Heti Délkelet, 1995. július-december (2. évfolyam, 26-52. szám)
1995-07-30 / 30. szám
HETI DÉLKELET Földesi Jánost, a Magyar Igazság és Élet Pártjának Békés megyei elnökét, az országos elnökség tagját, az orosházi szervezet társelnökét július 4-én kizárták a pártból és megfosztották minden tisztségétől. Egyúttal új megyei elnököt és két alelnököt választottak. Az esetről semmilyen hivatalos közleményt nem adtak ki. A kirúgott elnök három hétig várt, utána a nyilvánosság elé lépett. Nem is akárhol, egyenesen a Nap-TV-ben szólalt meg július 19- én Frei Tamás mikrofonja előtt. Nehezményezte, hogy a párt becsületbírósága úgy hozta meg a döntést, hogy az érintettet meg sem hallgatta, ezért az ilyen párt nem az igazság, hanem a gazság pártja. Koncepciós, mondvacsinált perről van szó, az ellene felhozott vádak az első betűtől az utolsóig szemenszedett hazugságok, mondta Földesi. Csak az alkalmat keresték, hogy mikor tudnak tőle megszabadulni. Az elnökségi üléseken Csurka István jelenlétében mindenki hallgatottt, egyedül ő volt a kivétel. Elnöksége alatt egyetlen fillért sem kapott a megye a 13,6 milliós állami támogatásból. Ezután július 21-én Orosházán tartott sajtótájékoztatót, ahol megerősítette a televízióban tett bejelentését, miszerint a város volt miépeseivel és másokkal együtt megalakítja a Magyar Turul Mozgalmat, amelynek a hivatalos zászlóbontására augusztus 20-án kerül sor Ópusztaszeren, a történelmi emlékparkban. A sajtótájékoztató után beszélgettünk Földesi Jánossal. - Földesi úr, legelőször azt tisztázzuk: mikor és milyen körülmények között lett megyei elnök és országos elnökségi tag? - Megyei elnöknek 1994 augusztusában választottak meg Deme Zoltán helyébe, aki megbízott elnök volt. Az eseményen a békéscsabai, a szarvasi, az orosházi szervezet képviselői vettek részt, a szeghalmiak nem jöttek el. Az országos elnökségbe 1994 október 1-jén kerültem be. Ahhoz, hogy a listára kerüljek három megye ajánlása kellett. Hogy melyik volt az a három megye, nem tudom. Végül 20- 25 induló közül én is befutottam. A választás egyébként szabályos volt. - Ezután alakult meg a békési szervezet. Ennek a vezetői nehezményezték: a liberálisnak számító Havas Henriket hívta meg Orosházára, hogy tartson előadást és forgasson filmet. - Valóban, a békésiek voltak azok, akik rosszallásukat fejezték ki a sajtóval való kapcsolatom miatt. Ez szerepelt abban a hatoldalas levélben is, amely a fejemre olvasta a bűneimet. Ebbe a sorba beletartozott a két megyei napilap, sőt a Heti Délkeletnek adott interjúm is. Bizonyos részeket kiemeltek belőle, mintha az egész cikk csak erről szólt volna. - Ugyancsak a szemére vetették, hogy ön önhatalmúlag kinevezett egy megyei sajtófőnököt Filó Pál személyében. Ehhez nem volt joga? - Minden pártnak, így a Miépnek is van szervezeti és működési szabályzata, amely kimondja: a megyei elnök maga dönt az esetleges sajtószóvivő személyéről. Még bejelentési kötelezettségem sem volt. - Varga Gábort, a békési szervezet elnökét megfeddte, hogy reagált a Hírlapban megjelent egyik cikkre... - Ez nem így volt. Telefonáltam neki, hogy nagyon örülök, mivel egymástól függetlenül megírtuk a véleményünket a cikkről, erre tanúim is vannak. Hangsúlyoztam: a jövőben még jobban összehangoljuk a mondanivalónkat, mert a sajtóval való kapcsolatot nagyon fontosnak tartottam. - Igaz, hogy ön az egyik pesti összejövetelen megsértődött, mert nem ültették az elnöki asztalhoz? - Arról beszéltem, hogy a Miép egyre jobban fővároscentrikus lesz. Erről már itthon is szó volt a tagok között. Az elnökségnek akkor nyolc vidéki és hét budapesti tagja volt, de csak a fővárosiaknak jutott hely az asztalnál. A már említett levélben Csúcs Lászlót emlegették, hogy ott a helye, holott neki a pártban semmilyen választott tisztsége nincsen, a fővárosi közgyűlésben frakcióvezető. De vannak ennél komolyabb vádak is ön ellen. Az idén az egyik orosházi pártgyűlésen azt fejtegette, hogy Csurka Istvánt, a párt elnökét a második vonalba kell állítani, mert rontja a Miép szalonképességét. Ezen az összejövetelen ott volt Bakos István, dr. Jerkovics Sándor, akiket majdan országgyűlési képviselőjelölteknek szánt. A felvetést állítólag még Deme Zoltán is helyeselte. Minden hónap első szombatján tartottunk ilyen összejövetelt. Én hoztam az információt Pestről, amelyet aztán megvitattunk. Valóban felkerestem Bakost, aki azt mondta: kisgazda mivoltát nem tagadja meg, de az FKGP, a Miép, az MDF alapeszmeiségével azonosulni tud, ezért vállalja az esetleges jelöltséget. Ennek örültek a többiek. Nemcsak Deme Zoltán, hanem Varga Gábor is bólogatott. - Arról is hallani, hogy ön valakinek a beépített embere volt a pártban... - Csurka az egyik elnökségi ülésen felemlegette, hogy a Kisgazdapárt ügynöke vagyok. Erre azt válaszoltam: bevallom elég tapintatlanul, hogy egy pártban elég egy ügynök. Ez érzékenyen érintette. Egyébként ha a Turul mozgalom valamikor párttá alakul, Bakos Istvánra számítunk, hiszen jó, tapasztalt politikus. Arra a kérdésre még nem válaszolt, hogyan képzelte Csurka háttérbe szorítását? - Azt mondtam, hogy érdemes lenne néhány dolgon elgondolkozni. Pédául azon, hogy Csurka vezesse, írja a Magyar Fórumot. Vesse papírra a nagy elmélkedéseit, fejtse ki a politikai nézeteit, gyűjtse össze az információkat, erre nagyon alkalmas és ügyes. Ugyanakkor szembe kell nézni azzal a ténnyel: éppen Csurka miatt nem hajlandó a Miéppel szövetségre lépni a Kisgazdapárt, a KDNP, az MDF. A napnál is világosabb, hogy a Miép nem rendelkezik olyan erőkkel, hogy a következő választásokon sikeres legyen. A sajtóval való kapcsolata sem jó. Ha a pártot szalonképessé akarjuk tenni, akkor olyan embert kell előtérbe helyezni, mint dr.Bognár László, a gödi polgármester. Az sem titok: Bognár, dr Réti Miklós, Kovács Lajos, dr. Vörös György, Miklós Árpád, de még Szabó Lukács is kezd eltávolodni a párttól. Réti volt az első, aki kijelentette, hogy a Miép nem olyan, amit kifelé mutat. Felkértük, csatlakozzon a Turul mozgalomhoz, de elkötelezte magát Pozsgay mellett, aki szintén mozgalmat akar indítani Összefogás Magyarországért elnevezéssel. A számlájára írták azt is, hogy a március 15-ei ünnepségre szervezett egy utat a békési fiataloknak, de ön nem ment el az eseményre, a 31 ezer forintos buszköltséget saját zsebből kellet kifizetni a résztvevőknek, óriási kalamajka kerekedett ebből. Csurka feleségének, Gizinek és Paraszt János gazdasági ügyintézőnek is szóltam a szándékomról. Itt MAGYAR TURUL ! A Miép nem hogy Az orosházi sajtótájékoztatón Földesi János, a Miép volt megyei elnöke kizárásának körülményeiről, a Turul mozgalom megalakításáról beszél