Déli Hirlap, 1929. április-június (5. évfolyam, 74-146. szám)

1929-05-23 / 113. szám

Színház Magyar előadás szomorú be­vétele. Szerződés nélkül álló ma­gyar színészek vállalkoztak arra, hogy az elfásult és a színháztól el­szoktatott temesvári közönséget új­ból a színházba csalogassák. Ez a vállalkozásuk csak részben sikerült. Gördülékeny, pompás, összevágó előadásban adták elő A­n­d­a­i Ernő Hazudj édes cimű vígjátékát. Gáli Piri, Horváth Mici, Lőrinczy Gizi, Darvas Ernő, Horváth László, Kassay Károly mind kitűnő alakítást nyúj­­tottak. A Hazudj édes cimű vígjáté­kot hétfőn kétszer adták elő, délután és este. A két előadás bevétele huszonnégyezer lei volt. Közel hét­ezer leit elvitt az állam vigalmi adó fejében, ötezer leit kap a város a két előadás után színházbér fejében. A fenmaradó tizenkétezer leiből fi­zették a színpadi munkásokat, dísz­­letezőket, a jegyek árát és a színé­szek mindössze ötezerhétszáz leit kaptak kézhez. Ez az elszámolás a legszomorúbb képe a jelenlegi erdé­lyi színjátszásnak. Művészet Magyar kulturest Nagyszentmiklóson Nagyszentmiklós máj. 21. A Bánsági Magyar Közművelődési Egyesület első vidéki fiókja Nagy­­szentmiklóson alakult meg. Az a lel­kes magyar csoport, amely az egyesü­let fiókját megalakította, műkedvelői gárdát szervezett és pünkösd hétfőjén tartotta meg első előadását, a Fekete Sas szálloda nagy színházi termében. Az egyesületi fiókavató estéjén a meg­nyitó beszéd megtartására Kubán Endre temesvári szerkesztőt kérték föl, aki szólott az egyetemes emberi kul­túráról, majd áttért annak értékes részét képező magyar kultúrára. A tetszéssel fogadott megnyitó után kezdetét vette a műsoros beszéd est. Heincz Annus, Mayer Kató, Dragodán Mariska, Molnár Ilonka, Röhrich Já­nos, Molnár Sanyi, Becker József, Mayer és Denyér János hatásosan ad­ták elő A nagybácsi című egyfelvoná­­sos vígjátékot. Fencsák Jenő egy mo­nológnak és Vörösmarty Mihály Az emberek címü versének elszavalásával tűnt ki. Moliek István, Molnár Ilonka a kis Paul Baby és Mortenson József hatásosan játszották a Mea culpa cí­mü dramolettet. Röhrich István Muntyán-féle cigányzenekar kísérete a mellett temperamentumosan énekelt, utána Molieh István Ady-verseket sza­valt. A kolbász című parasztdarabban pompásak voltak Mayer János, Mayer Kató és Dobossy Guszti. Bizám Géza a műsort ötletesen konferálta. A rende­lés körül Mortenson József szerzett érdemeket­­után tánc következett. A sikeres műsor amely alatt pünkösdi királynénak Molnár Ilonkát, udvarhölgyeknek Drago­dán Mariskát és H­e­n­c­z Annus­­kát választották meg. Poysil József zenetanár vasár­nap, május huszonhatodikán délután öt órakor a városi zeneiskolában tanítványai közreműködésével Schu­­bert-ünnepélyt rendez. Jegyek a megvételre kötelező műsorral együtt 40 és 26 lejes árban a hangverseny előtt a pénztárnál kaphatók. V M vasgazda§ág ...............a Turul-gyár munkásai gyűlésen tiltakoztak az üzembeszünte­tés terve ellen Temesvár, május 22. A Turul cipőgyár igazgatósága elha­tározta, hogy négy héten belül eddig még meg nem határozott időtartamra bezárja üzemét. Erre az elhatározásra — amelyhez hasonlót,­ megírtuk, a nagyváradi mint azt már cipőgyárak már valóra váltottak, — az igazgató­ságot a mostoha gazdasági helyzet kényszeríti, amely mellett csak raktár­ra dolgoznak, mert a kész áru elhe­lyezési lehetősége minimális. A mun­kások között ez a híradás érthető ria­dalmat okozott és a bizalmi emberek felkeresték az igazgatóságot, hogy fel­világosítást kérjenek. Az igazgatóság közölte, hogy elha­tározását valóra váltja és pedig olyképpen, amint azt a termelés mozzanatai diktálják. Először a szabászokat bocsátják el és utánuk sorban a többieket. Ezzel kapcsolatosan az igazgatóság fentartja magának a jogot, hogy arra az esetre, ha az üzem később ismét megindul, szabadon választhassa ki azokat a munkásokat, akiket a redu­kált üzemben alkalmazni fog. Végül kijelentette az igazgatóság, hogy a felmondás nélküli elbocsátásnál kár­pótlásul azok a munkások, akik­ egy évnél hosszabb idő óta dolgoznak gyárnál, hat napi fzetéses szabadságot a kapnak. A Turul-gyári munkások tegnap dél­ben a Gyárudvar vendéglőben gyűlést tartottak, amelyen igen elkeseredett volt a hangulat. Pirovszky Ká­roly szakszervezeti titkár vázolta a helyzetet. Rámutatott arra, hogy az igazgatóság elhatározása nem egyéb, mint annak a régi tervnek a keresztül­vitele, hogy a régebbi munkásoktól így megszabaduljanak. Az a racioná­lis termelés, amelyet az igazgatóság ki­zárólag olcsó fiatal munkaerőkkel akar folytatni, megfosztja keresetüktől régi munkásokat. A Turul-gyár mun­a­kásainak negyven százaléka tizenöt esztendőnél hosszabb idő óta áll gyár szolgálatában. Sérelmes a hat napos fizetéses szabadság is, mert ezeknek a régi munkásoknak sokkal terjedelmesebb­­ fizetéses szabadság jár. A gyűlésen határozatot hoztak, amelyben kimondták, hogy az igazgatóság szándékát tudomá­sára hozzák a munkaügyi felügye­lőségnek és a munkaügyi minisz­ternek és kérni fogja őket, hogy az ügy rendezésére hamarosan tár­gyalásokat indítsanak meg Attól lehet ugyanis félni, hogy amen­­­nyiben az igazgatóság még­ ezeknek a tárgyalásoknak a megindulása előtt kezdi meg az elbocsátásokat, akkor könnyen megtörténhetik az, hogy a még munkában hagyott munkások ke­­nyértelenné vált társaik iránti rokon­­szenvből esetleg sztrájkba lépnek. a Temesvári nagy cégek fizetési ne­hézségei. Egyik temesvári rövidáru: nagykereskedő cég körülbelül egy év előtt fizetési zavarokba került. Ekkor hosszas trgyalások után sikerült a hitelezőkkel megállapodást létesíteni, hogy a cégnek követeléseik kiegyenlí­tésére egy évi moratóriumot adnak. Ez a hatridő most eltelt, de a cég még mindig nem képes fizetési kötelezett­­ségeinek eleget tenni. Tárgyalások indultak meg, melyek azt célozzák, hogy a cég újabb moratóriumot kap­jon. Amennyiben ez nem sikerülne úgy a cég megkísérli az egyezkedést. Ebben az esetben a hitelezőknek — értesülésünk szerint — az aktívának megfelelően har­inc-harmincöt szá­zalékos kvótát ajánlana fel. Még na­gyobb feltűnést kelt a romániai piacon egyik régi és igen gazdagnak ismert temesvári telisztilcég összeomlása. Az egyéni tulajdnban­­ levő céget a leg­utolsó két esztendő fizetésképtelensé­gnél milliós vesztességek értek. Eze­ket a vesztességeket a dekonjunktu­­ális időkben nem tudta kiheverni és így fizetési zavarokba került. A pas­­­szivák pontosan ismeretesek, de az ak­­tivákat eddig nem sikerült megállapí­tani, mert a cég évek óta nem ké­szített pontos leltárt. A leltározás most folyik és amennyiben ez nem hozná magával az aktívák lényeges emelke­dését,­ úgy komolyan számolnak céggel szemben való csődnyitás lehe­­­tőségével. Fizetésképtelen resicai keres­kedő, Klein Jenő resicai telisztil­­kereskedő fizetésképtelenséget jelen­tett be. Klein megkezdte hitelezőivel a tárgyalásokat, amelyek még foly­nak. Mintegy ötven százalékos ki­egyezést ajánl fel. Klein Jenő rövid idő óta a második áldozat a resicai piacon. Néhány hónap előtt Fuhr­­m­a­n­n Kálmán resicai telisztilke­­reskedő kérte maga ellen a csődöt- Apróhirdetések jósnő megmondja múltját, jelenét, jövőjét. Nem csalás. Minden beteljesül. La­kik Temesvár-Józsefváros, Str. IancU Vacarescu (Bem­ utca) 23. 1. emelet ajtó 7. baloldali lépcső. Diszkrét be­járat. Alkalmazás Zsákjavitáshoz munkásnők, kik gépen varrni tudnak, azonnal felvéttetnek. Albala, Piata Traian (Kossuth-tér) No. 2. (2355) Jóravaló mindenes hosszabb bizonyítványokkal felvétetik Püspök-ut 5., I. em., 6. (2309 17—18 éves fiut keresek mint pincérpraktikánst. Horgi Pál vendéglős, Felső-Árok­ u. 1., II (2353) Főzéshez értő mindenes jó bizonyítvánnyal jun 1-ére felvétetik. Bloch, Gyárváros, j király­ utca 14. (2362 Állást keres Géphimzést olcsón vállalok. Csillag­ u. 24. József­város. (2359 Francia-német nevelőnő félnapi esetleg egész napi elfoglalt­ságot keres gyermekek mellett. Cin­a kiadóban. (2325 Adás-vétel Családi házakat legolcsóbban vehet 400 vagy 800 D-ös telekkel. Ujszentes, 17. szám alatt. (2335) Perzsaszőnyegek nagy és kis méretűek, berendezett uta­zótáska,állólámpa eladó. Megtekinthető 9—3-ig. Cím a kiadóban. (2077) Bútor olcsó, szép és jó, nagy választékkal Györfy Testvéreknél, Gyárváros, Bé­­kási­ ut 4.__________(915) Füszerüzlet jól menő, lakással, betegség miatt azonnal eladó. Józsefváros, Eötvös­ u. 15. szám.__________________(2318) Jégszekrények a legjobb minőségű állandóan raktá­ron, úgyszintén asztalok és kertiszékek olcsón kaphatói PETROVITS SIMON Íekrény Temesvár-Józsefvárros, Preyer-utca 2i Családi ház 2 szobás lakással 165 dó. Cim a kiadóban. .000 leiért ela­­(2315) Olcsón eladd egy büffészekrény, tizenkét személyes ebédlőasztal, négy tonetszék,egy könyv­állvány. A venni szándékozók fordul­janak Gyárváros, Fröbl­ u. (Uri-u.) 4. sz. alá. (2193) Keményfa hálószoba keveset használt, világos keményfa és fehér konyhaberendezés elutazás miatt eladó. Cim a kiadóban. (2351 Motorkerékpár erős, keveset használt és egy citera olcsón eladó. Cim: 111., Hattyu­ u. 63, ajtó 3. (2356) Élelmiszer- és gyümölcsüzlet Gyárvárosban jó, forgalmas helyen, jól bevezetett, családi okok miatt azonnal eladó. Cim a kiadóban. (2360) Lakás Kertes lakást 3 szobával, teljesen modern, nov. 1-re keresek. Cimeket a kiadóba kérek .Csendes lakó" jeligére 4-5 szobás lakást november 1-re keresek. Cimeket „Teljesen modern" jeligére a kiadóba kérek Alkov lakás junius 1-re kiadó. Szilágyi­ utca 37 (2317: Szép lakás uj házban, Király­ utcában, utcai szó szoba, konyha, spejz, mosókonyha, fáskamra, padlás, villanyvilágítással Érdeklődni 12 és 2 óra között a házi urnái. Erzsébetváros, Kereszt-tér 2. ajtó 3. Ugyanott egy Radió-Laut­­sprecher megvételre kerestetik. (2314 Világos szoba konyhás szuterén lakás junius elsejére kiadó. III., Holló-u. 17.______(2347 Egy szobás-konyhás lakás éléskamrával azonnal vagy 1-ére kiadó. III., Rezső u. 83. (2358; Egy szobás modern szuterén lakás kiadó. Preyer utca 19-a. (2357 Egy szobás, konyhás, éléskamrás lakást, julius 1-ére a Me­hala központjában keresek. Cimeket ,,Csendes lakó" jeligére kérek. (2363) Különféle Laub Antónia piros személy­azonossági igazolványa elveszett, kéri a rendőrségnél leadni Pianinot bérbe keresek azonnalia Lloyd-kávé­ház főpincére. (2361 \

Next