Heti Délkelet, 1998. január-június (5. évfolyam, 1-25. szám)
1998-02-08 / 5. szám
BÉKÉSCSABA, SZARVAS, GYULA, GYOMA GONDJA alja a kis boltokat? olvashatunk róluk. Tíz helybéli kereskedő, boltos szerződött le hozzájuk, közülük egy valaki kevés ideig bírta a gyűrődést, néhány hét után felmondott. Tapasztalatom: a vevőket nehéz kiszámítani, így egyelőre megjósolhatatlan, mi lesz a kereskedelmi harc vége. Érthető, ha a kispénzűeknek tetszenek az olcsó árak, ám a minőségre kényesek nem feltétlenül nálunk keresgélnek. Feketén-fehéren úgy néz ki, hogy egy hónap után a markettel szomszédos kicsi, magánkézben lévő élelmiszerbolt bezárt, a szintén közeli kisáruház még tartja a frontot. De meddig? Az áfészek abban bíznak, hogy bizonyos idő eltelte után helyreáll az egyensúly. Számokat hadd ne mondjak. Barta Zoltán Békés városának ismert kereskedőfigurája. Néhány éve szociális diszkontot nyitott „Madzagfalván", amelynek sikeréről, bonyodalmairól a Délkelet is beszámolt. Barta úrral a cukorkaüzem-ügy kapcsán szintén találkoztunk - de borítsunk fátylat a múltra, tisztáztuk a félreértéseket. Ezúttal azért keresem fel, mert anno érdekes kijelentést hallottam tőle: kilátásba helyezte, hogy hamarosan kemény háború indul a békési üzlettulajdonosok és a multik között a helyi piac újrafelosztásáért. - Hogy áll a küzdelem? - érdeklődöm. HETI DÉLKELET - Nem titok, összefogtunk. Zömük egy debreceni központú kereskedelmi lánccal működik együtt, minek köszönhetően 10-15 alaptermék árában verjük a nagyokat. Aggodalomra tehát nincs ok, bár pillanatnyilag nincs mi vagy ki ellen harcolni, hiszen városunkban még nem nyílt szupermarket. Ez persze nem jelenti azt, hogy ez a helyzet végleges. Üzletközpont létesítéséhez nem szükséges engedélyt kérni az önkormányzattól, legfeljebb magánterület megvásárlása esetén építésit, de iparterületnél még azt sem. Úgy tudom, itt a Korona mozi környéke került szóba ilyen célra. Sokáig rebesgették, hogy talán nem is a köznép, hanem az elit számára nyitnának szupermarketet a belvárosban, de a jelek szerint arra még várni kell. Mi történik társadalmi szinten velünk? Kulcsszó: a globalizáció, a gazdaság liberalizálása a világban, azon belül Magyarországon, Békés megyében. A szabadelvű felfogás szerint e folyamatokból hazánk sem vonhatja ki magát. A multinacionális cégek jelenléte bizonyítja, hogy bekapcsolódtunk a nemzetközi gazdasági rendszerbe. Ha úgy tetszik, s ez a másik oldal véleménye, nyakig benne vagyunk a slamasztikában. Utóbbiak közül a mérsékeltek nem a multik kisöprűzését kérik az országból, hanem csupán a jelenleginél szabályozottabb, európaibb, civilizáltabb körülményeket, a korlátlan verseny kordában tartását. Szerintük az Európai Unióban sokkal szigorúbb szabályok alapján működtetik a gazdaságot, mint nálunk. Az Egyesült Államokban pedig még ennél is keményebb feltételeket határoznak meg. Nem véletlen, hogy a liberalizáció jegyében olyan tevékenységet végeznek bizonyos vállalatok, közvetve tehát a mögöttük húzódó pénzügyi érdekcsoportok, amelyeket aligha engedhetnének meg maguknak Európa fejlett országaiban. Ez nem liberalizálás, hanem bizonyos fokú anarchia, amely a gazdaság minden területén, tehát a kereskedelemben is érvényesül, ám ezt gyakran maguk a közgazdászok sem hajlandók elismerni. A kivételek közé tartozik Frigyesi Veronika közgazdász, aki szerint a multinacionális cégek sokat lendíthetnek egy ország gazdaságán, de csak akkor, ha működésük révén emelkedik a GDP, nő a foglalkoztatás és a hozzáadott érték. Ezek a stratégiai befektetők hosszú távon gondolkodnak, a privatizáció során végrehajtott tőkebefektetésük nem egy-két esztendőre szól. Az ilyen vállalkozói beruházásokat az államnak is támogatni kell. Persze, a befektetők egy része a gyorsan megtérülő profitra gondol vagy csupán a piac megvásárlására törekszik a magánosítás során. Összegezve: a globalitás elsősorban a multinacionális cégek érdeke, hiszen a nemzetközi piacok beszűkülnek, s fennmaradásukat csak az garantálja, ha kilépnek a nemzetközi porondra, s a kisebb helyi vetélytársakat elsöpörve megvetik külföldön (jelen esetben a Kárpát-medencében) is a lábukat. A kép úgy lehetne legalább részben teljes, ha e cikkben megszólalna a legtöbbet emlegetett áruházlánc valamelyik viharsarki üzletének vezetője, netalán a kft. ügyvezető igazgatója. De nem szólal meg egyik sem, mert a szupermarket-biznisz e különleges fajtája (mint az előbb nyilatkozók jelezték) híresen távol tartja magát a nyilvánosságtól. Ők nem politizálnak - üzletelnek. A potenciális és tényleges vásárlókkal szórólapokon tartják a kapcsolatot, amelyekről kiderül, hogy súlyt helyeznek áraikra (ez a szlogen), és hogy már 63 (1998. február eleji adat) üzletet nyitottak meg országunkban. A magyar eldöntheti, hogy vesz-e tőlük Sanny almaitalt 59 forintért, sós, pirított földimogyorót szintén ennyiért, Duna csokiszeletet 29-ért, féltartós tejet 47- ért, és így tovább. A választás lehetősége (bemegyek vagy sem) adott, tehát a demokrácia alapfeltétele teljesül, az árak tényleg kedvezőek. Hogy közben a Viharsarok kisvárosainak kis-, közepes-, esetleg nagykereskedői becsukhatják a kaput, magyarul munkanélküliek lesznek? Stílusosan: na és? Majd kapnak jövedelempótlót, amelyen aztán beszerezhetik a Schlossgold sört 85-ért, Sir Morton Earl Grey-t 119-ért, a Safeguard szappant 115- ért, a Harlekin WC-papírt 239- ért. Mert szakközgazdászi diploma nélkül kimondható, hogy a Körösök Vidéke gazdálkodói beszállítóként sem, vagy csak alig jöhetnek számításba a multiknál. Hogy kárt, vagy hasznot hoznak-e a nemzetközi nagyáruházak hazai láncszemei a magyar gazdaságnak, azon belül tíz-húszezres kisvárosok éppen csak felpezsdülő kisvállalkozóinak? Várjuk ki a végét. Elvégre a(z) (ár)változás jogát mindenki fenntartja. Fehér József Épül a gyomaendrődi szupermarket Fotó: Gál Edit 5