Debreczeni Ujság, 1932. november (36. évfolyam, 247-270. szám)

1932-11-06 / 250. szám

16 Nagy adóhátralékok vannak az egyes debre­ceni adókerületekben (A Debreceni Újság tudósítójától) A városi adóhivatal átiratot kapott az állami adóhivataltól, amely közli, hogy Debrecen egyees kerületeiben igen nagy az adóhátralék. Épp ezért felszólítja a városi adóhivatalt, hogy szorgalmazza a behajtást, mert kü­lönben a város részére járó adóösz­­szegeket visszatartják. Dr Vásáry István polgármester megtette a szükséges intézkedéseket. Egyhónapi fogházat kapott az ál­forgalmiadó ellenőr (A Debreceni Újság tudósít­ójától.) Megírtuk legutóbb, hogy a csend­őrség pár nappal ezelőtt elfogta Szilágyi István molnársegédet, aki oláh állampolgár. Szilágyi átszökött a trianoni határon és Józsa község­ben több gazdálkodót és vendéglőst becsapott. Forgalmiadó ellenőrnek adta ki magát és ilyen címen külön­böző értékeket csalt ki áldozataitól. A csendőrök pénteken a debreceni ügyészségre kisérték és szombaton délelőtt már dr. Fülöp Károly egyes­­bíró elé került az ügy a gyorsított eljárás alapján. A tárgyaláson Szi­lágyi beismerte a csalásokat s azzal védekezett, hogy nem volt pénze. A törvényszék Szilágyit több rend­beli csalás vétségében mondotta ki bűnösnek és ezért őt egy hónapi fogházbüntetésre ítélte. Az ítéletet a királyi ügyész tudomásul vette, azonban Szilágyi felebbezést jelen­tett be az Ítélő­táblához. Elítélt a törvényszék egy megrögzött kerékpár­­tolvajt (A Debreceni Újság tudósítójától.) Dr. Fülöp Károly törvényszéki egyesbíró szombaton ítélkezett egy notórius biciklitolvaj ügyében. Hor­váth Ferenc oláh katonaszökevény volt a vádlott, aki néhány nappal ezelőtt szökött át Magyarországra az oláh katonaságtól. Itt azután egy ideig bujkált, majd bejött Debrecen­be, ahol egyetlen napon három ke­rékpárt is ellopott. Ezeket szétszed­te és az alkatrészekből egy új bicik­lit csinált saját magának, az egyes részeket pedig lassan kint eladogat­ta. Legutóbb, a szerdai zsibvásáron egy dinamón akart túladni, azonban az egyik rendőr tetten érte. Kér­dőre vonta, hogy honnan való a di­namó, de Horváth nem tudott elfo­gadható választ adni. A rendőrsé­gen kihallgatása alkalmával beis­merte, hogy három kerékpárt lopott. A törvényszéken a gyorsított eljá­rást alkalmazták a lopási ügyben és Horváth Ferencet, mint aki már több ízben volt büntetve vagyon elleni bűncselekmény miatt, jogerő­sen két hónapi fogházbüntetésre ítélték. Állást keres ? tegye közé hirdetését 2 napilapban, 10 szót éd fillérért. Hit őrlését fel­adhatja K­i­th utca 3. szám. DEBRECZENI ÚJSÁG 1932 NOVEMBER 6. (VASÁRNAP) A Debreceni Újság—Hajduföld 66. számú keresztrejtvénye Készítette: Cs. Bogáts József. Vízszintes sorok. 1. Speciális. 9. Kettőzve egyik szülő. 10. Amerikában pont 5 van belőle egymás mel­lett, ezek egyike. 11. Okozat szülője. 13. Evőeszköz. 16. A férfi a ....ja. 10. Előkelő iparos 2 szó. 21. Idegen névelő. 22. Kettőzve bányaváros. 23. Éktelen állóvíz. 24. Igekötő. 26. Görög betű. 27. Tudományos cső. 28. Szamár más nyelven. 30. Autómárka. 32. Égési termék. 33. Táltos név. 35. Ilyen a fertőtlenített vatta. 37. Magas nyurga termet jelzője. 30. A Nap cselekszi mindennap. 40. Időhatározd, 41. ...rta, 42. Latin helyhatározó 43. Magán­ének (műdal). 45. Delták, 52. Irat, 53. Okom ... oka ford. 55. Bibliai megbízottja a jó Istennek. 56. Az állatok takácsa. 57. Ceruza régies neve. 58. Zsazsa, 60. Mimeli a sírást. 63. Értékét (az árunak). 64. Széll Kálmánnak volt itt birtoka. 66. Görög betű. 67. Ismert mosószappan. 60. Maró folyadék. 70. Benjámin rövidítve. 72. Angol főrang főnév. 73. Veszedelmes állat, spanyol tánc. Függőleges sorok. 1. Görbe ut. 2. Találó. 3. Vigyáz. 4. Néni szó tagolva. 5. Fel is ut .... ut. 6. Idegen kötőszó, 7. Gnom betűi keverve. 8. A va­kok mondják egymásnak. 9. Némajáték. 12. A cseléd, ha katonája van, mondja ilyennek az asszonya 13. Kicsinyítő rag. 14. AÁAA. 17. ÖE. 18. Helyhatározó rag. 19. Épitő anyag. 20. Olaszul király. 21. Kinai név. 25. Éktelen 4 lábú. 26. Karácsonyfán a fiú­­gyereknek. 27. Hencegő viselkedés. 29. F­el finnév. 31. Ha az asszony rossz hangulatu, ilyen. 34. A bizonyitvány is ez. 36. Test­rész. 38. Páros. 44. Kötőszó. 46. Fém. 47. Növényszál. 48. Végtag. 49. Öreg bácsi. 50. Régi római viselet. 51. Okirat szülőié 52 — 52. 54. Iparos. 57. Pirus ikerszótárja. 61. Női név. 62. írásjér. 63. Képeskönyvben is van. 65. így is intenek. 68. ... Dagover. 70 Kettőzve lánykajáték. 71. Nem­e­rős ma­gánhangzók. A pontverseny állása 200. Pavillon fodrászüzlet, ifj. Balogh Já­nos, des Combes Hen­rikné, Lavotta Kató, Kémery Mikó Katalin, Köss Tibor, Köss Zoltán, dr. Szabó Zsigmondné, 198. Juhos Imre, 157. Balogh Béla, 195. Koréi­ Károly­­né, Juhász Juliska, Ónody Sándor, 192. Ko­vács Lajos, Csatári Szűcs Béla, 190. Berki Irma, ISO. Füzessy Ferenc, Szathm­áry Ti­bor, Poszter Jenő, Szedernyés Antal, 175. Diószeghy Dezső, 172. Schlotter Ferenc, 170. Szép György, Ulrich Tibor, Martinez Vilmosné, Németh Béla, 160. Szabó Gyu­­láné, Medveczky László, Majerszky Klára, Vajda Lajosné, Köss Olga, Borbély Irénke, Takács Ilonka, Köss Lajos, 159. Nemes László, 155. Ónody Károly, 150. Kerekes Pi­roska, Kerekes Rózsika, Kerekes Irénke, 140. Szinay István, Kruppa Lajos, Tuster Jo­­lánka, Darvas Gyula, Szoboszlay Gyula, Szénássy Rózsi, 139. özv. Weszprémy Kál­mánná, 120. Gelléri Emil, Sziber Magda, Nagy Zoltán, Galvács Margit, Szilvásy Sán­dor, Fejér Endre, Zeitler Vilmosné, 110. Jósa Matild, Zöld Mária, 108. Lukács Géza, 100. Vendler Ervinné, Tóth Ibolyka, Simon László, Seyfried Károly, Bordás Valéria, Tarcza János, Németh Béla, Kiss Zsigmond­né, Csiha Mária, Borbély Irénke, Bagossy Ákos, Farkas Klára, 92.­­Kiss Ernő, 90. Papp Gézáné, Berky Józsefné, Kiss Zsigmond, 80. Bihari Mária, Bihari Anna, Miklós Józsefné, Kormány Lajosné, Gadányi Ede, Novák Györgyné, Kiss Kálmán, 70. Hahn János, Farkas Mihályné, Farkas Gábor, 60. Papp Jenő, Ritter Magda, Aba Ildikó, Huber Gab­riella, Lapis Elemér, Hajdú Babi, Moór Jer­zsébet, Vadnay Ivánné, Balogh János, Ba­logh Jánosné, Cséke Zoltán, Miklós Ibolya, Szinay Gyula, ifj. Nagy Sándor, Kádár La­jos, Nagy István, P. Szabó Imre, Böször­ményi Éva, Kiss Ilonka, I­osonczy Emil, özv. Szabó Józsefné, 50. Gáspár István, 40. Vend­­ler Ervin, Tóth Emil, Holló Irma, Martiusz György, Laskay Gizella, Tarcza Bertalan, Kovács Gyula, Balogh István, Nagy László, vitéz Ladányi László, Ladányi Domokos, Nagy Ferenc, Lein Margit, Kádár András, Guthy István, Dániel Aranka, Szemere Jó­zsef, Tóth Zsigmond, Páll Gerzson, Kémery Mikó Gyula, 20. Váli Géza, Vendler Barna, L­adányi László, Szathmáry Elemér, Marosy Etelka, Nagy Manci, Balogh Gizella, Gyön­­gyössy Andor, Nagy Margit, Nagy Károly, de Sorgo Miksáné, des Combes Edith, Kar­mazsin Ilonka, Gaál Ottilia, Czipo­r Zoltán, Bih­ary Katalin, Sztanovszky Ar-■ '" •'B ács András. A nyertesek Pavillon fodrászüzlet, ifjú Balogh I '.uns, des Combes Henrikné, Lavotta Kató, Ké­mery Mikó Katalin, Köss Tibor, Köss Zol­tán és dr. Szabó Zsigmondné részére a Debreceni Újság—Hajdútok! kiadóhivatala és nyomdája ötven darab névjegyet készít. Felkérjük fenti nyerteseinket, hogy a név­jegy szövegét hétfőtől kezdve a hivatalos órák alatt közöljék a szerkesztőséggel vagy a nyomdavállalat vezetőségével József kir. harc­a utca 16. szám alatt. Tudnivalók: A le­ereszt rejt­vény­ megfej­tésekor csak úgy fogadjuk el, ha a megfejtés az új­ságban közölt és kivágott rejtvény­kockán történik. Külön papíron meg­fejtett rejtvéyeket nem fogadunk el. Egyben kérjük a keresztrejtvény­­m­egfejtőinket, hogy a megfejtéseket mindenkor úgy küldjék be, hogy a rejtvény felett nevüket és előző pont­számukat is megjelöljék. Minden he­lyesen megfejtett rejtvény után húsz pontot adunk s aki eléri a kétszáz pontot, az jutalomban részesül. A ke­resztrejtvény-megfejtéseket csütörtö­kön délig kérjük beadni vagy a szer­kesztőségbe (József kir. herceg­ utca 16.) vagy a kiadóhivatalba (Kossuth­­utca 3. szám). új Meghatározások Debrecen sz. kir. váro­­polgármesteréttől. 34300—1932. VI. HIRDETMÉNY. Értesítem a város gazda és állat­tartó közönségét, hogy a m. kir. föld­­mivelésügyi miniszter ur 65164—1932 III. 4. szám­i körrendeletével a ve­szettség elleni oltóanyag órái­t. évi november hó 1-től kezdődően leszál­lította. Az újonnan megállapított árakat tartalmazó körrendelet másolata a városi elsőfokú közigazgatási ható­ság hirdető tábláin ki van függesztve. Debrecen, 1932 október 29. Polgármester. 35326—1932. VI. sz. HIRDETMÉNY. Közhitté teszem, hogy a törvényü­gy mezőgazdasági bizottság második választól csoportja által megválasztott rendes és póttagok lemondása folytán megüresedett 4 rendes és 4 póttagsági helynek választás Hí­ján történő betöltése az 1920: XVIII. tc. 8. §-a és a 113300—1920. F. M. sz. rendeld értelmében a 1. évi november hó 6-ik nap­jén, vasárnap délelőtt 9 órától délután 4 óráig terjedő időben a városháza tanácster­mében tartatik meg. A választás nyilvános, de ha a választók egytized része kívánja, titkos szavazással történik szavazati jogukat azok gyakorolhatják akik a törvényhatósági mezőgazdasági bi­­zottsági tagok választására a 11. (második) csopotban jogosultak ( la­k. holdnál nem nagyobb mezőgazdasági művelés alatt álló ingatlan birtokosai, haszonélvezői, haszon­bérlői) névjegyzékébe fel vannak véve. Ez a névjegyzék a f. évi november hó 5. napjáig a városi elsőfokú közigazgatási hatóságnál (Kossuth utca 20. földszint 27. sz. szoba) a hivatalos órák alatt (8—2 óráig) megtekint­hető. A választást dr. Vass Károly városi tb. főjegyző vezeti. A választás ellen az 1920: XVIII. tc. 8. §-ának utolsó előtti bekezdése értelmében a választás megtörténte után 15 nap alatt lehet a város polgármesteréhez felszólalni. Debrecen, 1932 november hó 1. Dr. Vásáry István polgármester

Next