Déli Hírlap, 1930. október (6. évfolyam, 223-249. szám)
1930-10-26 / 245. szám
eEZRKKSCTOSBQ ts BmatKjOrsjttruia. • Telefon rate I órái* Ml. uontwi n. rau ML cim. ♦ ELŐFIZETÉSI ÁRAK KÜLFÖLD Orrt karmUid 111 Lel, Mored*TM 19 Lei, lélérre M Lei ÁRAK TEMESVÁROTT «S VIDÉKKE KKRk kBToaklat H Lel, nenredeTre U* Lat, KHrne Lei, e«*ee *m Ml LeL • KBstUztrleeldk, —i—H ni masdljeeek reeeiret hmnVBl M Lei, efj watteibi WUi,en MUrre Bt Lei ée err ette tmMI4 VI. ÉVFOLYAM * 241 SZÁM TIMISOARA, 1930OKTÓBER 26. VASÁRNAP ÁRA 4 LEI, BUKARESTBEN 5 LEI WB0KBIS Olcsó ürügy a Banater Deutsche Zeitungnak a szatmári püspöki szék betöltése és ezzel kapcsolatban a magyar katolikusok nemzeti aggodalma arra, hogy hosszú cikkben kiönthesse haragját a magyarok ellen. A most élő magyarok és a letűnt magyar nemzedékek ellen. Panaszkodik, hogy a Szatmári svábokat az utolsó néhány évtized alatt erőszakosan elmagyarosították, magyar konviktusokban magyarónokat neveltek belőlük, akiket azután arra használtak fel, hogy állami hivatalokban a svábok között folytassák a magyarosítást. Ha egyik-másik nem állott kötélnek, akkor — sváb laptársunk szerint — tősgyökeres magyar vidékre „száműzték“. A szatmári svábok anyanyelvét elrabolták annak ellenére, hogy ezt bevándorlásuk alkalmával biztosították számukra. Támadja a papságot, mely engedelmes eszközévé szegődött ennek a magyarosítási akciónak és — ugyancsak a B. B. Z. szerint — vetett a negyedik parancsolat ellen, mert a szülők származását és nyelvét gúny és megvetés tárgyává tette. Azonban jött a háború és a háború után az impériumváltozás, mely felkeltette a svábok nemzeti öntudatát. Szatmáron is, másutt is. Német iskolákat követeltek a szatmári svábok és a kezdeményezés sikerrel is kecsegtetett, akkor azonban közbe léptek a papok és annak hangoztatásával, hogy Szatmár vidékét rövidesen visszacsatolják Magyarországhoz, megakasztották a mozgalmat. Kipécézi magának Hamon kanonokot, akit a románság legelkeseredettebb ellenségének mond és azzal vádolja, hogy a sváb községekben olyan kétértelmű, de tendenciájukban félre nem érthető beszédeket tartott, amelyek eredményeként a németesített iskolákat ismét visszamagyarosították. Ezt Hámon, aki a románok legelkeseredettebb ellensége, az egykori liberális képviselőjelölt segítségével érte el, akivel karöltve járt el. Tehát a köztudomás szerint román ellenség magyart a román támogatta törekvéseiben. A román liberális képviselőjelölt segített a magyar jelöltnek izgatni a kedélyeket, hogy — sváb laptársunk szerint — Szatmár rövidesen ismét visszakerül Magyarországhoz. Se vége, se hossza az egész cikkben a támadásoknak, rágalmaknak és denunciálásoknak, amelyeket ilyen nyíltan nem tapasztaltunk sváb laptársunknál. Pedig nem egyszer kényszerült reánk az alkalom, hogy vitába szálljunk vele. úgy ír rólunk, hogy az Universal legvéresebb szájú korszakában sem. Ez nem nyílt harc becsületes fegyverekkel. A denunciálás nem politikai fegyver. Különösen nem az egyik kisebbség kezében a testvérkisebbség ellen. Részletes kivonatban közöltük a B. D. Z. cikket, hogy a magyarság megismerje azokat, akikkel szemben kell állania ahelyett, hogy mellettük állhatna és hogy ne legyen szükség sok festékpazarlásra a cáfolat érdekében. Tudva ferdelik el a tényeket. Mert tudniok kell, hogy a svábokat részben az állam, részben egy gazdag magyar földesúr — Károlyi gróf — telepítette Szatmár vidékére. Tudnia kell, hogy a legnagyobb kedvezményben részesültek. Tudnia kell, hogy ez két évszázad előtt történt és a beolvadás a magyarságba lassú természetes asszimiláció eredménye volt. Tudnia kell, hogyha a magyarok erőszakosan akarták volna a nemzetiségeket anyanyelvüktől megfosztani, akkor ezt évszázadok alatt megtehették volna erőszakkal. De hogy nem így történt, legeklatánsabb bizonyítéka a B. D. Z. maga, amely ma nem írhatna alaptalan rágalmakkal és denunciálásokkal teletűzdelt, gyűlöletből csöpögő cikket a magyarok ellen, ha ezek tényleg úgy jártak volna el, amint a lap állítja. Mert nem volna, aki olvassa. Mert régen magyarokká erőszakolták volna őket mind. Egyre jó volt ez a cikk is. Végleg megismertük őket Nem barátaink, nem fegyvertársaink a kisebbségi harcban, mégcsak nem is politikai ellenfeleink, hanem ellenségeink, akiktől óvakodnunk kell. Óvakodni tőlük és védekezni ellenük. Elég volt a kíméletből, elég volt a jobb belátásdiadalára való várakozásból. Ha harc, legyen harc. A magunk részéről álljuk — denunciálás nélkül. Ellene vannak 20 dollár fásának, hia ez a tranzakció csak az ő megkárosításuk és megrövidítésük révén vihető keresztül Néhány nap előtt közöltük a kényszeregyezség végrehajtása alatt levő Polgári Takarékpénztár egyik kisbetétesének levelét, amelyben reámutatott arra a hátrányos helyzetre, amelybe a betétesek kerülnének, ha elfogadnák a bank ajánlatát. Eszerint ugyanis a két utolsó kényszeregyezségi részlét fejében elsőbbségi részvényeket kellene jegyezniük, a még ki nem fizetett betéteket pedig új betétként lekötni. A levél közlésének nagy visszhangja támadt és szükségesnek látta az úgynevezett betétesbizottság egyik tagja, hogy az ügyben nyilatkozzék. A nyilatkozat teljes egészében igazolja az általunk közölt levélben foglaltakat. Elismeri ugyanis, hogy a betétesek kielégítésére megvan a kellő fedezet, csak az kétséges, vájjon a részvényesek meg tudják-e úszni a bankbukást nagyobb veszteségek nélkül. Tehát a nyilatkozat, amelyet az intézet egyik részvényese, tett, igazolja megállapításunkat, hogy az akció nem a betétesek,, hanem a részvényesek érdekében indult meg. A betevők semmi körülmények között nem veszíthetik el pénzüket, mert ezt nemcsak az intézet, hanem az igazgatóság vagyona is garantálja. Miután pedig ilyen körülmények között a betevőknek nemi érdeke, hogy újabb áldozatok árán segítsék nyeregbe a könnyelműen és elsősorban egyes igazgatósági tagoknak való kihitelezésekkel a bukást előidézett igazgatóságot, nem marad más érdekeltség, mint a részvényesek. A részvényeseknek pedig, ha annak idején számoltak a nyereség lehetőségével, számolniuk kellett a veszteségnek is ugyanilyen eshetőségével. Őszintén szólva.,, nem értjük a mozgalom élén állók okoskodását, amellyel azt ígérik, hogy „azok a betétesek, akik nem veszik fel az esedékes részleteket, új betéti könyvet kapnak kilenc százalékkal, amelyek természetesen nem esnek már a kényszeregyezség alá úgy, hogy a betétes szabadon rendelkezhet pénze felett“. A kényszeregyezség alapelve, hogy egyik hitelező nem részesülhet semmiféle előnyben a másik rovására. Márpedig, ha a mai helyzet szerint a betevők nem rendelkezhetnek szabadon betétjükkel, kamatot sem kapnak, hanem az utolsó részlet utánra ígérnek hat százalék kamatot, úgy ez mindenesetre olyan hátrány lenne az esetleg elsőbbségi részvényeket jegyző betevőkkel szemben, amelynek kriminális íze lehetne. Ezt meg kell előznie a kényszeregyezség megszüntetésének, neki pedig követnie. Mindaddig, míg a kényszeregyezség meg nem szűnt, ennek kereteit semmiféle külön akcióval ledönteni nem lehet — a betevők rovására. A mostani akció pedig ezt jelenti, illetve jelentené. Ma járt le ugyanis az a határidő, ameddig a bank a betétesek beleegyező nyilatkozatát kérte és — értesülésünk szerint — egyes részvényeseken kívül nem igen akadtak betétesek, akik hajlandók volnának ezt a bizonytalan jövő érdekében kért áldozatot meghozni. A kényszeregyezség pontos lebonyolítása után kerülhet csak sor a pénzintézet reorganizálására, amikor az eddigi vezetőség felelőssége már meg isszűnt. Mert addig úgy az anyagi, mint a büntetőjogi felelősség fennáll. Ha a likvidálás megtörtént,, újraalakítható a Polgári Takarékpénztár, de természetesen — amint előző cikkünkben megírtuk és most elismerte a betétesbizottság nyilatkozó tagja is — egészen új vezetőséggel, új igazgatósággal, melynek tagjai nem kompromittálták magukat a mostani bukással kapcsolatban és nemcsak anyagi, de erkölcsi garanciát is nyújtanak. PARKETT lei 1 m2 elsőrangú _ TÖLGY teljesen száraz lei 1 m2 elsőrangú BÜKKKRAUSER-nál Temesvár IV. Telefon 18-46