Déli Hírlap, 1970. október (2. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-19 / 245. szám

TANÁCSKOZIK A VÁROSI PÁRTÉRTEKEZLET Egyetértünk az irányelvekkel (Folytatás az 1. oldalról) A taggyűléseken bebizo­nyosodott, hogy a város párt­tagsága alapjaiban egyetért az irányelvekkel, a kongres­­­szus óta eltelt négy esztendő munkájának értékelésével éppúgy, mint a következő évekre tervezett feladatok­kal, amelyeket helyesnek, reálisnak, megvalósíthatónak tart. Tömören jellemezve a vitákat, azt mondhatjuk, hogy a tagság javaslatai, kritikai észrevételei és he­lyeslő megnyilatkozásai ép­pen az irányelvekben meg­határozott politika követke­zetes megvalósításához kér­nek és egyben nyújtanak szilárd biztosítékot. Az irányelvekkel és a szer­vezeti szabályzat tervezeté­vel kapcsolatos észrevételek és javaslatok elemzésére nem térek ki, mert a küldött elv­társak e témáról a második napirendi pont keretében részletesen hallani fognak. A szeptemberi taggyűlések másik fontos feladata volt a csúcs- és alapszervezeti ve­zetőségek újjáválasztása. Párttagságunk igényes volt a vezetőségválasztásnál, a kö­vetelményeket azokhoz a nagy feladatokhoz szabta, amelyeket jól megértett az irányelvekből. Ennek tudható be, hogy a megválasztott vezetőségek összetétele politikailag, esz­meileg és felkészültség szem­pontjából jobb, mint a ko­rábbi volt. A városban hét üzemi, in­tézményi pártbizottságunk is megtartotta pártértekezletét, esünken 233 elvtársat válasz­tottak meg pártbizottsági tagnak. E tanácskozások méltó befejező aktusai vol­tak az alapszervezeti és csúcsvezetőségeket választó taggyűléseknek. Az alapos, gondos előkészítő munka és az a szembetűnő pozitív vál­tozás, mely p­árt bizottsága­ink tevékenységében, mun­kamódszerében tapasztalható, biztosította, hogy e tanács­kozások magas színvonalú munkaértekezletek voltak, ahol mind a beszámolók, mind a vitában részt vevők kritikus és önkritikus vizs­gálatot végeztek a négyéves munka eredményeiről, a to­vábbfejlődést akadályozó gondokról. A pártértekezletek hangu­latából, a növekvő aktivi­tásból érezni lehetett, hogy olyan kommunisták beszél­nek felelősségteljesen a ten­nivalókról, gondokról, akik jól ismerik területük életét, s jóban-rosszban együtt él­nek a dolgozókkal. Azt ke­resik, kutatják, hogyan lehet és kell jobban dolgozni az­ért, hogy kitűzött céljainkat mielőbb megvalósíthassuk. Bízunk abban, hogy a le­zajlott­ választások, a pártéér­­tekezletek mindenütt újabb lendületet adnak a kong­resszust előkészítő munká­hoz, a politikai munka foko­zásához. Arra van szükség, hogy az elhangzott észrevé­telek, javaslatok a megvá­lasztott pártszerveknek jö­vőbeni feladatuk végzésénél, a X. kongresszus határoza­tainak végrehajtásánál ál­landó iránytűként szerepel­jenek. Pontosan dolgozzunk fel minden hozzászólást, a vezetőségek reagáljanak azok tartalmára, vegyék programjukba a helyes ja­vaslatok megvalósítását. Elvtársak! Az­ alapszervezetek beszá­moló és újjáválasztó taggyű­lései, az üzemi, intézményi pártértekezletek a kommu­nisták felelős tanácskozásai voltak. E nagy munkát a városban alapjában véve eredményesen fejeztük be. E helyről is köszönetet mon­dunk azoknak a pártbizott­sági tagoknak, alapszerveze­ti vezetőségi tagoknak és tár­sadalmi aktíváknak, akik időt, fáradságot nem felmél­ve, kommunista felelősséggel munkálkodtak a siker érde­kében. Tisztelt Pártértekezlet! Kedves Elvtársnők, Kedves Elvtársak! Közeledve pártunk X. kongresszusának időpontjá­hoz, harmadik ötéves nép­­gazdasági tervünk befejezé­séhez, egyre pontosabban állapíthatjuk meg társadal­munk, gazdaságunk, népünk politikai és kulturális fel­emelkedésének az utóbbi fél évtizedben elért eredményeit. A megtett utat összegezve, Fock Jenő elvtárs a leg­utóbbi országgyűlésen, a ne­gyedik ötéves terv ajánlása során — nagyon tömören így fogalmazott: „A tisztességgel elvégzett munka nyomán ér­zett jogos elégedettséggel állapíthatjuk meg, hogy a tervjavaslat lényegesen ked­vezőbb körülmények között készülhetett el, mint előtte bármelyik tervelőirányzat. Hazánkban a politikai hely­zet nyugodt, kedvező. A tár­sadalmi élet minden terüle­tén a szocializmus irányá­ban fejlődünk, sikeresen munkálkodunk a szocializ­mus teljes felépítésén. A Magyar Népköztársaságban a dolgozók a párt és az állami irányító szervek útmutatásai alapján egyre növekvő szak­értelemmel és a gazdaság nagy részében javuló haté­konysággal végzik munkáju­kat.A kulturális élet döntő terüle­tein eredményesen dolgoz­tunk a kongresszus és a vá­rosi pártértekezlet határoza­tainak végrehajtása érdeké­ben. Véleményünk — s ebben a város kommunistáinak többsége megerősít bennün­ket —, hogy Miskolc az eltelt négy év alatt gazdasági, po­litikai és kulturális téren egyaránt az ország második nagyvárosát megillető szin­ten fejlődött. Problémák bő­séges változatban kísérték munkánkat, de forrásaik is­mertek voltak előttünk és nem is eredménytelenül dol­goztunk megszüntetésükön. Azzal is tisztában vagyunk, hogy fáradozásaink nem minden területen hozták meg a kellő eredményt, jelentő­sek a még most is élő gon­dok, amelyek megoldása a ma megválasztásra kerülő pártbizottságra vár, a korszerű nagyváros kiala­kítását lehetetlenné tevő te­lepítések. Sajnos, mind­egyikre több példát lehetne felhozni az elmúlt évek ta­pasztalataiból. jf: A pártértekezlet résztvevői. (Agotha Tibor felvétele) Városunk példát is mutatott Az országos eredmények­ben tekintélyes részt képvi­sel Miskolc ipari üzemei­nek, intézményeinek, a város dolgozóinak becsületes tevé­kenysége. Városunk — első­sorban gazdasági potenciál­jából eredően — éppen az elmúlt évek nagy társadal­mi programjának, a gazda­ságirányítási rendszer fej­lesztésének végrehajtásában, a harmadik ötéves terv cél­kitűzéseinek megvalósításá­ban nem csupán egyszerű részvevő, hanem több vonat­kozásban kezdeményező, út­törő és nem túlzás állíta­nunk, hogy példamutató is volt. E feladat városunk lakos­ságától, Miskolc kommunis­táitól, az itt működő párt­szervektől és pártalapszer­­vezetektől gyakran megkü­lönböztetett helytállást, foko­zott politikai felelősséget kö­vetelt. Elvtársak! A városi pártbizottság ál­tal kiadott írásos beszámoló­ban és azok mellékleteiben igyekeztünk számot adni a IX. kongresszus óta eltelt időszak munkájáról, a városi pártbizottság és a városban működő pártszervek, az itt élők és dolgozók tevékeny­ségéről, eredményeiről és gondjairól. Azok közül a legfontosabb gazdasági, ide­ológiai, társadalmi és politi­kai kérdések közül választot­tuk ki az elemzés témáját, amelyek városunk lakossá­gát legközvetlenebbül foglal­koztatják, amelyek minden­napi életünk legfontosabb kérdései. Igyekeztünk vázol­ni a párt belső életének fej­lődésében elért eredménye­inket — az e téren meglevő nehézségeink és fogyatékos­ságaink őszinte feltárásával. A részletes elemzések so­rán örömünkre szolgált, hogy megállapíthattuk: pártbi­zottságunk azzal a meggyő­ződéssel adhat számot négy­éves munkájáról, hogy tevé­kenységének eredményeként városunkban is érvényre ju­tottak a IX. pártkongresszus iránymutatásai. A politikai, a gazdasági, az ideológiái és a Lehetőségeink módot adnak nagyobb eredményekre is Szükségesnek tartjuk, hogy az eredményekkel együtt a problémákat is hangsúlyoz­zuk, mert e kettő együtt ad­ja a legreálisabb képet; akár az egyik, akár a másik el­hanyagolása, túlértékelése hamis beállítottságra, téves következtetésekre juttathat bennünket. Hangsúlyozni kí­vánjuk ezt azért is, mivel az elmúlt években és jelenleg is találkoztunk vezetőségvá­­lasztó taggyűléseken, pártér­­tekezleteken szélsőséges vé­leményekkel városunk fejlő­dését illetően. Egyik oldalról a túlzott elégedettség, a végzett m­un­­ka kritikátlan elismerése je­lentkezik, amely próbálja bizonyítani, hogy a város fejlesztésében, üzemeink, vállalataink életében, közhi­vatalaink, művelődési intéz­ményeink tevékenységében, a pártmunka színvonalában minden a legnagyobb rend­ben van, hibamentesen dol­gozunk, és ha vannak is gondjaink, nyilvánvaló siker­telenségeink, annak forrása nem a mi munkánkban, ha­nem felsőbb szerveink intéz­kedéseiben, vagy a szabályo­zókban keresendő. Rendkívül veszélyesek ezek a nézetek, annál is in­kább, mert képviselőik na­gyobbrészt a gazdasági, ál­lami és a társadalmi, politi­kai élet különböző szintű vezetői közül kerülnek ki, és ezáltal számukat meghaladja a hatásuk. Többen e véle­mény képviselői közül már hosszú idő óta vannak beosz­tásukban, progresszivitásuk bizonyos mértékig mérséklő­dött, nem mindig érzékelik és fogadják el az idő növek­vő követelményeit, nem tud­nak kellőképpen újítani munkájukban, s magasabb igényt támasztani saját ma­gukkal és környezetükkel szemben. Az ilyen vezető területén aztán — mint mon­dani szokták — „elfogadják a kritikát, csak nem felejtik el”. Ezeken a területeken a legnehezebb pártszervezete­ink munkája is. Nem érvé­nyesül kellően a pártszerve­zet közvetlen irányító tevé­kenysége, az üzemi demokrá­cia formálissá válik, rossz, vagy legalábbis feszült a munkahelyi légkör, kihasz­nálatlanok a belső tartalé­kok. Az elégedettség, a kri­tikátlan szemlélet végső so­ron a fejlődés fékjévé válik. A szélsőséges megnyilvá­nulásoknak egy másik — nem kisebb veszélyt magá­ban hordóf­ó — for­mája a fejlődést tagadó, eredmé­nyeinket lebecsülő, problé­máinkat felnagyító, eltúlzó nézet. Hatásában ez is átszö­vi az élet minden területét. Terjedéséhez tényleges hibá­ink léte mellett jelentős mértékben hozzájárulnak a tájékoztatás, a kellő infor­málás fogyatékosságai, a rosszindulatú propaganda el­leni nem eléggé hatékony harc. Ennek a jelenségnek azon megnyilvánulási formájával kell elsősorban vitatkozni, amely szerint Miskolc fej­lesztése, a városban települt üzemek és intézmények bő­vítése, korszerűsítése, a la­kosság kulturális ellátásának fokozása, az életszínvonal emelkedése — mint mond­ják — alacsony szinten mozog, elmarad az or­szág más városai mögött. Pártbizottságunk álláspontja, hogy a fejlődés minden te­rületén meghaladta a terve­zettet, meghatározott kere­teken belül megfelelően gaz­dálkodtak a város tanácsi, vállalati és szövetkezeti ve­zetői a rájuk bízott anyagi eszközökkel. Ugyanakkor, amikor ezt el­ismerjük és erősítjük, hozzá­tesszük, hogy lehetőségeink nagyobb eredmények elérésé­re is módot adtak volna. Még átgondoltabb, bátrabb vezetői tevékenységgel, a döntések demokratikusabb alapokra való tételével, a végrehajtás szervezettségének, gyorsasá­gának növelésével, a fegyel­mezett és pontos munka megkövetelésével előbbre ju­tottunk volna. Mindez óriási tartaléka volt munkánknak és a jövőben is az lesz. Anélkül, hogy a részletek­be mennénk, hangsúlyozni kell: az állami, tanácsi veze­tőktől nagyobb felelősségér­zetet várunk az elhatározott beruházások, a városfejlesz­tési tervek érvényesítése te­rén. Ne forduljanak elő ki­használatlan termelési kapa­citás-létrehozások, arányta­lanságot előidéző fejlesztések. Tisztelt Pártértekezlet! Miskolc valóban a költsé­gesebb megélhetést biztosító városok közé tartozik. Ne­hézipari jellege nem is teszi e téren az alföldi mezőgaz­dasági városokhoz hasonlít­­hatóvá. Mégis vannak to­vábbi lehetőségeink a sza­badpiaci árszínvonal mérsék­lésére és az országos átlag­értékekhez történő közelítés­re. Mindenekelőtt az árubő­ség fokozása a legeredmé­nyesebb út, amely a mező­gazdasági és élelmiszeripari termelés korszerűsítésével, fokozásával és nem utolsó­sorban a fogyasztói­, keres­kedelmi hálózat növelésével érhető el. Mindkét területen eredményes lépéseket tet­tünk az elmúlt évek során, aminek hatása részben már érezhető, nagyobbrészt azonban csak a következő években bontakozik ki. Új tejüzem épült, megkezdtük egy nagy teljesítményű ke­nyérgyár építését, tervezzük a húsfeldolgozó kombinát beruházását, kedvező jelei mutatkoznak a környező mezőgazdasági termelőszövet­kezetek termelési szerkezet­­változtatásának, jelentősen fejlesztettük és fejlesztjük a bolthálózatunkat. E fejlesztések végrehajtá­sának indokolatlanul hosszú idejét viszont elmarasztaló bírálattal kell illetni. E té­ren nagyobb igyekezetre, szervezettségre, lelkiismere­tesebb munkára van szükség a tanácsi szerveknél. Arra is szükség van, hogy a lakosság érdekének védelmében a szabadpiaci lehetőségeket gyors meggazdagodásra sze­mérmetlenül felhasználó ele­mekkel szemben határozot­tabban lépjenek fel állami szerveink. E szervek általá­ban nem statuáltak megfe­lelő példát a harácsolókkal, a társadalom jogtalan ha­szonélvezőivel szemben. Gyakran kaptunk olyan választ a fejlesztéssel kap­csolatos egy-egy égető prob­léma megoldásánál­ sürgeté­sére, hogy nem készült még el a terv, nincs elegendő építőipari kapacitás, nem tartják a kivitelezők a szer­ződött határidőt. Ez igaz, az építőipar lehetőségeit, műsza­ki színvonalát, szervezettsé­gét tekintve elmaradt a kö­vetelményektől. Országos gond is ez, amelynek meg­változtatásával kormányzati szerveink foglalkoznak. De ha ez így van, akkor még inkább többet kellene tö­rődnünk a beruházások elő­készítésének pontos, fegyel­mezettebb végrehajtásával, a tervezőmunka, az építési, te­rületátadási tevékenység, a beruházási koordinálás szín­vonalának növelésével. Né­mely esetben éveket várat magára a megoldásra érett elhatározás­­ meghozatala. Olyan nagy jelentőségű dol­gokban eltűrjük a késedel­mes intézkedést, mint a fő­utca rekonstrukciója, az ava­­si lakótelep előközművesíté­­se, s így a késedelem amel­lett, hogy a fejlesztést hát­ráltatja, a lakásépítést kés­lelteti, jelentős építőipari ka­pacitást is elpazarol. Ezért mondjuk mi, hogy lehetőségeink nagyobbak, mint amit elvitathatatlanul felhasználtunk fejlődésünk­höz. Kedves Elvtársak! Mindezek ellenére — ame­lyeknek megszüntetése érde­kében a városi pártbizott­ság részéről sem követtünk el mindent — városunk la­kosságának élete ma összes­ségében tartalmasabb, gazda­gabb, kulturáltabb, mint négy vagy öt évvel ezelőtt. Különösen az utóbbi két év­ben fokozódott jelentősen a lakások, a kommunális léte­sítmények építése; az élet­színvonal a lakosság túl­nyomó többségénél érezhető­en javult. Valamennyien jól tudjuk azonban, hogy a magasabb életszínvonal nem csupán óhaj kérdése, hanem egy meghatározott gazdasági ala­pon felül szükséges feltétele a folyton növekvő, és ha le­het, gyorsan növekvő mun­kahatékonyság is. Ez utóbbi nem minden esetben volt egyértelműen ta­pasztalható. Bár a város ipari üzemei a harmadik ötéves terv ideje alatt a növekvő termelésnek mintegy 65—70 százalékát a termelékenység javulásával érték el — és ez az országos 55 százalékos átlaghoz ké­pest kedvező — mégsem le­hetünk elégedettek. Ha számba vesszük az üzemeken belül még meglevő szerve­zetlenséget, a kapun belüli munkanélküliséget, az utób­bi két évben megnöveke­dett indokolatlan munka­helycserék összes hatását, úgy következtetni tudunk ar­ra az óriási veszteségre, amely csak a­ munkaerő-gaz­dálkodás területén ért ben­nünket. A tapasztalatok, a taggyű­léseken elhangzott hozzászó­lások arról győztek meg bennünket, hogy még mindig nem elég elterjedt a magas munkaszervezettség, több he­lyen nem gondoskodnak kellően a dolgozókról, s a dolgozók munkafeltételeiről. Üzemeink jelentős része még mindig nem fordít kellő gondot a szakmunkásképzés és utánpótlás, általában a (Folytatás a 3. oldalon.) Indokolatlanul hosszú a fejlesztések végrehajtásának ideje

Next