Déli Hírlap, 1930. október (6. évfolyam, 223-249. szám)

1930-10-26 / 245. szám

eEZRKKSCTOSBQ ts BmatKjOrsj­ttr­­­uia. • Telefon rate I órái* Ml. uon­­twi n. rau ML cim. ♦ ELŐFIZETÉSI ÁRAK KÜLFÖLD Orrt karmUid 111 Lel, Mored*TM 19 Lei, lélérre M Lei ÁRAK TEMESVÁR­OTT «S VIDÉKKE KKRk kBToaklat H Lel, nenredeTre U* Lat, KHrne Lei, e«*ee *m Ml LeL • KBstUztrleeldk, —i—H ni m­asdljeeek reeeiret hmnVBl M Lei, efj watt­e­ibi WUi,en MUrre Bt Lei ée err ette tmMI4 VI. ÉVFOLYAM * 241 SZÁM TIMISOARA, 1930­­OKTÓBER 26. VASÁRNAP ÁRA 4 LEI, BUKARESTBEN 5 LEI WB0KBIS Olcsó ürügy a Banater Deutsche Zeitungnak a szatmári püspöki szék betöltése és ez­zel kapcsolatban a magyar katoliku­sok nemzeti aggodalma arra, hogy hosszú cikkben kiönthesse haragját a magyarok ellen. A most élő magya­rok és a letűnt magyar nemzedékek ellen. Panaszkodik, hogy a Szatmári svábokat az­ utolsó néhány évtized alatt erőszakosan elm­agyarosították, ma­gyar konviktusokban m­agyarónokat neveltek belőlük, akiket azután arra használtak fel, hogy állami hivatalok­ban a svábok között folytassák a ma­gyarosítást. Ha egyik-másik nem ál­lott kötélnek, akkor — sváb laptár­sunk szerint — tősgyökeres magyar vidékre „száműzték“­. A szatmári svá­­bok anyanyelvét elrabolták annak el­lenére, hogy ezt bevándorlásuk alkal­mával biztosították számukra. Támad­ja a papságot, mely engedelmes esz­közévé szegődött ennek a magyarosí­­tási akciónak és — ugyancsak a B. B. Z. szerint — vetett a negyedik paran­­csolat ellen, mert a szülők származá­sát és nyelvét gúny és megvetés tár­gyává tette. Azonban jött a háború és a háború után az im­périumváltozás, mely felkeltette a svábok nemzeti ön­tudatát. Szatmáron is, másutt is. Né­met iskolákat követeltek a szatmári svábok és a kezdeményezés sikerrel is kecsegtetett, akkor azonban közbe léptek a papok és annak hangoztatá­sával, hogy Szatmár vidékét rövidesen visszacsatolják Magyarországhoz, meg­­akasztották a mozgalmat. Kipécézi magának Hamon kanonokot, akit a ro­mánság legelkeseredettebb ellenségé­nek mond és azzal vádolja, hogy a sváb községekben olyan kétértelmű, de tendenciájukban félre nem érthető beszédeket tartott, amelyek eredmé­nyeként a németesített iskolákat is­mét visszamagyarosították. Ezt Há­mon, aki a románok legelkeseredet­tebb ellensége, az egykori liberális képviselőjelölt segítségével érte el, akivel karöltve járt el. Tehát a köz­tudomás szerint román ellenség ma­gyart a román támogatta törekvései­­ben. A román liberális képviselőjelölt segített a magyar jelöltnek izgatni a kedélyeket, hogy — sváb laptársunk szerint — Szatmár rövidesen ismét visszakerül Magyarországhoz. Se vége, se hossza az egész cikkben a támadá­soknak, rágalmaknak és denunciálá­­­­soknak, amelyeket ilyen nyíltan nem tapasztaltunk sváb laptársunknál. Pe­dig nem egyszer kényszerült reánk az alkalom, hogy vitába szálljunk vele. úgy ír rólunk, hogy az Universal leg­­véresebb szájú korszakában sem. Ez nem nyílt harc becsületes fegyverek­kel. A denunciálás nem politikai fegy­ver. Különösen nem az egyik kisebb­ség­ kezében a testvérkisebbség ellen. Részletes kivonatban közöltük a B. D. Z. cikket, hogy a magyarság megis­merje azokat, akikkel szemben kell állania ahelyett, hogy mellettük áll­hatna és hogy ne legyen szükség sok festékpazarlásra a cáfolat érdekében. Tudva ferdelik el a tényeket. Mert tudniok kell, hogy a svábokat részben az állam, részben egy gazdag magyar földesúr — Károlyi gróf — telepítette Szatmár vidékére. Tudnia kell, hogy a legnagyobb kedvezményben része­­sültek. Tudnia kell, hogy ez két év­század előtt történt és a beolvadás a magyarságba lassú természetes asszi­miláció eredménye volt. Tudnia kell, hogyha a magyarok erőszakosan akar­ták volna a nemzetiségeket anyanyel­vüktől megfosztani, akkor ezt évszáza­dok alatt megtehették volna erőszak­kal. De hogy nem így történt, legekla­­tánsabb bizonyítéka a B. D. Z. maga, amely ma nem írhatna alaptalan rá­galmakkal és denunciálásokkal tele­tűzdelt, gyűlöletből csöpögő cikket a magyarok ellen, ha ezek tényleg úgy jártak volna el, amint a lap állítja. Mert nem volna, aki olvassa. Mert régen magyarokká erőszakolták volna őket mind. Egyre jó volt ez a cikk is. Végleg megismertük őket Nem bará­taink, nem fegyver­társaink a kisebb­ségi harcban, mégcsak nem is politi­kai ellenfeleink, hanem ellenségeink, akiktől óvakodnunk kell. Óvakodni tőlük és védekezni ellenük. Elég volt a kíméletből, elég volt a jobb belátás­diadalára való várakozásból. Ha harc, legyen harc. A magunk részéről áll­­juk — denunciálás nélkül. Ellene vannak 20 dollár fásának, hia ez a tranz­akció csak az ő meg­károsításuk és megrövidítésük révén vihető keresztül Néhány nap előtt közöltük a kényszeregyezség végrehajtása alatt levő Polgári Takarékpénztár egyik kisbetétesének levelét, amelyben reámutatott arra a hát­rányos helyzetre, amelybe a beté­tesek kerülnének, ha elfogadnák a bank ajánlatát. Eszerint ugyanis a két utolsó kényszeregyezségi részlét fejében elsőbbségi részvé­nyeket kellene jegyezniük, a még ki nem fizetett betéteket pedig új betétként lekötni. A levél közlésé­nek nagy visszhangja támadt és szükségesnek látta az úgynevezett betétesbizottság egyik tagja, hogy az ügyben nyilatkozzék. A nyilatkozat teljes egészében igazolja az általunk közölt levélben foglaltakat. Elismeri ugyanis, hogy a beté­tesek kielégítésére megvan a kellő fedezet, csak az kétséges, vájjon a részvényesek meg tudják-e úszni a bankbukást nagyobb veszteségek nélkül. Tehát a nyilatkozat, amelyet az intézet egyik részvényese, tett, iga­zolja megállapításunkat, hogy az akció nem a betétesek,, hanem a részvényesek érdekében indult meg. A betevők semmi körülmé­nyek között nem veszíthetik el pénzüket, mert ezt nemcsak az in­tézet, hanem az igazgatóság va­gyona is garantálja. Miután pedig ilyen körülmények között a be­tevőknek nemi érdeke, hogy újabb áldozatok árán segítsék nyeregbe a könnyelműen és elsősorban egyes igazgatósági tagoknak való kihite­lezésekkel a bukást előidézett igaz­gatóságot, nem marad más érde­keltség, mint a részvényesek. A részvényeseknek pedig, ha annak idején számoltak a nye­reség lehetőségével, számolniuk kellett a veszteségnek is ugyan­ilyen eshetőségével. Őszintén szólva.,, nem értjük a mozgalom élén állók okoskodását, amellyel azt ígérik, hogy „azok a betétesek, akik nem veszik fel az esedékes részleteket, új betéti könyvet kapnak kilenc százalékkal, amelyek természetesen nem es­nek már a kényszeregyezség alá úgy, hogy a betétes szabadon ren­delkezhet pénze felett“. A kény­szeregyezség alapelve, hogy egyik hitelező nem részesülhet semmiféle előnyben a másik rovására. Már­pedig, ha a mai helyzet szerint a betevők nem rendelkezhetnek sza­badon betétjükkel, kamatot sem kapnak, hanem az utolsó részlet utánra ígérnek hat százalék kama­tot, úgy ez mindenesetre olyan hátrány lenne az esetleg elsőbbségi részvényeket jegyző betevőkkel szemben, amelynek kriminális íze lehetne. Ezt meg kell előznie a kényszer­­egyezség megszüntetésének, nek­i pedig követnie. Mindaddig, míg a kényszeregyezség meg nem szűnt, ennek kereteit semmiféle külön ak­cióval ledönteni nem lehet — a be­tevők rovására. A mostani akció pedig ezt jelenti, illetve jelentené. Ma járt le ugyanis az a határidő, ameddig a bank a betétesek bele­egyező nyilatkozatát kérte és — értesülésünk szerint — egyes rész­vényeseken kívü­l nem igen akad­tak betétesek, akik hajlandók vol­nának ezt a bizonytalan jövő ér­dekében kért áldozatot meghozni. A kényszeregyezség pontos lebonyolítása után kerülh­et csak sor a pénzintézet reorga­nizálására, amikor az eddigi vezetőség felelőssége már meg i­s­szűnt. Mert addig úgy az anyagi, mint a büntetőjogi fe­lelősség fennáll. Ha a likvidálás megtörtént,, újra­alakítható a Polgári Takarékpénz­tár, de természetesen — amint elő­ző cikkünkben megírtuk és most elismerte a betétesbizottság nyilat­kozó tagja is — egészen új vezető­séggel, új igazgatósággal, melynek tagjai nem kompromittálták magu­kat a mostani bukással kapcsolat­ban és nemcsak anyagi, de erkölcsi garanciát is nyújtanak. PARKETT lei 1 m­2 elsőrangú _ TÖLGY teljesen száraz­ lei 1 m2 elsőrangú BÜKKKRAUSER-nál Temesvár IV. Telefon 18-46

Next