Független Magyarország, 1961 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-20 / 2. szám
1961. január 20. FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG Próbamérleg 1961-re Mit hoz 1961? Talán könynyebb azt megválaszolni, hogy mit nem hoz. Nem hoz magyar “felszabadulást”, a népek önrendelkezési jogának a szovjet érdekszférára való hirtelen és átmenet nélküli kiterjesztését, — bár a világ más részein a gyarmati és gyámsági rendszert előreláthatólag mindinkább az önrendelkezés jól-roszul alkalmazott elve váltja fel. Nem hoz “megoldást” a német kérdésben sem, mert ez a kérdés alighanem megoldhatatlan. Nem hoz teljes és általános lefegyverzést sem. A háború kockázata 1961-ben is elkísér bennünket, mert ez a dolgok természete a való életben, különösen a mai kétpólusúegyensúly állapotában, de talán mindaddig, amíg az egy akol és egy pásztor elve, amerikai, szovjet, kínai vagy bármi más főhatóság alatt, egyszer megvalósul. Ezek általános igazságok, közhelyek, és nem érdemes sok szót vesztegetni rájuk. Nem csak 1961-re érvényesek. Mi lehet hát az, amiben 1961 újat, mást hoz? Hová, merre “vessék vigyázó szemüket” azok, akik az ég aljának színéből időt jósolni próbálnak? A változást, az újat — 1952 óta először — Amerikától kell várni és ebben a változásban már benne van egy új szovjetamerikai külpolitikai válság magja. Ha minden szereplő “papírforma szerint” jár el, a válságnak ez év végéig csinosan szárba kell szökkennie. A szovjet politikát már vagy fél éve várakozás jellemzi. A “dogmatikus” avagy “kínai” szárny nézete, mint tudjuk, az hogy az “imperialista táborral” semmiféle modus vivendi nem képzelhető el, a háború elkerülhetetlen. E szárny azonban kisebbségben volt és kisebbségi helyzetét a november-decemberi nagy moszkvai kommunista zsinat is megpecsételte. A zsinat a “kínai” helyett a Hruscsov-vonalat fogadta el, miszerint a háború elkerülhető, a szovjet oldal növekvő ereje modus vivendi elfogadására kényszeríti majd a Nyugatot. A megegyezés alapja a szovjet érdekszférák ünnepélyes amerikai elismerése bizonyos “határkiigazításokkal”, s egyelőre Nyugat-Berlin, újabb pár év múlva pedig talán bizonyos közelkeleti és afrikai területek átadásával. Ilyen megegyezésekre minden hatalmi előfeltétel adva van, s eddig csak azért nem jöttek létre, mert az Eisenhower kormánnyal nem lehetett “okosan beszélni”. Kennedy és a demokrata párt kormányra jutása azonban megnyitja az utat a “csúcstalálkozó” felé, ahol majd a nagyhatalmak szót értenek egymással, egy-két határkiigazítás árán szentesítik az adott helyzetet és “kiharcolják a békét”. Hruscsov a saját személyes presztízsét tette fel erre a reményre. Égető szüksége van arra a nemzetközi kézrázogatásra, vigyorgásra és kölcsönös cukrosbácsiskodásra, ami már a csúcstalálkozással jár. A cukrosbácsiskodásban ugyan Eisenhower jó partnere volt, s a tavalyi párizsi “csúcs” idején Hruscsov mindent megtett, hogy az amerikai elnök nyilvánvalóan őszinte, mosolygós jóindulatát hazafelé közvetítse és meggyőzze a a szovjet hatalmasságokat Amerika békeakaratáról. Szerencsétlenségére az Eisenhower-kormány merevsége és tehetetlensége kizárt minden változtatást, tehát mindenféle megegyezést határkiigazítás, lefegyverzés vagy bármi más tárgyában. Engedmények nélkül, csak mosollyal és kézrázással sem Hruscsov nem érhette be, sem az orosz közvélemény száját nem tömhette be, s ezért nem sikerült a párizsi csúcs. De Hruscsov már akkor is és azóta is célozgatott arra, hogy majd Kennedy, majd avval lehet okosan beszélni, majd 1961 tavaszán összeülnek, tisztába teszik a világot, és “likvidálják a háború maradványait”. Ebben a reményben azonban szinte holtbiztosan csalatkoznia kell (és ha a szovjet vezetőség nem volna oly notóriusan járatlan a nyugati berkekben és nem értene mindent félre, akkor Hruscsov nyilván nem is reménykedne). Ha Eisenhowerrel nem lehetett megegyezni, mert képtelen volt minden változtatásra és minden tettre, akkor Kennedyvel még kevésbbé lehet, mert ő viszont nagyon is képes tettekre. De ezek a tettek másfajták, mint amilyeneket Hruscsov várna tőle. WASHINGTON "PROFILJA" Most, hogy Kennedy már az összes fontosabb kormányposztokat betöltötte, az új kinevezésekből elég világosan le lehet olvasni Washington új “profilját”. Három külügyi kinevezés — Dean Rusk a külügyminiszteri székbe, Paul Nitze a hadügyminisztérium külügyi-politikai államtitkárává és Averell Harriman “csúcs-nagykövetté” — mind a demokrata párt hagyományos “kemény” vonalát hangsúlyozza. Az amerikai demokrata pártban kétféle külpolitika van képviselve. Az egyik a “puha”, a megegyezéses, ha úgy tetszik roosevelti politika, melynek hívei közé talán Mansfield, Fulbright és Humphrey szenátorokat lehetne sorolni. A másik viszont a “kemény”, ha úgy tetszik trumani, melynek fő képviselője Dean Acheson volt külügyminiszter. Dean Rusk, kit Kennedy a sokak által várt Fulbright helyett választott, Acheson tanítványa és a csúcsdiplomácia meg a reális alap nélküli, csak hangulati és érzelmi alapokonnyugvó megegyezései esküdt ellensége. Paul Nitze Acheson egyik leghűbb barátja és szócsöve. Harriman is közel áll Achesonhoz, és kemény hangon szeret beszélni az oroszokkal. Az ilyen beállítottságú külügyi vezérkarnak nemigen sürgős a “csúcsra” sietni és ott Hruscsoval összeülni, annál is kevésbé, mert Kennedy maga sem akar utazó és kézrázogató személyes diplomáciát folytatni. Az egyszeri ember erre azt kérdezi, hogy: “és ez jó nekünk?”, amire a válasz sajnos alighanem az, hogy nem jó. A keleteurópai államokban a pillanatnyi helyzet mindig enyhébb és a kommunista apparátus mindig kesztyűsebb kézzel dolgozik, mikor szovjet-amerikai viszonylatban a genfi szellem lengedez, mikor az államfők találkoznak, koccintanak és egymás vállát veregetik. A terror a múltban is mindig aszerint erősödött vagy gyengült, hogy éles vagy enyhe volt-e a nemzetközi hangulat. A mindennapi élet, a pillanatnyi hazai helyzet szempontjából tehát az új washingtoni vezetőség inkább baj, mint haszon. NEM MÁS SZEM! Itt azonban megint közhelynél tartunk. Miiden kormány mindig a maga javára akarná eltolni az erőviszonyokat. Ez volt Dulles politikája is. Ő is mindig várni akart, halasztani a nagy alkut, hogy később majd kedvezőbb feltételeket lehessen elérni. Azonban a Dulles és a Kennedy féle tartózkodás között egy lényeges különbség van. Dulles alapjában gyengének tartotta a szovjet rendszert és nagyszerűnek az amerikait. Számos szálkát fedezett fel a szovjet szemben, (és nem látta a gerendát, az önelégült és tétlen stagnálást és a kezdeményezésre való képtelenséget az amerikaiban). Ezért azt tartotta, hogy a szovjet rendszernek magától meg kell gyengülnie és össze kell omolnia, csak ki kell várni. Kennedy viszont Amerikát magát akarja felrázni, mozgásba hozni és nagy, kihasználatlan “rejtett tartalékait” munkába állítani. Nincs garanciánk arra, hogy ez sikerülni is fog neki; csak valószínűségekről beszélhetünk, jelekről, melyekből olvasni lehet. A jelek kedvezőek. A Pentagon új főnökétől, MacNamara volt Ford elnöktől a szakértők csodákat várnak. Nálánál modernebb gondolkodású és felszerelésű hadügyminiszter haladó emberben, mint mondják, már nem is képzelhető el, csak elektromos számológépben. A többi fontos miniszter és vezető, Douglas Dillon, Robert Kennedy, David Bell, Walter Heller mind éleseszű, igen fiatal és nagyon tevékeny szellemű emberek. Lehet, sőt szinte biztos, hogy hibákat is követnek majd el, de csak az nem hibázik, aki semmit sem csinál. A Kennedy-kormány Hosszabb távon viszont talán az ellenkezője az igaz. Kennedynek nem sürgős a mindenáron való nemzetközi megegyezés. Amit sürgősnek tart, az Amerika megerősítése. 1952 óta a Szovjetunió rohamosan erősödött, míg Amerika csendesen stagnált. Kennedy egypontos programja, angolul kifejezve: to get America moving again, — újra mozgásba hozni az országot, hogy fenntartsa (vagy ahol kell visszaszerezze) a szovjet feletti előnyét. A mai erőviszonyok mellett a nagy alku, az általános orosz-amerikai csúcsmegegyezés nem jöhetne létre valami lényeges nyugati engedmény (feltehetőleg valami berlini határkiigazítás) nélkül. Kennedy tehát nem keres új, általános orosz-amerikai modus vivendit (noha egy részletkérdésben, a kísérleti atomrobbantások tárgyában, meg kíván egyezni) amíg az alapvető erőviszonyok újra Amerika javára nem tolódnak el. ■BEN A SZÁLKÁT (a világnak talán legfiatalabb és leg“értelmiségibb” kabinetje) pedig mindenesetre csinálni fog valamit. Amerikát pedig már maga a tevékenység, a mozgás is erősíti, bármi legyen is a mozgás iránya. A SZOVJET REAKCIÓ A paprikás természetű Hruscsovot legfeljebb csak méregbe hozza, ha amerikai részről nem talál nagy készséget és sietséget a csúcstalálkozásra. (Kennedy még át sem vette az elnökséget, és Hruscsov már most, december végén azt panaszolta az új moszkvai angol követnek, hogy “nehéznek bizonyul Kennedyvel a kapcsolatot felvenni.”) Emiatt azonban csak mérges asztalcsapkodást, és esetleg egy újabb berlini ultimátumot várhatunk. Komolyabb válságra ettől még aligha kerülne sor. Amíg a szovjet vezető körök, államtitkártól, tábornoktól és gyárigazgatótól lefelé, stagnálást látnak Amerikában, addig alapjában nagyon megfelel nekik mindenféle nagy újjárendezés és megegyezés elhalasztása, hiszen addig az idő “nekik dolgozik”. Addig legrosszabb esetben csak a vállukat rángatják Hruscsov csúcspróbálkozásaira, aki íme tárgyalni akar a rothadó, szétesőben levő imperializmussal, holott azok nem készek komoly tárgyalásra. De elvégre mindez csak felszíni ügy, a gőgöt és a presztízst érinti, a “történelmileg szükségszerű” szovjet győzelmen nem változtat. Mi van azonban akkor, ha Amerika valóban felrázódik, ha több kénsavat és kohógázt termel, jobb rakétákat talál fel, több matematikust nevel, több leendő indonéz, aranyparti meg ecuadori “vezetőkádert” hoz ösztöndíjjal Amerikába, dinamikusabb színes forradalmi mozgalmakkal köt véd- és dacszövetséget, meg eltanulja a marxistáktól a történelmi erőkre való hivatkozás művészetét? (Kennedy és az őt körülvevő ifjú koponyák pedig esetleg képesek erre, — lásd Kennedy egyik belső tanácsosának, Rostow professzornak ügyes kísérletét a marxizmust pótló történelmi törvényszerűségek propagálására.) Mi van akkor, ha az idő nemnekik dolgozik?” Mi lehet a szovjet reakció 1961 végére, amikor Kennedyvel még mindig nem lehetett szót érteni, és közben Amerika láthatólag erősödött? (/—’) ÚJ KOCSIRA GONDOL? VOLKSWAGENNEL JÁR JÓL! A legjobb feltételekkel szállítja: MIDLAND MOTORS PTY. LTD. SUNNYHOLT ROAD, BLACKTOWN Tel.: 62-22243 (Mr. Szegő) FA 3677 (Mr. Horváth) Használt Volkswagen autók garanciával nagy választékban. 5. oldal 8 havi nyári hőségben ÁRUJA MEGROMLIK, ÖNMAGA ÉS UTASAI SZENVEDNEK! Egyetlen védekezés a MAJOR INDUSTRIES PTY. LTD. által importált AMERIKAI AUTÓ-AIRCONDITIONER! £20 depozittal, havi £8 részletre ma átveheti! Bármely kocsiba vagy panel-vanba beszereljük. Önmaga is beszerelheti! Ára 8198.50-tól. HÍVJON MAGYARUL! — MA 6974 vagy MA 8193. ------------------------Küldje be a szelvényt!-------------------------Major Industries Pty. Ltd. 201 Liverpool Street, Sydney. Kérem az autó-airconditioner kötelezettség nélküli bemutatását. Autóm ....................................................... gyártmányú, ............ évből. Hengerek száma: ......................................... Név: Cím: Telefon: