Független Magyarország, 1960 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-01 / 1. szám

Registered at the CP.O., Sydney, lor transmission by post as a newspaper. TIZEDIK. JUBILEUMI ÉVFOLYAM Független Magyarország Vol. X. No. 1. — 1. 1. 1960. FREE HUNGARY 1/9 X. évf. 1. szám. — 1960. I. 1. Aj) TIZEDIK ÉV KAPUJÁBAN A kerek évszámok mindenkire ható bűvölete-e, vagy csak az ar­ra való emlékezés, hogy milyen hosszú ideje jelenik met* ez az újság, nem tudom. Valószínűleg ez is, az is. S még egy-két tucat másféle ok, ami meglassítja en­nek a cikknek a megírását... Leginkább talán a viszonyla­gosság érzése és látása, ami a ti­zedik évfolyam megjelenése előtt meggondolkoztat. Mert tíz év, különösen egy hírlapnak az életé­ben, nem kis idő. Mégis, eltörpül egy állítás mellett: elmúlt. S még­hozzá igen sebesen és visszahoz­hatatlanjuk A most kezdődő tizedik évfo­lyam végén tíz, nem is vaskos kö­tet foglalja magában azt a mun­kát, amijről mindannyian, akik a lapot készítjük: szerkesztőség, kiadóhivatal, nyomda, úgy érez­zük, hogy életünknél is több. Éle­tünk értelme. Tíz porosodó és egyre inkább sárguló kötetből áll a látható eredmény. Mert a más­féle eredményt csak sejteni lehet. Most, a tizedik év kapujában, magunkról is írhatunk. Magunk­ról, akiknek magánélete, jószán­déka, gondja — az újságban nem hagyhat és nem is hagy nyomot. Csak tanu-mivoltunk, mellyel a szerkesztőség belső és külső mun­katársai nyomon követik a lap ol­vasóit érdeklő eseményeket, á- ramlatokat és távoli sóhajtáso­kat ... Ha válaszolni akarok arra a kérdésre, hogy a tizedik év kez­detén miben látom a “Független Magyarország” eddigi létezésé­nek és munkájának legfőbb értel­mét, akkor azt mondhatom, hogy én két dologban is látom. Először abban, hogy mind a szerkesztőséget, mind az olvasó­kat immáron egy évtizede sike­rült a valóságnak, a tényeknek megfelelően, tehát őszintén és jól tájékpztatni minden olyan ügy­ben, melyhez különben — a do­log természeténél fogva — más­hol nem jutottunk volna hozzá. Másodszor: azt hiszem jó lelki­ismerettel írhatom le, hogy ezen a földrészen sikerült megakadá­lyoznia ennek az újságnak min­den olyan mélyreható ellentét, gyűlölet kialakulását, melyre más földrészeken és államokban oly sok a példa. A “Független Magyarország” egész Ausztráliára és három esz­tendeje amerikai és európai álla­mokra is kiterjedő olvasótábora között ezt a pozitív és ezt a “ne­gatív-pozitív” hatást értük el. Mert másféle “egységet”, azt valóban nem sikerült kiformál­nunk. Aki azonban ismeri az itteni, vagy a bárhol máshol élő ma­gyarság rendkívüli összetételét, származási, anyagi, politikai, val­lási sokszínűségét, mely igen al­kalmas lehet arra, hogy örvény­lő tohuvabohut mutasson, talán megelégszik azzal, hogy a “Füg­getlen Magyarország” tíz év alatt soha nem vert éket emberek és csoportok közé, és egyetlen egy számunkban sem jelent meg sze­mélyek ellen irányuló támadás, sőt kívülről jöttre adott visszavá­gás sem. Lehetséges, hogy silány ered­mény ez. Tizedik esztendeje igyekszünk megvalósítani és mondhatom, nem könnyű mun­ka. Mert sokszor sokkal könnyebb “jól megírni”, “odamondani”, “leleplezni”, mint az ilyen kézira­tokat félretenni, kihűlni hagyni és elővenni a szúró tollhegy he­lyett a gömbölyűhegyűt... Ez a magatartás és ez a két részletben elmondott “eredmény­mérleg” sokáig és sokaknak — ma már egyre kevesebb olva­sónknak — okozott érthetetlen és megfejthetetlen problémát. Volt, aki “ravasz diplomatá­nak”, “óvatos duhajnak”, ismét más “iránytalan” és “határozott állásfoglalástól rettegőnek” minő­sítette a lapot. Ezek a szavak, azonos érzelmek pontatlan meg­felelői. Azt • akarták kifejezni, hogy a “Független Magyar- ország nem “harcos” lap, mely ezért vagy amazért “küzd”. Mi abból a keresztény és huma­nista álláspontból indultunk ki, hogy a világban nincsen fekete és nincsen fehér. Legalábbis igen­igen ritka. Legáltalánosabb a szürke szín, a fekete és fehér kü­lönböző arányú keveredése . . . Abból indultunk ki, hogy mind a nagyvilág, mind a magyar vi­lág — következőleg a magyar nép — az elmúlt évtizedekben olyan átalakuláson megy át, ami rengeteg zavarral, fájdalommal, egyéni tragédiákkal van tele. És olyan bonyodalmas egyéni, tár­sadalmi helyzetekkel, melyekben csak az elmebajosok vagy kontá­rok merik magukra ölteni a leg­főbb bíró palástját és mondhat­nak ítéletet multról-jelenről. Abból indultunk ki, látva, vagy csak sejtve, hogy mi történik kö­rülöttünk, hogy lapunkat nem állíthatjuk egyik küzdőtábor szol­gálatába sem, nem szegődhetünk egyikhez sem hűbéres jobbágyul. Márcsak azért sem, mert a tábo­rok száma nem kettő, hanem több. így döntve természetesen tudatosan vállaltuk az összes hit­viták és vallásháborúk, összecsa­pó szellemi áramlatok senkiföld­jének gyakorta veszedelmes kör­nyezetét, ahol nem egyszer a magunkhoz hasonló magatartás a szembenálló feleket időről-idő­re abban egyesítette, hogy a se­hová sem csatlakozóra minden oldal tüzet nyitott. A “Független Magyarország” nem “emigráns lap” és nem “he­lyi lap”. Sem ez,sem az .... Emigráns lapnak lenni: céltalan vállalkozás. A helyi lapok egy-egy város, vagy ország területén be­lül komoly szolgálatot tehetnek az olvasóközönségnek. Hogy egy újság ez-e, vagy sem, az attól függ, hogy minek szánták indulá­sakor. A “Független Magyarország”- ról írta egyik olvasónk, hogy a hirdetéseket nem tekintve “a lap nyugodtan megjelenhetnék a világ bármely részén”. Ezt a meg­állapítást elismerésnek tartjuk. Emigrációs lap sem vagyunk s az ilyen minősítés ellen mindig tiltakoztunk. Mi ennek a magyarázata?! Az emigráció elkülönülést, s idővel elszakadást jelent a hazától. Min­den nemzet emigrációjának a sajtója kinyomatott bizonyíték er­re. A politikai emigráció egyik lapjának lenni kényelmes állás­pont. Egyszerűen a tagadás alap­jára kell helyezkednie az újság­nak és a lap megszűnéséig a “nem” szót kell nyíltan, vagy köz­vetve hangoztatnia. Ez egyben népszerű is, mert ahogy múlik az idő, annál többen és többen hajlanak arra, hogy az egyszerű kis “nem” szócskával minden problémát elintézzenek és az új országban békességüket ne engedjék megzavarni. Nem és nem. Régen folyik a vita arról, hogy a sajtónak mit helyes tennie: az adott közvéleményt kell-e ki­szolgálnia, úgy, hogy lehetőleg mindenben igent bólint és híze­leg neki, vagy csak szolgálnia kell a közösséget? Esetleg úgy is, hogy a lap, vagy egyes cikkei “ké­nyelmetlenek”. Természetesen a kényes problémákat felvető írá­sokra gondolok. A vitát általában az szokta el­dönteni, hogy kinek mi a szem­Szilveszter és újév között (Este) igyekezz lélek és Tűnik ez az év is, hűvösen mosdik meg utána a lélek és fagyosan kéklik s már színéről emlékszik törj föl fiatal év. az évre, csak mint a gyermek úgy (Reggel) Ügy állok partodon, fiatal év, és újat nem köszönt, mert nem vár semmire, mint egyszer hajón az Adrián, a piros szabadság tán nem jön el soha, szigorú hajnal volt a karmos ég, számára csak mostoha eső tapintott a vízre jó év lehet ez és tétova táj. tenyérrel és eltakarta tükrét. Míg lassan indult a nagy hajó (Éjtszaka) s orrán halkan repedt a szürkeség, Ó, felejt a lélek és örömtelen jön halászok álltak a parton ott, veled fiatal év. Fáj csak és nem hős már, mint régente: erős vár magányos lelkek, órjás kezekkel. volt és kincses város a dombon. (Hajnal) Ügy állok én is, magányos lélek itt, repedj szürkeség, s törj föl fiatal év. Város a dombon és búgó harsonaszó. Igyekezz lélek még, légy új,ra hatalmas, mert éget, mint hideg vas (*935) a sorsod és olyan konok is, RADNÓTI MIKLÓS. 1960! Sikerekben gazdag újévet kíván minden Olvasónknak a Szerkesztőség. pontja, vagy amint azt a filozófu­sok mondják: “mi az értékrend­je”. Úgy döntünk, ahogyan az élet szellemi, erkölcsi és anyagi dolgait magunkban rangsoroljuk, értékeljük. Azok, akik a sor elejére a mi­nél több s gyorsabb “kasszasi­kert” helyezik és minden mást ennek rendelnek alá, a kiszolgá­lást, azok, akik elvi értékeket tesznek a sor elejére, a szolgálatot választják. A “független Magyarország” magyar lap, mely most és éppen nem Budapesten, hanem történe­tesen az ausztráliai Sydneyben működő nyomdában készül. Azonban nyomhatnák más világ­városban is. A “Független Magyarország” legfőbb és egy napig sem feledett hitvallása az, hogy nem fogad­juk el a külföldön élést mint izo­láltságot! A lapot a mindekori magyarországi élet, a sokszor kifejtett “magyar valóság” egyik részének tartjuk. Tudjuk, hogy ebben a szellemben végzett mun­kánknak a külföldön élő magya­rokon kivül Magyarország te­rületén, és az utódállamokban is van visszhangja, van hatása. Munkatársaink akár itt lak­nak, akár Európa, vagy Amerika valamelyik városában, úgy tekin­tik magukat, mint akik felelősek minden leírt szóért. Min'tha oda­haza egy viszonylagos sajtósza­badság idéjében írnák a lapot. Nem pedig kényelmes zsöllyékben hátradőlve, bombabiztos fedezék­ből, messziről. Azért vagyunk külföldön, mert a véleményünk tisztességes és megokolt kimondására ma csak Párizsban, New Yorkban, Lon­donban, vagy Sydneyben s nem Budapesten van lehetőségünk. De nem azért élünk külföldön, hogy a sajtószabadság lehetősé­gével nagyokat mondjunk, múl­ton rágódjunk, álomországot épít­sünk. Amikor írunk, arra gondo­lunk, hogy ha legalább akkora sajtószabadság lenne Budapesten, mint amekkora ma Varsóban van, vagy 1949'ig Magyarországon még volt, megmondanánk-e ezt vagy azt, figyelembe véVe hazánk és népünk helyzetét, és a leírt szó súlyát és felelősségét. így írni nem könnyű. Azonban ha nem akarunk sem helyi lap lenni, sem egy világtól elzárt völgyben egyéni érzelmeinket kö­vetve magyarkodni, más lehető­ség nincsen. Másképpen értelme sem lenne annak, hogy ez a lap oly sok nehézség legyőzése után a tizedik évébe lépve megjelenjék. Meg vagyok róla győződve, immár egy évtized tapasztala­tainak birtokában, hogy a távo­labbi jövő érdekében, a maguk hatókörében, ez a magatartás szolgálja a jövőt, mely a gyűlö­let és egymást nem értő felek lecsillapodása, kifáradása után be fog köszönteni. Rz a ^aP~P°litika”, ennek ki­formálása és töretlen fenntartá­sa -a magyarázat sok kérdésre és ha úgy tetszik: “program” a kö­vetkező évekre is. nagy kázmér

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék