Déli Hirlap, 1944. január (20. évfolyam, 1-24. szám)

1944-01-17 / 13. szám

! LSVELEK AZ ÚJ ! MAGYAR IRODALOMRÓL: Sőtér István* Kedves Barátom! Azt irod tévésedben, az utóbbi esztendőkben nem tantotttál lépést irodalmi, életünk fejlődésével, háború van, rengeteg a gond, a baj. Elhatároztam hát, hogy időnként , levélben közlöm veled, milyen kósza je- s lek s hírek kerülnek el felénk az irodalomról. Egy-egy író alakja köré csoportosítva a kérdéseket, nagyot merek számodra s a magam számára megfejteni e csalagi híradásokat. Leveleim ötletszerűek lesznek, az idő a hely szűk, a kor szigora miatt talán hiányosak is. Engedd meg, hogy rögtönözzek. Az igazság így sokszor élesebben ragyog fel, mint a komolykodván kitervelt tanulmányokból. Így hát az i- ben el is kezdem s nem a legünnepeltebb magyar írók ismertetésén, hanem egy hét szerint még fiatal, egy harmincegynéhány éves kortársunkkell, Sőtér Istvánnal. Mégis különös érdeklődésünkre tart igényt a nemzedékváltó új magyar íróközött Sőtér István. Pályáját két regény jelzi, a „Fellegjárás” és a most megjelent „Templomrabló” 1989-ben napvilágot látott első könyve hozzánk is eljutott s ha nem is tanúskodott még nagyvonalú epikai látkörről, megdöbbentett bensőséges fülledtsége,fiatalosan buzgó áradása, de legfőképp irodalmi kultúrája. S ez az utóbbi tulajdonsága talán a legjellemzőbb, merd nemzeti tünet irodalmunkban s egyben jó jel a magyar próza egén. Sőtér a világirodalmi korszakot eldöntő Marcel Proust művén és a vele összefüggő francia polgári irodalom ébredt az igényre, amely talán nem is ellentéte a népi-naturalista új magyar epikának — csak kiegészítője. A falusi és tanyai világgal eljegyzett Darvas Józsefek, Veres Péterék mellett a Sőtér fajta író a polgárságunkból kibontakozott európai igényű érelmiségi megtestesítője. Ez a lélek nemcsak belülről ragyog, csodás visszfény rezeg homlokán, a nyugati magasirodalom varázsa tükröződik róla. Persze nem külön és nemcsak Sőtér nevén látszódik meg ez a villogás, ott ragyog feloldva s magyarrá lényegülve már a nagyok müvén is, Illyés Gyuláén, Mórásén és Szerb Antal irodalomtörténeti munkáin éppúgy átsüt, mind az előző nemzedéki Babits főmüvén, a „Halálfiai”-n, mely utóbbi regény egyenesen az uyitó nagy világirodalmi jelenségek áramkörébe kapcsolódik: Gide, Jyce, Proust és Huxley alkotásainak sorába. Ló térben épp őszinte tanítványi volta a felfigyelhető. Prózája arra inti az olvasót s az írókat, egyaránt: az új európai regény írása immár pontosan körülhatárolható és felmérhető birodalmát a műveit magyarnak nem lehet kikerülnie. Irodalmunkban egyébként szabályos párhuzam a „nyugatos” és a „népi” s tudjuk a két vonal nem egyszer egy íróban egyesült izgalmasan és termékenyitően. Mikes Kelemen levelei kora francia irodalmi formájának hatását sejtetik. Madame de Sevigné volt e műfaj fejedelemnője és Mikes öt évig élt Párizsban. De bent, Rákóczi levert országában a kuruc költészetet teremtik meg a névtelen népi költők. Bessenyei csak Bécsig jut, de az udvaron átszüremlik a forrósodó francia szellem és ő a Burg-ban Párizs szívverését fogja fel és küldi Dévényen innenre, haza. Petőfi nemcsak a nép költője, de a francia forradalmi költészet ihletettje is. Adyt párizs-élménye avatja utolérhetetlen teljességű magyarrá. És előtte Justh Zsigmondtól Ambrus Zoltánig a „nyugatotok” a haladó francia polgári szellemben megfürödve rajzolják a magyar értelmiségi arcot, — olyannak, amilyennek lennie kellett volna — hogy mellette annál egészségesebben virágozzé le az inneső, a teljességet megadó oldal: Mikszáth, Tömörkény, Peterdi s mind a népiesek fölött a gejziri Móricz Zsigmond. A nyugat-nemzedék nyomába léppők se kerülhették el a franciákat és aki nem juthatott el Párizsba, itthon találta meg a nagy francia szellemet: hagyományainkban és a könyvekben . . . Node vissza Sőtér Istvánhoz. Második regényében, „A Templomrablók”-ban a szerző még mindig a nyugattal birkózik. Ezt írja legalábbis egyik kritikusa Illyés Gyula folyóiratának egyik számában. De ugyanebben a folyóiratban Sőtér Istvántól egy tanulmányt is olvashattunk. Be kell vallanom — s ha Sőtér olvasná e levelet, megbocsájtana ismeretlen hívének — az író ennek a tanulmánynak kristályt szépségében jelent csak meg előttem egész férfiként, alakként, aki körül eloszlott a köd s a rejtelmesség, ami mindig ott gomolyog a művek mögött kellőkép ki nem tapintható szerzők személyisége körül. A párizsi Ecole Normale Supeneure és az Eötvös Kollégium között von párhuzamot tanulmányában az esszéista Sőtér. Szerző nemcsak a halhatatlan francia szellem mellett tesz tanúságot, de a hozzá fűződő magyar múlt mellett is, mely irodalmában s a népért való politikájában vele szövetkezve, tőle termékeenyülve találta meg legjobb önmagát. Ahogy Sőtér mondja: az emberiességet, az egyén méltóságát, a gondolat és bírálat szabadságát, de idézzük tovább szóról szóra: „a szigorú önismeret s fájdalmasan elszánt gyűlöletet az emberben élő legmélyebb pokol, a butaság iránt.” Az Ecole Normale szépíró államférfiakat adott a nagy nemzetnek, minisztereket és államférfiakat. Az Eötvös Kollégium a nyugatos szellemi hagyományok ápolásával — mintegy az Ecole Normale távoli, de saját izzású tükreként — a legjobb nevelőket adta a nemzetnek és fiatal szellemi férfiak egész seregét, kik egy parancsot ismernek csupán: a legnemesebb műveltséggel szolgálni a nemzet haladását. A „Fellegjárás”-ban már felismerhettük az Eötvös Kollégium légkörét, mely minden szellemi magyart vonz és izgat, iriggyé tesz a kiválasztottak és a szerencsések iránt, akik ott kapták a tudomány szabad forrásainál a nemzeti és emberi öntudatukat. A forrásnál, melynek termékeny csorgását a kartéziánus Apáczai Cseri János óta ismerjük. Sőtér szép és költői tanulmánya szemérmesen le is leplezi a fellegjárást é s én magamban titkos örömöt ápolok, hogy a regény szembeötlő stíluskérdésein innen szerény olvasóként is egész lélekkel feleltem az első mű rejtett szívvarésére, arra a megnevezhetetlen valamire, ami átsüt a formán, mert épp forró vágyakozásában annyira magyar. Most aztán meg is tudom határozni a szerző iránti érzéseimet. Úgy érzem, messze a világban, valahol, könyvek és kéziratok közt, késő éjtszakai töprengéseiben egy ember, Sőtér gondolataival és kérdéseivel is őszinte s igaz barátom. Ajánlom,, olvasd el a ,fellegjárás”-t. Ha nem volna feltalálható, esetleg odakölcsönzöm. De azzal a feltétellel, hogy visszakapom, mer magam is kölcsön címet szereztem meg s e könyv most már az enyém. Hived és barátod: PÓR ISTVÁN Heff5, 1944 január 17 Sátér Istvánt Tél virradat A beteg nap lassan kúszott az égre, sugármackóra támaszkodva mászott- Fénykölykeit nehezen szülte. Egyre felhőpaplant húzott magára. Fázott. Az égi rostalkáit benite rendre, mik nemrég még csillagok voltak, aztán lassan fölnyúlt a ritka ködbe és lesöpörte az égről a holdat. Tüzet gyújtott a hegyek oldalába, S az erdő is égett hőtlen meleggel s a völgynek szűzi, hófehér havába leszánkózott a januári reggel. SERESTÉLY BÉLA ifa fiStomerKolégwmbm . A Kollégiumban ugyanolyan kelestéri élet folyt, mint az E coléba**. Azok az évek, melyeket ott töltöttünk, a meghittség, a béke, a boldog, mohó olvasatok idilli esztendei voltak. Az épület mintha így sejtszemen osztódó szaporodó könyvtár köré zárult volna, melynek magja — báró Eötvös József két hatalmas könyvszekrénye — francia állambölcseleti műveivel és metszete, angol regényeivel ma már szinte eltűnik irodalom, nyelvészet, történelem, természettudományok, ókori filológia termei között. A könyvtár ablakain túl a kert, a Gellérthegy’ lejtője hűséges társaink voltak olvasmányunk mellett. Condtalakb, paradicsomi lakók lehettünk a könyvek Édenében, melyet nem őriztek kardos angyalok: azt a gyümölcsöt szakítottuk le, amelyiket éppen megkívántunk, a hosszú polcokon szabadon álltak a könyvek Szelíd őszi és téli délelőttökre emlékezem, a könyvtártermek asztalai mellett, s az esték csendjére, mikor a fenéje ablaküveg mögött esőben ázott a kert, s a tejfehér olvasó lámpák gömbje alatt a legvadabb olvasásorgia tombolt, melyet valaha is láttam. Szinte féltékenyek voltunk egymás könyveire, s mohóságunk velünk együtt ébredt minden reggel. Türelmetlen becsvággyal vetettük magunkat mindazokra az ismeretekre, melyekkel csaló kínált a Kollégium Voltak, akik reggeltől estig nyelvészet, órákat látogattak: szamszk,rit, görög, török, szláv, ófrancia, spanyol és svéd szótárakat emeltek le a polcokról, mások az irodalomelméleti órák gyönyörűségeihez a filozófia, a művészettörténet, az oklevéltan, az összehasonlító irodalomtörténet előadásain lettek hűtlenek Tanáraink odabenn tanítottak, a Kollégiumban, s némelyik előadónak csak két-három tanítvánnyal kellett foglalkoznia A művelődés fiatal Rastignac-jaiként törtünk be a tudományba és az irodalomba voltak közöttünk, akik beérték napi négy óra alvással. Megvetettük, kinevettük a fáradságosan dolgozókat, csak a könnyed munkának , mosollyal végzett erőfeszítésnek volt becsülete nálunk, s boldogok voltunk, ha megbotránkozott valaki kérkedő hivalradó bravúrunkon. ARO-mozi, Arad r*Tb- ?**4-Ma délelőtt 1130-kor is előadás eseményekben gazag vígjáték. Boldogság akadá vokkal A legkiválóbb szinézekkel. Hans Söhnker, Elsie Mayerhoffer. dÉlLeEl „PETŐFI 1844-BEN” címmel Gáspár Jenő, a kiváló író érdekes tannulmányt olvasott fel a Petőfi Társaság*utóbbi ülésén, 1844-ben látott napvilágo*. Petőfi két hires műve, a „Helység kalapácsa” és a „János vitéz”, amelyek maguk is elegendők lettek volna arra, hogy alkotójuk nevé örökre beírják a világirodalom könyvébe. A-/, idei év tehát, századik évfordulója annak, hogy ez a két költői munka ismertté vált. A BAUMGAR'i'EN FERENCZ StO DAJUMi ALAPITVÁNY könyvárva.i orga hmba nem kerülő kis kötetben közre Babits Mihály születésének Hatvanadik főitulojára Babitsnak az alapítvánnyal kapcsolatban mondott neszed*«. „A beszédek írja Schopum Aladár — a szerény keretek kozott lefolyt ünnep** alkalmára készültek s nem a fiarhatatlia»v sag igényével... de a nagy keltő minő»* szava szamot tart arra, hogy maradom« formában őrizzük meg.” A kis kötet szépiái világítja meg Babits Mihály kínratéri működésének egyes állomásait és elveit. ..Alapítványunk a magyar szellemnek csak szerény szolgája és étekhordója, de méltóságot nyer attól, akit szolgál, s megérdemli azt a tiszteletet, amivel tisztelték hajttan a Biblia népei a madarakat, akik a próféták eleségét hordták’. Szép, ízléses és hasznos ötlet volt Babits születésnapjának ünnepére kiadni e kötetet, azért is, mert páratlan fényű Babits-mondatok csillognak benne s azért is, mert megvilágítja Babits anyanyiszor igaztalant!l vádolt „irodalompolitikájának” elveit , a magyar irodalom életének egy szakaszát. ADY ENDRE HALÁLÁNAK 25-IK. ÉVFORDULÓJA alkalmából január 17-én emlékestet rendeznek a. nagyváradi Szigligeti-színházban. Ez alkalommal előadják Ady Endre egyetlen színdarabját, a ,,Műhely”-t is. ILLYÉS GYULA FRANCIÁUL örvendetes Air érkezik a víinkos Párizsbol. Az tígyíüt itígekkelubb fr.ar.voa könyvkiadova mint lekötötte Illyés Gyula nagy prózai müvét, a „Puszták Népe’-et, Illyés Gyula müvével végre olyan magiar könyv lát napvilágot francia nyelven, amely nem caas magasrendű művészi értékénél és eredetiségénél fogva tart számot világirodalmi érdeklődésre, hanem mély emberiességénél fogva. A „Puszták Népe" megjelenése nemcsak Illyés Gyula öröme, aki tíz új francia irodalomnak hivatott magyar apostola napjainikban, hanem is népi magyar irodalom híveinek és barátainak is, hiszen azt bizonyítja, hogy a népi irodalom lelki megújhodása túlnőve egy nemzeten egyetemes emberi szerephez érkezett. A HELSiNKI MUtYKÁS SZíNHÁZ korrácsonykor Kacsoh Pongrác „János vitéz”-ét mutatta be. uONZLAjiur DE SALUEU 1941 ju nuisaoau hadhugsagauai itiazaoaduk. * uiiuia-ai ozia, nog^ ^ujoiaiujouixuui, Lavieyatabun „Paraszt szumázat ’ alapit. A lelkes francia kezdeményező emlékezett arra, hogy a ogolytationban a laaumbeliek nagy színészi képességről tettek tanúbizonyságot, ezért ősszel fiata 1—2**1 éves kong a tahi fiatalságát, akik nagy lelkeserevpel fogadták a tervet. Egy elhagyott épületet színházzá alakítottak át. Mindenki a maga mesterségével járult hozzá a szülház felépítéséhez; az ácsok, a kőművesek, a festők és a villanyszerelők együtt dolgoztak azon, hogy minél tökéletesebben feleljen meg hivatásának a kultúra új otthona. A társulat összeállítása után azonnal megkezdte Moliére egyik darabjának a próbáját. A final együttes a legnagyobb lelkiismeretességgel készült az előadásra. A francia nyelvű svájci lapok beszámolnak arról, hogy a preméren óriási sikert arattak. Az egész környék lakossága a Théatre Paysan nézőterén szorongott. Az 1942-es téli szezon is már nagy sikert aratott, az új évad első napján pedig 18.000 frankos bevételt ünnepelhetett a társulat. FIATAL LENGYEL MŰVÉSZEK kiállítása nyílt meg Vízkereszt ünnepén Budapesten. A kiállításon a képzőművészet minden ága képviselve val..