Déli Hírlap, 1969. december (1. évfolyam, 78-102. szám)
1969-12-03 / 80. szám
A nemzet katedrájánál Egy csésze tea — Debrecenben Miskolc első képviselőnője Olyan távoli lenne ez a negyedszáz esztendő? Vagy mi, kései nyomkeresők hisszük azt, hogy a nagy idők koronatanúi már kissé vének, s mozdulni és beszélni is csak az öregek lassú ritmusával tudnak ... Milyen szépet és nagyot csalódtam én Budapesten, amikor dr. Rácz Zoltánná után eredtem. Mondták róla: szerény, halk beszédű, férjével együtt tagja volt a MOKAN-komitének, s Miskolc képviseletében helyet foglalt az Ideiglenes Nemzetgyűlés Debrecenben megtartott, karácsony előtti ülésszakán. Dr. Rácz Zoltánná meglepően fiatal, nemcsak gondolataiban, hanem gesztusaiban is. A Márvány utcai Táncsics Gimnáziumban tanít, matematikára és fizikára okítja a tizenéveseket. Mint megtudtam, igazgatóján kívül, úgyszólván senki sem tud arról, hogy a törékeny, fiatalos tekintetű asszony fiatal éveinek néhány kemény, izgalmaktól egyáltalán nem mentes hónapját áldozta Miskolc szabadságáért. Erre emlékezünk most röplapok, újságok, rozsdaette gemkapcsokkal egybefűzött dokumentumok között. „Röpcsik" — zsebből — A debreceni egyetemen kapcsolódtam be a baloldali ifjúsági mozgalomba. Férjemet itt ismertem meg. Mivel ő miskolci volt, diplomáink megszerzése után nem vállaltunk katedrát, hanem Barbai Ferenc segítségével a riskolci—diósgyőri ellenállási mozgalom rendelkezésére álltunk. Röplapokat fogalmaztunk, felhívásokat írtunk, gépírásos anyagokat sokszorosítottunk. Megsárgult újságok, színehagyott röplapok, fakó iratok fekszenek az asztalon. Önmagában is gazdag magángyűjtemény, hiszen MOKAN- röplap oly kevés van az országban. Zsebröpcsi még múzeumunkban sincs. Hogy mire ki nem terjedt a figyelem ebben a gondolatbénító világban! A röplapok tenyérnyi nagyságúak voltak, zsebből rántották elő, megnyalták ragasztós sarkait és gyors mozdulattal a falhoz simították. A huszonnégy éves ifjú tanárnő még mátkasága idején, vőlegényével kéz a kézben sétálgatott, s hol itt, hol ott röppent ki felöltőik zsebéből a szólnihívni tudó papírmadárka. Mandátum a nemzetgyűlésbe A becses emlékek legféltettebbike az a névre szóló, hivatalos mandátum, amelyen ez olvasható: Rácz Zoltánná, az Ideiglenes Nemzetgyűlés küldöttje. — A debreceni kisparlament ülésszakára mindössze három nő volt hivatalos: Szabó Piroska, Andics Erzsébet és én. A felszabadult Miskolcon még hallatszottak a más vidékeken zajló csatazajok, de a városban teljes energiával munkálkodtak a jövőn. Debrecenből teherautók érkeztek; dr. Juhász Géza és Farkas Mihály irányításával megalakították a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front helyi szervezetét, s dr. Juhász Géza előterjesztése és útmutatása alapján kijelölték a nemzetgyűlés küldötteit. A MOKÁN három képviselőt delegált a nemzetgyűlésbe — ezek egyike voltam én. Ma már jószerivel senki sem emlékszik rá, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe — s ez nagy elismerés — a miskolci—diósgyőri munkások ellenállási szervezete is elküldhette teljes jogú képviselőit. — A szabad országrész egyik első nő-képviselője milyen mozzanatokra emlékszik vissza? — Teherautón, egy nap alatt tettük meg az utat Debrecenig. A Vörös Hadsereg kölcsönözte a képviselőknek a tehergépkocsikat. Az Aranybikában a debreceni szovjet parancsnokság vendégül látott bennünket egy aszalt szilvával dúsított teára. Azóta sem ittam olyan finomat. A kollégiumban helyezkedett el a kis parlament, a munkáspártok bal oldalt, a többi párt pedig jobb oldalt. Hogy miről volt szó? Ez minden történelemkönyvben megtalálható. Nem fárasztom vele az olvasót. Talán arról a rendíthetetlen hitről, optimizmusról kellene még beszélnem, ami tanácskozásainkat, beszélgetéseinket vezérelte. De ma már ezt sem lehet újjáteremteni, átélni sem, különösen azoknak, akik a fegyvernyugvás után születtek. Volt még egy kérdésem: s utána negyedszázadon át? Nézett rám a kék szemű tanárnő, mint aki nem érti pontosan a kérdést. Nem csodálom, mert én hirtelen a magától érthető jutalomra, az „előléptetésre” gondoltam. Amikor felrémlett benne tudakolódzásom tartalma, nagyon egyszerűen csak ennyit mondott: — Tanítottam negyedszázadon át. Ha egészségem engedi, még néhány évig katedrához állok. Ebben a pillanatban az jutott eszembe, hogy milyen remek matematikai jó lány lenne, ha egy kétismeretlenes egyenlet egyike dr. Rácz Zoltánná lenne. Megérdemelné, a gyerekek is gazdagabbak lennének. (párkány) ZENÉS IRODALMI EST A város felszabadításának 25. évfordulója alkalmából zenés irodalmi estet rendez 4-én este a Vasas Bartók Béla Művelődési Központ. Közreműködnek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanárképzés növendékei, Zoltán Sára színművésznő és a Diósgyőri Vasas Énekkar, valamint az Irodalmi Színpad. A Bartók Béla Művelődési Központ ezzel a műsorral tiszteleg Miskolc felszabadulásának ünnepén. 25 ÉVE TÖRTÉNT „Felindulnak testvéri tankok” A Miskolc felszabadítására irányuló támadás november 29-én indult meg. A várostól keletre a szovjet egységek, kemény harcban átkelve a Hermádon, felszabadították Ongát, Megyaszót, Szikszót. Északkeleti irányban tovább folytatva a támadást, december 1-én Homrogd birtokba vételével Miskolc fölé kerültek, s ezzel a teljes bekerítés veszélye fenyegette az ott harcoló fasiszta egységeket. Megpecsételte a németek helyzetét, hogy egyidejűleg a várostól délre is támadott a Vörös Hadsereg, s Hejőcsabánál megsemmisítették a 8. német vadászhadosztály 28. ezredét. Miskolc megóvása A szovjet hadvezetés mesteri taktikája megkímélte Miskolcot a nagy emberveszteséggel, az anyagi javak mérhetetlen pusztításával járó utcai harcoktól. A fontos ipari centrumot és annak népét megkímélendő, az ostromgyűrűt nem zárta be teljesen, s kétségtelenül világossá téve, hogy képes a gyűrűbe szoruló eliiség teljes megsemmisítésére, egérutat adott a náciknak a oaj őszentpéter irányában való elvonulásra. A Vörös Hadsereg ezzel a taktikával szabadította fel Sátoraljaújhelyt, s így kímélte meg például Sárospatak műemlékeit is. December 2-án a német uralom utolsó óráit élte Miskolcon. Ezen a napon tért vissza Miskolcra Juhász csendőrezredes, hogy egy utolsó, esztelen bosszúakciót hajtson végre. A légóirodában talált nyolc-tíz csendőrrel a tetemvári pincékben szökött katonatisztek, katonák, az elvonulási parancs ellenére itt maradt hadiüzemi munkások után kutatva, mintegy száztíz embert gyűjtött össze, s utasította a rendőröket, hogy kísérjék őket Putnokra. A rendőrök sötétedésig a városháza pincéjében tartották a foglyokat, s az egyre közelebbről hallatszó szovjet fegyverek hangja józanságra intette a kopókat, kik végül is a bebörtönzötteket szabadon bocsátották. A légóirodában levő rendőrökkel két német tiszt közölte, hogy este 10-kor feladják a várost. Az éj leple alatt a nácik valóban elvonultak. Szokatlanul nagy csendesség ülte meg a sötétbe burkolódzó Miskolcot. Várakozásteljes némaság. A megérkezés a hajnali szürkületben Zsolca felől, a Szabó Lajos csoportja által megmentett Martin-telepi vasúti hídon feldübörögtek az első szovjet tankok. Jöttek Hejőcsaba, és jöttek Diósgyőr felől is. A testvéri tanítók egy új világ hajnalán, a nemzeti megújulás nagy lehetőséget hoztak. Miskolc volt Magyarország első városa, ahol antifasiszta partizánok fogadták a szovjet katonákat. A Vörös Hadsereg harangzúgás és zeneszó mellett vonult be a felszabadított városba. Sokakban élt még a huszonöt év alatt belenevelt bizalmatlanság, az élet friss vérkeringése nem indult meg egy csapásra, de az öntudatos nagyipari munkásság, a társadalom antifasiszta rétegeinek legjobbjai tudták, mit jelent ez a bevonulás. Kotlerevszkij alezredes és Túr őrnagy délután négy órakor fogadta a MOKÁN vezetőit, demokratikus közéleti férfiakat. Megköszönte a MOKÁN segítségét, törvényesítette a működését, s megbízta a közbiztonság fenntartásával. Miskolc volt az egyetlen város Magyarországon, ahol fegyveres munkásőrség védte a rendet a felszabadulás másnapján. 224 ágyú üdvlövése Sztálin, a Vörös Hadsereg főparancsnoka, Miskolc felszabadulása alkalmából külön napiparancsot adott ki. Kiemelte, hogy Miskolc Magyarország fontos közlekedési gócpontja, az ellenség védelmének jelentős támpontja, nagy hadiipari centrum. A Miskolc körüli harcokban kitűnt legjobb egységek kitüntetésként a „Miskolci” elnevezést kapták. Este Moszkvában 224 ágyú üdvlövése köszöntötte a jelentős fegyvertényt, amely az új Magyarország születésének fontos állomása volt. KOVÁCS I. GÁBOR Estére színház érkezik Félelemország iparvárosában sötét odvak mélyén, török időkben vájt pincék szögleteiben morzsolták napjaikat a rosszra, jóra egyaránt érzéketlen, sebzett lelkű emberek. Már régen elnémultak a csatázó ágyúk; talán Nógrád dombkoszorúiban szólaltak meg ismét,feleselve a kegyetlen hangú német tűzfegyverekkel. Az avasi pincék tölgyfaajtói még a harcoló hadak elvonulása után sem tárulkoztak. Kósza gépfegyverropogás, a Bükk rengetegéből visszhangó csatazaj még fogva tartotta a lelkeket. De voltak, akik azért sem mozdultak, mert hírét vették, hogy városi lakásuk ablaktalanul mered az utcára, decemberi szél vendégeskedik az egykor meleg szobákban. Mert fogytán volt a gyertya és a mécs, korán feküdtek és igen későn keltek az Avaslakók. Egyszer aztán, szürkület után hangokat hallottak. Hosszú idő után először: emberi hangokat. Az öregek úgy emlékeznek rá, valaki elnyűtt dobot pergetett, s mint vidám kikiáltó hozta a hírt: „Miskolciak, Avas-lakók! Ma este fellép Nemzeti Színházunkban a Vörös Hadsereg Tábori Színháza Az ingyenes műsorra mindenkit hívunk és várunk.” A szép főutcai üzenet megrezsdítette a romlásnak indult kedélyeket. Bőröndök, kofferok zárai pattantak, s ahol volt, előkerültek a háború megkímélte jobb ruhák. Öltözködtek a vincelakók. A színház árkádja alatt géppisztolyos katonák álltak őrt. Némán nézték a lassan szállingózó közönséget: egy idősebb úr karjáról leemelték az esernyőt, gyakorlott kézzel végigsimították, majd visszaadták. Fénytelen volt az előcsarnok, katonai zseblámpák fényképén tájé1'ayód'bantott csak a közönség. A nézőtéren is kézilámpák fényei cikáztak. Mentett a színház. A nyikornó széksorokban a béke v — dinál 7"«ton hidegtől vacogó közönség, de a madár késeit. A veretes üvegcsillár ott fent a kupola közepén sötét denevér-rajra emlékeztetett, a fénytelen függöny mint gyászdrapéria vonta be a színpadot. A reflektorok békefényes torkolattüzei nem robbantak bele a szorongó némaságba. A város áramvezetékei tépetten lógtak. Az ég csillagai messze, s az ősi házba el sem ér fényük. Féntj ■ • ■ fény. A színházi varázslat koszorúja, élménykoronázásra való ékszer. A színház éjszaka sötét. Szavak röppennek a bizonytalanságból; biztatnak, türelemre intenek, hogy majd lesz fény... Benzinmotorok prüszkölnek, erőlködnek a színház falánál. Katonák káromkodnak s nyaggatják a háború próbálta masinákat. A gépek egyszercsak felbúgnak. A nézőtéren hunyorgó, bizonytalan fény pislákol, majd egyenletes sugár hull a bordó függönyre. Egy repedt gong hangja tör utat magának az ocsúdni képtelen nézők felé s felgördül a függöny. Katona áll a kopár, dísztelen színpad közepén, szólna ha tudna, de szavát beteríti a viharos taps. Sas-gondolatok kelnek föl a zsöllyékből, élményláncok fűzik egybe pillanatokon belül a nézősereget. A fény, a függöny s a katona a névtelen színpad tengerében már az emberré avatás misztériuma Zenekar játszik, soha nem hallott orosz dalokat. Szólista operaáriát énekel. Áttetsző, csipke-finom ruhában egy szőke balerina könyedén szökell a deszkákon. Valami álomszerűsége van ennek a jelenetnek; a háború kellős közepébe ide csöppent egy tündér szütt-ruhájával. Jönvenő szőke hajával evilágra inézi az ámulókat. A műsor végén egy dal tört magyarsággal, behízelnő kedvességgel: „Ne menj kislány a sarlóra, gyöngye vagy meg a sarlóra ...” Tapsorkán és egy biztos szén hit: élünk...! PÁRKÁNY LÁSZLÓ ÉLETÉT VESZTETTE A bajorországi Oberostendorf térségében lezuhant a Bundeswehr egy szuperszonikus repülőgépe. A jelentés szerint a pilóta életét vesztette. KIGYULLADT A MENHELY A Notre-Dame Du Lacban, a kanadai Temiscouata tó partján fekvő kisvárosban kigyulladt az aggok menhelye. A ház lakói rokkant vagy ágyban fekvő betegek voltak. A tüzet egyórai erőfeszítés után eloltották, sajnos a menhely lakói közül ötvenen a lángok közt lelték halálukat. EGYMILLIÓ HALOTT Edward Kennedy szenátor, az amerikai szenátus menekültügyi albizottságának vezetője nyilatkozott az újságíróknak. Kijelentette, hogy 1965-től mostanáig több mint egymillió polgári személy vesztette életét Dél-Vietnamban, ebből 300 000-ret megöltek. KÉSSEL SZÍVEN SZÚRTA Ütlegelte, majd késsel szíven szúrta ittasan hazatérő férjét Horváth Istvánná 28 éves gépkezelő Budapesten, a Visi Imre utcai lakásukban. A 25 éves segédvájár a helyszínen meghalt. Horváth Istvánnét letartóztatták és emberölés bűntette miatt megindították ellene az eljárást. ÚJABB NÜRNBERGI PERT Robert Kempner, aki a nürnbergi nemzetközi törvényszéken az amerikai főügyész helyettese volt, azt javasolta, hogy indítsanak újabb nürnbergi pert, amelyben a Vietnamban elkövetett háborús bűncselekményeket vizsgálnák ki. SEGÍTSÉGET KÉRNEK Ötvenöt görög közéleti személyiségű írók, volt miniszterek, katonatisztek és nyugalmazott bírák — nyilatkozatban fordult a világ közvéleményéhez, kérve, hogy nyújtsanak segítséget a demokrácia helyreállításához abban az országban, ahol a demokrácia született. EMELKEDŐ BŰNPEREK Komárom megyében évről évre emelkedik azoknak a bűnpereknek száma, amelyekben az ittasság is szerepet játszik. Tavaly például a súlyos testi sértést elkövetők 52,1 százaléka, a közúti balesetet előidézők 20,9 százaléka volt ittas. A LÖVÖLDÖZŐ POLGÁRMESTER A Milánótól 16 kilométerre fekvő Vanzago falu polgármestere lövöldözni kezdett, amikor a sztrájkoló munkások megpróbáltak behatolni gyárába. A golyók négy embert könnyebben megsebesítettek. Később több ezer munkás tiltakozó tüntetést rendezett a polgármester gyára előtt. De sikerült őket rábeszélni, hogy békésen szétoszoljanak. FELHŐSZAKADÁS Peru északi részében a felhőszakadásszerű esőzés következtében lavina zúdult egy alagút bejáratára, amelyben éppen autóbusz haladt át. A 31 utas közül hárman meghaltak, 15-en megsebesültek. reggelig