Heti Délkelet, 2001. július-december (8. évfolyam, 26-51. szám)
2001-10-25 / 42. szám
A napokban felkereste szerkesztőségünket egy Békéscsabán élő fiatalember, aki 125 lakó nevében nyilatkozott. Elmondása szerint tudomásukra jutott, hogy a Békéscsaba, Zrínyi u. 13. szám alatti üres lakóházat az önkormányzat megvásárolja két Jaminában élő család részére. Ez ellen a környék lakói tiltakoznak, mivel nem szeretnének éjjel-nappal rettegésben élni a szerintük békétlen és teljesen összeférhetetlen család miatt, akik terror alatt tarthatják őket és családtagjaikat. Ennek elkerülése érdekében összesen 125-en írták alá azt a tiltakozó levelet, amit a békéscsabai önkormányzathoz, nevezetesen Pap János polgármesterhez benyújtottak. Az ügy kapcsán felkerestük a Zrínyi utca lakóit, akik félelmükben névtelenségbe burkolózva mondták el véleményüket: — Az egyik szomszéd - mondta egy középkorú férfi — a múlt héten hivatalos helyről megtudta, hogy a Zrínyi utca 13. szám alatt lévő lakást a polgármesteri hivatal meg akarja vásárolni annak a jelenleg Jaminában élő roma családnak, akikről eddig semmi jót nem hallottunk. Akkor úgy döntöttünk, hogy összefogunk, és közös erővel tiltakozunk ez ellen. Egyébként itt is élnek közvetlen környezetünkben cigány családok, de velük az égvilágon semmi problémánk nincs, mert rendes és dolgos emberek. - A szóban forgó család - vette át a szót egy roma fiatalasszony - rettegésben tartja egész Jaminát. Úgy tudom, a családból néhányan a mai napig is börtönben ülnek terrorcselekményért, kézigránátos robbantásért. Nekem nincs velük bajom, de ide ne jöjjenek! Az a bajuk a családdal, hogy romák? A Zrínyi utca 13. számú ház Pályázati kiírás Pályázati felhívás Gádoros Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Justh Zsigmond Művelődési Ház, a Községi Könyvtár és a Közösségi Ház - mint részben önállóan gazdálkodó intézmény - közalkalmazotti jogviszonyban történő vezetésére PÁLYÁZATOT ÍR KI 2002. JANUÁR 1. NAP HATÁLLYAL 5 ÉVES IDŐTARTAMRA. Pályázatot nyújthat be a pályázati feltételekben foglaltaknak megfelelően minden olyan személy, aki a részletes pályázati kiírásban meghatározott feladatok teljesítésével vállalja az intézmény vezetését. A pályázat elkészítéséhez a pályázat részletes feltételeire vonatkozó előírások átvehetők a Polgármesteri Hivatal 9. számú irodájában (Gádoros, Kossuth u. 16.) ügyfélfogadási időben. A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE: 2001. OKTÓBER 31. A PÁLYÁZATOKAT A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2001. NOVEMBERI ÜLÉSÉN FOGJA ELBÍRÁLNI. У>Ъ;' ", *.Ш [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK]'Ш [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK]М Gádoros Nagyközség Önkormányzata a települési FOLYÉKONY HULLADÉK ELSZÁLLÍTÁSÁRA, ÁRTALMATLANÍTÁSÁRA PÁLYÁZATOT HIRDET. A pályázat nyilvános, pályázhatnak azok a vállalkozások, amelyek rendelkeznek a hulladékkezelési közszolgáltató kiválasztásáról és a közszolgáltatási szerződésről szóló 242/2000. (XII.23.) Korm. számú rendeletben meghatározott feltételekkel. A pályázati kiírás dokumentációja 5000 Ft eljárási díjért a Gádorosi Polgármesteri Hivatal 9. sz. irodájában szerezhető be ügyfélfogadási időben. HETI DÉLKELET 6