Délamerikai Magyarság, 1962 (35. évfolyam, 4066-4113. szám)
1962-01-12 / 4067. szám
CINZANO C. DE CORREO 1483 T E. 31 (Retiro) 2819 Ara: 10.— peso, 1962. január 12. Délame‘*rikai MAGYArSÁG HUNGAROS DE SUDA VIRICA XXXV. évfolyam • 4067. szám - Péntek tz OTARDOUPUY Dirección y Administración LAVALLE 361 - Bs. AIRES Világpolitika - magyar szemmel Újra itt van Szilveszter, számadások és lelkiismeretvizsgálatok napja. Ha meggondoljuk, hogy a külföldön élő magyarság már 16 éve kezdte, különböző évjáratokban és különböző meggondolásoktól vezetve elhagyni hazáját, akkor jogos a kérdés, hogy ez a nagy idő elégséges volt-e arra, hogy beiratkozva a Történelem főiskolájába, megtanulja átértékelni a magyarság létkérdéseit és magának az emberiségnek problémáit világpertávlatokban, vagy még mindig úgy nézi a világot, ahogy azt 1920 és 1944 között egy kis Magyarország szűk és elferdített prizmáján keresztül látta. Vagy felhőbe burkolva élő ma is, maga köré kerítve egy otthoni elmúlt atmoszféra köpenyét és az emlékek és hagyományok őrzése címén belekövesedik egy lélekölő és történelemölő Bourbon-mentalitásba: ‘semmit sem tanultunk, semmit meg nem bocsájtunk”? Vagy él-e még a szellem. Vagy legalább is felgyúlt-e a szellem, új világok és új történelmi konstellációk hatásától megtermékenyülve, megtanulva különböztetni lényeges és lényegtelen között, a szükséges és szükségtelen között. Nem feladata a külpolitikai krónikásnak, hogy lélektani és szociológiai lélekelemzés alá vesse a kint élő magyarságot, de azt tudja, hogy ha ez a magyarság nem vet el bizonyos túlhaladott, kevesebben sohasem érvényes tabukat és előítéleteket, ha továbbra is görcsösen ragaszkodik egyfajta történelmi szinrendezéséhez, akkor sem naniainak történelmét nem fogja helyesen értékelni tudni, sem nemzeti és emberi próbám* it a valóságnak megfelelő távlatokba helyezni. Félős ugyanis az hogy azok akik eartrin ‘'ktema gyar” távúrökben nézték a v’lászt. Itt az Amerikáktan legfeljebb annyit tanultak, hagy “kis európai” szemszögből ítéljék, pontosabban elítéljék azt, amit maguk körül látnak. “Gravamenekre” mindig oka és joga volt a magyarságnak. És a budapesti Rákóczi-szoborra felírták a szabadságharcos vezérnek szavát: “Reercudenseunt vulnera inclitae gentis Hungáriáé”. Sebek és sérelmek, bár történelmileg igazoltak, mikor filozófiává és életmagatartássá lesznek, csak negatív világképet tudnak adni. S aki magát idealistának tartja, mert nem mond le bizonyos, egykor többé-kevésbbé “hivatalos” tételekról, amelyeket egy szűklátókörű uralkodó osztály magáénak tartott, minden jelenségét, amely nem illik be ebbe a világképbe, a negatív kritika kisekűi epéjével önt le Szilveszter estéjén mégis egy pillanatra magunkba nézhetünk és lelkiismeretvizsgálatot tarthatunk. I. Mivel egykor Magyarországon ellenszenvvel kísérték a Népszövetség tevékenységét, mely kétségkívül az európai nyugati nagyhatalmak hatalmi politikájának és a versaillesi és trianoni békeszerződéseknek végrehajtó eszköze volt, most ezt azt ellenszenvet átvitték az Egyesült Nemzetek Szövetségére, annál is inkább, látszólag jogosultan, mert ez utóbbi 1956-ban képtelen volt abszolút helyes álláspontjának érvényt szerezni. Hammarskjoeldöt legalább is “félkommunistának” vagy “kriptokommunistának tekintették és ezen még az sem segített, hogy a Szovjetunió benne látta legnagyobb ellenségét és tulajdonképpen az sem, hogy Kruscher fő célja az volt, amint azt “trojka-tervével” bemutatta, hogy az Egyesült Nemzeteket az egyedüli intézményt a világon, amelynek tekintélye elismerten magasabb, mint az övé, felbomlassza. A béke e nagy katonáiéinak mártimuma nagyobb részvétet mégsem keltett, pedig egy évvel ezelőtt Kruscher ellene tüntetett cipőjével verve a newyorki üveg palota asztalát, mert a halál akkor érte, amikor a világszervezet akaratát Csőmbe szeparatizmusa ellen érvényesíteni akarta. S mivel “kismagyarokból”, “kiseurónaikká” “fejlődtünk”, azoknak a nyugati hatalmaknak, amelyek Középeurónt úgy balkanizálák, mint ahogy kolonizálták Konrát és Afrikát, ezt a tanul' kony eszközét, Csombét hirtelen a Szabadság és az arti-kommunizmus nagy, ha nem utolsó, bajnokának neveztük ki. Az egyszerűsítések és a jelszavak uralkodnak, az árnylatiak és a finomságok, nagyobb erőfeszítést igénylő gondolatmenetek “gyanúsak” és “destruktivek” eos szólamokhoz szokott nemzedéknek. Az Egyesült Nemzetekkel szemben az általános magatartás negatív és pedig egy bizonyos fajta anti-kommunizmus nevében, és a vakságban, amellyel Isten megverte őket, nem veszik észre, hogy ez maga a filokommunizmus, mert a világkommunizmus is ezen az állásponton van és az az érdeke, hogy ez az Egyesült Nemzetek ellenes atmoszféra felülkerekedjék az egész világon. Minden rossz és minden negatív, következésképpen, rossz, az, hogy Hammarrskjoeld nem volt Magyarországon a forradalom leverése után (az oroszok és Kádár nem engedték be), de rossz az is, hogy Thant eljuthat Magyarországra, mert a Kádár kormány meghívta őt,következésképpen, biztos, hogy ha nem is kommunista, legalább is “filokommunista” az ENSZ főtitkára is. S miközben egy mesterséges ködfelhőbe burkolódzva élünk, nem vesszük észre, hogy a világperspektívákban, amelyekben Kis- Magyarország és Kis- Európa egyetem, és amelyekben sorsunk el fog dőlni, tagadhatatlanul pozitív és biztató fejlődés indult meg annak a révén, hogy a szabad világ vezető hatalma, az Egyesült Államok az afrikai és ázsiai népek nemzeti, gazdasági, társadalmi, politikai és diplomáciai felszabadító harcainak élére tudtak állni, kihúzva a szovjet propaganda és diplomácia tevékenysége alól a talajt éstudtak az Egyesült Nemzetekben kialakult világakaratnak erőt kölcsönözni diplomáciai, politikai és katonai hatalmuknak a nemzetközi szervezet politikája oldalán való bevetésével. S tudtak ennek érdekében áldozatokat is hozni, amelyek nyugateurópai szövetségeseikkel keletkezett nézeteltérésekben fejeződtek ki. Enélkül, biztosak lehetnek ebben az örök kritikusok, az örök negatívek, az örök pesszimisták, sem történhetett volna meg, hogy az Egyesült Államok diplomáciája Adlai Stevenson vezetése alatt (pedig ő is egy bizonyos fajta anti-kommunizmus által “gyanúsnak” bélyegzett politikus) meg tudott fordítani egy már feltartóztathatatlannak tekintett áramlatot. Az elmúlt évek folyamán egyre jobban csökkent annak a többségnek számbeli és kifejező ereje, amely elvetette a Népi Kína felvételét az Egyesült Nemzetekbe. Joggal lehetett várni, hogy ha az eddig megszokott ütemben folyik a szavazatok átcsoportosulása, akkor ebben az évben nem lesznek többé többségben a Vörös Kína felvételét ellenző hatalmak. Ezzel szemben az amerikai diplomácia, Adlai Stevenson vezetése alatt, akinek hallatlan tekintélyét az ázsiai és afrikai delegátusok körében e sorok írója személyesen tapasztalta (de ugyebár ez a népszerűség is “gyanús”), elérte, hogy a Népi Kína felvételét eddig sohasem tapasztalt többség vetette el és harminc, valószínűleg afrikai és ázsiai nemzet tartózkodott a szavazástól, amelyeket pedig a felvételi javaslat potenciális védnökeinek tekintettek. Azok természetesen, akik egy európai kuturfölény tudatában élnek — úgy ahogy “kulturfölényben” voltunk a románok, szerbek, szlovákok, sőt talán a csehek felett is — és akiktől ma sincs távol egy bizonyos fajta faji fölénytudat is, és ebben meglepően osztoznak olyanok is, akik az abszurd faji gondolatnak egykor áldozatai voltak, nem vették észre, hogy Kongó, ilyen kultúrálatlan, p r i m i t iv “négereknek” az országa az egész afrikai kérdés Achilles sarka lett. Egész Afrika jövő sorsa és a világpolitikában való elhelyezkedése Kongóban dől el és meg vagyok győződve arról, hogy csak az Egyesült Nemzetek és az Egyesült Államok mai politikája az egyedül lehetséges politika, amely a jövő kontinensét a szabad világ kereteiben meg tudja tartani. De az elvakultságnak és a rövidlátásnak nincshatára, hisz aki Katanga szeparatizmusát a magyar önrendelkezési joggal hozza párhuzamba, nem veszi észre, hogy ilyen módon a magyar ügyet egész Afrikában, Ázsiában és Latinamerikában kompromittálja. M ez, fatalitás, vagy átok hogy mindig a rossz oldalon kell állnunk? Nem! Éppen csak rövidlátás, szólamokban való gondolkodás, amely képtelen vagy lusta arra hogy a magyar problémát, leginkább a magyar problémát, nagy összefüggésekben a maga helyén tudja látni. Mindez természetesen korántsem jelenti azt, hogy a pápánál pápább harc kell lennünk és még egy Adlai Stevensonnál is pozitívabban kell értékelnünk az Egyesült Nemzetek tevékenységét. Ez kétségkívül történelmének újabb nagy válságába került, amikor erőtlennek bizonyult még Nehru Indiája által Goában katonai támadással teremtett “befejezett tényével” szemben is. A szovjet vétó azonban csak egy újabb bizonyság amellett, hogy a világkommunizmus érdeke az, hogy az Egyesült Nemzetek megbénuljanak. S ezért senki sem tagadhatja Stevenson szavainak igazságát, aki szerint ez a vétó “tragédia, amely az ENSZ halálában végződhetik”. Még nagyobb tragédia az, hogy a katonai támadás befejezett tényét a “Charter” szellemével és betűjével szemben az Egyesüt Nemzeteklegnagyobb híve és védője, Gandhi követője és örököse, a passzív ellenállás, az erőszak-nemalkalmazás hindu apostola, Nehru követte el. Joggal kérdezhető tehát, miért higgyünk mi az Egyesült Nemzetekben és miért támogassuk mi a nemzetközi szervezetet, ha maga az ázsiai és afrikai “elnem kötelezett" ’világ vezére sem tiszteli és követi annak az intézménynek alapszabályait, amelyben a világbéke és ázsiai és afrikai népek biztonságának és felemelkedésének egyetlen garanciáját látta. S bár nemzetközi jogilag nem védhető Nehru eljárása,mégis a történelmi felelősséget a Goában teremtett befejezett tényért a portugál diktatúra viseli, amely nem tudott és nem akart beilleszkedni az új időkbe. Anglia 1947-ben önként lemondott az egész ázsiai subkontinens birtoklásáról, amely háromszáz éven keresztül a brit korona legértékesebb diadémája volt. Még Franciaország is 1953- ban lemondott szintén önkéntesen Pondichéry-ről, amely hansomlóan Goához, Indiába beékelt koloniális terület volt. Salazár még tárgyalni sem volt hajlandó Goa új “státusáról”. Másrészt van politikai magyarázat is a Nehru által az Egyesült Nemzetekben megtestesült nemzetközi rend ellen elkövetett jogilag feltétel nélkül elítélendő merényletével kapcsolatban. Vannak ugyanis jelek arra, hogy Nehru precedenst akart teremteni arra, hogy minden nemzeti teyületére beférkőzött idegen hatalmait, így a Népi Kínát is kiűzze a Himaláájában elfoglalt területeiről, annál is inkább, mert a hindu közvélemény Kínával szemben is az erős kéz politikáját követeli. Mikor a goai akciója számára a szovjet segítséget megszerezte, Moszkvát elkötelezte a maga oldalán Kína ellenes politika (Folytatás a 2. oldalon) Írta: Dr. Boér Miklós (Délamerikai Magyar Hírlap) Dr. Boér Miklós az egyik legnagyobb brazíliai lap, az “O Estado do Sao Paulo” és a sanpauloi bencések lapjának, a “Délamerikai Magyar Hírlap”-nak külpolitikai kommentátora. Hangja józan, meglátásai tiszták, külpolitikai helyzetismerete alapos, Ítélőképessége figyelemreméltó. “Szilveszteri számadás” címmel írta ezt a cikket, amely a D.M.H. első962-es számában jelent meg. Konferencia Punta del Este-a Colombia! javaslatra amerikai külügyminiszteri konferencián tárgyaják le a kérdést: hogyan lehet megakadályozni az amerikai kontinensen a további kommunista-fidelista sztubverziót s miképe,n lehet a kubai népet segíteni a castrista diktatúra -front küzdelemben. Eddig 13 amerikai ország szakította meg a kapcsolatokat Cubával. A külügyi konferencia összehívását 14ország szavazta meg, míg Cuba mellett Mexikó szavazott s öt ország — Argentina, Brazilia, Uruguay, Chile, Ecuador és Bolívia — tartózkodott a szavazásból. A külügyi konferencia január 22-én kezdődik, Punta del Estem. A konferencia előtt az amerikai kontinensen nagyszabású diplomáciai tevékenység tapasztalható. Az argentin álláspont szerint a legfontosabb tényező: továbbra is biztathatni az OEA — Amerikai Államok Szervezetének — egységes állásfoglalását, mert bár 14 szavazatal minden javaslat keresztülvihető, — szankciók hiányában törés következne be az OEA-ban, ha valamelyik állam mégsem fogadná el a konferencia határozatát. Következő számunkban részletesen beszámolunk a puntadelestei külügyi konferencia lehetőségeiről.