Dél Keresztje, 1956 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1956-01-15 / 1-2. szám

1956. jan. 15. A SZELLEM FORRADALMA Több párttagsággal terhelt ír­ót, mint pld. a Sztálin-díj ny­ertes Aczél Tamást, a tehetsé­ges Zelk Zoltánt és Déry Tibort a szinműiró Háy Lászlót és még többeket kizártak a párt­ból, mert éleshangú memoran­dumban meg­merészelték bír­­álni a kommunista párt kultu­rális intézkedéseit és: “A mun­kásosztály és a parasztság he­lyzetéről, életszínvonaláról bur­­zsoá rágalmakat szajkóztak”. Az Írók lázadása - vagy mond­juk csak egy: néhány írónak egyszerű művelődéspolitikai ké­rdésekben megírt memorandu­ma — párt, tehát állam, tehát népellenes gyaláz­­kodó. Az elmúlt évnek ugyanak­kor a legjelentősebb eseménye. Politikailag is. A Nagy Imre kormány alatt megindult “fel­lazulás” úgy látszik elsősorban a párton belül maradandó volt. Néhány hír arról számol be, hogy egyszerű embereket, egy­etemi hallgatókat zártak ki munkahelyükről, vagy az egy­etemről, mert a “júniusi út” he­lyessége mellett emeltek szót. Egyeseknek csak az volt a bű­nük, hogy értelmetlennek tar­tották az osztályharcot és” minden magyar ember egy test­­vér “elvét hangoztatták, ami a kisebbségi diktatúra képvi­selői szerint “ellenséges felfo­gás”. A jelenlegi hazai helyzetet sú­­lyosbbítja az a tény, hogy az élelmiszerárak emelkedtek és­­mint ilyenkor lenni szokott , kevesebb az élelem mint egy év­vel ezelőtt volt. Akkor sem dúskáltak. Jellemző, hogy a "“társadalmi ellenőrök” intéz­ményét ismét felelevenítették. Feladatuk: a piacokon az árak, az eladók s vásárlók ellenőr­zése. Ezt az ellenőrző rendszert 1953 előtt alkalmazták utoljá­ra, amikor 3 kg. liszt “rejte­getéséért” ítéltek el évekre em­bereket. Az idei termés közepes volt. Karácsonyi számunkban ismer­tetett új gazdasági terv, mely a nehézipari termelés fokozását írja, elő, szoros kapcsolatban van az élelmiszerhiánnyal. A közepes jótermés ellenére is, Kína, Korea és valószínűleg más keletázsiai államok szám­ára a magyar, lengyel, cseh ipar szállítja olcsón, vagy cse­re alapján, sok eetben nyíltan ajándékképpen a gyárberende­zéseket, gördülő anyagot stb. Keletnémetország és Csehszlo­vákia mezőgazdasági bevitelét -az ottani fejlett ipar mozgás­ban tartása céljából — Magy­arországból szerzi be. Tehát a kruscsevi ázsiai segélyprogram jelentős részből Magyarország kétszeresen veszi ki részét. Ez­ért csökken idén a fogyasztási cikkek gyártása s az élelmi­szermennyiség. Tisztelet azoknak az íróknak,­­ akikben felébredt, kirobbant a szellem embereinek hangja s volt bátorságuk memorandumba foglalni a valóságot: a magyar népre ismét teljes erővel ráne­hezedő nyomort. Ezzel a hábo­­rú előtti népi bajok feltáróihoz, a féja gézák, móricz zsigmon­­dok, szabó dezsék, kovács im­­­­­ék, matolcsy mátyások vonala­­i­hoz nőttek mindnok szemében, akiket odahaza vagy külföldön ■ más nem érdekel, mint a magyar nép élete a jelentés jövője. Bá­­torságuk és hangjuk nem fog elenyészni a mai diktatúra eltűnése után sem. Felfodott világ. A München­ben működő Free Europe rádió­­állomás magyar osztálya tele van baloldali újságírókkal, szo­ciáldemokrata, parasztpárti, ki­ábrándult kommunista tagok­kal. A pesti-nemrég fe­lállított - “Szülőföld” rádióadó, mely a hazatelepítési propaganda szócsöve, Szvatkó Pál a volt “Magyarország” főszerkesztőjé­­nek vezetése alatt működik és csupa, régi jobboldali lapnál működött újságíró, régi szín­művész stb. szerepel a műso­ron, egy 1945 előtti magyar rá­dióműsort sugározva az 1945 előtt elmenekültek felé. Külön­ben a pesti lapok cikkeiből az látszik, hogy az edig hazatér­tek száma igen kevés. Talán kétszázra sem rúg. Másrészt 95%-ban azok tértek haza, aki­knek “ennél rosszabb már úgy­sem lehet” volt a sorsuk Nyuga­ton is. Az idegenlégió, a bány­ák, a nyomorlágerek adták a hazatérőket, amin nem is lehet csodálkozni.­­ A jogszolgáltatásról megjelent­­ cikk szerint /Szabad Nép, dec. 19/ a mai hazai bírói ítéletek­nek két pillére két elv: 1.­­ “Nem lehet törvényes védelem­­­­re mltó az, ami a társadalom­­ érdekeivel ellentétben áll”. A­­ cikk megmagyarázza, hogy a­­ társadalom érdeke azonos a­­ párt érdekével stb. 2. A máso­­­­dik alapelv: “A törvényesség I megvalósítása nem képzelhető­­ el osztályharcos bíráskodás s­él­­kül”. A cikk szerint a mai bí­róságok függetlenek, mert a törvényeknek vannak csak alá­­­­vetve, de a törvények az osz­tályharc törvényei, tehát... • Beresztóczy Miklós kanonok, a katolikus békepapi mozgalom /a pesti vicc szerint: “iga-hir­detők”/ vezetője legutóbbi be­szédében élesen kikelt azok el­len a külföldi körök ellen, akik a magyar Egyház mai maga­tartását, azaz a mai egyházpo­litikai lépéseket bírálják, vagy azt kívülről elítélik. Azt hisz­ Dél Keresztje 5. old. j£H5E5E5H5űSE5E5E5H5a5ű5ű5E5H5H5ű5E5ESHSE5H5BSE5E5H5aSH5H5?ri VOGUE INTERIORS K A modern magyar bútorüzlet felhívja kedves vevői figyel­jel­mét arra, hogy a rég várt gyönyörű, modern, importált sh függöny és butorhuzatanyagok megérkeztek! Nagy vá- Gá­laszték a legszebb szi­­nt nekből és r­e n­d k­i­­v o v­ü­l kedvezményes U árak. Függönyanyag G] 13 sh.-tól, bútorhuzat k| 19.-tól. [,! Szalongarniturák már C­ 1 19.19.0-tól, tetszéssze­re­rinti huzattal 3-4 hón­­apra kamatmentes hi­telre, vagy 24 havi ré­szletre kaphatók. Ké­szpénzfizetésnél 20 Font után 10% enged­mény. Ne mulassza el az alkalmat, amíg a készlet tart! ^ 340 VICTORIA AVE., CHATSWOOD, — TEL.: JA 5325 _ r§H5aJErE5E5HSH5E5Z5E5űFa5aS25?5E5űSH5ű5ű5E5H5B5B5H5H5Z5ű5E5H£if PERTHIMAGYAROK BOANS Nagyáruház osztályain MINDEN személyes és háztartási­­kívánságát­­kielégíthetik! Üzletfeleink nb. figyelmébe! Azokat a nehézségeket, melyek folytán egyes át­utal­ások a szkottnál hossz­abb idő alatt kerültek kifizetésre, sikerült áthidalni és i­gy ismét 4—5 k­át Forintot Ma­hét alatt utalm­­gyarországra. KÉRJE­N TÁJÉKOZTATÓT WESTRALIAN AGENCY BOX U 1979, G.P.O., PERTH szűk Beresztóczy kanonok kifa­­kadása jogos volt. Könnyű kí­vülről bírálni, el-és megítélni helyzeteket, embereket, ha nem tesszük fel a kérdést: “Mit ten­nénk mi, a mai helyzetben, ha otthon lennénk, ha nem jöttünk vola el?!” Kovács Béla v. kisgazdapárti főtitkárt, Fillér v. kisgazda ké­pviselőt, Hátszegi Hatz Ottó v. vk. ezredest, a volt m. kir. hon­védség több tábornokát, akik 1944-45 óta orosz hadifogság­ban voltak, vagy politikai okok­ból az orosz megszálló erők eli­télték, visszaszállították Magy­arországba. A londoni építészeti kiállítás­sá Rudnai, Hübner és Szőke építészek utaztak ki Magyaror­szágból. A pesti Bazilika most ünnepel­te fennállásának 50. évfordu­lóját, Shvoy fehérvári püspök részvételével. A Keleti pályaudvar szép Lotz és Than freskóit /az indulási csarnokban/ restaurálják. Karácsonyi árak odahaza: töl­tőtoll 42, télikabát 830, férfi­­zokni 20, festett zefir­ing 1­55, Nylonharisnya 98, keletnémet karóra 200, 1 db, finomabb ké­zmosószappan 7, kamgamszö­­vet métere 168, műbőr literje 30, karácsonyfa méterenként 20, kislánynak flanelruha 150, já­tékbaba 20-115, magasszárú női cipő 300, börkertyü 100 Forint.­­A nagy tömegek átlagos és havi keresete 8-900 Forint, sza­kemberé: 1500, magasállásúaké 2000-től felfelé havi 5000 Fo­rintig­.

Next