Déli Hírlap, 1969. szeptember (1. évfolyam, 1-26. szám)

1969-09-12 / 11. szám

\ Kukorica Jancsi alakváltozásai Mint vendég... Giricz Mátyással a színházi kispadon A János vitéz rendezője Tapolcáról kocsizott be a vá­rosba, egy jó órával hama­rabb, mint ahogy a színházi próbatábla hírül adta ezt a szereplőknek. Giricz Mátyás nem szeret sietni. A színházak alkotó, vajúdó légkörének idegessé­gét soha nem éreztem rajta. Kincset érő tulajdonság. Sa­ruban, vászonnadrágban, jel­legzetes fekete szakállával külföldi vendégnek tűnik, aki most veszi először szemügyre Déryné szobrát a színházi parkban. Valóban vendég. A debre­ceni Csokonai Színház főren­dezője, csak a János vitéz be­mutatójáig marad városunk­ban. A nyugodt, s kicsit lassú tempójú alföldi város után láthatóan élvezi a miskolci nyüzsgést, • és Garson meg Dürrenmatt után bizonyos felüdülést jelent számára Ka­­csóh Pongrác és Heltai Jenő daljátéka. — A nehéz, veretes művek, modern lélektani drámák rendezője otthon érzi-e ma­gát a János vitéz színpadán? — A Győrben töltött kilenc­­ esztendő alatt számos zenés művet rendeztem. Az utóbbi években hiányzott is ez a műfaj. Ami pedig a János vi­tézt illeti, eddig már kétszer állítottam színpadra.­­Ezzel a daljátékkal 1904-es bemutatója óta — amikor a csődtől mentette meg az alig egy éve alakult Király Szín­házat, és nagy népszerűséget szerzett Fedák Sárinak — szinte minden színházi ember találkozott. Még a fiatalab­bak is számos konvencionális előadását láthatták. Csend van, amíg ezt végiggondolom. Egy-két pillanat csupán, de hát Giricz Mátyás ismeri a csend dramaturgiáját. Néhány mondattal megnyugtat, mint ahogy a színészt szokta, akit furcsa görcsök tartanak fog­va, s nem képes eléje menni a szituációnak.­ — A János vitéznek általá­ban kétféle előadását szoktuk látni. Van egy „operásított” forma, a másik pedig afféle szecessziós, de kicsit komor mnese. — Milyen lesz a miskolci? — Nem szeretem a „dezer­­tőr” előadásokat. A János vi­téz könnyű, érzelmes, zenés darab. Ilyennek írták. Ezt kell vállalni, és mi vállaljuk. A legnagyobb buktató, hogy a darabban három műfaj ke­veredik, illetve él egymás mellett. Az első felvonás nép­színmű, a második operett, a harmadik mesejáték. — Mit várnak a nézők 1969-ben? — Ezt pontosan nem tud­hatom. Előadásunkban azon­ban a játék, a népi humor dominál majd. Megszemélye­sítjük a fákat, a virágokat, a kis falusi ház hívogatóan lép­del majd a színpadon a sze­relmesek elé, akik valamen­­­nyien hús-vér emberek lesz­nek. Úgy élnek majd a szín­padon, mintha egy kis ma­gyar falu lakosai lennének, s jókedvükben eljátszanék (csak úgy, a maguk mulatta­­tására) Kukorica Jancsi tör­ténetét. Persze, hogy a vár­ostromló török­ (mert lesz ostrom is) éppen úgy kikerül közülük, mint a franciák ki­rálykisasszonya. A mértéket azért nem vetjük el, s a zenei igényességről sem feledke­zünk meg. — Óhatatlanul átcsúszott a többes számba. — A színházi munkáról nem lehet, nem szabad egyes számban beszélni. A szerep­lőkkel nagyon elégedett va­gyok, a műszaki, technikai feltételek kitűnőek. Remélem, a közönséggel is szerencsés lesz a találkozás. (gyarmati) * Jancsi (Juhász Tibor) és a mostoha (Lenkey Edit) utolsó találkozását beszéli meg Giricz Mátyás a színészekkel. Háttérben a „tündérnép” pihen. A TRINECIEK KÓRUSHANGVERSENYE Tegnap este a diósgyőri vasas­üzemek vendégeként Miskolcon tartózkodó csehszlovákiai Trineci Vasmű énekkara ünnepi hang­versenyt adott a Bartók Béla Művelődési Központ nagytermé­ben. Műsorukkal egyben a szlovák nemzeti felkelés 25. év­fordulóját is ünnepelték. A köl­csönös üdvözlések után a mű­velődési központ vegyeskara For­­rai István karnagy vezetésével Kodály Jelige című művével kö­szöntötte a vendégeket. A csehszlovák kórus műsorát elsősorban hazai szerzők mű­veire építette. Az első számként előadott kissé elfogadott Cseh dal (Smetana szerzeménye) után egyre tisztábban és lendülete­sebben szóló énekkar Rubin, Martinu, Janacek, Dvorák, Su­­chon műveivel nagy sikert ara­tott. A kórus gördülékeny, ki­egyensúlyozott, puha hangzása a klasszikus iskolán nevelkedett. Lassus, Corelli, Händel, Mozart műveit nemes egyszerűséggel, stílusosan szólaltatták meg. A kórushangzás szempontjából kü­lönösen kiemelkedtek a népda­lok (Szeretőm, Kozák dal, Esik az eső) virtuóz előadásmódjuk­kal. Magyar műként Kodály köz­ismert Esti dalát adták elő és sajnos a Kék nefelejcs című­ műdalt. Ez utóbbi szám ugyan nagy tetszést aratott, de joggal felveti a kérdést: kiemelkedő kóruskultúrával rendelkezünk, nagyszerű művekkel, miért kísért külföldön még mindig egy re­­hamis hangulatú, tűnt, század eleji operettvilág Az énekkart Vaclav Styvar karnagy kitűnően vezette, moz­dulatai, beintései tapasztalt kó­rusvezetőt mutattak. Sok szám feldolgozója is volt egyben, ami ugyancsak nagyszerű adottságait dicséri. BARTA PÉTER Várostörténeti miniatűrök A százéves tanácsháza Miskolcon az első városházát a XIV. század negyedik negyedének elején, a mai tanácsháza III. udvarának a kaputól balra eső 12 méteres frontján építették. A kis épületet Mátyás király idején az udvar felé bővítették, s amikor már így is szűknek bizonyult, 1682-ben meg­vették hozzá az északi szomszéd, Zsarnai Mihályné Me­zőlaki Mária portáját. Ezzel az utcai front 30 méteresre bővült. A kaputól jobbra kocsmát és mészárszéket is nyitottak. Miután Rabutin generális 1706-ban felper­zselte az egész várost, az újjáépítés éveiben újabb ud­vari szárnyat húztak, s ez szolgált mintegy 54 évig. Ugyanezen a fronton ötévi munkával 1762-ben fel­épült az új városháza. Homlokzata most már 47 mé­teres volt. A barokk városháza azonban lassan kiöre­gedett, szűkké, dohossá vált. Ezért a tanács pontosan 100 éve, 1869. szeptember 12- én elhatározta lebontását. A II. és 111. udvarnak neve­zett rész 1871-re épült meg a ma látható kora­ eklektikus építészeti formában. A krónikához tartozik, hogy a sa­roképületet 1888-ban városi bérháznak építették. A két épület között egy kis kétablakos ház állott. Ezt öt év múlva megvették és a saroképület ötablakos szárnyát újabb négy ablakkal bővített toldással egybeépítették a városházzal. Így jött létre a mai 84 méteres, egybe­függő homlokzat. KOMÁROMY JÓZSEF Tiszán innen, Dunán túl Rádiós vetélkedőre készülődünk A „Magyar Rádió nagy si­kerű műsora, a Tiszán innen, Dunán túl, most „össznépi” méretekben folytatja pályafu­tását. Felszabadulásunk 25. évfordulójára sorompóba áll szinte az egész ország lakos­sága, hogy részese lehessen egy színesnek, hangulatosnak ígérkező kollektív „népi” já­téknak. A 16 versenyző me­gye között Borsod is szerepel. Felkerestük Kilián István muzeológust, a vetélkedő Borsod megyei felelősét, és az előkészületek iránt érdeklőd­tünk.­­ Mint ismeretes, a me­gyék vetélkedője e hónapban kezdődik. Borsod megyére december 12-én kerül sor. Igen nehéz ellenfelet kap­tunk; Pest megyével megbir­kózni azért jelentős feladat, mert a csapatok legjobbjai a fővárosban élnek és így hely­zeti előnyöket élveznek. Ter­mészetesen a mi megyénk is él azzal a lehetőséggel, hogy a fővárosba származott mis­kolciakat és borsodiakat be­vonja majd a játékba. Az elő­készületi munkával kapcso­latban elmondhatom, hogy megalakítottunk 12 szakbi­zottságot. A kollektívák már gyűrik a megye munkásmoz­galmi múltjára, jelenére vo­natkozó adatokat. Ipartörté­nészeink, iskolapolitikusaink, a művészeti élet reprezentán­sai szintén dolgoznak már a versenyanyag összegyűjtésén. Miskolc és Borsod közös csa­patot állít ki, mintegy 80 fő­vel. Sárospatak ugyanennyi létszámú csapattal versenyez Borsod megye színeiben; e csapat a zempléni részek his­tóriájából „felel”. A mintegy két-három óra hosszat tartó versenyben Miskolc és Bor­sod megye legjobb képességű fiataljai, üzemek és tsz-ek dolgozói, műkedvelő művé­szeti csoportok vesznek részt. — Van remény a győze­lemre? * — Remény az van, de el­lenfél is. December 12-e után okosabbak leszünk. (párkány) A MŰVELŐDÉSÜGYI OSZTÁLY VÁLASZA Ismét a Művészklubról A Déli Hírlap szeptember 9-i számában ismét szó esett a miskolci Művészklubról. Örvendetes, hogy a művészek új otthonának sorsa foglal­koztatja városunk művészet­­pártoló közönségét. Ezt érez­tük a „Mire az első hó le­hull” című cikk szerzőjének soraiban is. Megjegyezzük, hogy a Mű­vészklubot még a tavasz fo­lyamán átadtuk rendeltetésé­nek. Azóta számos fogadás, művészi közönség­találkozó zajlott le falai között (például az Uitz-kiállítás megnyitása­kor), s erről a sajtó is hírt adott. A­­űvészklubot a vá­rosi tanács vb művelődésügyi osztálya hozta létre, nem kis anyagi áldozattal. Vélemé­nyünk szerint a büfé, a tagdíj csak részletkérdés. A lényeg az, hogy a különféle művé­szeti ágak képviselői által szervezett alkotó viták, szak­mai tanácskozások megvaló­sulnak-e, és milyen­ hatással lesznek a város művészeti életére?! Első perctől fogva az volt a célkitűzésünk, hogy fórumot teremtsünk váro­sunk zenészeinek, színművé­szeinek, képző- és iparművé­szeinek, az építészeknek, fotó- és filmművészeknek, íróknak és újságíróknak, olyan helyet, ahol megvitathatják problé­máikat, s otthon érezhetik magukat. Egyébként a klub alapsza­bályzatát a minap vitatták meg az érdekeltek, s elkép­zelhető, hogy az októberben végrehajtásra is kerül. A Déli Hírlapban közölt cikk világosan megfogalmaz­za, hogy nem is a Művészklub megépítése, hanem rendelte­tésének eldöntése, profiljának kialakítása igényli a legtöbb időt. A döntés joga valóban a művelődésügyi osztályé, amely az igények pontos is­merete nélkül nem mondta ki az igen vagy nem szót, amelyet a cikkíró követel. Megépíttette azonban a Mű­vészklubot, kezelésre át is adta, s a klub közvetlen gazdája a Miskolci Galéria. Rajtuk és a művészeti ágak képviselőin a sor, hogy mi­előbb megtöltsék tartalom­mal e valóban impozáns he­lyiséget, Dufala József belső­építész remekművét, melynek megvalósítása a Borsodi Ál­lami Építőipari Vállalat ér­deme. FLACH ANTAL Nagy nemzeti dráma a képernyőn A Kegyenc kétszeresen is nemzeti drámánk. Bárha színpadon nem tudott meg­élni, egy század óta a Bánk bán mellett emlegették Teleki László, Kossuth tragikus sor­sú társának a reformkorban írott drámáját. Ezt a nehéz­kes formájú drámai meditá­ciót újította fel formájában és problematikájában élő iro­dalmunk legegyetemesebb al­kotója, Illyés Gyula. E máso­dik változat Madách Színház­beli előadását közvetítette kedden a televízió. A dráma megjelenése, év­tizedünk eleje óta, a viták kereszttüzében áll, és e viták, valamint a párizsi bemutató tapasztalatait maga a szerző is hasznosította, az előadás a folyóiratban és könyvben közölt szöveg variánsa. Az eredeti dráma mit se válto­zott, csak környezete módo­sult: Palladius, a főhős fia nagyobb hangsúlyt kapott, vele a megújulás, az újrakez­dés hite szökkent e komor tragédiába. A főhős, Maxi­mus Petronius önleszámolása után most már nem a szená­tus-társ díszletnek érzett hi­téhez fordul, hanem az élet­ben maradó fiúhoz, akinek ifjú lelkesedése, tehetsége, hite, cselekvőkészsége való­ban érdemes erre. Így váltja át a dráma a hagyományos magyar eszme-dramaturgiát (hiszek, habár értelmetlen) a létezés rendjét a megújulás­ban látó optimista emberi dramaturgiára. Maximus Petronius drámai vétsége mi? Felépített egy olyan logikusnak látszó ál­lameszmét, mely az emberte­lenséget szolgálja. És e rend fő támasza lett. A következ­mény: nem állhat meg olyan állam, mely nem a polgárok, de az önkény eszköze. Az in­direkt tanulság: a legválságo­­sabb időkben is csak a nép­pel a népért munkálkodó ha­talom képes megmenteni egy közösséget. Külön méltatást érdemelne a főszereplő-hármas: Mensá­­ros László, Tolnay Klári és Gábor Miklós. A klasszikus darab élően ható klasszikus előadását biztosították. K. L. éjféltől reggelig 107 RENDZAVARÓ A bíróságok Szlovákiában rövidesen megkezdik 107 rendzavaró ügyének tárgya­lását. 50 vádlottat huliganiz­musért, 24-et a csehszlovák vezetők, 22-őt pedig a más szocialista államok vezetői­nek megsértéséért, a többie­ket a közrend megzavarásáért vonják felelősségre. VÉGET ÉRT A „KÖTÉLHÚZÁS” Véget ért a „kötélhúzás” a Benfica és Eusebio között. Az angliai világbajnokság gólre­kordere újabb három eszten­dőre megújította szerződését a Benficával. MAGÁNOS FÉRFIAKNAK ajánlottak Sophia Loren, a világhírű filmszínésznő megbízta ügy­védjét, hogy rágalmazásért indítson eljárást egy milánói folyóirat ellen, amely „magá­nos férfiakénak ajánlva a művésznő teljesen meztelen fényképét közli. Sophia Loren azonban közölte, hogy a fény­képen csak a fej az övé, a kép többi része egy sex-fo­tókból átvett modell alakja. KATASZTRÓFA Ankarából jelentik, hogy Karadonban tegnap bánya­légrobbanás történt. A ka­tasztrófa következtében tíz ember életét vesztette. 83 SÉRÜLT, 93 LETARTÓZTATOTT Kétnapi forrongás után az olaszországi Casertába ismét nyugalom költözött. Véget ért a 48 órás futball-tüntetés, a helyi együttesnek a 3. ligába való „száműzetése” miatt. Az összetűzéseknek 83 sérültje volt, 93 személyt letartóztat­tak, az okozott kár kb. 2 mil­liárd lírára tehető. A CSUPASZ TÉRD ELAVULT Az UPI hírügynökség a kö­vetkező tudósítást adta egy divatbemutatóról. „A divat is a sex-igényekhez igazodik. A csupasz térd elavult, meztele­­­nítse le a hasát is. Egyes mo­delleken a mellrészt teljesen nyitott vagy átlátszó hálóból készült betét helyettesíti. Egyes kollekciókban a ruhák teljesen átlátszóak.” ÉHENHALT MILLIOMOS Svédországban éhenhalt E. Rosa ismert multimilliomos. Hírhedt volt arról, hogy rendkívül fukar volt. 85 éves korában halt meg agglegény­ként. Arra a kérdésre, hogy miért nem nősült meg, ezt válaszolta: ..A nők nagyon sokba kerülnek és semmiféle hasznot nem hoznak. Rossz befektetés lenne megnősülni.” 14 EZER HALÁLOS BALESET Egy amerikai statisztikai jelentés mutatta ki, hogy az USA-ban évente 14 000 ame­rikai hal meg üzemi balese­tek következtében. A sérülé­sek miatt az amerikai ipar minden esztendőben 250 mil­lió normál munkanapot ve­szít. HALÁLSZÁZAD Halál­ század névvel műkö­dik Brazíliában kilenc el­szánt férfiből álló csoport. Életkoruk 25—30 év. Közülük öten akadémiai címet viselő jogászok. Elítélik és kivégzik a bűnözőket, miután a rend­őrség nem bír velük. 1968 őszétől kezdve napjainkig 300 személyt végeztek ki. Az ille­gális igazságszolgáltatás nagy gondot okoz az illetékes ál­lami szerveknek.

Next