Délkeleti Hírnök, 2006 (2. évfolyam, 1-21. szám)
2006-02-02 / 2. szám
Az Egészségügyi Világszervezet jelentései már hónapok óta jelzik: a sok millió áldozatot követelő nagy történelmi világjárványokhoz (pestis, tífusz, spanyolnátha) hasonló kiterjedésű és veszélyes járvány, a rohamosan terjedő madárinfluenza fenyegeti az emberiséget. Kell-e félni a ma már Nagyon fontos megjegyezni, hogy az 1918-as spanyolnátha idejég még nem létezett védőoltás, és a szövődményeként fellépő tüdőgyulladást sem tudták kezelni antibotikum és vírusellenes szerek hiányában. Természetesen, nem szabad figyelmen kívül hagyni a felhívásokat, de úgy gondolom, a média és a politikusok reakciói sokszor eltúlzottak. Világszerte nagyon jól felkészült szakemberek szükség esetén hárítani tudják a veszélyt, illetve járvány estén kezelni tudják a helyzetet. Pánikra ezért szerintem, semmi okunk nincs. A szárnyas-influenza a madarak fertőző betegsége, amelyet az influenza „A“ vírus különböző alaptípusai okoznak, természetes hordozói a vándorló víziszárnyasok, legfőképpen a vadkacsák. Amíg a víziszárnyasok a fertőzéssel szemben ellenállók, addig a háziszárnyasok, beleértve a csirkéket és a pulykákat is, különösen fogékonyak a fertőzésre. A betegség lappangási ideje az állatnak a kórokozóval való fertőződése után általában három nap. A megbetegedett madarak bágyadtak, elesettek, alig mozognak, nem repülnek, a tünetek elsősorban hasmenésben nyilvánulnak meg. A légzőszervi tünetek orrfolyásban, kötőhártya-gyulladásban és gyakran a szemgödör alatti üregek gyulladásában jelentkeznek. A már levágott és eladott baromfi húsa, sütés vagy főzés után biztosan nem fertőző, a madárinfluenza vírusa már 60-60 fokon elpusztul. A betegség soha nem a fertőzött baromfi elfogyasztása, hanem a porral keveredett vírus belégzése útján terjed. Ez az oka, hogy az állatról emberre való terjedésnek leginkább a baromfitelepeken dolgozók vannak kitéve. Az influenza vírusnak 15-féle olyan altípusa ismert, amely az emberen kívül madarakat is megbetegít. A szárnyas-influenza vírussal történt első igazolt emberi fertőzést 1997-ben, Hongkongban írták le, ahol a H5N1 törzs 18 ember megbetegedését, közülük 6 halálát okozta. A fertőzés forrása élő, fertőzött baromfi volt. A szárnyas-influenza vírusok közül a H5N1 azért kelt különös aggodalmat, mert genetikai állományában gyorsan következnek be változások, és hajlamos magába idegen géneket beépíteni. Ezen kívül emberben is súlyos megbetegedést okoz. A fertőzést túlélő madarak váladékaikkal, székletükkel legalább 10 napig ürítik a vírust. A madárinfluenza évtizedek óta ismert, de csak az utóbbi években bizonyosodott be, hogy emberre is veszélyes lehet. Az emberen előforduló madárinfluenza tünetei hasonlóak a többi humán ,A“ influenza tüneteihez. A lappangási idő rövid, néhány órától 1-2 napig tart. A betegség hirtelen kezdődő, magas lázzal indul, jellemző a végtagfájdalom, a fejfájás, az általános elesettség. A beteget száraz köhögés, torokfájás gyötri. A madárinfluenza annyiban veszélyesebb a humán .A vírusnál, hogy gyakoribb szövődmény a vírus okozta tüdőgyulladás, mely általában a betegség 4- 5. napján kezdődik nehézlégzéssel, mely légzési elégtelenséghez és halálhoz vezethet. Halálos kimenetelű madárinfluenza megbetegedés azonban eddig csak néhány esetben következett be. A „szokásos“ emberi influenza elleni védőoltásokat évente november hónaptól kezdve adják. A vakcinát hazánkban is gyártják, az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO minden évben megadja ajánlását, hogy azok milyen típusú emberi influenzavírus törzsekből készüljenek. Az idei szabvány már megérkezett, ebben természetesen nem szerepel a H5N1 madárinfluenza vírus-törzs. A baromfifeldolgozókban és az ipari baromfitelepeken dolgozók is térítésmentesen kaphatják meg az influenza elleni védőoltást. Az oltás nem kötelező, csak ajánlott. Ingyen kapják még a 65 évnél idősebbek, a krónikus betegek és az egészségügyi dolgozók. A gyógyszertárakban is megvásárolható a védőoltás, amelyet a háziorvos ad be azoknak, akik igénylik. Az embereket elsősorban nem a madárinfluenzától kell megvédeni, hanem a humán influenza vírus kombinálódásával esetleg létrejövő új humán influenza vírustól. Ez ellen kell majd oltóanyagot készíteni, és ezzel kell széles körű vakcinázást végezni a járvány elkerülése érdekében. A madárinfluenzáról kialakult kép hasonló ahhoz, amikor nagy földrengéseket jósolnak, melyek aztán nem következnek be. De ki merné száz százalék biztonsággal kijelenteni, hogy nem lesz földrengés? Czifráné Tóth Éva A Békéscsabai Csaba Centerben második alkalommal megrendezett esküvő kiállításnak ismét számtalan látogatója volt. A kiállítók nem csak korunk szemet gyönyörködtető menyasszonyi ruhakölteményeit sorakoztatták fel bemutatásra, hanem elődeink ünnepi viseleteit is. A standokon az esküvői előkészületek is bemutatásra kerültek. A High Care Center kozmetikai szalon standjánál menyasszonyi sminket készítettek. Bozó Diána 19 éves békési szép lány hófehér ruhában a rendezvényen felkérés alapján modellként szerepelt. A csinos hölgy elmondta magáról a helyi Kós Károly Szakképző iskolába jár és végzős kozmetikus tanuló. Mint mondta a szakma szépsége mellett számára az a legszebb pillanat, amikor a vendég elégedett a végeredménnyel. Dia tanulmányai és a gyakorlatban szerzett tapasztalatai során számos sminkelési fortélyt elsajátított. Ő viszont mindennapjaiban inkább a visszafogott smink híve. Szempillaspirált, szájfényt és leheletnyi pirosítót használ. Kedveli a divatos, valamint sportos ruhadarabokat, színei rózsaszín és a barna. Kiegészítőként strasszokkal, kövekkel díszített öveket visel. Ékszerei arany, ezüst kombinációja. Szabadidejében kajakozik, bár jelenleg nem sok ideje van rá, viszont hat évig országos versenyekre is járt. Hobbija tanulmányához, a kozmetikához kapcsolódik. Érdekli a testkezelés, sminkelés, smink tetoválás. Szerinte átfogóan az egész egyénnel kell foglalkozni nem csak az arcával. Közelebbi célja, szeretne mesterkozmetikus lenni, majd később kozmetikai szalont nyitni. Diána befejezésül még hozzátette: több éves tapasztalat kell még célja végső eléréséhez, de kitartó és folyamatosan képezi magát, hogy elégedettek legyenek leendő vendégei. Bróda Ibolya Fotó: szerző Diána „egyszer ő is boldog ara lesz“ ê KECSKEMÉTI FŐISKOLA Kecskeméti Főiskola GAMF kar 6000 Kecskemét, Izsáki út 10. DIPLOMÁSOK FIGYELEM! Szerezzenek végzettségükhöz korszerű és piacképes gazdasági ismereteket a Kecskeméti Főiskolán! A főiskola GAMF Kara 2006 januárjában levelező tagozatos (3 féléves) másoddiplomás képzést indít MENEDZSER SZAKON Feltétel: egyetemen, főiskolán szerzett bármilyen diploma. Bővebb felvilágosítást dr. Tóth József főiskolai docens ad. Tel.: 76/516-340,20/354-4224, Fax: 76/516-341. E-mail: toth.jozsef@gamf.kefo.hu