Délamerikai Magyarság, 1952 (24. évfolyam, 3152-3244. szám)
1952-07-01 / 3196. szám
Ali, a várad pasa világért sem gondolt arra, hogy a rebellió miatt tartósan megszállva tartsa az országot. Túlságosan lekötötte volna hadi erőit. Elégnek vélte, ha a jó esztendőnek előtte megvett Váradból tartja szemmel a nyughatatlanull egymást öldöklő gyaur kutyákat. A Maros völgye ahol Kemény Jánost üldözve végig vonult, vagyis csupa korom és üszök. Siró habok viszik hírét a vésznek is adják tovább Tiszának, Dunának. Az angyalok szemébe, ha lenéznének, könny szökne a keserűen, feketén égnek csavarodó füsttől. . A magyarok elbujdostak a romfalvakból s nem tudni visszatérnek-e még tűzhelyeikhez? Vagy a mint közönségesen történni szokott, vlach pásztorok szállnak le nyomukba és birtokukba veszik a kihalt gazdáju földeket? Egy pillanatra villant meg ez a gondolat a pasa borotvált koponyáján fagy gyuval fényesített csimbokja alatt A igazhitűt ugyanis gondolkodó embernek tartották a Fényes Portán. Büszke volt rá és igyekezett is gondolkodni, amennyire tőle tellett. De szikrányi izgalmat, se szenvedést nem érzett s gondolat miatt. A siker fellekesítette Alit. — Könnyű szerrel rávette az erőtelen Apafi Mihályt, a fejedelemségre. Most meg éppen buzgón készült Leopoldos fővezérének, a közben Kolozsvárig behatolt Montecucollinak tönkre verésére. S ez oly igen sikerült neki, hogy mámora kitombolására nem is volt elegendő. Az éjszaka részegeskedő, hamalosan magát pálinkával kurálgató keresztényhez hasonlóan, amúgy hajnali törköly gyanánt, még egyszer végig zúdult seregével a Kemény Jánoshoz hű maradt székely székeken is. Úgyis éz az ország, hitt égjen minden hűtőjében. Az erdélyiek mindig is kényszeredetten szerették a törököt. De ha lett volna is némi hajlandóságuk Leopoldus iránt, Montecucco hadarnak dúló-fosztó gazságaira az is menten elhagyta őket. Pedzette ezt a császár, azért parancsolta Szatmár kapitányának, hogy csak támogassa erősebben Kemény Jánost. A széke vesztett fejedelem pedig arra számítva, hogy a copfos télvíz idején nem szíveli a hadi vállalkozást, a szatmári segítséggel azon sebtében támadásba csapott át. Ilyetén körülmények között, mit is tehetett szegény Apafi Mihály? Csupa ,átható és láthatatlan hurokból állott az ország; ember lett volna, aki ezt a földabroszra leírja Még szerencse, hogy akadt udvarában egy nagyokos, aki azt mondotta, mi lenne, ha a mostani húrokon kívül eső Segesvárban várnék ki az uj fa zöldelését? — Az uraknak tetszett a segesvári aibernálás terve. Hideglelős szorongattatásában, nagy végtére a fejedelem 's igent intett. Ilyen országos oka volt ,annak, hogy Amro Domini 1661 karácsony havának egyik estéjén Rudolf Brandsch uram, a rektor, estebéd után csak úgy oda hajtatotta a szót Resl asszonynak: — Eco go en die Schiel... Vette a lámpáját, a botját s fordul ki máris a kapun. Az asszonyságnak azt sem volt kitől megkérdeni, ugyan mit oktathatnak az iskolában éjnek idején, hacsak nem valami kárhozatos ördöngösséget? Az alsó Piaci pincében már ott várta a rektort Johannes Capesius uram, a városi fizikus. Csak intett egyet a veresképű kocsmárosnal, s vonultak be a leghátsó szobába- El volt ez dugva jól, két tenyérnyi hólyagon át ha lehetett volna a csillagokat kémlelni belőle. — Ha éppen nem terült volna olyan vastag hópaplany az égre, mint amilyent a fagydisznódi gyapjúból Resi asszony kívánt volna örökké fagyos tagjaira. A kánában durrogtak a hasábok, mint egy mozsár. Az asztalon kétesztendős fehér küküllöi. A hártya mögül pislákolt a gyertya. A Brandsch uram szőrös képén játszó izgalmat azonban alig árulta el— Hát ide figyelmezzen, föfizikus, — kezdte mondókáját. — Estebéd előtt jártam Leonhard mesternél, a városbirónál. Amit rebesgettem, bekövetkezett. Az uj fejedelem szállásmestere, egy lovaskapitány járt nála. Rövidesen a?, egész udvar behurcolkodik falaink közé! Na, eh ez mit szól? _ Mindent tudok, jó rektorom, _ felette dagadt szemhéjával pislogva a fizikus. Egyik szája szelt úgy bittyent, mintha nem is egyenesre metszették volna annak idején. Azt, a lovaskapitányt valami Rendinek hívják. Alighanem a ligás Rendiek közül való. F.z aztán, amint tudhassa, a jelnek nem a legjobb- Liza leányom látta őt az ablakból. — Még integetni mert neki a szemérmetlen hadfi A fene a borit, van vagy két méteres- A kapuört majd agyontaposta, mert nem nyitott elég hamar. Brandsch uram kissé lehűlt. A nagy hírt elhalásztak előle- Mert folyvást a híreket kergette. Mint aféle skálamester szeretett mindent hamarább és jobban tudn. Jól értesült polgár hírében állott A falvakról vásárokra bejárogató népeknek ott a sátrak utcáján magyarázgatta az országos eseményeiket. A rákövetkező héten mindennap lyuk főtt a házánál. Csak úgy hozöták oda, hálából az okos beszédjéért. A fizikussal azonban nem okoskodott. Számítgatott és hízott belőle a tekintélye. Száraz polgár volt— Ostoba ez az újdonság, rektorom De ne nézzen rám úgy, — mintha én találtam volna. Bár én is hallottam félfüllel. Inkább arra nézvést szólana, mint lehetne SZTORJAI SZABÓ ISTVÁN hárítani Segesvár felöl ezt a vészt? Felzabálnak, kifüstölnek ezek mindent, ha beveszik magukat, így Capesius uram. De alighogy szólt, már fénytért is rajta, hogy kiokumlálta az elhárítás módját. Csak várt vele, mindent módjával Szerette, ha a drótot hátulról rángató ügyes bábjátékosnak tartják- Az is volt. Elhízott emberként nem kedvelte a mozgást. Hétszámra ült alkímiai kemencéje mellett. — növényi kivonatokat, busa fejében meg cseleket főzött mindég- Másokkal aztán végrehajtatta. — Mert emlékezzék, rektor, Báthori Gábrielre! Hogyan vette meg Szibent az átok fia! Lábbal tiporta a szász privilégiumokat! — Fejét hatalmas tenyerébe támasztotta , a gyönge fényben olyan vert, mint egy varázsló. — Mármost a mi városbirónk, a tisztelét remélte Leonhard mester, — s itt suttogóra fogta a szót, — fajankó közönséges mészáros. — Hol járt ő valaha is Wittenbergiában?!... Nagyselyken se járt tud. az esze se ér tovább. Halovány képe sincs a világi dolgok folyásáról. Ergo: nekünk kell megmentenünk a várost!... Ha két ilyen tanult ember összeadja az eszét, — nem hibernál itt a fejedelem! A rektor összehúzódott, mint a sündisznó és minden erejével igyekezett alázatosra formálni a képes Régi tervek lámpásai gyúltak benne. A fizikus támogatásával városbiró lesz. A fia elveszi Capesius uram leányát, a galberki szölfös bongorral, ő meg másodfizikusnak teszi meg Capesius juniort. Úgy vélte, mindenképpen ő nyeri a nagyobbik részt az ügyben. S ezért áldozatra is kész volt. A város előtte hever, ha sikerül kicselezni Apafit Segesvárból. -- Én úgy gondoltam, rektorom, folytatta a fizikus, hogy kegyelmed felmegy az óratoronyra mielőtt a bevonuló udvar meg a hadi népek a kapu elé érkeznének. A nagy órán a mutatókat sebtében az éppen elkövetkezendő egész órára állítja. Ekkor perdülnek ki a fa korongon az apostolok a számlap elé hogy elüssék az órát. — Néhányuknak aljába kénes lángot lövellő töltetet tesznek. Csak meg kell húzni egy drótszerkezetet, s egy, kettő, vagy több apostol, aszerím, hogy hány óra van, lezuhan a mélybe. Thas is was, mi?... — Éppen amikor Apafi a kapu elé érne Ne feledje, a sárga láng a kárhozat jele- Megijednek, megháborodnak. Az idők méhe részekkel terhes és csupa szörnyetegeket szül A lovak tajtékozva patkóikkal szikrát vetve felágaskodnak majd és levetik lovasaikat. S az ég intésére menten szétfutnak. Figyeljen rám, rektor! Johannes Capesius vizenyős vakra olvasta a szemét, de tudományt szerzet. ■f Kuesuk Mahomet, a jenei bég Nagyszőlősnek tartott, hogy újabb hurkot húzva, végképp kedvét szegje Kemény Jánosnak. Most már szokás szerint a habozó fejedelem maga siettette a Segesvárba húzódást-A Küküllön sűrűn feküdt a teli köd. Dögre szálló varjak károgója, kürtök riogása se oszlathatta szét. Az udvar és a hadi népek menete nyugat felöl közeledett s a vár külső fala alatti fedeles nidon kelt át- Elkanyargott délre, hogy az óratorony kapuján betérhessen. A polgárokon izgalom vett erőt. A kerencedek, a takácsok, tímárok, fésűsök, kovácsok, ötvösök, gyertyaöntők zárásra készen, akulccsal a kezükben várták a történendőket. A fogadók üresek voltak. Egyetlen falusi pap, jobbágy, vagy zsellér nem tartózkodott a várban. Az asszonyok bezárkózva sütöttek-főztek, félig-meddig elkészülve arra, hogy a hivattam vendégeknek is jusson a fogára- Ha már ezen az utón nagyobb károsnak elejét lehetne venni. A városbiró a céhmesterekkel prémes kucsmában, nyakukban tisztük láncával, fújták a körmüket az alattomosan csípő hidegben a torony alatt. Végre feltűnt az elővéd, kanyargott a szűk feljárón és Leonhard mester a nyakravalóját kezdte igazgatni, a lovak forró párát zillálvá kapaszkodtak a j égen, a szekerek csikorogtak. Mintha a kürtök jajgattak volna a ködben. Kis szakasz élén ért oda a lovaskapitány. Bajuszon és hajzaton úgy ült a dér, mintha mésszel pingálták volna. Alról leintette, leszállt a lováról, oldalt húzódott, a felkapaszkodó aljára mutatva. Ott jö a fejedelem hintója. Mert lóra nem ülhetett, akkoriban hideglelésben szenvedett. Capeáus uram apostolai nem vallottak szégyent. A fából faragott méteresnél is nagyobb pautas ugyan a hintó előtt zuhant, szét is verte a városbiró koponyáját Leonhad mester elterült a jégen és csak annyit nyöghetett — a bíróságomat akarták a gazemberek, mindent tudok.. A nagy zűrzajban kevesen vették ki a pillanatot, amikor a fejedelem hintáját ováció nélkül elnyelte a kapu boltja. Szempillantás múltán Petrus is lehullott. Vetett is akkora kénköves lángot, de már nem sokan látták. Mert csodálatosképpen a vársáncba esett. Capesius uram igen, az ablak mögül Fűtött szobájában őt is kiverte a hideg. — Kékre változott a fejébe tóduló vértől. Liza különleges és csakis a gazdagoknak tartogatott nedvekkel kezdte itatni- A leány a talpán állott a savanyuszagu özvegyemberi házban és helyén volt az esze. Brandsch uramat később ugyan inkább a forróság lepte meg, amikor a szállásmester legényei levonszolták a toronyból. Akik tudták, mit kapott, nem beszéltek róla. Nekik ugyan nem volt szokatlan. A lektor igaz, sokat beszélt, utána, de Resl asszony se értette, mert nem volt benne értelem. Az épségben maradt tanácsurak hallgatva hüledeztek. A hideg mosolyú szállásmester a fejedelem szavára ígérte, hogy rájuk döntett ez óratornyot, Segesvár büszkeségét. A fizikuson később csak annyi változás látszott, hogy a szeme gyakrabban könnyezett és lefitylyedt bal szája széle nem akart helyére rándulni. A vár amolyan polgári erősség volt, amit Kendi, az udvar katalyai mindenese és frissen sült várparancsnok igyekezett némi katonai jellegre emelni. A szászok közé bezárva, a fejedelem parancsából úgyse lehetett egyéb dolga. Csupán Lizának akadt folytonos tennivalója a váron kívül. Batyuval járt-kelt, mindég másutt ment ki és egyebütt tért vissza. Néha napokig elmaradt. Jött, ment félelem nélkül. Batyujából itt-ott jó ropogós pogácsa került a katonák kendőjébe. Termetes, szépen faragott leány volt. Orcája pirosan mosolygó; szeme tükrén ígéretes, valóc parazsak szikráztak. S a téli ködben is mindég énekelt. A szabók bástyájánál nem félte és nem átalotta Kendivel is szóba ereszkedni. A kapitány igaz, hogy két méteres volt, de ő legalább a váltóig felért. Szász uraimék is tudtak egyetmást. Csoda-e, ha most meg azért rázta, őket a csuklás, hogy ide jö a török, s Apafival együtt sárkánnyal eteti meg Segesvárt. Úgyáltalán a józanok közt az a mondás járta, hogy inkább két Apafi, mint egy Ali. Mikor a pestis btüt egy városba, rendszerint a tanács fedezi fel. _ Még kerestetnie kell a fizikust, aki el is bújik. Halál ellen nincsen medicina. Segesvárban csodálatosképpen másként történt. — Capesius uram fedte fel a kórt. Voltak, — akik mondván állították, hogy csak komédiázik, s ebben egyetért vele a tanács. S ezeknek volt igazuk. Elég annyi, hogy tanácsuraimék teljes számban, kucsmában és láncokkal megjelenve a fejedelem előtt, rettentő siránkozással tudatták a vészt, amely bizonyára kiirtandó polgárságot és hadi népet egyként, — Apafi azonban maradt, ő tudta, miért. Capesing uram a fizikusoknál ritka önmegtagadással járta végig estetenként a házakat, hogy a szerencsétleneket elvezesse az árkokon túli Ispotályba. Ijedelem volt elég a várban. De akadtak szemérmetlen polgárok, akik jól rakott éléstárukra bízva magukat, ajtót, ablakot eltömködve, házukból ki nem mozdultak. Ha őket nem éri baj, féltucat sógor vagy koma veszte még nem földindulás és nem is Ali. Majd imádkoznak értük. A jó kereskedő nem hagyja ki számításából a halált. Ugyan nem, ha az a bevételi rovatnak játszik a kezére. A szászok jó kereskedők voltak. (Folytatjuk) Apostolok az óratornyon Meghívó A Buenos Airesi Magyar Egyesület 1952 július 6-án, vasárnap, de 19 órai kezdeten, a San Isidrói székházában, Av Roque Saenz Peña 1156 sz. alatt, tábori misével egybekötött «EPÍLYES HÁnZEHTEtEJ! tart, amelyre a magyar kolónia tagjait szeretettel meghivja, a Kérjük a magyar leányokat, lehetőleg magyar ruhában jelenjenek meg. VEZETŐSÉG PONTOS MEGJELENÉST KÉRÜNK! ummit. 1952. .Mus ! KÜLÖNÖS RENDJEL Az alábbi kis történet abból az időből származik, amikor Honolulu a Csendes óceán tündérvárosa, még nem tartozott az Egyesült Államokhoz. Egy kiváló francia orvos azzal a kérelemmel jelent meg a francia belügyminiszternek hogy adjon neki engedélyt a Labaksi -Tape című rendjel viselésére, amelyet a honolului királytól kapott. A miniszter végighallgatta a kérést, aztán azt kérdezte: — Valóban viselni óhajtja ezt a rendjelt? — Az orvos meglehetősen elcsodálkozott a kérdésen: — Természetesen. Ha egyszer kitüntettek vel — Csak azért kérdem, erf folytatta a miniszter, — mert én is kitüntettje vagyok a Labaksi-Tápénak, de a viselését meglehetősen körülményesnek találom. — Miért? — Először, mert nagy. Másodszor, mert nehéz. És harmadszor... — Harmadszor? — türelmetlenkedett az orvos. — Harmadszor, mert nem a mellen hordják, hanem az orrban. — A Parisban megjelenő “AHOGY LEHET’ című folyóirat, látván a tavalyi novellapályázat sikerét, ismét novellapályázatot hirdet. Beküldési határidő 1952. november 1. Cim. Red. “Ahogy Lehet”, Novellapályázat. 5. Avenue Ste. Eugenie, Paris XV France — Europa. A pályázat részletes feltételeit és a különböző díjakat később fogják közölni.