Délamerikai Magyar Hírlap Évkönyve, 1961 (Sao Paulo)
Sztáray Zoltán: A kőtörő gondjai
A kötöző gondjai A laposra szeletelt andezitkő magát megadva fekszik előttem. Szinte várja kalapácsom zuhanását. Várja, hogy időtlen rabsága után darabokra szakadjon. Repülne is, de nem engedem. Oda szorítom darabjait csizmámmal a több mellé. Itt kell maradniok. A megtört kövek halmaza nehezen növekszik alattam, pedig nőnie kellene. Estére megint számon kérik tőlem, mennyi követ törtem. Kalapácsom feje acél, nyele somfa. Alig rúg vissza az ütések után, öszszeszoktunk. Én is tudom már, hogyan és meddig kell emelnem, ő is tudja, miként kell kezembe illeszkednie. Hajlik, mert somfa. Ott nőtt a komlói dombok mögött, láttam az írást a vasútról hozott kötegeken. Előbb úgy csodáltam, mint valami hieroglifát: írás a Zerge tövében, ahol csak kő terem! De már a kőből is tudok olvasni. Megértem azt a töredező szikladarabot is, mely kívül rekedt és belefeketedett abba, amit százezer év alatt látnia kellett. És értem a szavát a Zerge gyomrából pár perce kiszakított friss kék kőnek is, melynek olyan a szaga, mint az acéllal megütött kovának. Meddig kellett vajon várnia, hogy megváltó kalapácsom alá kerüljön? Százezer év? Millió? Ki tudná azt megmondani? Én reggel óta töröm a követ, kora reggel óta. Azóta, hogy a kávénak nevezett levet felhörböltem. Nagyon, nagyon rég volt. Éhségem egyidős a Zergével. Vagy idősebb, öröktől