Független Magyarország, 1962 (12. évfolyam, 1-15. szám)

1962-01-05 / 1. szám

Registered at the C.P.O., Sydney, for transmission hy post af a newspaper. XII. évf. 1. sz. — 1962. I. 5. "FREE HUNGARY" Vol. XII. No. 1. — 5. 1. 1962. ES VEZERLO CSILLAG AZ ÚJESZTENDÖRE ÉS LAPUNK ÚJ ÉVFOLYAMA ELÉ, A LEGNAGYOBB MAGYAR, SZÉCHENYI ISTVÁN GRÓF 1830-BAN, A "HITEL"-BEN ÍRT SZAVAIVAL. VALLOMÁSNAK, PROGRAMMNAK ÉS ÚTMUTATÓNAK 1962-RE. A XII. év elején Kérjük kedves Előfizetőinket, hogy a korábbi évekhez ha­sonlóan, a tizenkettedik évfolyamra is előre szíveskedjenek bekül­deni az évi £2 előfizetési díjat. A nyomda és a szerkesztőség 12 napos évi szabadsága miatt lapunknak ez a száma korábban készült el. A következő szám a megjelenési dátum (1962 január 5) utáni második héten, a ren­des időben jelenik meg. Az elmúlt évben minden vállalkozást érzékenyen érintő ál­talános gazdasági helyzet lapunk előállítási költségeit, elsősorban a postadíjat megnövelte. Erre való tekintettel is nyomatékosan kérjük, hogy lehetőleg a külön előfizetési számla kiküldését meg­előzve fizessenek elő kedves Előfizetőink 1962-re is.----------------------ELŐFIZETÉSI SZELVÉNY-----------------------­“Független Magyarország” G.P.O. Box 3933, Sydney. A lapra szóló előfizetésemet megújítom (a lapra mint új előfizető előfizetek) és 1962-re az egy évre szóló £2 előfizetési díjat mellékelve küldöm. NÉV : .................................’. .............................................. PONTOS POSTACÍM MINDEN OLVASÓNKNAK Független Magyarország SZERKESZTŐSÉGE. ILLYÉS GYULA Haza a magasban Jöhet idő, hogy emlékezni Bátrabb dolog lesz, mint tervezni — Bátrabb új hont a múlt időkben Fürkészni, mint a jövendőben — ? Mi gondom: — áll az én hazám már, Védőbben minden magasságnál Csak nézelődöm, járok, élek, Fegyvert szereztem, bűv-igéket. Már meg is osztom, ha elmondom, Milyen e biztos, titkos otthon. Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit, Köréd varázskor teremtődik. Ha új tatárhad, ha kufárhad Özönli el a tiszta tájat, Ha útaink megcsavarodnak, Mint kukac, kire rátapodnak: Te mondd magadban, behúnyt szemmel, Csak mondd a szókat, miktől egyszer Futó homokok, népek, házak Magyarországgá összeálltak. Dühöngő folyók kezesedtek, Konok bércek, — ezt ne felejtsed, Ha megyünk büszke szájjal vissza, Mint várainkba, titkainkba. Mert nem ijeszt, mi csak ijeszthet, Nem ölhet, mi csak ölne minket, Mormolj magadra varázsinget, Kiáltsd az éjbe Berzsenyinket. Míg a szabad mezőkön jártál, Szedd össze, pajtás, amit láttál, Mit szívvel, ésszel zsákmányoltál, Vidám vitáknál, leányoknál. Mint Noé a bárkába egykor, Hozz fajtát minden gondolatból, Ábrándok árvult szerepét is, Álmaid állatseregét is. Lapuljanak bár ezredévig Némán, mint visszhang, ha nem kérdik, Szavaid annál meglepőbbet — Dörögnek majd a kérdezőnek. Figyelj hát és tanuld a példát, A messzehangzóan is némát. Karolva könyvem kebelemre, Nevetve nézek ellenemre. Mert ha sehol is: otthon állok, Mert az a való, mit én látok, Akkor is, ha mint délibábot, Fordítva látom a világot. Így maradok meg hírvivőnek Őrzeni kincses temetőket. Homlokon lőhetnek, ha tetszik, Mi ott fészkel, égbe menekszik. A hazaszeretetei sokan úgy képzelik, mint Ámort, bekötött szemekkel. így hátramaradást, hibát meg nem láthatnak, mig a sűrű kendő homlokuk körül; ha ez egyszer leesik, minden báj is egyszerre megsemmisül. A hon igaz szeretete, vallásom szerint valamely nemesb s állandóbb gerjedelmek tartalma, nem vak szerelem, s azért nincs is oly vál­tozó fázisok alá vetve, mint azon mágusi de mégis tökéletlen ér­zés, mely csak nyomorúságunkra emlékeztet, midőn pillanatokig félistenekké magasít s megint minden szép vágyik mellett is porba gázol. Ha mindent nem dicsérek ha­zámban, abbul foly: mert ha­zámhoz nem oly gyenge kötelék csatol, mint valaha Venus fiát Psychéhez — “a világosság híja”. — Ha anyaföldünk mocsárit, ko- párságait említem s nem dicsé­rem: hazaszeretetből ered; mert inkább viruló kerteket kívánnék ott szemlélni, hol ma vadkacsa s vadlúd, vagy homok és por. Ha előítéleteket megtámadni, balvélekedéseket gyengíteni, osz­latni s a tudatlanság sokszori büszke szavát nevetséges hanggá iparkodom változtatni: hazasze­retetből cselekszem; mert soha sem hihetem, hogy előítélet, bal­vélekedés s tudatlanság alapja lehessen egy nemzet előmene­telének s boldogságának. Ha itt amott az elaljasodást, romlottsá­got s rothadást keserű szavak­kal festem: honom imádásából teszem; mert ily nyavalyák ellen csak a maró szert tartom hasz­nálhatónak. Ha végre hazánkban mindent tökéletesebb létre óhaj­tok emelni, a középszerűnek, mely ocsmánnyal rokon, gyűlö­letéből származik, s kivált azon középszerű gyűlöletéből, mely hazánk fényét homályosítja. Szándékom tiszta — mondása­im azonban helyesek-e, az más. Ezeket makacsul pártolni sem akarom, mert igen jól tudom: mi nehéz legjobb akarattal is jót al­kotni és az ahhoz vezető módokat megfoghatólag előadni. De javallatán nem kötelezők, s így azokat el is lehet fogadni, ha jók; s még könnyebben visz- szavetni, ha rosszak. Magamat hazám igen kis szolgájának tar­tom. de azt hiszem, hogy a leg­kisebbnek is vannak nagy és számos kötelességei. S így ha egyet s mást érinték, vagy em­lékezetbe tünteték, azt, ha jól megfontolja tettemet, rossz né­ven senki se veheti. Ha valamely hív szolga urát eszmélteti “Idő volna már valamire, — egy és más neki ártalmas, egyéb pedig igen hasznos lenne”, azért az igazságos úr, ha eleinte forró vé­re miatt elveszti is béketűrését, s kemény szavakkal fogadja szol­gájának sokszor tán úntató s kel­lemetlen jelentéseit, mégis meg- vallja végre: “ezen hívnek so­kat köszönhetek, bár javallatait nem fogadtam is el mindég, de szándéka becsületes volt”. Egy csillagász régi cselédje — ha nem tudja is egyébiránt a matematika legegyszerűbb tör­vényeit, — csillagvizsgálásban t.i. miképpen kell a műszereket állítani, felkészíteni, forgatni, stb. mégis nagyobb hasznunkra leend, mint valamely más igen erős matematikus, ki nem jár­tas ilyesmikben. Senki sem ma- gyarázandja gorombaságra, ki igazságos, ha ily szolga forgoló­dik s mesterkedik leginkább a s toronyban, mert kiki azt fogja £ mondani: “Természetes, annyi 11 esztendő alatt valami csak ra­gadhatott rá”. S így velem! Ha némelyeket láttam, tapasztaltam j s eredetük s forrásiknál szemlél- r tem, amit mások nem tapasztal- ^ hattak — azért nem azt állítom, g hogy nekem több érdemem van ; mint másoknak, — hanem hogy j. körülállásaim sók másokéinál t kedvezőbbek voltak, s hogy azo- A kát kötelességem szerint hasz- z nálni törekedvén, itt amott rám r is ragadhatott valami. A I Az nem tud pirulni, ki azzal 2 dicsekedik, hogy több tudománya j vagy több pénze van, mint fele- ^ barátjának; de szinte egyenlő, , sőt még nagyobb hiba, egyet s x mást a közönség java elől elte- j metni. — Megvetést érdemel j azon dús, kinek erszénye csak c önkéjei kielégítésére van nyit- r va; s a közjó előmozdítására j mindég zárt; — úgy szánakozást t vagy dorgálást érdemel az, ki } sértés félelmébül vagy egyéb ♦ c mellékes szempontokbul tudomá- e nyit s tapasztalásit elássa haza- ] fiai elől. -y i Sok szerénységi köpönyeg alá , bújik, hogy ő ezt s amazt in- , kább tudósbakra, bölcsebbekre ; hagyja, midőn igazán azért nem • avatkozik a dologba, mert vagy £ nincs bátorsága, vagy tüsténti ; önnyereségét nem látja belőle. e Ki pedig a közönségnek akar e használni, legelső kötelessége ] magárul egészen elfeledkezni. S ( ki ezt nem cselekedheti, nem is i lesz soha valódi hasznos embere 1 hazájának. ; Gyermekek boldogságáért fá- j radozni, s éltök tavaszában tő- j lök megfosztatni — olyat imádni, . ki gyűlöl — hívnek tartott ba- ráttul megcsalatni: szívrepesztö . kínok; de tűrhetőbbek, mint min­den hazánkfiaitul kárhoztatni, elhagyatni; s még ily áldozatra is késznek kell lenni az igazán lelkes hazafinak. Curtiust szok­tuk említeni, mint a honszeretet legfényesb képzeltét; s mi nagy volt tette? Tán gyűlöletes éle­tét legszebb halhatatlanságért 1 egy ugrással elcserélni, mi nagy mesterség ez? Hány volna köz­tünk magyarok közt, kik ha oly tejjel nevelkedtünk volna, mint Curtius, s oly meggyőződéssel bírnánk, mint ő, “hogy halálunk használ”, inkább ma ülnénk a bátor szürke derekára, mint hol­nap; de nálunk több s nemesb hazafiság kell. . . hol sokszor ta- : nú helyett zordon magány, di- 1 csérét s taps helyett fanyar visz- szavonulás, elhidegülés, s egy részrül tán gyűlölet, másikrul • veszély! Mi nehéz félórára vala- 1 miért felhevülni? de esztendőkig ' tűrni lelki sérelmet: ehhez kell 1 a szó legsúlyosabb értelmében '■ — férfiú. i Csak ezek szerint is látja az i olvasó: hogy igen is jól tudom, • miben fáradozom s mit várha­■ tok. Előre el vagyok készülve a L rossz hazafi nevezetre; mert ál­■ tatában mindent nem dicsértem s mindent felhőkig nem emeltem, c Sok tán ezt fogja mondani: s “Ocsmányolja hazáját”. < Két gazda közül ki cselekszik j józanabbul: az-e, ki magára s i másokra fogja, hogy egész ha- i tárja legjobb búzaföld, s így vak- ; ságában földei legnagyobb részét i javítás nélkül hagyja; vagy az i ki magában így szól: része bir­tokomnak jó karban áll, részét j víz bírja, becstelen fák vagy bo­zót fedi, része pedig sovány, ho- • mokos föld, s így árkokat kell vonnom, irtanom, ültetnem, stb. Melyik jobb gazda e kettő kö­zül: az-e, ki még hosszúszörű juhai val is megelégszik s azt gondolja minden bizonnyal, hogy . már a szorgalom zenithén áll; ( vagy az, ki kételkedik s lassan- kint durva s olcsó gyapjú he­lyett selymest s drágát iparko- 1 dik nyírni; — így melyik józa- i nabb hazafi, az-e, ki azt mond- , ja: be szép azon sok mocsár, mely hazánkban van, mily jók s kellemesek az útak, mily rende- 1 ' sen forog minden, mily élet s i elevenség van a földművelés s , kereskedésben, mennyi pénzünk ( van, mi nagy híre Magyarország­nak künn, stb. s így minden ja­vítás ellen vak hévvel kel ki; — vagy az, ki azon törekedik, hogy mocsár kaszálóvá, süllyeteg sár- árkolat kemény úttá, rendetlen­ség renddé váljon; — hogy vér- akadozási helyett a haza szíve új erőre kapjon, s a legtávolabb erekbe új életet lövelgessen, s a külföld, melynek nagy része lé­tünket még nem is gyanítja, ha nagy fényét nem is, legalább ér­tékét s belbecsét ismerje el ha­zánknak. Az első cselekvőmód jó hazafiság meg nem csalható jele, és szeretetünket méltán ger­jeszti, de haszna semmi, kára pedig sokszor számtalan; másik 7 cselekvömód pedig józan hazafi- i ság s ez hasznot hajt-e nem-e? c “Nevetségessé teszi hazáját” — c, ezt is fogja néhány pengetni — mert némely rajzimban tulajdon 1 rútalmokra fognak ismerni. Ezek j ne gondolják: hogy ők teszik s alkotják a hazát s ne tolják azt, c ami egyedül s egyenesen őket J illeti, a hazára. Én nem gyermekekhez szólok, j kiknek lágy agy velejükben az i Tőítélet könnyen gyökeret vér­iét, de férfiakhoz: ítéljenek! Munkám tartalmábul kiki azt ogja látni: hogy a végsőségeket túlságokat gyűlölöm s békítés tarátja vagyok, szeretném a szá- nos felekezetet egyesíteni, s in- tább a lehető jót akarom elérni zözép úton, mint a képzelt jót, nelyet tán csak más világon le- endünk fel, levegő utakon. Nem lézek én, megvallom, annyit hát- ■a, mint sok hazámfia, hanem nkább előre; nincs annyi gon- lom tudni “valaha mik voltunk”, le inkább átnézni, “idővel mik ehetünk s mik leendünk”. A núlt elesett hatalmunkból, a jö­vendőnek urai vagyunk. Ne baj­ód junk azért hiábavaló reminis- :entiákkal, de bírjuk inkább el­szánt hazafiságunk s hív egye- iülésünk által drága anyaföldün- let szebb virradásra. Sokan azt gondolják: Magyarország — volt; ;n azt szeretem hinni: lesz!

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék