Déli Hirlap, 1940. április-június (16. évfolyam, 74-144. szám)
1940-05-27 / 118. szám
S ______________________________________H^U01jrhu21 = HSIKK = MEGJELENIK: Minden napon a vasárnapokat és ünnepnapokat követő napok kivételével. ELŐFIZETÉSI AKAR: Belföldön házhoz való kézbesítéssel együtt magánosoknak havonta nyolcvan lej, negyedévre 280 lej, félévre 450 lej, egész évre 900 lej. Nyugdíjasoknak havonta házhoz való kézbesítéssel együtt havonta hetven lei, negyedévre 200 lei, félévre 400 lei, egész évre 800 lei. Magyarországon havonta 4 pengő, negyedévre 12 pengő, félévre 22 pengő és egész évre 40 pengő. Hatóságoknak, közhivataloknak és közüzemeknek, gyáraknak, vállalatoknak és részvénytársaságoknak egy évre 1200 lej kézbesítéssel együtt. TELEFON:8—10 és este 10 óra után: 28—1/ GYEREKEK ma délután mindnyájan ott legyetek a Magyar Ház nagytermében. Kérjétek meg jó szülőiteket, hogy négy órára feltétlenül vigyenek el benneteket oda, mert a Magyar Leányegylet elhatározta, hogy az előadást pontosan megkezdi. Aki nem lesz ott négy órára, az későn érkezik és sok szépet veszít a műsorból. És azért is legyetek ott mindnyájan, mert ezzel hozzájárultok sok szegény gyermektársatok segítéséhez. Tudjátok, hogy a Magyar Leányegylet minden esztendőben egy kis sereg szegény és gyenge szervezetű gyermeket nyaralni visz. Ez pedig pénzbe kerül. Azzal, hogy megjelentek a mai műsoros előadáson, ti is hozzájárultok a szegény gyermekek nyaraltatási költségeihez, mert a Magyar Házban leadott adományaitokat erre a célra fordítják. Különben is nagyon érdemes lesz elmenni az előadásra, mert a műsor csupa remek számból áll. A Himnusz eléneklése után Csendes Vera bevezetőt mond. Rácz Mária zongorázik, Juszt Judit elszavalja Kristóf Márta szép versét, utána Tánzer Gyöngyi táncol, Scheer Évi pedig monológgal nevetteti meg a gyermeksereget. Azután különböző gyermekdalok következnek, amelyeket Barta Margit, Fodor Klári, Fogarassy Judit, Rácz Márta, Bordi József, Fogarassy Zoltán, Friedenwanger Gyuri, Szlahotka István táncolnak harmonika kíséret mellett. Szünet után Fogarassy Zoltán és Friedenwanger Gyuri Petőfi-verseket szavalnak, Csendes Vera, Fodor Klári, Fogarassy Judit, Rácz Márta májusfa táncot járnak. Végezetül nevettető színdarabot kaptok a vidám suszterinasról. Ebben a darabban Kozma István, Arzenovics Iván, Bordi József, Neuhold Anti, Ternován István és Báli Dezső szerepelnek. Láthatjátok előre, gyerekek, hogy a műsor nagyon érdekes. Tehát mindnyájan ott legyetek. Akik nem lesznek ott, sírva megbánják, ha a többi gyermektől meghallják, hogy minden milyen gyönyörű volt. (—) Popovici megyei prefektus az egészségügyi tanács elnöke. Az egészségügyi miniszter Popovici Virgil ezredest, megyei prefektust az egészségügyi tanács elnökének nevezte ki. A kinevezés négy esztendőre szól. Az egészségügyi tanács már megtartotta első ülését és folyó ügyeket intézett el Május 28-án kezdődnek az évzáró vizsgák. Bucurestiből jelentik: A nemzetnevelésügyi minisztérium közli a középiskolák nyolcadik osztályos tanulóival és a magántanulókkal hogy az évzáró vizsgák május 28-án kezdődnek és junius 11-én délután végződnek, amikor kihirdetik az eredményt . Elhalasztották a diákok összpontosítását. Bucurestiből jelentik: A diákok összpontosításának határidejét június 16-ig elhalasztották. Nem emelkedik a lámpaolaj ára. Bucurestiből jelentik: A petróleum kormánybiztos közli, hogy a lakosság lámpaolaj szükséglete teljesen biztosítva van, ára nem fog megváltozni és nincs szükség készletek előre való beszerzésére. v—. Lugoj városa gondoskodik a szegényebb lakosság tűzifájáról. Lugos városa Vasilie Alexandra dr. főjegyző kezdeményezésére elhatározta, hogy a szegény lakosság részére megkönnyíti a téli tűzifának a beszerzését. A város kétszázötven vagon tűzifát vásárol olcsó áron, amelyet a beszerzési költségen a szegényebb lakosságnak rendelkezésére bocsát. 1940. május 27. Angol bizottság utazik Moszkvába a kereskedelmi tárgyalások felvétele végett Londonban angol —orosz diplomácia tárgyalásokról is beszélnek Newyorkból jelentik. A legfrissebb londoni jelentések arról számolnak be, hogy ottani jól értesült körök mindinkább valószínűnek tartják komoly diplomáciai tárgyalások megindulását Anglia és Szovjetoroszország között. Maiski londoni szovjet nagykövet állítólag tudomására adta Halifax lordnak, hogy Moszkvában szívesen látnák az angol bizottságot, ennek előfeltétele azonban az és a tárgyalások sikere attól függ, hogy a bizottság vezetője rendkívül előkelő személyiség legyen. Ez az előkelő személyiség minden valószínűség szerint az oroszbarátságáról ismert Lord George lenne. Az amerikai sajtó ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a mostani harctéri jelentések között is nehéz eligazodni, még nagyobb kétkedéssel kell tehát fogadni a mindkét oldalról teljes erővel folytatott diplomáciai hadjáratról szóló értesüléseket. A Times jelentése szerint Sir Stafford Cripps utazik Moszkvába, ha a szovjet kormány megbízatását elfogadja. Cripps az angol kormány nevében fog érdeklődni angol-szovjet kereskedelmi egyezmény megkötéséről. Az angol megbízottat diplomáciai és gazdasági tanácsadók kísérik. Majszky londoni szovjet nagykövet Halifaxnál történt tegnapi látogatásával kapcsolatban úgy tudják, hogy a Szovjet készen áll az egyenlőség alapján megkezdeni a tárgyalásokat, de kerülni kíván minden megkötést, amely a jelenleg folyó háborúra vonatkozik. Hír szerint Buttler angol külügyi államtitkár az alsóház pénteki ülésén is bejelentette, hogy Anglia kész megkezdeni a tárgyalásokat a szovjetkormánnyal. (—) Gyászhír. Kocsis Péter közismert férfiszabó rövid szenvedés után ötven esztendős korában meghalt. Temetése hétfőn, május 27-én délután fél hatkor megy végbe a józsefvárosi római katolikus temető kápolnájából. (—) Dancin Traian rendőrtisztviselő gyásza. Súlyos csapás érte Danciu Traian közbecsült temesvári rendőrbiztost, a rendőrség forgalmi és légvédelmi osztályának kitűnő vezetőjét. Édesanyja, özvegy Danciu Mária, született Zsifkovits, hatvanhat éves korában meghalt. A megboldogultat fián kívül leánya, Danciu Médi és nagyszámú rokonság siratja. A temetés ma, vasárnap, délután négy órakor megy végbe az erzsébetvárosi Eroilor de la Tisa körút 33 szám alatt levő gyászházból. A mélyen sújtott rendőrtisztviselő iránt széles körben őszint részvét nyilatkozik meg. (—) Építkezéseknél takarékoskodni kell a vassal. A város légvédelmi ügyosztályának legújabb intézkedése szerint az építkezéseknél takarékoskodni kell a vassal. Azért olyan építkezéseknél, amelyek mindössze száznegyven négyzetméterig terjedő területen történnek, sem vasat sem betont nem kell használni, hanem csak épületfát. Ötszáz négyzetméterig terjedő területet az építkezésnél fát és betont vegyesen lehet használni. Vasat csak akkor lehet használni, ha az építkezés ezer négyzetméternyi területen történik. Ezek az intézkedések csak magára az épületre és a tetőzetre vonatkoznak, azonban a pincékre, amelyek légvédelmi fedezékül szolgálnak nem. A fedezékek építkezésére vonatkozó előírások változatlanul érvényben maradnak. (—) Megölte a villamos áram. Nicola Floarea, ötvenhárom esztendős cseléd, aki a Mehalaban a Crisanucca 50 szám alatt lévő vendéglőben szolgált, tragikus módon vesztette életét Mezítláb az udvar takarításával volt elfoglalva, amikor az udvar végében a földön egy drótot látott. Megfogta, hogy felemelje és abban a pillanatban nagy sikoltással a földre esett. A házbeliek segítsége későn érkezett, mert Nicola Florea már halott volt. Kiderült, hogy az udvar felett vezető villamosvezeték leszakadt és az abban lévő erős áram ölte meg a szerencsétlen asszonyt. (—) A második kamarazene hangverseny a városi Kultúrpalotában május 30-án csütörtökön este kilenc órakor lesz a temesvári kamaranéző társasás (Freund Leo, Suciu Ioan, Erdély dr. Brandeisz és Gorianz Dórel rendezésében, örvendetes, hogy a távoli Nyugaton tomboló harci zaj nem zavarja békés országunk életét és így a százados múltú díszes hangversenyterem ismét falai között látja városunk művészetkedvelő közönségét. A csütörtöki hangverseny műsora Händel brácsa-szonátáját, Schubert hervadhatatlan szépségű zongora-hegedű-gordonks hármasát (Op. 99.) és Cézár Frack nagyvonalú kvintettjét foglalja magában. A hangversenyen közreműködik Humita-Secosan Sylvia hangversenyénekesnő Grétry, Bizet, Rossini szerzeményeinek előadásával. A 100—25 lejes jegyek a városi színház pénztáránál már kaphatók. (—) A Déli Hírlap szegényalapja javára egy magyar jelige alatt kétszáz lejt adományozott egyik olvasónk. (—) Nagylelkű adomány Szent Antal nevében. A gyárvárosi római katolikus plébániahivatalnak a posta négyezerötszáz lejt hozott. A feladó Fehér Lajos, aki a postautalvány szelvényen azt írja, hogy adományát Szent szegényeinek perselye számára szánta. A Antal plébániahivatal ezúton mond köszönetet a nagylelkű adományért. (—) Dr. Ioan Munteanu kórházi főorvos, a Röntgen-osztály vezetője, átköltözött Bud_ Ferdinand 8 szám alá és rendel délelőtt 12-től 1-ig és délután 4—fél 6-ig. (—) Házasságok. Az anyakönyvi hivatalban tegnap a következő márkapárok kötöttek házasságot : Pollik Mór gyárigazgató és Grisciuc Dania, Coroleff Dumitru magántisztviselő és Dracopoulos Eudonia, Takács László magántisztviselő és Schmirler Hilda, Cimporeriu Nicolae pincér és Kovács Zsuzsánna, Schuszter Nándor asztalos és Lenstleben Teréz, Szarvas András cipész és Köpe Julianna, Bleane Aurel postatisztviselő és Oroian Mária, Jáger József kereskedő és Kohl Berta, Szeif János pénzbeszedő és Bobák Róza, Cornea loan kalapos és Weifert Margit, Nagy Tamás lakatos és Csávás Erzsébet, Milovan Miludin cipész és Bauer Irén, Neumann József műszerész és Oláh Juliánna, Tóth György műszerész és Wagner Mária, Gruden Géza fogász és Kovács Mária, Budai Dumitru postatisztviselő^ és Golu Silvia, Klemann Ferenc kereskedő és Gulyácsi Erzsébet, Cevci Dumitru Ítélőtáblai teremőr és Gliger Ecaterina, Schiller Oswald timár és Staub Anna Bánáti Szanatórium Timisoara, Hl., Str. Odobescu 3. Tel.: 23—46 Mindenféle betegek, kivéve ragályos és elmebetegek felvétetnek kezelésre és operációra . Az importengedély lejárta után érkezett áruk vámolása. Jelentettük, hogy a pénzügyminisztérium 64466 számú körrendelete megengedi, hogy az importengedély lejárta után azt a vámhivatalok 15 napig a lejárati naptól érvényesnek fogadják el. A rendelet 3. bekezdése szerint azonban ilyen esetekben a vámot három nap alatt le kell fizetni a declaratie benyújtásától számítva. Ezzel elejét akarták venni annak, hogy az amúgy is késedelmesen érkezett behozatali árú elvámolását a fél elhúzza. Most a minisztérium kiegészítő rendeletet adott ki, amely szerint ha ez a három napos határidő a fél hibáján kívül — amit a vámfőnök állapit meg — a formalitások végrehajtásának elhúzódása miatt nem elegendő úgy azt meghosszabbítsák. (—) Születések: Az anyakönyvi hivatalban a következő gyermekek születését jelentették be: Pleskó Mária, Rottinger Adrianna Szonja, Baritan Ioan Kerekes Elza Hedvig, Pumpanas Ioana Maria Scheibenfeld Gerda Krimhilda. (—) Halálozások. Meghaltak: Breban Semenic' született Borboreanu hatvenegy éves, Danciu Mari: született Zsifkovits hatvanhat éves, Baum Istvin: hetvenkilenc éves cipész. JEGYZETT MÁR HADFELSZERELÉSI BONT 5