrzés alatt tartja és a bejelentés elmulasztása jövedéki kihágást képez, minek során a mulasztó a be nem jelentett fogyasztási adóköteles cikk u­tán járó fogyasztási adónak a 8-szo­­rosáig terjedő birság összegben elma­rasztal­tatik. Debrecen, 1932. november 19. Városi adóhivatal.

Next