Délamerikai Magyarság, 1957 (29. évfolyam, 3822-3871. szám)
1957-12-20 / 3870. szám
1957. December 24, Film - Zene Irodalom JUAN RAMÓN JIMENEZ: Z__ ílfllcco Platero Platero kicsiny, bolyhos és kezes. Puhának vélnéd akár kócból tömték volna a csontja nem is lenne. Csak jáspis, tükrü szemének két fekete gombja kristálykemény. Szabadján hagyom füvellenl. Ha mezén léptet, langy pofáját hizelkedően dörgöli a rózsaszínű, kék és ábrás virágokhoz. Szelíd szóval hivom: Platero! Víg poroszkálva közeleg mintha nevetne, vagy távolt csengeti Úszó regulázná lépteit. Eszik, ha etetem. Jóízűen falja a narancsot mandarint, a sárgálló muskotályt és letytyadttá ért fügét, melynek csücskén mézszinti cseppben csordul a zamat. Gyöngéd és ragaszkodó. — akár a gyermek vagy az ölbéli leányka. Belül azonban száraz és kemény, mint a szikla. Ha vasárnap nyeregbe szököm és kiügetek a faluvégre, az ünneplőgunyás lassúszavu zsellérség elismerően dünnyög. —• Acélos jószág! Acélok. Acélfény és holdnak ezüstje keveredik benne. A bolond Mindig fekete gyászban, a zengő nazarénus-szakállal és kurta fejfedőmmel valóban fura látvány lehet e platero szürke-puha hátán. Ha a szőlőhegynek tartok, a felvégi utca vakítóra meszelt kőfal szegélye között, az elakisbőrü, tarfejü cigánypurdék izlben nyomomba szegődnek. Zöld veres, sárga rongyok közül villan elé mélybarna hasuk és teli torokkal kántálják: — Itt jön a bolondos! Itt a bolond! Előttünk frissen zöldül a mező. Tekintetem az égre réved. Végtelen és tiszta a mennybolt, kéken lobog az indigószín. Szemem — oh miért is van oly távol a fültől? — mohón issza a békét, a nevezhetetlen nyugodalmat, az isteni összhang minden báját, amely vége-hossza nélkül öleli körül a szemhatárt. Mögöttünk egyre halkul a fülsértő kiáltás. Mintha fátyolba göngyölnék kifulladna vagy szégyenlené magát: — A bolond a bolond a » » bolond.. . Elhagyott táj Hegycsúcs, Napnyugat felé csupa bibor a szemhatár. Tatán az éles szirtek szakítottak sebet az égen ? Csordul a vére. Véresük a sudár lucfenyők fekete zöldje, mintha őreájuk is jutott volna belőle. FU és palánta mind valamenynyi áttetszővé finomul a rőt lobogósban. Balzsamok bőkezűen fűszerezi a fennkölt pillanatot. A naplemente mindég elragadtat. Platero bakacsin szembogarán is csillan az alkony. MIHHEÍMI Z Békén szimatolja a kárminpiros tócsát. Gyűrűzik a sok Ibolyaszinü hullám és mintha folyóssá válnék a tükörkép, midőn szomjazó szájjal belélefetyel. Vért szürcsöl a bíbor vizű tóból. ■ fpj fémna és szürke mm A XX. század spanyol irodalmán hatalmasat csapott a polgárháború. Az Európától mindig kissé elkülönülő mundus hispanicus világirodalmi figurái megritkultak, szerteszóródtak. Varrta Lorrát kivérzelték, ■ Rafael Alberti, Salvador de Madariapa, Guillermo de Torre számkivetésbe vonult. Aki otthon maradt, vagy zabolát vetett a tollára, vagy pedig egykönnyen belekóstolt a Frankó-börtönök kétes örömébe. Mint nemrégiben Dionisio Ridruejo, a természetfestő szonettek virtuóza. Juan Ramón Timénez ennek a szétszórt nemzedéknek egyik nevelője. 1881-ben született és a polgárháború óta Puerto Rico szigetén tölti önkéntes számkivetését. Ezen az anyaországhoz legközelebb eső spanyolnyelvű újvilági földön. Pedig hányszor és hányszor csábították már haza a koszorús költőt! De az “örökké gyászruhás, lengő nazarénus-szakállú poéta” (ahogyan önmagát jellemzi, hű maradt a szabadság-ideálhoz. A túlságosan szélsőbalra sikló Köztársaság babérjait éppoly kevélyen hárította el, mint Franco minden ajánlatát. Sohasem bocsájtotta meg azt a kegyetlen véget, ami kedvenc tanítványának, a García Porcának osztályrészül hitott. Juan Ramón Jiménez 1955-ben nyerte el az irodalmi Nobel-díjat. Elsősorban kölő és a századbeli szimbolizmus spanyolföldi átplántálója. A zengő hisztán nyelvet ő törte először a tudatalatti asszociációk modern igájába. Szerepe Adré és Babitsé egyszersmind a szavak zenéjén túl rögzíti a spanyol mondat hangulatát is. “Idovalélek” és “Tündérrózsák” című első két kötete egyben a spanyol impresszionizmus úttörőjévé is avatta. A “leélek Szonettjei” már fajsúlyosabb szimbolizmust képvisel és a könnyedén odavetett formák helyett engednek a kristályosra csiszolt és értelmi mélységeket kereső “szigorú kertészetnek.” Legjelentősebb prózai műve: “Platero meg én". Határeset a játszi benyomások és a lélektanná mélyülő poézis között. Mint ilyen, Jiménez egyik legjellegzetesebb költői alkotása. Platero szürke, kasztíliai szamár. Szegényember lova, Spanyolország-szerte. Jiménez toba nyomán egyfajta csacsi fülű Pegazussá magasztosul, akárcsak a búsképű, eszellős Don Quijote is tragikomikus lovag ideállá lett. Platero nemcsak a hispán réteken nyargalszik, hanem a lélek messzi térségein, ahol a Nobel-díjas Jiménez a spanyol szókincs legjavából csiszolt cifra tükröt tart szamara elé. Minden leírás csupa hangulat, csupa benyomás, csupa szimbólum. Inkább vers, mint próza. A szavak zenéje legalább annyira érzelemfestő, mint a tekervényesen összekovácsolt mondatok értelme maga. Ebből a modern spanyol irodalomban egyedül álló, hetvenhét rövid karcodra oszló műből adunk ízelítőként egy csokornyi magyar fordítást. VAJAY SZABOLCS __ GÉRECZ Attila: Varázsdob Borzong-va zzong a szél Oly lomha lombja kél A tájnak, Gomolygón fény koring Miit omló éveink. Ha fájnak. Biborló napkorong Kibomlott kantra bont Palástot Ha *~ád ízéről zeng Halált idézi szent Varázsdob. Dombom kong, mint harang Komor domb vet alanti Hun árnyat. Kavargó láng-kérei: A Nap hűli rád őrült Talánynak. Halomba omlanak. A lomb, a hold a nap S világok Jaj dúl s teremt megint —S majd új tetemre hint Virágot.. Borzongva zsong a asél Oly lomha lombja kél A tájnak, Gomolygón fény kering Mint omló éveink; Ha fájnak. meg én A perc játszi varázsa az ismerős tájat átalakítja. Idegen less, szinte nyomasztó,— majd fenségessé válik. Várom hogy mikor bukkan elő a 11- deresárra várrom. Az alkonyat túléli önmagát: az óra már 1 : nem mérték, csak végtelen béke örökkévalóság. — Gyerünk, Platero.. . A beteg A szigorú karosszékbe palcolták a boltíves szoba ódonhűvös mélyén. Fénytelen sápadt arca mint hervadó nárdus. Ráparancsolt az orvos: menjen falazni. A langysugarú májusi napnál nincs jobb patika. Szegényke mégsem kívánkozik levegőre. — Ha az ajtóhoz érek — panaszolja — szédület környéket, fulladozom. Úgy bizony urfi... Vékony, törékeny hangja árván bujdokol mint fáradt szellő nyári rekkenéskor. Kölcsönadom neki Platerot, hadd kocogjon pár fordulót vele. Gyöngéden segítem át a cifra nyeregkápán. Máris mosolyra derült viaszsárgés arca. Csupa fekete szem, csupa fehér fogsor. Bámulják a nénék az ámbitusokról, végig az utcán. — Platero lassan léptet, mintha tudná, kristályhegedűnél törékenyebb jószág ül a nyeregben. A leányka ruhája fehér gyolcsvászon akár a mentemayori Szent Szűz viganója. Arcán átsüt a láz és a reménység. Mintha angyal ügetne által a falun s a déli égbolt felé venné az utat. A kút Kút.. . milyen mélységes sötétzöld friss és vadizó szó! J — ugye, Platero? Szinte bele mélyül a földbe s maga várja forogva a sötét televényt amig csak víz nem csurran elő. Nézd! Fügefa ágba fonja körül a repedezett kévét. — Bent, a téglából tapasztott kőfal mohaverte közében — kéttávolnyira sincsen — kék- szinü virág áraszt aromát. — Picit lejebb, egy kihullott tégla helyén, gerlepár rakott fészket magának. Nyirkos árnyék formált tovább alagutat és csillan a víztükör smaragd palotája alant. Ha kővel hajítom ünnepi csendjét haragos ránc gyűrűzi által megmélyül az égbolt.Éjtszaka bomlik a mélyben s a pohos csillagok övezte hold is kigyul odalenn. Csönd Az élet surranva illan a végtelen filmben. A kút mélyén pedig mintha a lélek osonna tova. Visszájáról látni tükrében az alkonyatba hanyatló mennyboltozatot. A köt sötét torkán buggyan elő az éjjeli óriás, minden földi titoknak sötét fejedelme. Oh, mágikus, csöndes labirint, jóindulatú árnyék delejes csoda-térség!) — Platero ha valaha kútba vetem magamat, nem meg halni akartam, — hidd el, — csak túl mohón nyúlnék a csillagok után! Platero szomjú vágyakozással bődül. S a kútból ijedt szárnyalással gerlefi röppen fel. TOLLAS Tibor: Westerlandi halászok Üzenet a szétszóródott magyarsághoz A ködbefúlt harangok súlyos gyásza Csak búcsúztat testvér, de nem temet. Messzi utadat !Westerland vigyázza Egy-egy darabka otthon minden bárka, S körül örvénylő tengerek. Ha sós viharban pálmás partok hívnak, kisérjenek a kopár szirtfalak. —Két óceán közt kis sziget— Biztos horgonyként kösse meg szived Ha sülyednél, se hagyd magad! !Westerland küldött idegen vizekre Hogy visszatérjél zsákmánnyal teli. Mert szikláinkon kenyér sem terem, Vess hát magot a zúgó tengeren, Melynek hátát ma csónakod szeli. Tartsuk a hálót, társak, láthatatlan.— így fogjuk egymás gyöngülő kezét. S kékülő szájjal, éhen, félhalottan Gyűl már a kincsünk ezüstös szavakban ,s küldjük keletre, hazám, Tejeled. S. oldal • . i. _ Szabó ( Folytatás a 2. oldalról ) úgy mint regényei vagy “Levetek Zsuzsikához” című levélsorozata a magyarságról és az emberiségről alkotott teljes életélményének egy-egy lüktető mondata. Kétségtelenül megállapítható, hogy a XX. század legnagyobb szatirikusa. Ellenségeit, akik a magyarság ellenségei gyilkos szatírával egyre kisebb ponttá zsugorítja és végül semmivé tiporva undorral dobja félre. Müveinek nyelve forradaom a magyar irodalmi nyelv történetében. Műveiben valamely embert, sorsot, szituációt maradéktalanul összes okaival, gyökereivel, múltjával jelenével, jövőjével együtt gyszerre él át. Látva az összes okokat, összes lehetőségeket, visszahúzó és lendítő erőket, a látszat mögötti teljes valóságot. Ennek a valóáglátásnak a kifejezésére az új szavak és kifejezések légióit kellett megalkotnia. Szavai, kifejezései mögött képek sorozata villan fel. Rorpant erők egyre dagadó óceánja érződik a “szabódezsői” nyelven. Irodalmunk “Bartók, ja”. Miként Bartók a zenében úgy Szabó Dezső a beszédben, gyökereiben magyar alapélményekkel folyton új és új kifejezési formák felé törekszik. Szabó Dezső munkásságának hatására számos olyan mozgalom indult meg Magyarországon melyek ha nem állítja meg a második világháború, feltétlenül a magyar nép új honfoglalását eredményezték volna. Pl. a falukutatás, a népi kollégiumok a lassan párttá sűrűsödő “szabódezsői” tábor. Szabó Dezső eszméinek buzdításával indult meg Magyarországon a nagyarányú “népi írói mozgalom”. Ez az író Dezső generáció olyan nagy értékeken keresztül, mint pl. Kodolányi János Németh László Sinka István Pálóczy-Horváth György, Erdélyi József, avagy a renegátsága ellenére mégis tehetséges Veress Péter stb. a magyar valóság teljes feltárására, a magyar jövőnek minden idegen befolyástól mentes kialakítására törekedtek. S lényegében ez az akarat mozdította azt a forradalmi írócsoportot is mely az októberi szabadságharc előkészítésében oroszlánrészt vállaltak. Szabó Dezső gondolatai tehát mind a mai napig legnagyobb írói értékeink munkájában elevenen élnek. Aktualitásuk napról-napra nő. Szabadságharcunk felett az ő halhatatlan szelleme lebegett! Őt magát az elmúlt 12 év alatt csúnyán agyonhallgatták Érthető okokból: az ő életműve, a “szabódezsői” tanítás mozdíthatatlan akadály minden idegen hódítás, minden idegen hatalmi törekvés előtt. A magyar irodalomnak ez az egyik legnagyobb alakja ma ott fekszik elhagyatott sírban a kerepesi temetőben. Végrendeletében annyit kért, hogy a Gellérthegy keleti ormára temessék örök vigyázásban a magyar élet felett. A Gellérthegynek azt a pontját ma a szovjet leigázás szégyenemléke foglalja el. Szabó Dezső munkájának eredményei szépirodalmi műveinek csodálatos igézete, politikai tanításának örök igazságai ma is élnek és rendületlenül hirdetik hogy egy felkelő nap a magyar lélek, a magyar szellem, a szabad Magyarország örök szimbólumát ragyogja majd be a Gellérthegy keleti ormán... Mészáros Lőrinc