Déli Hirlap, 1943. április-június (19. évfolyam, 75-145. szám)
1943-06-12 / 133. szám
2 D, di, ---------------------------------------------- ■ —---------------■ [UNK] ----------------------------------------------------------‘-1—1.— íésre, ami a 9:11 arányszámnal felel meg. Az ellenség lélekszáma tehát 25 százalékkal csökkent. Európa lakosságának sűrűsége négyzetkilométerenként 72, Amerikában ez a szám csak 7, Ausztráliában pedig 1,3 százalék. A tengelyhatalmak lakossága tehát a szűk területen könyebben vethető harcba és figyelembe kell venni azt is, hogy a sűrűn lakott területeken az emberek mindig keményebben dolgoztak létükért és így háborús teljesítmények is inkább fokozható. 1914-ben közvetlenül a háRóma. (Rador), Az ellenséges hírverésnek ama állításával kapcsolatban, amely szerint az angolszászok készek arra, hogy újabb katonai lépést kezdeményeznének, az olasz sajtó megállapítja, hogy a tengely országai abban a helyzetben vannak, hogy minden eshetőséggel szembeszálljanak. A Stampa című olasz lap a többi között ezeket írja: A tengely népeinek és hadseregének nem szokása az ellenfél lebecsülése. 8zt várják, hogy az ellenség terveit a gyakorlatban keresztülvigye- Addig korai lenne invázióról beszélni. Lehet, hogy megpróbálkoznak partraszállási kísérletekkel, de nem szabad elfelejteni, hogy nagy különbség van a partraszállás és a tulajdonképpeni invázió között — írja a Stampa ború előtt Németország kerek számban 17 millió munkást és alkalmazottat foglalkoztatott; 1918 év március elején ez a szám 13% millióra csökkent. A mostani háború kitörése előtt Németország 24 millió embert foglalkoztatott és 1943 májusában ez a szám 28 millióra emelkedett. A foglalkoztatott emberek számának ez a növekedése nemcsak a külföldi munkások igénybevételének tulajdonítható, hanem a német lakosság mozgósításának is. A GAZZETTA DEL POPOLO A GALLIPOLI HADMŰVELETEKRE EMLÉKEZTET A Gazzetta del Popolo című olasz lap véleménye szerint Churchill makacsságában még most is azt reméli, hogy az olasz városok módszeres elpusztítása és a polgári lakosság elleni való A német lapok is méltatják Olaszország nagy teljesítményeit az elmúlt három háborús év alatt és kiemelik az olasz nép akaratát, hogy tengelytársával együtt kivívja a végső győzelmet. A harmadik esztendő befejeztével — írja a Völkischer Beobachter — Olaszország még szorosabban köti meg a sisakot és megvetéssel utasítja vissza annak az el-gépfegyveres támadás a repülőgépekről, Olaszországot harcképtelenné teszi s összeomlását idézi elő, amelyről maga az angol miniszterelnök is tudja, hogy fegyveres erővel nem képes megvalósítani Az első világháború idején — folytatja a Rador által idézett cikkét az olasz lap — Churchill ugyanilyen merev magatartást tanúsított, amikor tízezrével áldozta fel ok nélkül a katonákat Gallipolinál. Most az angol-amerikai légierő nagy részét Olaszország elleni fordítja. A gallipoli hadműveleteket a történelem mint az angol miniszterelnök kudarcát könyveli el, de az a kudarc, amely Olaszországgal szemben fogja érni Churchillt, még nagyobb lesz. A brit kormányfő, aki előítéleteitől elvakultan nem vet számot az olasz nép megingathatatlan ellenállásával, a végén mégis csak be fogja látni, a dolgok valóban hogyan állanak. Ha majd ennek pillanata elérkezik, az olaszok halottaikat megbosszulják — fejezi be cikkét a Gazzetta del Popolo. lenségnek a fenyegetését, aki megtagadta tőle még a becsülethez és az élethez való jogát is. A győzelem azoké lesz, akik azt kiérdemlik és a történelem szellemében cselekszenek. Mussoliniban — írták a német lapok — megtestesült az olasz nép egysége, hogy ezt a harcot kérlelhetetlenül és megalkuvás nélkül tovább folytassa és befejezze. „Nagy különbség van a partraszállás és a tulajdonképpeni invázió között“ — írja a Stampa A német lapok szerint Itália megalkuvás nélkül folytatja a harcot A politikai arcvonal Roosevelt még nem nyialkozitt az argentínai helyzetről Buenos Aires (Europapress). A keddi sajtóértekezleten Roosevelt elnök nem volt hajlandó nyilatkozni az argentínai helyzetről. Az elnök nem válaszolt arra a kérdésre sem, amelyet az Algírban megalakult De Gaulle—Giraud bizottsággal kapcsolatban hozzá intéztek Végül válasz nélkül hagyta azt a kérdést, amely feleletet kért arra a hírre nézve, hogy Marshall tábornok, északamerikai vezérkari főnök átveszi az európai inváziót végrehajtó szövetséges csapatok főparancsnokságát AZ ARGENTÍNAI parlament MEGSZÁLLÁSA Buenos Aires. (DNB). Az argentin kormány rendészeti okokból elrendelte a gtr. (Europapress). Most hozták nyilvánoságra, a francia nemzeti felszabadítás bizottságának tagjait. E C a következők: Külügy: René Massigli, muzulmán kérdés: George Catroux tábornok, hadfelszerelés: Jean Monet, gyárat . ügyek: René Pleven, közlekedés és kereskedelmi tengerészet: René Mayer, tájékoztatás: Iienry Bonnet, belügy: André Philip, igazságügy, művelődés, közegészségügy: Jules Abadie, pénzügy: Maurice Coire de Murville, termelésügy és kereskedelem: André Diethelm, munkaügy és társadalombiztosítás: Adrien Pierre Tixier. A felszabadítás bizottsága közölte, hogy egy új háborús bizottságot állított fel. A bizottság elsősorban a hadviseléssel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik. Úgy tudják, hogy a háborús bizottság tagjai lesznek De Gaulle és Giraud tábornokokon kívül Massigli, Philip, Monnet, továbbá Catroux és Georges tábornokok a parlament megszállását. Csütörtökön reggel rendőrségi közegek a képviselőház és szenátus valamennyi bejáratát eláUották s az oda való belépést csak a két ház adminisztratív személyzetének engedték meg. Azonnal az intézkedés meghozatala után az országgyűlés tagjainak tudomására hozták a parlament megszállását, hogy elejét vegyék az esetleges kellemetlen eseményeknek. URUGUAY KIVÉTELÉVEL, MINDEN SZOMSZÉDOS ORSZÁG ELISMERTE ARGENTÍNA ÚJ KORMÁNYÁT Buenos Aires (DNB). A bolíviai kormány elismerte az új argentin kormányt. Ezzel, valamennyi Argentínával határos ország Uruguay kivételével „hivatalosan” elismerte a Ramirez-kormányt A Nogues tábornok lemondásával megürült marokkói főbiztosi helyet René Puaux-val töltötték be, Catroux tábornok helyébe, Szíriába pedig Helleu-t nevezték ki főbiztosnak. A nemzetvédelmi tárcát még nem töltötték be; a haditengerészet élére valószínűleg ColLnet tengernagyot, a légierők élére pedig Marinier ezredest állítják. „NEM KORMÁNY” —CSAK BIZOTTSÁG Amszterdam (DNB). A brit hírszolgálati ügynökség ismertette azt a nyilatkozatot, amelyet az algíri francia rádió szerda esti adásában a francia nemzeti felszabadítás bizottsága kormányzati hatásköréről mondott. A francia nemzeti felszabadítás bizottságának, amely Algírban székel, mincsen kor^yly jellege — hangsúlyozta a kétlemény. Az algíri rádió szóvivője szintén hangsúlyozta, hogy a bizottság nem kormány, mert, nem a francia nép választotta. Azt is megjegyezte, hogy ,,a bizottságnak nincsen hatalma arra, hogy külpolitikai téren szerződések kötelezettségeket vállaljon Franciaország nevében. AZ USA MEGÁLLAPODÁSA LIBÉRIÁVÁ! Lisszabon (Stefani): Az Egyesüt Államok kormánya Libéria nyugatafrikai néger köztársasággal kölcsön- és bérbeadási egyezményt kötött. Az egyezménynek ugyanazok a feltételei, mint a hasonló, régebbi egyezményeknek. Az egyezmény megkötése a két kormány között folyt jegyzékváltás alapján történt. BOLIVIA CSENDES-ÓCEÁNI KIKÖTŐT AKAR Buenos Aires (Stefani). Bolivia köztársasági elnök Washingtonból hazatérve kijelentette, hogy Bolivia igényt tart a Csendes-óceán partján egy kikötőre. Az elnök ezt a kijelentést újságírók előtt is megismételte és hozzátette, hogy ezt a véleményét minden igaz bolíviai sc fi osztja. Az algíri francia szakadár kormány összetétele A francia nemzeti felszabadítás bizottságának elnöki tisztségét felváltva De Gaulle és Giraud tölti be. Mely kifogástaan állapotban levő 80 százalékos teljes és használatlan: román, osztrák, cseh, jugoszláv, magyar, svájci, kevés belga, német és luxemburgi bélyegek. egyben vagy országonként, lehetőleg gyűjtőnek eladó. Teljes Dollfuss sor is van benne. Érdeklődők elmeit „Másfél millió értékben 11 jeligére a timișoara) kiadóba kérem. Izmet Inönü beszédének berlini visszhangja Berlin. (Rador). Izmet Inönü török köztársasági elnöknek a köztársasági néppárt kongresszusán elhangzott kijelentései berlini politikai körökben hatalmas visszhangot keltettek. — Az elnök férfias és méltóságos kijelentései — jegyzik meg a Vilhelmstras.eu — világosan és kétség nélkül bizonyítják Törökországnak azt a szilárd elhatározását, hogy jelenlegi politikai irányát megtartja s a semlegesség megőrzésével biztosítja az ország békéjét. A német fővárosban ebből az alkalomból hangsúlyozzák azt a határozott szellemet, amely Törökországot eltölti s amely az államfő beszédében kifejezésre talált, azt állítván, hogy Törökország minden rendelkezésre álló eszközzel megvédi biztonságát — fejeződik be a berlini jelentés. A III. Internacionale központját június 10-én hivatalosan feloszlatták Stockholm (DNB). A moszkvai rádió jelentette, hogy a III. Internacionálé végrehajtó bizottságának rendeletére, június 10-től kezdődően feloszlik a Komintern végrehajtó bizottsága, elnöksége, titkársága és ellenőrző bizottsága is. Ugyanekkor feloszlató bizottságot létesítettek, melynek tagjai: Dimitroff, Manuilsky, Pick és Ercoli. A moszkvai jelentés megjegyzi, hogy a feloszlatási határozatot azért hozták, mert ,az érdekelt külföldi országok egyetlen kommunista szervezete sem tiltakozott a május 15-iki feloszlató javaslat ellen." " Szombat, IMS juntas 13 •»éfi JüPA HÚSZEZER MUNKÁST FOGAD PÁPA. (Vatikánváros.) XII. Pius pápa június 13-án, pünkösd vasárnapján 20.000 munkást fogad kihallgatáson. Ezek közül 15.000 római, 5000 pedig vidéki munkás. A munkásokat a pápa a Vatikán legtágasabb szabad helyiségében, a Belvedeure-udvarban fogadja. A pápa a munkásokhoz beszédet intéz. A VOLT MAROKKÓI SZULTÁN MEGHALT. (Madrid). MuMy Abdul Aziz, volt marokkói szultán tangeri palotájában 64 éves korában meghalt. (DNB). VÉGLEGES MEGÁLLAPODÁS A SZÉNBÁNYÁSZOK ÉS BÁNYATULAJDONOSOK KÖZÖTT AMERIKÁBAN. (Amszterdam). A brit hírszolgálati ügynökség washingtoni értesülése szerint John Lewis, az amerikai bányaszmunkás-szindikátusok vezetője kijelentette, hogy a bányászok és a bányatulajdonosok között a bérek tekintetében végleges megállapodás jött létre (DNB) LEZUHANT ÉSZAKAMERIKAI KATONAI REPÜLŐGÉP (Amszterdam). Az Associated Press értesülése szerint az Egyesült Államok Észak-Karolina államában lévő Brage-erőd közelében lezuhant katonai repülőgépben húsz személy lelte halálát. (DNB) TÖRÖKORSZÁG KÉSZÜL A NYÁRI MINTAVÁSÁRRA. (Ankara). Törökországban nagyban folynak az előkészületek az augusztusban tartandó árumintavásárra. A vásáron nyolc külföldi állam is részt vesz és pedig Németország, Olaszország, Románia, Magyarország, Bulgária, Irak, Anglia és az Egyesült Államok. ÓRIÁSI ERDŐTŰZ SVÉDORSZÁGBAN. (Stockholm) Svédország északi részében óriási kiterjedésű erdőtűz keletkezett. 50 kilométernyi távolságra is ellátszanak a 150 méter magas lángok. A tűzhöz katonaságot vezényeltek ki. Minden kísérlet, hogy a tűz gyors terjedését megakadályozzák, eddig hiábavalónak bizonyult. Az erdőtüzet egy dinamittöltény idő előtti felrobbanása okozta, amelyet egy nagy fatönk felrobbantásához akartak felhasználni. Az okozott kárt még megközelítőleg sem tudják megállapítani. Nem tartják kizártnak, hogy a tűz napokig fog dühöngeni. EBÉD — FÁBÓL. (Genfi) Svájci lapok jelentése szerint Genfben 10 meghívott vendégnek ebédet szolgáltak fel, amelynek valamennyi ételét szintetikus úton fából állították elő. Fa volt az alapanyaga a levesnek, a húsnak, a mártásnak és a feltálalt aprósüteménynek se. Az ételeknek fából való szintetikus előállítására a kísérleteket lausanne laboratóriumában Jean Mayor vegyész végezte, aki folytatja munkáját, amelyig él az élelmezés terén jelentős eredményeket vár. AZ OLASZ HIVATALNOKOK EGYENLŐEK A HARCTÉREN KÜZDŐ KATONÁKKAL. (Róma), Scorza miniszter, a fasiszta párt főtitkára, valamennyi olasz állami hivatalnokhoz felhívást intézett, amelyben kijelenti hogy a hivatalnokok — különösen azok, akik légi támadásoknak kitett helyeket dolgoznak — ugyanolyanok, mint harctéren küzdő katonák. Azokat a hivatalnokokat, akik légi, vagy egyéb támadások idején nem teljesítik kötelességüket, azonnal kizárják a fasiszta pártból — fejezi be felhívását Scorza.