Déli Hírlap, 1970. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-19 / 220. szám

*Pi- hu MAP TT •''•'olyam. 220. szám 197«. szeptember 10., szombat mmmmmmmm Ara: »0 N­LUK Ki tesz többet Miskolc ellátásáért Egészséges verseny a kereskedelmi vállalatok között Ma délelőtt nyitotta meg a Hoffmann Ottó utcai ABC- áruházat a Miskolci Áfész. A vevőket főleg az érdekli, milyen lesz az áruválaszték, kedvesen, előzékenyen fogad­ják-e őket az eladók. Mi azonban­­ jó alkalomnak érezzük az új üzlet születését arra is, hogy választ keressünk a kérdésre: mi­nek köszönhető a város kereskedelmi hálózatának az­ utóbbi években tapasztalható gyors fejlődése? Beszélgető partnerünk Má­tyás Lajos, a városi tanács kereskedelmi osztályának ve­zetője. — A közelmúltban váro­sunkban járt Szurdi István belkereskedelmi miniszter is elismeréssel szólt arról, hog­y Miskolcon egészséges versen­gés indult meg a különböző kereskedelmi vállalatok kö­zött. Mi táplálja a verseny­szellemet? — 1965-ben megszűnt a ke­reskedelmi elhatárolás. Ad­dig, mint ismeretes, egy-egy területen csak az állami ke­reskedelem, míg másutt ki­zárólag a szövetkezeti mű­ködhetett. A változás, mely nyilvánvalóan a jelenlegi gazdasági mechanizmus szel­lemében történt, lehetőséget adott a szövetkezeti kereske­delemnek és több más váll­lalatnak is arra, hogy Mis­kolc ellátása és saját boldo­gulása érdekében hozzálás­son a hálózatfejlesztéshez. (Folytatás a 3. ol­dalon.) Az OKP felhívásai Tiltakozzanak Nixon látogatása ellen! Az Olasz Kommunista Párt vezetősége felhívással fordult a lakossághoz, hogy tünteté­seken tiltakozzék Nixon ter­vezett római látogatása ellen. Az OKP szerint Nixon lá­togatása most olasz támoga­tást jelentene a jordániai re­akciós köröknek és az izraeli vezetőknek. Az OKP szerint a jordán reakció véres táma­dása a Palesztinát felszaba­dító mozgalom ellen, nehezíti a békés megoldást Közel- Keleten. A párt elítélte a re­pülőgép-eltérítéseket és a túsz­szedést, ez azonban nem gyengítheti szolidaritását az arab népek iránt — mondja a vezetőség felhívása. Hagyomány­őr%ően — újat host a Évadnyitó előadás Tegnap este hét órakor Bródy Sándor A tanítónő cí­mű színművének bemutatá­sával megkezdődött a Mis­kolci Nemzeti Színházban az 1970—71-es évad. A helyüket elfoglaló nézőket a színház kedves ajándéka, a földszinti ülések vörös, az emeleti pá­holyok fehér szegfűi, a be­mutatott darab ismertetője és a Színházi Esték egy pél­dánya várta. A Himnusz hangjai után Markaly Gábor szavalta Petőfi Sándor Szí­nészdal című versét, majd Sallós Gábor, a színház igaz­gatója megnyitotta a 148. évadot. ..Tanulság, lecke, or­vosság, méreg” egyaránt le­het a színház, idézte Hevesi Sándor szavait, és abban a reményben üdvözölte a kö­zönséget, hogy most is, mint mindig, hagyományőrzően és újat hozva „hátrafelé nézve és előre haladva” akarja bi­zonyítani a társulat az élő­színház semmivel nem pó­tolható varázsát. Tegnap este is éreztük, hogy igazán a városé a színház. Az avasi templomtorony harang­játéka az előadás kezdetét és a szünetek végét jelezve „be­hozta”­ Miskolcot a régi falak közé. (Kritikánk a 2. oldalon) * Ünnepélyes körülmények között nyitották meg tegnap délután a borsodi vendéglátó napokat a megyei tanács dísztermében. A déli órákban az Avas-szálló Fehértermében és a Lőcse­i - terem­ben cukrászati és hidegkonyhai kiállítást tekinthettek meg az ünnepség meghívottai. A kiállított sü­teménycsodákkal és hidegkonyhai remekekkel nem csupán a megyénk szakemberei, de az NDK-ból, Lengyelországból, Csehszlovákiából, Romániából, Jugoszláviából és Ausztriából érkezett vendégcukrászok és szakácsok is versengtek az elis­merésért. Este fél nyolckor került sor a Katowice étteremben a vendéglátó napok nemzetközi nyitóbáljára, ahol a szomszé­dos országok szakácsai nemzeti életkü­lönlegességeikkel lep­ték meg a bál részvevőit. A jó hangulatot fővárosi előadó­művészek operettrészletekkel, táncdalokkal, humoros magán­számokkal biztosították. Képünkön Ingoványi József, az Avas konyhájának fiatal szakácsa mutatja be ínycsiklandó hidegtál-remekét. Balodali képünkön: a közkedvelt sláger­énekes, Kovács Kati, a Katowice étterem esti műsorában. Ma este Lillafüreden a Hámor- és a Vadászkürt étteremben osztrák—tiroli vacsoraest, a miskolci Stadion étteremben pedig jugoszláv ételkülönlegességek bemutatója lesz a ljub­ljanai vendégszakácsok közreműködésével. A Királyasztalon autós camping és turistatalálkozót rendeznek pisztráng- és szalonnasütéssel, tábortűzzel és szórakoztató műsorral. Bü­kk­­szentkereszten a Borostyán vendéglőben szlovák vacsoraestet­ tartanak. Holnap délelőtt az Autóklub tagjai ügyességi verse­nyen vehetnek részt a Kilián-déli Otthon étterem elő­­, az ebédet természetesen az Otthonban fogyasztják, ahol — a­ délutáni órákban — sor kerül a legügyesebbek részére a dí­jak átadására is, amelyet műsoros ötórai tea követ. (Agotha felvétele) + A Londonban tanuló arab diákok több mint 100 főnyi csoportja elfoglalta az otta­ni jordániai nagykövetség épületét, tiltako­zásul az új jordán katonai rezsim Paleszti­nai kommü elleni támadására. (MTI telefotó) Súlyos harcok Jordániában Már legalább 5 ezer áldozat A világpolitika előterében továbbra is Jordánia áll, ahol folytatódnak a súlyos harcok. A harmadik napja tartó pol­gárháborúnak legalább 5 ezer áldozata van már — jelenti az Al Ahram Kairóból. A politikusok és a diplomaták vi­lágszerte ezzel a helyzettel foglalkoznak. Közben Washing­tonban véget ért Nixon és Golda Mcir izraeli miniszterelnök­asszony első másfél órás megbeszélése. Utána a Fehér Ház szóvivője bejelentette, hogy Washington 500 millió dolláros segítséget nyújt Izraelnek fegyvervásárlásokra. Ha a hírek közül először a katonaiakat vizsgáljuk, ak­kor kiderül, hogy ma hajnal­ra a jordániai stratégiai hely­zet nagyjából változatlan. A hadsereg ellenőrzi az ország déli részeit és az Amman körüli dombvi­déket. A palesztin ellen­állók magukénak mond­hatják a menekülttábo­rokat és az ország észa­ki részét. Ezt felszabadított területté nyilvánították, az itteni kor­mányzót a gerillák elfogták és halálra ítélték, helyébe Pa­lesztinai katonai kormányzót neveztek ki. A kormánycsapatok tü­zérségi és páncélos rohamai az északi városok ellen ed­dig meghiúsultak, mert a partizánok — Szíriából ka­pott utánpótlásaikkal — tart­ják magukat. Az ugyancsak ott állo­másozó 12 ezer iraki ka­tona azonban eddig — a bagdadi kormány min­den ígérete ellenére — nem avatkozott be a küz­delembe. A jordán főváros belvárosá­ban a hadsereg az úr, de Am­man külvárosait az ellenál­lók tartják birtokukban. Ilyen helyzetben nem csodá­latos, hogy az EAK vezérka­ri főnöke, Szadek tábornok az este, viszontagságos út után érkezett meg Amman­­ba, ahol másfél órán át tár­gyalt Husszein királlyal. Ta­lálkozott Arafattal is. Az EAK vezérkari főnöke Egyip­tom, Líbia és Szudán állam­főjének üzenetét hozta, ami­ben a három vezető a véron­tás megszüntetését, a kiegye­zési tárgyalások megkezdését követeli. Ami a polgárháború vissz­hangját illeti, az arab országok szinte kivétel nélkül elítélték a vérontást és általában az ammani kormányt és a hadsereget marasztalták el. Washingtonban közölték, hogy az USA megerősíti a Földközi-tenger keleti me­dencéjében tartózkodó ame­rikai flottaegységeket és újabb hadihajókat indítottak útnak az arab partok felé. Az amerikai állampolgárok biztonságára hivatkoznak. A Fehér Ház szóvivője kijelentette, hogy nem született döntés az ame­rikai csapatok beavatko­zására, de elismerte, hogy vannak ilyen ter­vek. A jordániai polgárháború közben került sor Golda Me­­ir és Nixon első tárgyalásá­ra, Washington további Phantom-gépeket szállít Tel- Avivnak, sőt rakétákat és elektronikus berendezéseket is adnak. Golda Meir közöl­te még azt is, hogy Izrael megbízottja to­vábbra sem vesz részt a New York-i békemegbe­széléseken, amíg nem teljesítik Tel-Aviv­ felté­teleit, vagyis nem távolítják el a Szuezi-csatorna körzetéből az egyiptomi légvédelem raké­táit. ENSZ-közgyűlés Az ENSZ közgyűlése az éj­szaka jóváhagyta az idei ülés­szak 98 pontos napirendjét. Döntés született arról is, hogy a közgyűlés december 15-re befejezi munkáját. Hírek szerint sok küldött­ség tiltakozott amiatt, hogy a koreai kérdést egyetlen napi­rendi pont keretében kíván­ják megvitatni. Malik szov­jet küldött szerint Washing­ton ehhez azért ragaszkodik, mert el akarja vonni a fi­gyelmet a lényegről, vagyis arról, hogy ki kell vonni Dél-Koreából az ENSZ lobo­gója alatt ott-tartózkodó ame­rikai csapatokat. A KISZ KB ülése Az MSZMP X. kongres­­­szusának irányelveit vitatta meg pénteki ülésén a KISZ Központi Bizottsága. A do­kumentumokat elsősorban az ifjúság helyzete, a KISZ fel­adatai és érdekei, valamint az MSZMP Központi Bizott­sága ifjúságpolitikai határo­zatának érvényesítése szem­pontjából értékelte. Megálla­pította, hogy a pártkongres­­­szus tézisei össztársadalmi programot fejeznek ki, ezért az ifjúság is teljes egészében magáénak vallja, képviseli és kész aktívan segíteni célkitű­zéseinek m­egvalósítását. A vitában felszólalók hangsú­lyozták: fontos feladat, hogy az ifjúsággal, s mindenek­előtt a KISZ-tagsággal meg­ismertessék, megértessék a kongresszusi irányelvek je­lentőségét. Kisebb felhősödés Előrejelzés Miskolc térsé­gére vasárnap délig. Időnként kisebb felhősödés, inkább csak szombaton futó esővel. Mérsékelt szél. A hő­mérséklet hajnalban 10, hol­nap délben 20 fok körül vár­ható.

Next