Déli Hirlap, 1939. január-március (15. évfolyam, 1-73. szám)

1939-02-17 / 38. szám

1939. február 17.__________________________________________________________________________________________________________Z. ÍOLOIVOIST IBBAPE 1TSE Útlevél nélkül a W A. O menetjegyirodában, 1939. március 9—15-ig! Csak személyazonossági igazolvánnyal, melyben a román állampolgárság be van írva. Résztvételi díj 1490 f6 Jelentkezések a O O­ZW­T­T »-C­O­o .IRC' EMESVAR, I. Bul. Regele Ferdinand. (Bánáti Bankegyesület-palota) Telefon: 38—04. > Érdekes részletek Justh Zsigmond ismeretlen naplójából A fiatalon elhunyt író feljegyzései Párisról és nagy szerelmérő­l, Sarah Bernhadtról, a csodálatos tragikáról Elsárgult papírlapokon kusza írások, heve­nyében odavetett mondatok. Áhítattal böngé­szem e sorokat és egy régi letűnt korszak leven­dula illatú légköre csap meg. Justh Zsigmond író teljesen ismeretlen naplója került a kezembe, amely az érdekes életű magyar író kiadatlan fel­jegyzéseit tartalmazza. Az irodalmi hagyaték Justh János dr. volt főispán birtokában van, ő bocsátotta rendelkezésemre nagybátyja érdekes naplójegyzeteit. , A Pénz legendája, Fuimus, Gányó Julcsa, A puszta könyve és sok más regény és novella kitűnő írója, a lélekelemző regényírás előfutár­ba szerelmese volt Párisnak és életének utolsó éveit ott élte le a művészvilág és a felső tízezer előkelő környezetében, azokban a finom tónusú szalonokban, ahol korának legnagyobb írói, köl­tői, festői és más művészei találkoztak össze. A mintegy ezer levélpapír oldal Justh Zsigmond élete utolsó két esztendejének feljegyzéseit örö­kíti meg és csodálatos, hogy az író — akit har­mincegy éves korában ragadott el a halál, — mi­lyen fiatalon arrivált Párisban A PÁRISI FELSŐ TÍZEZER Feltárul előttünk Princesse Mathilde Bona­parte, Jablonowsky hercegnő, Diane és Berthu­­me grófnők irodalmi szalonjai, felvonulnak Páris neves tudósai, politikusai, művészei és mindazok a népszerű nagyságok, akik a múlt század végén a nagy európai központi szellemi életében szere­pet játszottak: Hyppolite Taine, a nagy eszté­tikus, Paul Bourget a költő, Daudet, Charles Chaplin, a Tuüleriák Salon des Fleursjének és az Elysées-palotabeli Salon d'Hémicycle csodála­tos freskóinak festője, Sarah Bernhardt, a hí­res tragika, Munkácsy Mihály, Pitt, a holland író, Thomas Ambrois zeneszerző, Harancourt és még sokan, akik egy, a mainál tisztúltabb szel­lemi világban éltek.­­ Érdekesen írja le Justh Zsigmond első láto­gatását Bonaparte Mathilde hercegnőnél: „Princesse Mathüde kövér asszony, megle­hetősen plebejus kinézés — és (horribie dictu) modor. Igen nemes gondolkodás és szív. Tán ez összhangban van előbbi hiányaival. Én mindig csak azt csodálom, hogy tudta ez az asszony vi­lághírű szalonját megalapítani, vagy születés és hatalom elég arra? Igen commonplace az ennyire bája nélkül. Maga az egyszerűség. Ma este ba­bérkoszorú fejdísz a fején, óriási gyöngyök mé­lyen dekoltírozott nyakán. Udvarhölgye Abatuc­­ci. Disztingváltabb, finomabb arcéi, könnyebb modor. Appartamentje igen szép. Mintája a má­sodik császárság bibelot ízlésének. Ebbe az óriási üvegházba sikerült először a legkülönfélébb sty­­lusok összehalmozása. A veres selyemmel fedett falak tele szebbnél-szebb képekkel, a terem kö­zepét a Napoleon nagy mellszobra dominálja, egy aranysas és egy óriási pálma árnyéká­ban" ... PÉNTEK, 13-IKA: ISMERKEDÉS SARAH BERNHARDTAL Justh Zsimondot meleg barátság fűzte Sarah Bernhardthoz, a nagy tragikához, akinek úgy­szólván mindennapos vendége. Ez a rendkívül érdekes nő — aki nemcsak korának legnagyobb színésznője, hanem a szobrászat, festészet és a tollforgatás kitűnő művelője is, — nagy hatás­sal volt a magyar íróra, aki tisztelni és értékel­ni tudta a szülésznő éles és mindig találó bírá­latát. Justh Zsigmond Istennőnek nevezte Sarah Bernhardtot. Ennek a bensőséges barátságnak köszönhető, hogy a híres tragika társulatával együtt leutazott vendégszerepelni Budapestre és annyira megszerette a magyar fővárost, hogy vendégjátékát többször megismételte. Különös volt ennek a két kiváltságos egyéniségnek meg­ismerkedése, amit a napló így jegyez fel: „Péntek, 13-ika. Furcsa véletlenül ma is­merkedtem meg Sarah Bernhardttal. Azt mond­ják a Szajna túlsó partján a Faubourgban, hogy ha péntek tizenharmadikára esik, nolens volens, valami furcsa dolog történik az emberrel. Meg­történt. Sarah holnapra meghitt reggelire, ter­mészetesen elmentem hozzá. Az ajtó feltárul s előttem az egész Jablonowsky család, rajtuk kí­vül két vénasszony, vagy öt vagy hat igen ki­festett St. Martinsi színésznő, két nagy kutya, egy pincsi, egy középnagyságú macska, meg pár inas. A háttérben egy ultrafantasztikus ate­­lierszerű foyer. Bevisznek Sarahhoz. Az ebédlő­ben egy óriási asztal tele ételmaradékokkal — ugylátszik ezek mind a reggelitől jöttek — az asztalfőnél egy gótikus bronz székben Sarah — Pincompasable — fehér selyem praeraphaelis­­tikus selyem negligé arannyal hímezve, fején egy arany sál. Sokkal szebb, érdekesebb és fiatalabb, mint a számadón. Gyönyörű hosszú szempillák, bársonyos lágyságú tekintet. Egyik oldalán egy Lapozzuk az elsárgult oldalakat . . . Estély comtesss Bethumenál: „Mindenki Sarah érkezé­sét várja. Megtanítom comtesse de Bethumet a régi bécsi valcerre, egy formális balettet tánco­lunk az ámuló publikum előtt. Egy óra felé Sarahtól levél érkezik, amint a zöldes kék szegé­­sű levelet megláttam, végtelen méreg fogott el, tehát nem jó. De mi történt, micsoda őrült sze­szély szállta meg. Comtesse de Bethume idege­sen tépi fel a levelet, nem érti tartalmát, kiro­­han az előterembe, ott áll Sarah öltöztetőnője, aki azt mondja, úrnője lenn vár a kocsiban, nem jöhet fel, mert báli ruháját nem hozták el kellő időre. Alig, hogy ezt kimondja, azt hiszem, egy ugrással lent vagyok, feltépem a kocsi ajtaját, disputa, Sarah nem akar, nincs rajta egyéb, mint egy selyem ing, nem lehet, non, non et non. Nem ismert. Már ha másfél órája idegesen vá­rom és nem csak én, hanem a többiek is, ha idáig eljöttek, fel kell jönnie. A szó szoros értel­mében kihúzom a kocsiból, nem akar, de enged. Egyik karomon egy prémes bunda, egy takaró egy pár foulard, a másikon Sarah qui nevent pás, — így jutunk a kapualjáig, ott már com­tesse Bethume vár és megragadja Sarah másik kezét. Felvonszoljuk. Az egész társaság izgalom­ban, mindenki az ajtóhoz tódult, mindegyik előbb akarja a másiknál látni az Istennőt. Álta­öregebb dáma, ki autogramot kér, emögött eg inas, ki tálcán kávésfindiát tart, másik oldala egy másik örgeasszony. Az asztalon, előtte egy csomó újság, virágbokréta, ,egy pár levélpap. Leülök vele szembe. Minden percben m­egzava valaki. Maurice behoz két gyertyatartót, melye egy barátja küldött comme cadeau de noce. Az­tán egy színésznő jó tanácsért , majd kiissza kávét, majd megírja az autográfos ESTÉLY MUNKÁCSY MIHÁLYNÁL THOMAS TISZTELETÉRE Néhány nap múlva társasebéd van Jablo­nowsky hercegnőnél, ahol ismét össze­találkozik a nagy tragikával. „Belép Sarah Bernhardt írja Justh — annyi a gyémánt rajta, hogy akár egy udvari bálra is elmehetne és dacára annak, hogy 69 ezer frank értékű gyémánt volt egy családi dinerre, dacára, hogy a petit Maurice karján lépett a szalonba, mégis királynői volt minden izében és ennél többet nem mondhatok­ Ennek a találkozásnak az örömét azonban el­rontja a színésznő fiának jelenléte: „Maurice kiállhatatlan volt. Előszeretettel emlegette anyja különvonatait, anyja gyémántjait, idegeit és ezer más dolgát. Őt csak a vadászat érdekli s az emberek minden­felé unalmasak és ostobák, egy jó paripa és vörös frakk többet ér. Nagyon bosszantott s szerettem volna az orra alá_ dör­zsölni valamit s ezt meg is tettem spontán. A hercegnő felkért, hogy zongorázzak. Eljátszot­tam Rollinac Causenejét, amelyet akkor írt, mi­dőn Sarahval oly botrányos viszonya volt pár év előtt és amelyről akkorjában annyit írtak össze. Maurice akkor 18 éves volt és hallhatta épp ele­get ezt a muzsikát..." Ugyanezen a napon nagy estély van Mun­kácsy Mihálynál Ambrois Thomas zeneszerző tiszteletére, sokan, többnyire művészek és írók, Chaplin család, Dumas leánya, az egész Thomas család, herceg Wrede, Brozik, Daudat nejével, Albert Wolff stb. Megindul a társalgás, termé­szetesen irodalomról és művészetről. Szóba ke­rül Sarah Bernhardt — mint ahogy akkoriban a szalonokban a nagy színésznő érdekes személye mindig közbeszéd tárgya volt. A beszélgetést kis hangverseny akasztja meg, majd utána a ma­gyar író Chaplinnével társalog. A festő felesé­ge bejárta egész Európát, volt Pesten is és sze­retne örökre ottmaradni. Az estély után Justh Zsigmond gyalog megy hazafelé. Tele van a lel­ke megmagyarázhatatlan érzésekkel, haza­ gon­dolt, vagy talán péntek­ tizenharmadikára és ar­ra az asszonyra, aki belopódzott életébe és aki­vel holnap együtt reggelizik majd. Alig várja a holnapot. # János alárm. Végre egy perc múlva megjelenik Sarah egy éppen olyan costumeben, mint com­tesse de Bethume, ami azt mutatja, hogy házi­asszonyunk csöppet sem hiú. Váratlan vendégek érkeznek: Sardou és felesége. Sardou egy öreg mosolygó, rózsaszín tekintetű, ki eszik és szel­­lemeskedik. Alkalmi verset csinál Sarahhoz, ki királynői mosollyal hallgatja s végül tapsol neki. Határozottan egy színésznje életében éri el hal­hatatlanságának­ legmagasabb fokát, az ember valóban azt hinné, örökre halhatatlan marad. Mit tudunk ma Rachelről. Sardouné is mond egy toasztot, Sarahra üríti poharát, ki már oly reg a tragédia királynője. Sarah mosolyog ... csak összehúzott szemeinek mélyéből pattan ki egy olyan szikra, amely megölhetne valakit ... ha annyi erő volna benne, mint kifejezés . . .“ AKI ELMONDHATJA MIT ÉREZ könnyít életén A nagyvilági élet sokszor fárasztja az írót, aki ilyenkor elmenekül egy párisi kis korcsmá­ba, ahol magyar cigányzene játszik. Imádja a cigánymuzsikát, amely mindig boldog perceket idéz fel. „Az az öröm, amely zenével tölti meg lelkünket — édes". És sokszor elmenekül egy fiatal költő barátjához, (olvasatlan név a jegy­zeten), akivel hosszan kibeszélgetheti magát- Egy alkalommal éppen akkor megy hozzá, ami­kor barátja alszik, órák hosszat ott ül az ágya­ mellett és a költő feleségével beszélget: „A köl­tő itt álmodik mellettünk, boldogabb percben mint mi, hiszen most csak félig él. Miről álmod­hat? Ajkai rebegnek valamit. Tán versbe fog­lalt szenvedéseit mondja el ismét. Boldog ki el­mondhatja mit érez és az egész világot bizal­masává teheti. A költő elmondhat mindent, úgy mint történt és ez nagyot könnyít az életen .. .** Sok poézist, elmélkedést és színes világok markáns rajzát tartalmazza az ezer elsárgult pa­pírlap. Érdemes lenne sajtó alá rendezni. Pintér Lajos, Sarah a szeszélyes istennő m | y | k­í 4 F­J _ «S bás gr * \|í <2; Î

Next