Délamerikai Magyarság, 1957 (29. évfolyam, 3822-3871. szám)

1957-03-15 / 3830. szám

■■■■■■■[■ipgw ipwmjj■ rr~ -.-———•.;T^r«. --r.Y-r^'”^r-r —T-T--7 r. ■■ r-f < 4. oldal ÜLJÜNK TALÁN ELŐSZÖR KÉNYELMESEN EBBE A SAROKBA és beszéljük meg a lehetőségeket. A szoba sarka 4 szék­ből áll, de külön is használhatók. És tudja, kis körben mindig jobb a hangulat. — 40 asztal minden stílusban Látogassa meg kiáltásunkat. — NAGY VÁLASZTÉK! iflantia WEHHENDT HNOS. SRL. BUENOS AIRES Ciudad de La Paz 2246 T. E. 76 - 0229 (Cabildo 2206 magasság) Megjelent­ V. GEORGHIU: A huszonötödik óra­­ra kötve $ 65.- - Kapható a “DÉLAMERIKAI MAGYARSÁG”-nál. SEGÍTSEN OTTHONI HOZZÁTARTOZÓN SZERETETADOMÁNYÁVAL!! IKKA csomaggal, IKKA dollárutalvánnyal Vámmentesen küldhet: új és használt ruhacsomagot, gyógyszert, gyapjú­­fonalat. — ROMÁNIÁBA 2 kilogramos új ruhát tartalmazó csomagok küldhetők. — Minden ajándé­kozási problémájával forduljon teljes bizalommal tAVAltf 341. C WIIC VISO • CUINOS AN­ZS . ít a?.*»*» éSCMácfck.Hunóaut latéi .»étá%42aa4. firfmfvO Dr. PÓK ZOLTÁN fogorvos - szájsebész Rendel délelőtt - délután. Csakis telefon bejelentésre PALPA 2477 (Cabildo 1000) T. E. 76—2782 Magántelefon: 740—6815 UTAZÁSI IRODA PÉNZVÁLTÓ IRODA S. MARTIN 140 Irodai érák: T. E. 33—3708 9—18.30 között. HAJÓ- ÉS REPÜLŐJEGYEK MEGHÍVÁSOK AUSZTRIÁBÓL Az USA-ba, Kanadába, Venezuelába, Európába, USA-ba, részletfizetésre utazhat Méltányos árak­­ Okmányait beszerezzük. FILM - ZENE - IRODALOM Fáy Ferenc: ■ / cccrruas siralmai Ötödik rész „Aztán eljön a kor, műtőn majd a megtisztult mezők, hegyek felöl nyugodtan hozza terhét haza az ősei fellegek alatt, ki szántott és vetett.” (Ilyés Gyula) Uram, lásd meg gyalázatunkat s emlékezzél meg, hogy kezed mily mélyre vert. Nézd, mint a holtak némák vagyunk s az új korok eszméi közt, mint vándorok tántorgunk most. A házainkban idegen él és örökünk másokra szállt. Anyáink, mint a sír szélén álló özvegyek egymásnak gyónnak, mert neked a könny öröm. Imánk, amelyet ma nyújtunk néked, elveted s nem látod meg, hogy lángunk mellett pénzért melegszünk s pénzt adunk — adót Uram —­ ha szomjazunk saját vizünkért. Elfáradtunk. Nyakunknál fogva hajtanak azok, kikért igédet ajkunk a sárba lökte s nincs ma itt senki, ki népem gondjait felvállalná. Vad, szolga népek vetnek adót ránk most a múlt, — a nem tövesztett ősi vétkek — fejében és a sok kamat Uram, az is csak ránk maradt. Bőrünk, mint a kemence korma fekete lett az éhezés égő lázától s míg zokogva túrtunk a rom közt egy karéj kenyérért, hogyha már az éj kivégezték a hazafiakat (Szalay Lajos ,rajza: „El Drama de Hungría”) nemcsak fajtám. Mert nézd, kezükkel akasztották a harc után legjobbjaink, kik életükkel fizették így az el­adó kamatját. Vagy nézd, roskadó fiainkat, kik kézimalmot hordoznak most s a gyermekek görnyedt testét, amint bitangok igáját húzva megszakad csöpp életük. Ó, nem maradt 3 fölénk borult —, a néma csendbe a meggyalázott asszonyok jaját figyeltük és remegve védtük kopott kis életünk, mit így tartottál meg nekünk mások könnyén, más szenvedésén, mások halálán át, — s nekem így engedted, hogy lássak és én hangos szóval vallást teszek arról, hogy más is vétkezett számunkra mi is, csak könny. A vének sem ülnek már a ház előtt az esti csendben. És az ének meghalt Sionban, mert az is más húr hangjától lett hamis. Ezért hull ma, a szenvedések Az anyák megérezték a tragédiát (Szalay Lajos rajza „El Drama de Hungría”) tüzében égve, ím­eléd bűnös fajtám. A kőbe vésett, emberformálta istenek hatalmát láttuk s ismered Uram Te is, ki nemzedékek, korok felett állsz. S míg ezek elporladnak, királyi széked hatalma él és fennmarad örök időkig. S bár azat ítéleted Sionban — lent a mélyben mi mégis bízunk... Hívj Uram, s add, hogy a szód ígéretében élhessünk újra mink, neked tetsző testvéribb életet. 1957. március 15. ............. .. Ima a jövőért Írta: Szabó Lőrinc Magyar szabadságunk visa­­szavívása (amelyhez hasonló fordulat talán csak az a régi felszabadulás lehetett, a török hódoltság alóli), szülővárosom­ban, Miskolcon ért, egy iro­dalmi est után. Délelőtt itt Budapesten, még láttam szob­rát a nagy bálványnak — aki­­vel szemben tárgyilagos ítél­kezésre bizonyára csak hosszú -hor20 évtizedek lesz képes a nagyvilág. Két napig ott, Miskolcon, mint egy óriási ciklon közpon­ti szélcsendjében akkor még zavartalan szélcsendjében — éltünk, onnan nézve az örvény köröttünk forgó, fenyegető és omló falait, onnan sóvárogva, majd sietve vissza, mihelyt le­hetett, a harcoló Budapestre. Nem akarom elhallgatni, hogy ezt a relatív akkori nyugalmat s a feltámadásnak ott is elemi erővel kitörő jeleit és tetteit a bányavidék magyar munkássá­gának és három egyesített megye — politikailag tőlem idegen, de — idejekorán fel­ocsúdott magyar vezetésének köszönhette szülővárosom. Azóta naponkint, óránkint haladt felettünk a történelem. Többnyire ingó árnyékát sej­­t­ettük csupán. Komor képei és hangjai még a lelkünkben. De Magyarország elérte a hi­hetetlent: felszabadult! Fel a föld és a nép, melynek ere­jét csak apáink vérét és véres zászlóit idézve emlegettük rem­eti imánkban! Azt a vért most a fiainkéval együtt kell ízlelnünk szabadságszomjú ínyünkön; azoknak a zász­lóknak a csattogását lelkünk­ben ezentúl együtt kell halla­nunk az elmúlt nyolc nap pi­­ros-fehér-zöld repesésével Magyarország felszabadult. Hadd kérdezzem azonban, ma­gamtól és mindenkitől: igazán felszabadult-e?! Felszabadult­­­ a további lidércnyomás le­hetőségétől, felszabadult-e a megismétlődés veszélyétől?! És még valamitől! Amit a magyarság most művelt, azt nyolc napon át lángoló glória­ként csavarta maga körül a földgolyót, glóriaként, melyben soha ki nem hal a visszanyert tisztelet, a szeretet és a csa­­lat. Sehol a szabad világban Sőt, talán még másutt sem. Nem szabad csökkentenünk ezt a fényt, nem szabad ezt a ragyogást. Ész, erő, készen­lét és minden szent akarat fogjon most össze és őriz­­céljainkat, az igazság, az okos­ság, az emberiesség, a nemes­hagyományok és az életké­pes haladás munkálását abban a — semmi harcnál nem kisebb — másik feladatban, ami most következik, az új, az igazi országépítésben. Nem minden rossz, amit az elmúlt tizenkét év akart. Nem csirájában minden —, ezt ne felejtsük. De még százszorta még ezerszerte kevésbé felejt­sük a rosszat, amit csinált és amit tervezett. A konok ke­gyetlenséget, a jog, igazság és a szellem bitang tiprását, az egész poklot, melyet halálos betegségként próbált az eleven élet gazdaságába beleépíteni az életképtelen theoretizmus. Tanulságképen se felejtsük a fájdalmat, a fájdalom növelé­sét, mint kormányzati esz­közt! Akként is fel kell sza­badulnunk, hogy megmentsük múlt tizenkét év bűneinek ismétlésétől. Sok jóvátenni való vár még ránk, sok becsületes igazság­­tétel, aminek szüksége csak ezután fog kiderülni. S ami nélkül nem nyugodhatnak meg igazán a lelkek. Magyar­országot a fiai, a szenvedése és kétségbeesése szabadították fel. Váltsa meg most a szent, kitartó munka és emelje végső diadalra benne magunkat és jövőnket az el­­hasonlata a mennyei igazság­nak a földön. (írod. Újság) Petőfi Sándor: Ha nem születtem volna is magyarnak , néphez állnék ezennel én. Mert elhagyott, mert a legel­­hagyottabb Minden népek közt a föld ke­rekén.

Next