Független Magyarország, 1961 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-20 / 2. szám

1961. január 20. FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG Próbamérleg 1961-re Mit hoz 1961? Talán köny­­nyebb azt megválaszolni, hogy mit nem hoz. Nem hoz magyar “felszabadulást”,­ a népek ön­rendelkezési jogának a szovjet érdekszférára való hirtelen és átmenet nélküli kiterjesztését, — bár a világ más részein a gyarmati és gyámsági rendszert előreláthatólag mindinkább az önrendelkezés jól-roszul alkal­mazott elve váltja fel. Nem hoz “megoldást” a német kérdésben sem, mert ez a kérdés alighanem megoldhatatlan. Nem hoz teljes és általános lefegyverzést sem. A háború kockázata 1961-ben is elkísér bennünket, mert ez a dolgok természete a való élet­ben, különösen a mai kétpólusú­­egyensúly állapotában, de talán mindaddig, amíg az egy akol és egy pásztor elve, amerikai, szov­jet, kínai vagy bármi más fő­hatóság alatt, egyszer megvaló­sul. Ezek általános igazságok, köz­helyek, és nem érdemes sok szót vesztegetni rájuk. Nem csak 1961-re érvényesek. Mi lehet hát az, amiben 1961 újat, mást hoz? Hová, merre “vessék vi­gyázó szemüket” azok, akik az ég aljának színéből időt jósolni próbálnak? A változást, az újat — 1952 óta először — Amerikától kell várni és ebben a változásban már benne van egy új szovjet­amerikai külpolitikai válság mag­ja. Ha minden szereplő “pa­pírforma szerint” jár el, a vál­ságnak ez év végéig csinosan szárba kell szökkennie. A szovjet politikát már vagy fél éve várakozás jellemzi. A “dogmatikus” avagy “kínai” szárny nézete, mint tudjuk, az hogy az “imperialista táborral” semmiféle modus vivendi nem képzelhető el, a háború elkerül­hetetlen. E szárny azonban ki­sebbségben volt és kisebbségi helyzetét a november-decemberi nagy moszkvai kommunista zsi­nat is megpecsételte. A zsinat a “kínai” helyett a Hruscsov-vona­­lat fogadta el, miszerint a há­ború elkerülhető, a szovjet oldal növekvő ereje modus vivendi el­fogadására kényszeríti majd a Nyugatot. A megegyezés alapja a szovjet érdekszférák ünnepé­lyes amerikai elismerése bizonyos “határkiigazításokkal”, s egy­előre Nyugat-Berlin, újabb pár év múlva pedig talán bizonyos közelkeleti és afrikai területek átadásával. Ilyen megegyezések­re minden hatalmi előfeltétel ad­va van, s eddig csak azért nem jöttek létre, mert az Eisenhower kormánnyal nem lehetett “oko­san beszélni”. Kennedy és a de­mokrata párt kormányra jutása azonban megnyitja az utat a “csúcstalálkozó” felé, ahol majd a nagyhatalmak szót értenek egymással, egy-két határkiigazí­tás árán szentesítik az adott helyzetet és “kiharcolják a bé­két”. Hruscsov a saját személyes presztízsét tette fel erre a re­ményre. Égető szüksége van ar­ra a nemzetközi kézrázogatásra, vigyorgásra és kölcsönös cukros­­bácsiskodásra, ami már a csúcs­találkozással jár. A cukrosbácsis­­kodásban ugyan Eisenhower jó partnere volt, s a tavalyi pá­rizsi “csúcs” idején Hruscsov mindent megtett, hogy az ame­rikai elnök nyilvánvalóan őszin­te, mosolygós jóindulatát haza­felé közvetítse és meggyőzze a a szovjet hatalmasságokat Ame­rika béke­akaratáról. Szeren­csétlenségére az Eisenhower-kor­­mány merevsége és tehetetlensé­ge kizárt minden változtatást, tehát mindenféle megegyezést határkiigazítás, lefegyverzés vagy bármi más tárgyában. Engedmé­nyek nélkül, csak mosollyal és kézrázással sem Hruscsov nem érhette be, sem az orosz közvé­lemény száját nem tömhette be, s ezért nem sikerült a párizsi csúcs. De Hruscsov már akkor is és azóta is célozgatott arra, hogy majd Kennedy, majd avval lehet okosan beszélni, majd 1961 tavaszán összeülnek, tisztába te­szik a világot, és “likvidálják a háború maradványait”. Ebben a reményben azonban szinte holtbiztosan csalatkoznia kell (és ha a szovjet vezetőség nem volna oly notóriusan járat­lan a nyugati berkekben és nem értene mindent félre, akkor Hruscsov nyilván nem is re­ménykedne). Ha Eisenhowerrel nem lehetett megegyezni, mert képtelen volt minden változtatás­ra és minden tettre, akkor Ken­nedyvel még kevésbbé lehet, mert ő viszont nagyon is képes tettek­re. De ezek a tettek másfajták, mint amilyeneket Hruscsov vár­na tőle. WASHINGTON "PROFILJA" Most, hogy Kennedy már az összes fontosabb kormány­posz­tokat betöltötte, az új kinevezé­sekből elég világosan le lehet olvasni Washington új “profil­ját”. Három külügyi kinevezés — Dean Rusk a külügyminisz­teri székbe, Paul Nitze a had­ügyminisztérium külügyi-politi­kai államtitkárává és Averell Harriman “csúcs-nagykövetté” — mind a demokrata párt ha­gyományos “kemény” vonalát hangsúlyozza. Az amerikai de­mokrata pártban kétféle külpo­litika van képviselve. Az egyik a “puha”, a megegyezéses, ha úgy tetszik roosevelti politika, melynek hívei közé talán Mans­field, Fulbright és Humphrey szenátorokat lehetne sorolni. A másik viszont a “kemény”, ha úgy tetszik trumani, melynek fő képviselője Dean Acheson volt külügyminiszter. Dean Rusk, kit Kennedy a sokak által várt Ful­bright helyett választott, Ache­son tanítványa és a csúcsdiplo­mácia meg a reális alap nélkü­li, csak hangulati és érzelmi ala­pokon­­nyugvó megegyezései es­küdt ellensége. Paul Nitze Ache­son egyik leghűbb barátja és szócsöve. Harriman is közel áll Achesonhoz, és kemény hangon szeret beszélni az oroszokkal. Az ilyen beállítottságú kül­ügyi vezérkarnak nemigen sür­gős a “csúcsra” sietni és ott Hruscsoval összeülni,­­ annál is kevésbé, mert Kennedy ma­ga sem akar utazó és kézrázoga­tó személyes diplomáciát foly­tatni. Az egyszeri ember erre azt kérdezi, hogy: “és ez jó ne­künk?”, amire a válasz sajnos alighanem az, hogy nem jó. A keleteurópai államokban a pilla­natnyi helyzet mindig enyhébb és a kommunista apparátus mindig kesztyűsebb kézzel dol­gozik, mikor szovjet-amerikai viszonylatban a genfi szellem lengedez, mikor az államfők ta­lálkoznak, koccintanak és egy­más vállát veregetik. A terror a múltban is mindig aszerint erő­södött vagy gyengült, hogy éles vagy enyhe volt-e a nemzetközi hangulat. A mindennapi élet, a pillanatnyi hazai helyzet szem­pontjából tehát az új washingtoni vezetőség inkább baj, mint ha­szon. NEM MÁS SZEM! Itt azonban megint közhely­nél tartunk. Mii­den kormány mindig a maga javára akarná el­tolni az erőviszonyokat. Ez volt Dulles politikája is. Ő is min­dig várni akart, halasztani a nagy alkut, hogy később majd kedvezőbb feltételeket lehessen elérni. Azonban a Dulles és a Kennedy féle tartózkodás között egy lényeges különbség van. Dul­les alapjában gyengének tartotta a szovjet rendszert és nagyszerű­nek az amerikait. Számos szál­kát fedezett fel a szovjet szem­ben, (és nem látta a gerendát, az önelégült és tétlen stagnálást és a kezdeményezésre való kép­telenséget az amerikaiban). Ez­ért azt tartotta, hogy a szovjet rendszernek magától meg kell gyengülnie és össze kell omolnia,­­ csak ki kell várni. Kennedy viszont Amerikát magát akarja felrázni, mozgásba hozni és nagy, kihasználatlan “rejtett tar­talékait” munkába állítani. Nincs garanciánk arra, hogy ez sikerülni is fog neki; csak va­lószínűségekről beszélhetünk, je­lekről, melyekből olvasni lehet. A jelek kedvezőek. A Pentagon új főnökétől, MacNamara volt Ford elnöktől a szakértők cso­dákat várnak. Nálánál moder­nebb­­ gondolkodású és felszere­lésű hadügyminiszter haladó emberben, mint mondják, már nem is képzelhető el, csak elek­tromos számológépben. A többi fontos miniszter és vezető, Doug­las Dillon, Robert Kennedy, David Bell, Walter Heller mind éleseszű, igen fiatal és nagyon tevékeny szellemű emberek. Le­het, sőt szinte biztos, hogy hi­bákat is követnek majd el, de csak az nem hibázik, aki semmit sem csinál. A Kennedy-kormány Hosszabb távon viszont talán az ellenkezője az igaz. Kennedy­­nek nem sürgős a mindenáron való nemzetközi megegyezés. Amit sürgősnek tart, az Amerika megerősítése. 1952 óta a Szov­jetunió rohamosan erősödött, míg Amerika csendesen stagnált. Kennedy egy­pontos program­ja, angolul kifejezve: to get America moving again, — újra mozgásba hozni az országot, hogy fenntartsa (vagy ahol kell visszaszerezze) a szovjet feletti előnyét. A mai erőviszonyok mellett a nagy alku, az általános orosz-amerikai csúcsmegegyezés nem jöhetne létre valami lénye­ges nyugati engedmény (feltehe­tőleg valami berlini határkiigazí­tás) nélkül. Kennedy tehát nem keres új, általános orosz-ameri­kai modus vivendit (noha egy részletkérdésben, a kísérleti atomrobbantások tárgyában, meg kíván egyezni) amíg az alapvető erőviszonyok újra Amerika ja­vára nem tolódnak el. ■BEN A SZÁLKÁT (a világnak talán legfiatalabb és leg­“értelmiségibb” kabinet­je) pedig mindenesetre csinálni fog valamit. Amerikát pedig már maga a tevékenység, a moz­gás is erősíti, bármi legyen is a mozgás iránya. A SZOVJET REAKCIÓ A paprikás természetű Hrus­­csovot legfeljebb csak méregbe hozza, ha amerikai részről nem talál nagy készséget és sietséget a csúcs­találkozásra. (Kennedy még át sem vette az elnökséget, és Hruscsov már most, decem­ber végén azt panaszolta az új moszkvai angol követnek, hogy “nehéznek bizonyul Kennedyvel a kapcsolatot felvenni.”) Emiatt azonban csak mérges asztalcsap­kodást, és esetleg egy újabb ber­lini ultimátumot várhatunk. Ko­molyabb válságra ettől még alig­ha kerülne sor. Amíg a szovjet vezető körök, államtitkártól, tá­bornoktól és gyárigazgatótól le­felé, stagnálást látnak Ameriká­ban, addig alapjában nagyon megfelel nekik mindenféle nagy újjárendezés és megegyezés el­halasztása, hiszen addig az idő “nekik dolgozik”. Addig leg­rosszabb esetben csak a vállukat rángatják Hruscsov csúcs­pró­bálkozásaira, aki íme tárgyalni akar a rothadó, szétesőben levő imperializmussal, holott azok nem készek komoly tárgyalásra. De elvégre mindez csak felszíni ügy, a gőgöt és a presztízst érin­ti, a “történelmileg szükségsze­rű” szovjet győzelmen nem vál­toztat. Mi van azonban akkor, ha Amerika valóban felrázódik, ha több kénsavat és kohógázt ter­mel, jobb rakétákat talál fel, több matematikust nevel, több leendő indonéz, aranyparti meg ecuadori “vezetőkádert” hoz ösztöndíjjal Amerikába, dinami­kusabb színes forradalmi moz­galmakkal köt véd- és dacszö­vetséget, meg eltanulja a marx­istáktól a történelmi erőkre va­ló hivatkozás művészetét? (Ken­nedy és az őt körülvevő ifjú koponyák pedig esetleg képesek erre, — lásd Kennedy egyik bel­ső tanácsosának, Rostow pro­fesszornak ügyes kísérletét a marxizmust pótló történelmi tör­vényszerűségek propagálására.) Mi van akkor, ha az idő nem­­nekik dolgozik?” Mi lehet a szovjet reakció 1961 végére, a­­mikor Kennedyvel még mindig nem lehetett szót érteni, és köz­ben Amerika láthatólag erősö­dött? (/—­’) ÚJ KOCSIRA GONDOL? VOLKSWAGENNEL JÁR JÓL! A legjobb feltételekkel szállítja: MIDLAND MOTORS PTY. LTD. SUNNYHOLT ROAD, BLACKTOWN Tel.: 62-22243 (Mr. Szegő) FA 3677 (Mr. Horváth) Használt Volkswagen autók garanciával nagy választékban. 5. oldal 8 havi nyári hőségben ÁRUJA MEGROMLIK, ÖNMAGA ÉS UTASAI SZENVEDNEK! Egyetlen védekezés a MAJOR INDUSTRIES PTY. LTD. által importált AMERIKAI AUTÓ-AIRCONDITIONER! £20 depozittal, havi £8 részletre ma átveheti! Bármely kocsiba vagy panel-vanba beszereljük. Önmaga is beszerelheti! Ára 8198.5­0-tól. HÍVJON MAGYARUL! — MA 6974 vagy MA 8193. ------------------------Küldje be a szelvényt!-------------------------­Major Industries Pty. Ltd. 201 Liverpool Street, Sydney. Kérem az autó-airconditioner kötelezettség nélküli bemuta­tását. Autóm ....................................................... gyártmányú, ............ évből. Hengerek száma: ......................................... Név: Cím: Telefon:

Next