Független Magyarország, 1959 (9. évfolyam, 1-27. szám)

1959-01-01 / 1. szám

1 Registered at the C.P.O., Sydney, lor transmission by post as a newspaper. Független Magyarország 1. 1959. — Vol. IX. No. X. "FREE HUNGARY" 1959. I. 1. — IX. cvf. 1. szám. Látóhatár 1959 A most lezárult 1958-as esz­tendő nagyban és egészben nem hozott döntő változást a nemzet­közi helyzetben, sőt talán még olyan eseményt sem, melyben lé­nyeges változás csírázó magját láthatná a megfigyelő. A nagy frontok merevek voltak azelőtt is, a magyar forradalom lökése után újra megmerevedtek és 1958 fo­lyamán sem lazultak meg. Ide­ológiai téren egyik fél sem tudott teret hódítani a másiktól, legfel­jebb annyi történt, hogy mindkét fél gondolatrendszere és erkölcsi felfogása csak még elfogachatat- lanabb lett a másik számára. A marxizmus-leninizmus elmélete, mely gyakorlati síkon olyan éme­lyítő tetteket tesz szükségessé, mint Nagy Imre kivégzése, mind­inkább nyilvánvaló erkölcsi csőd­be került. Ugyanakkor a nyugati gazdasági fejlődés megtorpanása rossz fényt vetett arra az erköl­csileg inkább elfogadható rend­szerre, mely viszont az egyén sza­badságjogait nem tudja össze­egyeztetni az összpontosított nem­zeti erőfeszítéssel a gazdaság és honvédelem terén. Az év mérle­ge mozdulatlanság, tétlenség, csa­lódás és fokozódó elidegenülés. A mérleg egyes tételei is ezeket tartalmazzák, de egészen külön­böző arányokban és különböző okokból. Ami talán fontosabb, e- gyes tételek arra mutatnak, hogy az egész mérleg sem marad meg a jövőben olyannak, amilyen ma. OROSZORSZÁG Szovjet oldalon a mérleg gyors és határozott keletre biílenését várják és olvassák ki 1958 esemé­nyeiből. A “szovjet oldal” ma gyakorlatban az orosz nemzeti becsvágy és önbizalom sikertől részeg képviselőit jelenti, meg a- zokat a nem-orosz megalkuvókat, akik Magyarországon, Csehor­szágban és távolabb Nyugaton is okosnak, tudományosnak, a “tör­ténelmi szükségszerűség” előtt va­ló meghajlásnak tekintik a vélt nyerőhöz való csatlakozást. Az o- rosz becsvágyók és nem-orosz társutasaik a 21. szovjet pártkon­gresszus bejelentését, s az azzal kapcsolatos szovjet gazdasági ter­vek nyilvánosságra hozatalát lát­ják az év legjelentősebb esemé- nyeének. Az 1959-65 időszakra készített és a 21. kongresszus elé tárandó szovjet terveknek két, egymásnak látszólag ellentmondó fő vonása van. Az egyik (melyről odaát nem esik említés) az ipari terme­lés emelkedésének fokozatos le­lassulása. A korábbi ötéves ter­vekhez képest az új hétéves terv alacsonyabb évi százalékos emel­kedésekkel számol az ipar egészé­re és a nemzeti jövedelemre néz­ve, noha egyes területeken, pél­dául a vegy iparban és a mező- gazdaságban, a múltnál gyorsabb és meredekebb emelkedést ír elő. A másik, és ezzel látszólag ellen­tétes, fő jellegzetessége az, hogy csaknem kézzelfoghatónak és rö­videsen elérhetőnek tünteti fel a múltban oly nevetséges hencegés­nek számító célpontot, “Amerika utolérését és elhagyását”. A terv­nek e vonásáról annál több emlí­tés esik szovjet oldalon; Hruscsov diadalmas dicsekvő beszédeitől le egészen Mesterházi megadó és alattomosan megadásra bíztató cikkeiig a szovjet propagandatü­lök jóformán egyebet sem fúj. Nemcsak vasról, szénről meg ce­mentről beszélnek már, mint az ötéves tervek hőskorában, hanem elektronikus számológépekről, plasztik anyagokról, szintetikus fonalakról, önműködő munkagé­pekről és sok más olyan dologról, melynek említése annakelőtte rögtön Amerikát, az amerikai ipari haladottságot és gazdagsá­got idézte fel a hallgatókban. A szovjet ipar a 'termelés módjait illetően valóban közeledik Ameri­kához, s közeledik a termelés mennyiségét illetően is. Más szóval a szovjet gazdaság bonyolultabbá válik, s a jó marx­istának ebből azt kell következ­tetnie, hogy bonyolultabbá válik a szovjet társadalom is. Hogy utoléri és elhagyja-e gazdasági téren Amerikát, az nyílt kérdés. Ahogy egy ország gazdasági éle­te érettebb és bonyolultabb lesz, úgy lassúi le fejlődésének tempó­ja, — már a hétéves terv is mu­tat bizonyos lassulást. Még min­dig nyorsabb azonban a tempó, mnt az érett nyugati országokra jellemző évi 2—3 százalékos ter­melésnövekedés; ha a Szovjetunió képes fenntartani a saját 7 szá­zalékos tempóját, valóban utolér­heti Amerikát. De aligha ez a döntő kérdés. Minél magasabbra emelkedik gazdaságilag, annál nehezebb lesz a fejletté és bo­nyolulttá váló társadalom felett a pártdiktatúra egyszerű formáinak fenntartása, s annál nagyobb az igény a szabadabb, demokratiku­sabb kormányzásra. Éppen a marxistáknak kellene ezért a leg­jobban aggódniok amiatt, aminek most harsonázva örvendeznek; minden egyes lépés (s “a Szovjet­unió hétmérföldes csizmákkal ha­lad”) az amerikai életnívó felé egyben közelebb hozza a pártdik­tatúra felszámolásának veszélyét is. SZERÖV Talán túl korai Szeröv “tá­bornagy”, a szovjet állambizton­sági szervek hírhedt parancsno­ka bukását valami ilyesfajta fej­lődés előszelének tekinteni. Le­het, hogy az ügynek egyszerűbb, személyi magyarázata van. Hrus­csov szereti az adósságait ílymó- don kifizetni. így fizette ki Zsu- kov marsallnak is a Molotov-Ka- ganovics féle “pártellenes cso­port” legyűréséhez nyújtott se­gítség árát. De éppúgy lehetsé­ges, hogy a spiclirendszer, ter­ror és deportálás szimbólumának számító Szeröv elejtése jó pont a közvélemény előtt, melynek jó­indulatát Hruscsov mind szüksé­gesebbnek érzi ahhoz, hogy fent tudjon maradni. KÍNA Hruscsov és körének fennma­radását az 1958-as év másik nagy külpolitikai fejleménye is bizony­talanná teszi: ez a kínai “nagy ugrás”, mely a maga módján si­kerrel zajlott le a hatszázmilliós sárga birodalom nagyobbik részé­ben. A “nagy ugrást” 1957 folya­mán keserű viták előzték meg mind a kínai párton belül, mind a kína és szovjet oldal közt. Az óvatosak (s ezúttal Hruscsov kö­re az óvatosakhoz tartozott) a magyar forradalom tapasztalata­in is okulva a kolhoszosítás és az elején erőltetett gyors iparfejlesztés el­len voltak. Mao Cse-tung azon­ban nem engedett a negyven- nyolcból, sőt egyszerű kolhoszok helyett egyenesen a madáchi fa­lansztert kezdte bevezetni, kaszár­nya-szellemű “kommunákat”, a- hol parancsszóra élnek, esznek és dolgoznak a “család ósdi kötelé­keiből felszabadított” emberhan­gyák. S a társadalom átszervezé­sének e kínai lázálma nemcsak hogy nem váltott ki párttitkár- ölést és forradalmat, hanem úgy látszik, a gazdasági “ugrást” sem tette lehetetlenné. Fejlett, tőke­igényes gépek, nagy befektetések nélkül, pusztán kézierőre támasz­kodva Kína valóban ijesztő se­bességgel kezdi fejleszteni ipari termelését. A “nagy ugrás” azt látszik bizonyítani, hogy elegendő terrorral és erőszakkal úgyszól­ván mindent el lehet érni egy or­szágban. Ez természetesen lovat ad Hruscsov “újsztalinista” ellenfe­lei alá a Szovjetunióban és az eu­rópai szovjet gyarmatokon egy­aránt, s Hruscsovot is “újsztaíi- nista” irányba tolja el. De ami “kínai példa” a kommunisták­nak, az “sárga veszedelem” a szovjet nagyhatalmi helyzettől megrészegült orosz nacionalisták­nak; s e két meghatározás, a kommunista és az orosz naciona­lista, ma nagyjából ugyanazt a társaságot takarja. Akinek sze­me van a látásra, az látja, mit jelent a hatszázmilliós, túlnépese­dett és korlátlan önbizalmú kínai nagyhatalom a Szovjetunió keleti határain; Keletszibéria kínaiak­kal való betelepítése egyenes foly­tatása volna annak a történelmi folyamatnak, mely az utolsó száz évben kínaiakkal töltötte meg a két ország közt fekvő Mancsuri- át. Az orosz-kínai érdekellentét könnyen elhomályosíthat minden “világnézeti” rokonságot s egy napon arra kényszerítheti a Szov­jetuniót, hogy Kína ellen nem­kommunista országok szövetségét keresse. LEFEGYVERZÉS Ha valaha talán eljön is ez a nap, egyelőre még igen messze van. Egyelőre még nem szovjet­nyugat szövetségről folyik a szó, hanem arról, hogy miként lehet­ne a szovjet-nyugati ellenségesség puskaporos hordóját öngyulladás ellen szigetelni. Genfben három hónapja folynak a háromhatalmi tárgyalások az atombomba-kísér­letek felfüggesztéséről, az ehhez szükséges ellenőrző 'rendszerről és a meglepetésszerű támadások le­hetetlenné tételéről. Az atomki- sérletek felfüggesztését mindkét oldal kívánja, a nehézség csak ott van, hogy a szovjet oldal nem bírja elfogadni a szovjet terüle­ten működő nemzetközi megfi­gyelők gondolatát. Hogy ebben mennyi a kiszámított csalárdság s mennyi az idegen szemektől va­ló ösztönös viszolygás, azt nehéz eldönteni olyan rezsimnél, mely­nek mind a szándékok, mind a tények terén sok a rejtegetniva- lója. U.S.A. Annál kevesebbet rejteget ezzel szemben az Egyesült Államok, a- hol az 1958-as kongresszusi vá­lasztások egyik fő vitás kérdése az Eisenhower-kormány honvé­delmi és gazdasági téren tanúsí­tott tétlensége és balkezessége, s az ebből eredő erkölcsi vereségek sorozata volt.Túlsok amerikai ra­kéta pukkant szét az esztendő során, túlsók volt a munkanélkü­li és túlsók katonai és gazdasági vonatkozásban kezdett úgy tűnni, hogy a Szovjet valóban “utolér­heti és elhagyhatja” Amerikát. Mikor az Eisenhower adminiszt­ráció habozó ügyetlenkedése munkanélküliséget és a termelés ellanyhulását hozza magával, hinduk és arabok, burmaiak és négerek a fejüket vakarják és a “szovjet példa” (sőt esetleg már a “kínai példa”) irányába ka­csingatnak. Ez pedig nemcsak valódi vereség az amerikai külpo­litikának, hanem az amerikai pol­gár önbizalmát, életformájába, országába vetett hitét is megráz­za. Több más ok mellett ez is érthetővé teszi a választások e- redményét, a súlyos republikánus vereséget és a kiábrándulást az Eisenhower-Dulles-Nixon veze­tésből. DE GAULLE Míg Amerika elfordult a ta­valy még bálványozott tábornok­elnöktől, Franciaország a saját bálvány-szükségletét tábornok-el­nökkel elégítette ki. De Gaulle tekintélye ma szinte határtalan s a francia nemzet, az egység és egyetértés szokatlan hangulatától fellelkesülve kész őt követni. De merre vezet, vagy vezet-e igazá­ban, de Gaulle? Az új választó­jogitörvény alapján lefolytatott novemberi választások során a kommunista párt képviselőinek kilenctizedrészét elvesztette s mint parlamenti erő egyelőre ki­szenvedett. De ez inkább csak tetszhalál, s a választókerületek megvonásának köszönhető; a kommunista szavazatok száma nem sokat esett. Ugyanakkor a magát gaullistának nevező új többségi párt zavaros hajlandó­ságaitól sem lehet sok jót várni. Főleg nem várható tőlük az al­gíri fekély kioperálása. Az algíri választásoktól de Gaulle valami “tárgyalóképes” és legális arab ellenzék kialakulását remélte, mely élvezi az algíri lakosság bi­zalmát és el tudja azt téríteni a földalatti felkelő mozgalomtól. Ehelyett Algíról hetven olyan “gaullista” képviselő jön Párizs­ba, akik éppannyira képviselik Algírt, mint Kádár és társai Ma­gyarországot. De Gaulle-1 végső fokon az algíri kérdés megoldat­lansága, s az auból folyó sokéves vér- és pénzáldozat, politikai és katonai megaláztatás sodorta ha­talomra. Ha hamarosan nem tud­ja Algír ügyét nyugvópontra hoz­ni (s ez az egész közelkeleti “a- rab probléma” szempontjából sem közömbös), akkor a csalódás még erősebb lesz, mint a Harmadik Köztársaság politikusaival szem­ben volt, s nehéz elgondolni, mi jöhet ott, ahol sem a parlamenti demokrácia, sem a tábornoki te­kintélyuralom nem bírja betölte­ni a feladatát. BERLIN A világot kettéválasztó politi­kai ellentétek igazi gyújtópontja előreláthatólag 1959-ben sem a kültelkeken, Egyiptomban, Irak­ban vagy Formózában lesz, ha­nem változatlanul Középeurópá- ban, s különösen Berlinben. Min­denki előtt világos, hogy a nyu­gati hatalmak nem mehetnek és nem mennek ki Berlinből s nem bízzák azt az ENSZ ájtatos gond­jaira mindaddig, míg köröskörül ott leselkednek Ulbricht terror­legényei és mögöttük az orosz páncélosok. Ezen túl azonban semmi sem teljesen világos; nyit­va áll a keletnémet rezsim elis­merésének kérdése, szóba kerül­het Adenauer alkonya, sőt kísér­let történhetik arra, hogy a nyu­gati hatalmak Hruscsovot sza­ván fogva összekapcsolják a Ra- packi-tervet a német újra-egyesí- tés kérdésével. Ahogy minden út Rómába vezet, úgy minden kül­politikai áttekintés a német kér­déshez, az európai orosz gyarma­tok és köztük Magyarország ü- gyéhez; az 1959-es év aligha old­ja ugyan meg ezt az ügyet, de egyben alighanem lehetetlenné teszi a hruscsovi “megoldást” is, miszerint ilyen ügy pedig nin­csen. (j-y) Ú JÉVI KÍVÁNSÁGUNK ... István király fordítsd szemeidet régi orszá­godra . .., hogy a hó alatt is megmaradjon a szabadság csírája ... és Isten áldja meg a magyart . . .

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék